Délmagyarország, 1999. január (89. évfolyam, 1-25. szám)

1999-01-11 / 8. szám

10 SPORT HÉTFŐ, 1999. JAN. 11. Csak a légiósok A vásárhelyiek veresége nem El-Hadji Malickon (a levegőben) múlott, aki a Pécs elleni találkozón a légtér ura volt. (Fotó: Tésik Attila) Tornamásodik a Pick Szeged Feltörekvő asztali­labdarúgók Sokan tudják, hogy a magyar asztali labdarú­gók a világ legjobbjai­nak számítanak, több elsőséggel büszkélked­hetnek. Immár két éve hazánk egyik meghatá­rozó egyesületévé nőtte ki magát a Szegedi Asz­tali Labdarúgó Club is, egyre jobb eredménye­ket produkálnak ver­senyzőik. Ennek kap­csán beszélgettünk Hédi Ferenccel, a gárda ve­zetőedzőjével. • Mikor éledt újjá a napfény városában az asztali labdarúgás? - 1995-ben az NB II-ben indultunk amit egyből meg­nyertünk, s feljutottunk a legmagasabb ligába. A kö­vetkező idényben a bravúros ötödik helyet sikerült meg­szereznünk, majd '97-ben hatodikok voltunk, míg az utánpótlás együttesünk a másodosztályban a bronzér­met szerezte meg. 0 Hogyan sikerült az el­múlt idény? -* Az első osztályban ismét az ötödik helyen végzett SZALC, míg a fiatalok a má­sodikok lettek, s osztályozót játszanak a feljutásért. 0 Egyre több rangos ver­senynek ad otthont a megyeszékhely. - A sportág történetében először rendezték meg az egyéni országos bajnokságot vidéken. Nagyon sok pozitív visszajelzést kaptunk, hogy sikeresen bonyolítottuk le ezt az eseményt, sőt az ifjú­ságiaknál Bánfalvi Szabolcs második, míg Priszlinger Zoltán harmadik lett. Sok hagyományos viadalunk (Fesztivál-kupa, Dukai And­rás-emlékverseny) már kül­földön is népszerű, egyre többen vesznek ezeken részt a „gombfocisok". 0 Hány igazolt játékosuk van? - Közel 30-an versenyez­nek, míg a gyerekeknek a Százszorszép Gyermekház­ban szakkört működtetünk. 0 A remek eredmények­nek köszönhetően támo­gatóra is találtak? - Eddig teljesen önerőből teremtettük elő az anyagi feltételeket a működéshez. A közelmúltban az Első Ma­gyar Kenderfonó Rt.-vel si­került megállapodnunk, s tá­mogatást kapni tőlük. A baj­nokságban már az ő nevük felvételével startolunk, s bí­zunk abban, hogy előrébb lé­pünk. Süli Róbert 3. Szeged LC labdarúgás • Munkatársunktól A MLSZ fellebviteli bi­zottságának döntése követ­keztében a Szeged LC a 3. helyre csúszott vissza a ta­bellán. Óvás alatt van még a Pécs-Kaposvár találkozó. Az NB 1 állása: 1. Tatahánya 19 13 4 2 41-23 43 2. Nagykanizsa 19 II 4 4 40-22 37 3. Szeged LC 19 10 4 3 38-22 36 4. Érd 19 11 3 5 35-24 36 5. Salgótarján 19 10 4 5 32-22 34 6. Matáv Sopron 19 8 « 5 30-25 30 7. Komló 19 8 4 5 30-28 30 8. Komárom 19 8 2 9 30-25 26 9. Demecser 19 7 5 7 28-28 26 10. Tiszavasvári 19 4 7 4 23-19 25 11. Tiszakécske 19 4 7 4 25-25 25 12. Szolnok 19 7 3 9 28-31 24 13. Tiszaújváros 19 6 5 8 22-28 23 14. Soroksár 19 t 5 8 23-37 23 15. Békéscsaba 19 5 4 8 24-25 21 tó. Soproni Dreher 19 5 4 8 28-34 21 17. Kaposvár 18 5 5 8 24-32 20 18. Hajdúszob. 