Délmagyarország, 1998. december (88. évfolyam, 281-305. szám)

1998-12-01 / 281. szám

• Egyetemi újságok nemzetközi konferenciája Lap-pangás? Emlékkönyv tanítóképzőről I INIYERSITAS • A Pick-hulladék, a makói szennyvíz és a baktériumok Biotechnológiai ipart a régióba! Mm Ami az SZBK „boszorkánykonyháján" készül, a környezetvédelemben is hasznosítható. (Fotó: Schmidt Andrea) Az egyetemi-főiskolai sajtó munkatársai szá­mára rendeztek kétna­pos találkozót november 25-26-án a budapesti Magyar Sajtó Házában. Az előadásokkal tarkí­tott összejövetelen ma­gyarországi és erdélyi diáklapok számoltak be tapasztalataikról, és vi­tatták meg hétköznapi gondjaikat. A diákújságírók gyakran objektívebben írnak, mint professzionális kollégáik ­fogalmazott az egyetemi la­pok I. nemzetközi konferen­ciájának rövid megnyitójában a pályafutását egykoron gim­náziumi lapszerkesztőként kezdő Pokorni Zoltán oktatá­si miniszter. A szakmai hely­tálláson túl kiemelte annak fontosságát, hogy az egyete­mi média mindig az el nem kötelezett, zabolátlan hallga­tói vélemények terepe le­gyen. Ez azonban gyakran korlá­tokba ütközik, mert - mint az a november 25-26-i rendez­vény kerekasztal-beszélgeté­sei során kiderült - sok egye­temi lap közvetve vagy köz­yetlenül függő helyzetben van valamilyen helyi érdek­A szegedi tanítóképzőt végzettek baráti köre négy esztendővel ezelőtt, a Szegedi Királyi Katholi­kus Tanítóképző Intézet megnyitásának 150. év­fordulójára már adott ki egy könyvet, amely 1844-től 1948-ig ölelte fel az intézmény történetét. A baráti kör nemrégiben megjelentette a jubileumi kiadvány második köte­tét. Ebben 1948-tól, az államo­sítástól 1963-ig, az intézet megszüntetéséig tartó tizenöt esztendő históriáját fogják át. Az újonnan megjelent könyv­ben a baráti kör tagjai, az inté­zet hajdani tanárai és diákjai írják meg visszaemlékezései­ket, idézik fel életpályájuk legfontosabb adatait. A katoli­kus képző 104 éves történetét sokkal könnyebb volt feltárni, mint az utolsó tizenöt eszten­dőét, mert a püspöki és a Csongrád Megyei Levéltárban gondosan őrzött dokumentu­mok álltak rendelkezésünkre ­Díjazottak • Munkatársunktól A Juhász Gyula Tanárkép­ző Főiskola ének-zene tanszé­ke tanárképző főiskolák és egyetemek közötti zongora­versenyt rendezett a magyar­országi tanárképzés százhu­szonötödik, és a szegedi pol­gári-iskolai tanárképzés het­venedik évfordulója alkalmá­ból. Ezen első díjat nyert Morvái Judit (JPTE). második helyezett lett Csüllög Judit (EKTF), harmadik helyen végzett Németh Nóra (ELTE). védelmi szervezettől, általá­ban a hallgatói önkormány­zattól. A nagyváradi, kolozs­vári, marosvásárhelyi fiatal tollforgatók pedig arról szá­moltak be, hogy az állami tá­mogatás teljes hiánya miatt kénytelenek „rövidebb pó­rázt" viselni. Altalános jelen­ség az is, hogy az újságoknál egy-egy személy több funk­ciót is betölt - a főszerkesz­tőnek gyakran tördelőként is hosszúra nyúlik az éjszakája. A szervezésből oroszlán­részt vállaló Diákinfó szer­kesztősége igyekezett válto­zatos programot nyújtani. Előadások hangzottak el töb­bek között a magyar