Délmagyarország, 1999. február (89. évfolyam, 26-49. szám)
1999-02-25 / 47. szám
CSÜTÖRTÖK, 1999. FEBR. 25. SZEGED 5 Még egy kézirat, Czaké Jutkának! S zia, Jutka! Az ember sok mindent el tud képzelni idővel, de ezt az egyet soha nem hittem volna! (Látom, amint fölpillantasz, a kezed, persze, marad a billentyűkön, apró, könnyed, de iszonyúan gyors, boszorkányos ujjmozdulatokkal írsz tovább, mindig megbámultam ezt a tehetségedet is, hogy úgy tudtál olvasni, beszélni, telefonálni; még valamit harapni is, hogy a ke_ zed meg nem állt írtál, csak írtál, az volt az érzésem, olyan ez neked, mint a levegővétel.) Mit nem hittél volna? - kérdezed jellegzetes, czakójutkás fejmozdulattal, a hangszíned és ez a fejtartás mindig valamiféle játékos-cinkos-agresszív együvétartozást fejez ki. Afféle „úgyis tudom, mit akarsz mondani, hiszen ismerlek, mint a tenyeremet, de miért ne kérdezzek, ha egyszer az a jó neked, ha kérdezek"-szerűséget, olyasmi „egyhúronpendülést", ami csakis sok év alatt bensőségessé fejlődött kapcsolatokban létezik. Amikor már „tudják egymást" az emberek. Amikor az van, hogy az ember éjjel fölébred, eszébe jut, kinek telefonálna, ha valami komoly baj lenne, kétségbeesik, mert a rengeteget, aki a barátja meg az ismerőse, sorra kiselejtezi magában, mígnem hirtelen rátalál a névre: hát persze, a Czakónak! (Látom, most is fölnézel a klaviatúráról, csücsörítesz. Nem tetszik? - kérdezem, mindig is jó voltál kritikusnak, amolyan első olvasónak, a stílusérzéked tévedhetetlen. Nem sok ez egy kicsit? - mondod, és tudom hogy az idézőjelekre gondolsz, meg az érzelmességre is, de a fene egye meg, miért nem segítesz átírni?) Pedig mindig lehetett rád számítani. Mindenben. Az volt a legkevesebb, hogy jókora késéssel berohantunk a szerkesztőségbe, eljátszottuk előtted az „űzött vad"-jelenetet, gyenge, mondtad ajkbiggyesztve, megjátszottsértődötten otthagytuk azért a kéziratot, persze leírtad, gyakran azt a röpke ,Jtösz"-t se kaptad meg érte... Hónap végén gátlástalanul kértünk tőled kölcsönt, hogy pesztráld a gyerekeinket, csak egy falatot, mondtuk, és befaltuk az összes kajádat.. Állandóan ez ment: elintéznéd? megszerveznéd? fölhívnád? elvinnéd? behoznád? megcsinálnád - helyettem? Hiszen Te ráérsz, mert egyedül vagy! - kimondatlanul ez volt az örökös szivességkéréseink mögött. Most látszik csak, amikor már nem tudunk kérni, hogy mennyi érzéketlen önzéssel találkozhattál! Mit, mit! Hát azt nem hittem volna, soha az életben, hogy nekem kell írni a Te nekrológodat! Egyszerűen nem értelek, Jutka, hogyan történhet meg ez a képtelenség! Bejövök és Te nem vagy itt! Amikor pedig itt voltál, mióta az eszemet tudom, reggel és egész nap és este és éjjel és vasárnap. Nem ismerek nálad nagyobb munkabírású embert. És csak keveset, akit ennyi természetes intelligenciával vert volna meg a sors. Régebben néha le lehetett ülni veled a klubban. Igyunk meg valamit, mondtad, mert pontosan tudtad, hogy nincs kinek elmondanom, ami mégis kikívánkozik. A lelki szemetesünknek is Téged használtunk. Mostanában viszont - egyre csak írtál. Mintha oda lennél ragasztva a géphez! Veled született szeméremmel mindig is hallgattál a saját bajaidról, most is, az utolsó pillanatig. Csak a szemed változott meg. Mintha eltörött volna a mélyén valami. A fény? R emélem, ma