19 5 4 10 32-41 19 19. Pécs 18 2 6 10 25-37 12 20. Kecskemét 19 1 4 14 16-46 7 kosárlabda Hódmezővásárhelyi SZKK-Matáv Pécsi SE 69-82(33-43) NB I A csoportos férfi kosárlabda-mérkőzés. Hódmezővásárhely, Hód­tói Sportcsarnok, 1200 néző. Vezette: Harsányi, Gorka. HSZKK: BÉLI (21), Ughy (-), Kangyal (4), Deák (12/3), EL-HADJI MALICK (24). Csere: dr. Borbáth (3/3), Bődi (3/3), Kis S. (2), Imre (-), Parády (-). Edző: Merim Mehmedovics. Pécs: MÉSZÁROS (12/9), MCMAHAN (31/3), VU­KAZICS (18/12), Csirke (12), Karagits (8). Csere: Bakonyi (1). Edző: Rab Gyula. labdarúgás A Szalai István edzette '80/8l-es korosztályt nyugodtan nevezhetjük a Tisza Volán-MÉH Foci­suli-VSI „kirakatcsapatá­nak". Nevezhetjük, mert ók a méltán híres ne­velóiskola legidősebb „tanulói", innen kerül­hetnek leghamarabb a reflektorfény közelébe (lásd Szabics Imre) a srá­cok. Az együttes tréneré­vel az elmúlt fél évről beszélgettünk. 0 Az I. osztályú ifjúsági labdarúgó-bajnokság dél­keleti csoportjában ma­gasan vezet a csapata. A többiek gyengébbek, vagy az ön tanítványai jobbak ennyivel? - kérdeztem Szalai „Dzsinótól". - Veretlenül zártuk az őszi szezont, csak a Paks és a Kiskunfélegyháza szerzett pontot tőlünk. A szakmai minőséget nem lehet ponto­san lemérni, mert csak akkor tudtunk jó meccseket vívni, amikor a riválisainknál több túlkoros is szerepelt... Ne vá­doljon senki nagyképűség­gel, de ebben a bajnokságban nincs ellenfelünk a korosztá­lyunkban. Dobószázalék (büntető): 38%<93%), ill. 52% (85%). Lepattanó (támadó lepat­tanó): 30(10), ill. 24(2). Az eredmény alakulása. 2 p.: 2-6. 6 p.: 10-10. 10 p.: 12-25. 13 p.: 20-34. 23 p.: 40-43. 32 p.: 51-66. 39 p.: 60-78. A vendégeknél továbbra is sérüléssel bajlódik a válo­gatott center, Czigler, így a hazaiak - a palánk alatt is ­valamivel kiegyenlítettebb küzdelemre számíthattak. A rutinos pécsiek Mészáros és Csirke vezérletével jól kezd­tek, s már az első percekben feltűnt, hogy a hárompontos vonaf mögül is nagyon pon­tosan céloznak. A vásárhe­lyiek - elsősorban Mailek révén - hiába szedték jól a lepattanó labdákat, a táma­dások befejezésénél megle­hetősen sokat hibáztak. Egyedül Bell jeleskedett a 0 A játékosai fejlődésével elégedett? - Mindig is azt vallottam a futballról, hogy az csapat-, de mellette egyéni sportág is, olyan, melyet egyének csa­patban játszanak. A jó, a képzett játékos ismérve, hogy technikás, fizikálisan és mentálisan is „spiccen van". Ha ehhez megkapja a megfelelő edzői segítséget, akkor jelentős fejlődésen mehet keresztül. Maximalis­ta vagyok, de egyben reáli­san ift látok, éppen ezért tisz­pontszerzésben is, ám ez csak az egyenlítéshez bizo­nyult elegendőnek. Aztán amikor a másik oldalon megrázta magát a színes bőrű McMahan, egyér­telműen a Matáv került fö­lénybe. Percek alatt tíz pont felettire növelték előnyüket, s Merim Mehmedovics két időkéréssel sem tudta igazán felrázni tanítványait. A szü­net előtti percekben a HSZKK csökkentette ugyan a különbséget, de ez csak ar­ra volt elegendő, hogy némi reménysugár maradjon a folytatásra is. A térfélcserét követően két-három percig kitűnően kosaraztak a házigazdák: zsinórban hét pontot szerez­tek és kis híján egyenlítettek. Az erőfeszítések azonban hi­ábavalónak bizonyultak, hi­szen a pécsi gárda gyorsan összeszedte magát. Vukazics tában vagyok vele, hogy az enyéim még nem tartanak itt. 0 Az ön gárdája a Tisza Volán-MÉH Focisuli­VSI „kirakatcsapata". Ti­zenhét-tizennyolc esz­tendős fiatalemberek után már akadhat keres­let... - Kapósak a mieink! Ugyebár Szabics Imre volt az első kirepülő „fecskénk", aztán Kurucsai András költö­zött Sopronba. Döme Istvánt a Fradi és a Siófok, Rácz At­tilát pedig ugyanezen csapa­távoli találataival és McMa­han látványos betöréseivel, zsákolásaival újra jelentős előnyhöz jutottak. Nyolc perccel a meccs vége előtt Deákék még egyszer megkö­zelítették az ellenfelet, de a vendégek már nem engedték kicsúszni kezükből a győzel­met. Az utolsó percekben minden vásárhelyi csapattag lehetőséget kapott és a fiata­lok lendületes játékával va­lamit még sikerült faragni a hátrányból. Merim Mehmedovics: ­Támadásban nem találtuk a megszokott stílusunkat, és a zónavédekezésünk sem sike­rült, az ellenfelünk átdobott bennünket. Rab Gyula: - A kupaku­darc után fontos győzelmet arattunk az otthonában ve­szélyes Vásárhely ellen. Kandó Tamás tokon kívül a III. Kerület is hívja. Kiss Zoli a Vasasnál volt próbajátékon, s akkor még nem beszéltem Kerekes Krisztiánról, aki a Siófok első csapatában gólt is lőtt a teremlabdarúgó-bajnokság­ban. 0 Ez akár büszkeséggel is eltölthetné... - Ezt nem lehet büszke­ségnek hívni. Baróti Lajos bácsi, az igen, ő lehet büsz­ke! Úgy mondanám, öröm­mel tölt el, mikor a tanítvá­nyaim jól játszanak, gólt rúg­nak, tökéletes becsúszó sze­relést hajtanak végre, s ha ezt sokszor megcsinálják, termé­szetes, hogy előbb vagy utóbb felfigyelnek mások is rájuk. De egyben szomorú is vagyok, mert nincs megfizet­ve az a rengeteg munka, amit ezekbe a játékosokba a klub belefektetett. A futballistát elszipkázó nagyegyesület sajnos csak azt veszi termé­szetesnek, ha fillérekért hoz­zájut egy tehetséghez ­visszafelé már nem működik a dolog. A világon máshol egyáltalán nincs így. Az a baj, hogy az MLSZ minden­féle szabályzatot „gyárt", csak a piramis alját nem ve­szi észre, nem veszi figye­lembe. Szélpál Lászlá kézilabda Három magyar NB I­es csapat, a házigazda Kiskörös, a Százhalom­batta, a Cegléd és a ju­goszláv bajnok Lovcsen társaságában kézilab­datornát! vett részt az elmúlt hét végén a Pick Szeged gárdája. A Tisza­partiak az első napon a Lovcsentöl elszenvedett vereségük után vala­mennyi ellenfelüket legyőzve, a második he­lyen végeztek. A torna második napján továbbképzésen részt vevő Buday Ferehc edző helyét a kispadon Tamás Sándor fog­lalta el. A szegediek másod­edzőjére nehéz feladat hárult a pénteki két mérkőzés után - amikor a Lovcsentöl 27-21-re kikaptak, majd a Kiskőröst 24-21-re le­győzték -, hiszen Borsodi boka-, Laluska váll-, Szotyo­ri pedig könyöksérülést szenvedett. Az utóbbinak Szabó doktornak kellett összestoppolnia a kiszakadt bőrt. Nagy Zoltán kapus pe­dig az apai szerepkörrel is­merkedett, mivel pénteken éjjel felesége egészséges fiú­gyermeknek adott életet. A Picknél kialakult ked­vezőtlen helyzet miatt a je­len lévő szakemberek nem sok esélyt adtak a szegediek­nek a Cegléd elleni, szombat reggeli mérkőzésen sem. Ta­más Sándor azonban olyan harci szellemben küldte pá­lyára a játékosokat, hogy a Pest megyeiek az első játék­részben egyszerűen nem tud­ták megállítani a Tisza-parti rohamokat. A második fé­lidőben aztán kiengedtek Avarék, s a végére egy gólra csökkent előnyük. Pick Szeged-Cegép 24-23 (14-6) Pick: TYETYÁK-SZÉP KIS 4, Nagy L. 4., Szotyori ökölvívás • Munkatársunktól A közelmúltban rangos meghívásos ökölvívóversenyt