délután kibújik a Nap. Ezer csillám lesz a vizén. Odamegyünk a partra. Azt mondod majd: szép. Elmosolyodsz, bólintasz. Úgy temetünk, ahogyan Te akartad. A folyóba. Itt leszel ezután is, míg a Tisza... Szia! Sulyok Erzsébet Czakó Jutkától ma 14 órakor búcsúzunk a Sajtóház előtt, a Tisza-parton. Ügyfélfogadás a városházán • Munkatársunktól A szegedi polgármesteri hivatal általános ügyfélfogadási rendje a következő: hétfőn 8-tól 15.30-ig, szerdán pedig 8-tól 17.30-ig. Néhány irodában azonban az általánostól eltérő időpontokban is fogadják az ügyfeleket. Az általános igazgatási iroda hatósági osztálya hétfőn, kedden, csütörtökön 8-tól 15.30ig, szerdán 8-tól 17.30-ig és pénteken 8-tól 13 óráig áll a lakosság szolgálatában. A Fekete sas utcai szociális családvédelmi és egészségügyi iroda hétfőn 8-tól 15.30-ig, kedden, csütörtökön 8-tól délig, szerdán pedig 8-tól 17.30-ig tart nyitva. A Kereszttöltés utcai, Kossuth Lajos sugárúti, Alsó kikötő sori és a Rákóczi utcai területi irodákban hétfőn, kedden, szerdán 8-tól 13-ig, csütörtökön pedig 13-tól 15.30-ig fogadják az ügyfeleket. • Nagy tervek, filléres gondok Szegedre száll a repülőtér? A szegedi repülőtér vezetője, Podolcsák András az önkormányzat megbízásából összeállított egy üzleti tervet, amelyben a fejlesztés és az üzemeltetés lehetőségeit vázolta fel. Az alapos munka szól az előzményekről, a jelenről és a jövőről, amelynek viszont elébe kellene menni. Sok még a tisztázatlan kérdés a szegedi repülőtér ügyében. A létesítmény jelenleg még a Honvédelmi Minisztérium kezelésében van. Igaz, éppen két nappal ezelőtt hangzott el az ÁPV Rt. ügyvezető igazgatójának, Bencze Gábornak a sajtótájékoztatóján, hogy a hamarosan a kormány elé kerülő légügyi koncepció szerint a vidéki repülőtereket megkapják az önkormányzatok. Ezt az információt megerősítette lapunk érdeklődésére Póda Jenő kormány-főtanácsadó is, aki évekkel ezelőtt, országgyűlési képviselőként is igyekezett ezért harcolni. Szeged regionális szerepét is csak erősítené, ha igazi, a kor követelményeinek megfelelő repülőtere lenne. Podolcsák András üzleti tervében számszerűsítve van, mennyibe kerülne a regionális repülőtér megvalósításának költsége. A másfél kilométeres futópálya, gurulóút, az utasforgalmi épület, egyéb kiegészítők, szakmai berendezések mintegy 730 millióból teremthetők elő. Ehhez képest jelenleg filléres gondjaik vannak, hiszen az idei Az ország legjobb füves reptere a szegedi. Lesz itt majd beton kifutó is... (Fotó: Karnok Csaba) üzemeltetés 36 millióba kerülne, ebből 3,5 millió forintot tudnak „megtermelni". A hiányzó 29,6 milliót az önkormányzattól várnák. A város viszont a költségvetési tervezetében mindössze 4,4 milliót szán erre a célra. Tovább cifrázza a helyzetet, hogy a létesítményt üzemeltető Délvidéki Aero Club ügyvezetője írásban jelezte a városnak, hogy társadalmi szervezetként nem tudják vállalni azt, amit eddig csináltak. A sportegyesület közterheket vett a nyakába, így támogatottból támogatóvá lépett elő. Megbízás alapján, vállalkozói formában persze szívesen dolgoznának szakembereik. Bartha László polgármester elmondta, véleménye szerint 1-2 hónapon belül tisztázódik a létesítmény kezelői jogának kérdése. Alikor tudnak majd komolyan tárgyalni azokkal a befektetőkkel, amelyek már most is érdeklődnek, szívesen részt vállalnának a szegedi repülőtér fejlesztésében. A repülőteret persze addig sem lehet bezárni. Kérdés, ha csupán 4,4 milliót szavaznak meg az önkormányzati képviselők az üzemeltetésre, abból mire futja. Elég lesz-e, amíg jönnek azok a bizonyos befektetők. V. F. S. • Munkatársunktól A szegedi Eötvös József Gimnázium ötödik alkalommal rendezte meg a William Blake angol nyelvi szépkiejtési versenyt a megye általános és középiskolai tanulói számára. A közel ötvenfős mezőnyben két kategóriában folyt a vetélkedés a díjakért. Az általános iskolai kategóriában az 1. helyezést Müller ZsuzsánAngol szépkiejtési verseny na, a 2. helyezést Nagy Zsófia szerezte meg, mindketten a szegedi Rókus 1. sz. Általános Iskola tanulói, felkészítő tanáruk: Tóthné Lukács Katalin. A 3. helyezett: Szabó Dezső (Felsővárosi Ált. Isk„ Szeged, tanára: Lakatos Krisztina). A középiskolai kategóriában 1. helyezett: Nagy Gábor (József Attila Gimnázium, Makó, tanára: Charles Richárd Marshall), 2. helyezett: Keserű Júlia (Horváth Mihály Gimnázium, Szentes, tanára: dr. Sztanicsné Tóth Erika), 3. helyezett: Verők Annamária (Kőrösy József Közgazdasági Szakközépiskola, Szeged, tanára: Melegné Pákozdi Ágnes). A verseny támogatói: Scriptum Kiadó Rt„ Mozaik Oktatási Stúdió és a Junior Achievement Magyarország. • Az SZDSZ elnöke Szegeden Kapitulált a Fidesz? Több területen, folyamatosan érvényesül a kormány erönyerö taktikája - mondta Magyar Bálint tegnapi, szegedi sajtótájékoztatóján. Az SZDSZ elnöke e területek közül az Aliami Pénz- és Tökepiaci felügyeletnél történteket és a közoktatási reform „felszámolását" emelte ki. Tegnap Szegeden járt Magyar Bálint, a Szabaddemokraták Szövetségének elnöke. Délutáni sajtótájékoztatóján először az Alkotmánybíróság keddi döntését üdvözölte, mely szerint a kétharmados törvényekből egyszerű többséggel nem lehet részeket „kiharapni". Magyar Bálint szeriht ezzel a taláros testület megálljt parancsolt a kormányzat erőnyerő politikájának, amely gyakran a törvényi korlátokat sem tartja tiszteletben. Ennek ellenére - vélte az SZDSZ elnöke - jó néhány területen tovább folyik a „meccs". Nem dőlt el még például, hogy törvényes volte az MLSZ elnökének felmentése. Az Állami Pénz- és Magyar Bálint (balról) a JATE-n tartott előadást. A volt kultuszminiszter szerint veszélyben van az oktatási reform. (Fotó: Miskolczi Róbert) Tőkepiaci Felügyelettel kapcsolatban viszont úgy tűnik, csatát nyert a kormány. Tarafás Imre és ifj. Nyers Rezső távozását sajnálatosnak minősítette Magyar Bálint, mondván, ha törvényes úton nem lehetett lemondatni őket, megtették idegháborúval. Az üggyel kapcsolatban a szabaddemokraták elnöke kifejtette: pártja aggályosnak tartja a bankkonszolidációra szánt összegek nagyságának meghatározását, költségvetésbe történő beépítését. Felmerül ugyanis annak gyanúja, hogy 100 millió „konszolidációs" forint nem az eredeti célra kerül felhasználásra, hanem kiszivárog a rendszerből. Ennek elkerülése végett teijesztett be önálló indítványt az SZDSZ a hitelintézeti törvény módosítására. Magyar Bálint igen erőteljesen bírálta a polgári kormány közoktatás-politikáját is. Mint mondta, a tervezett törvénymódosítás a közoktatási reform felszámolását jelentené, visszatérést a kádári rendszer oktatáspolitikájához. A NAT elvetése, a