rendezett a hódmezővásárhe­lyi Hódgép SE. A mérkőzése­ket megtekintette Szakos Jó­zsef, a magyar kadettváloga­tott vezetőedzője, s elismerés­sel szólt a torna szervezettsé­géről, valamint a mérkőzések színvonaláról. A találkozókat a Francia Ökölvívó Szövetség képviseletében megtekintette Sándor Bánfi, aki egyúttal meghívt^ a Hódgép SE ver­senyzőit egy dél-franciaorszá­gi edzőtáborozásra is. Az eredmények; gyermek korcsoport: Földházi Im­re-Deák Endre (mindkettő Hódgép) döntetlen. Serdülők, 34 kg: Bedák Pál (Vasas)-Ki­rály László (Hódgép) ponto­3, Doros, Buday D. 3, AVAR 8. Csere: Herbert 2. Következett a második helyet eldöntő összecsapás a Százhalombatta ellen. Ta­más Sándor a nagy fáradt­ságra panaszkodó Avar he­lyett is fiatal játékost küldött harcba. Szerencsére a tizené­veseket fűtötte a bizonyítási vágy, így, ha csak egy góllal is, de végig vezetve nyert a Szeged. Pick-Százhalombatta 25-24(16-11) Pick: Tyetyák - Szabó Tönki 3, SZÉP KIS 6, Nagy L. 4, Doros 3, BUDAY D. 7, Erdei 2. Csere: Minik, Avar. A torna végeredménye: 1. Lovcsen 8, 2. Pick Szeged 6, 3. Százhalombatta 4, 4. Kiskőrös 2, 5. Cegép 0 pont­tal. A Pick Szeged a különdí­jak közül a legsportszerűbb csapatnak járót nyerte el. A kétnapos torna tanulsá­gát Tamás Sándor a követ­kezőképpen fogalmazta meg: - A két hét múlva kezdődő, nagy feladatokra való felkészülési munka je­lenlegi szakaszában jó telje­sítményt nyújtottak a srácok. Ha ehhez még hozzávesszük a betegség- és sérüléshullá­mot, akkor kimondottan elé­gedettek lehetünk a kiskőrösi teljesítményekkel. Arról sem szabad megfeledkezni, hogy a Cegléd és a Százhalombat­ta elleni győzelmünk pszichi­kailag is jól jött, hiszen mindkét együttessel idegen­ben találkozunk a bajnokság tavaszi szakaszában. A két­napos tornán nekem különö­sen tetszett Tyetyák, Szép Kis, Buday Dániel, Nagy László és Avar játéka. Nem sok idejük maradt a Pick Szeged játékosainak a pihenésre, hiszen kedden kétnapos jugoszláviai túrára indulnak. Először a Meta­loplastika, majd szerdán a Jugovics KAC ellen mérkőznek. Süli József zásos győzelem 2:1. 36 kg: Földesi Imre (Makó)-Kiss Bálint (Hódgép) döntetlen. 38 kg: Kató Tibor (KSI)-Gémes Norbert (Hódgép) döntetlen. 48 kg: Bittér Ferenc (Ma­kói-Jakab Zoltán (Kiskunha­las) döntetlen. 52 kg: Kiss Dávid (Hódgép)-Köves Sán­dor (Kiskunhalas) p. gy. 2:1. Ifjúságiak, 48 kg: Bedák Zsolt (Vasas)-Szűcs János (Hódgép) p. gy. 1:2. 51 kg: Toumaszau Jegise 1KSI)—Di­ószegi Tibor (Hódgép) p. gy. 1:2. 54 kg: Kató Péter (KSI)-Török Mihály (Hód­gép) döntő fölénnyel győzött Török. 60 kg: Kálmán Ta­más-Balogh Miklós (mind­kfettő Hódgép) döntetlen. Ju­niorok, 64 kg: Katona Róbert (HódgépHáksó Zoltán (Ma­kó) p. gy. 2:1. 71 kg: Borbás Zoltán (Hódgép)-Bódi Péter (Makó) döntetlen. Az Első Belon 4+1 -es kispályás labdarúgócsapatának minden tagja és vezetője ezúton köszöni a DÉLMAGYARORSZAG SPORTROVATA minden tagjának egész évi segítő munkáját, a szurkolóknak, szimpatizánsoknak kitartó, lelkes buzdítását. Minden kedves sportbarátnak boldog, O^k sikeres új esztendőt kíván az: £B ELSŐ BETON SPORTKOLLEKTÍVÁJA Szalai: Kapósak a mieink! Szalai István maximalista, de egyben reálisan gondolkodó edző is. (Fotó: Gyenes Kálmán) Francia meghívás

Next

/
Oldalképek
Tartalom