pedagógusok minőségi bérezésének megszüntetése és a sulinet hálózat' kiépítésének visszafogása komoly visszalépések a korábbi modernizációs törekvésekhez képest. Szakmailag nem elfogadható, hogy a hat évfolyamos alapoktatás helyett visszatér a négyéves alapozó képzés, hogy bevezetik a kerettantervet, visszaállítják a tanfelügyeleti rendszert, a szakmai testületeket kizárják a döntésekből és a pályaválasztást ismét 14 éves korra hozzák vissza. Mindez Magyar Bálint szerint nem a Fidesz korábbi oktatáspolitikai elképzeléseit tükrözi vissza. Sokkal inkább azt, hogy a legnagyobb kormányzópárt kapitulált az MDF konzervatív, sőt, maradi elképzelései előtt. Az SZDSZ elnöke este, a tudományegyetemen tartott fórumon az ezredforduló oktatáspolitikai feladatairól beszélt. K. G. Péntek: közgyölés • Munkatársunktál Az 1999. évi költségvetési tervezetéből lesz-e rendelet? Ez a tétje a szegedi közgyűlés pénteken 9 órakor, a városháza dísztermében kezdődő nyilvános ülésének. A költségvetés végrehajtásának szabályairól is döntenek a képviselők, majd a lakbérekről, illetve a dr. Farkasinszky Terézia Ifjúsági Drogcentrum Átmeneti Szállásnak férőhelybővítéséről és a személyes gondoskodást nyújtó ellátásokról szóló rendeletet módosítják. Több önkormányzati közalapítvány létrehozása várható, majd az idegenforgalmi feladatok ellátását célzó közhasznú társaság létrehozása. Terítékre kerülnek a gazdasági társaságok alapító okiratai. A játékkaszinó működtetéséhez önkormányzati hozzájárulás szükséges. Zárt ajtók mögött ismét fölbukkan a Búvár-tó ügye, majd különböző határozatokkal kapcsolatos fellebbezésekről döntenek a szegedi önkormányzati képviselők. Lelki egészség a középiskolákban • Munkatársunktól Fodor Gábor, az Oktatási Minisztérium osztályvezetője pénteken este 7 órától előadást tart Szegeden, az alsóvárosi kultúrházban. Az est témája: ,A mentálhigiénés képzés lehetőségei a középiskolában". Az előadáson szó esik a tanári pálya lelki terheiről, valamint arról, hogyan fogadják a középiskolák a „lelki egészségtan" megjelenését: miképpen vélekedik a téma fontosságáról az igazgató, tanár és diák. Az előadás hallgatói megtudhatják, hogy az Oktatási Minisztérium elképzelései szerint hogyan épülhet be a középiskolák munkájába a mentálhigiéné. Farsangi buli a színházban • Munkatársunktól Farsangi gyerekbulit rendeznek február 28-án 18 órakor a Szegedi Nemzeti Színházban a Liget Fesztivál szervezői. A kétrészes zenés, táncos mulatságon fellépnek a Flamenco, az Akropolis és a Break tánccsoportok, énekesek, Galeazzi illuzionista Milánóból, a Quintett Armonia és a Budapesti Artistaképző növendékei. A rendezvény sztárvendégei: ifj. Szabics Imre, az FTC labdarúgója, a Konzervatórium zenekara és a V. I. P. együttes. A két műsorvezető-rendező: Quintus Konrád és Kancsár József. Jegyek a Kárász utcai jegyirodában kaphatók, telefonszám: 476555. Deszki fesztivál • Munkatársunktól Pénteken délután két órától folytatódik a Maros menti fesztivál a deszki faluházban. Az indulók most színjátszás kategóriában mérik össze tudásukat. Múlt héten prózamondásból derült ki, vajon mely résztvevők a legjobbak. A szakmai zsűri elbírálása alapján első helyen végzett a sándorfalvi Vass László, második lett Sáringer Sándor Zsombóról, a bronzérmet pedig a deszki Bernula Dóra szerezte meg.