újság­íróképzésről, az Internet tájé­koztatásban betöltött szerepé­ről, a legnagyobb érdeklődést azonban a különböző tévé­csatornák híradóinak elemzé­se váltotta ki. Az Andrássy úti MÚOSZ-székházban he­lyet kapott kétnapos rendez­vényen minden meghívott or­gánumnak lehetősége nyílott egy rövid bemutatkozásra. Régiónkat a JATE kommuni­káció szakának kulturális­közéleti lapja, a Szegedi Egyetem és a Juhász Gyula Főiskola havonta megjelenő A tű című újságja képviselte. Szalma Baksi Ferenc olvasható az előszóban. Az ál­lamosított és megszüntetett in­tézet iratairól semmi bizonyo­sat nem tudnak a szerzők. Az egykori tanárok és diá­kok vallomásai optimista ki­csengésűek, hiszen többen ír­ják azt, hogy a munkásságuk­ban tovább élt a szegedi taní­tóképző, az Alma Mater, ahol emberségre, gyermek- és szü­lőtiszteletre, felelősségtudatra és becsületes munkavégzésre kaptak életre szóló indíttatást. Azok számára, akik valami­lyen oknál fogva nem jutottak hozzá az első kiadványhoz, a szerkesztők átismételték, át­vették az intézmény történeti szempontjából fontos részeket. A Csillik László szerkesztésé­ben megjelent könyvet azzal a reménnyel nyújtja át az olva­sónak a baráti kör elnöksége, hogy talán sikerül érzékeltet­niük, hogy az intézet működé­sének utolsó, viszontagságos tizenöt esztendejében is mara­dandó értékeket hozott létre a magyar nevelésügy felelősség­teljes szolgálatában. Sz. C. Sz. Különdíjat kapott Bombic Ka­talin (Konstantin Egyetem, Nyitra), Dobai Zsuzsanna (JPTE), Sípos Katalin (JGYTF), Czirják Erzsébet (BGYTF) és Zachar Emília (EKTF). A Vántus Társaság különdíját kapta Nátek Emese (Nyitra). Magyar kortárs szer­ző művének előadásáért kü­löndíjat és a Vántus Társaság hangverseny meghívását kap­ták: Sípos Katalin. Varga Diá­na, Daróczi Szilvia, Zsikla Adrienn (JGYTF). Szegeden minden alap­feltétel adott ahhoz, hogy jelentős biotechnológiai ipar alakuljon ki. Ennek elsó lépését tették meg a város kutatóintézetei, amikor közösen adtak be és nyertek meg egy PHA­RE pályázatot „Környe­zetvédelmi és agrárinno­vációs biotechnológiai fej­lesztések a dél-alföldi ré­gióban" címmel. Dudils Dénes, az MTA Szegedi Biológiai Központ fő­igazgatója, Frank József, a Gabonakutató Intézet vezér­igazgatója, Kovács Kornél, a JATE Biotechnológiai Tan­székének vezetője és Kálmán Miklós, a Bay Zoltán Alkal­mazott Kutatási Alapítvány Biotechnológiai Intézetének igazgatója .jegyzik" azt a si­keres PHARE pályázatot, me­lyen nemrég 100 millió forin­tot nyertek környezetvédelmi, és agrárinnovációs biotechno­lógiai fejlesztésekre. Kovács Kornél, a projekt koordinátora szerint ez jó alapot jelenthetne ahhoz, hogy komoly biotech­nológiai ipar alakuljon ki a ré­gióban, melyhez egyébként minden tudományos feltétel • Munkatársunktól Emlékülést tartanak de­cember 2-án délután fél há­romkor a SZOTE új kliniká­jának földszinti tantermében abból az alkalomból, hogy felavatják dr. Huszák István egyetemi tanár, a szegedi ideg- és elmekórtani klinika adott. - A biotechnológia a jö­vő egyik meghatározó tudo­mányterülete, sőt, iparága lesz, és Szeged e tekintetben nemcsak az országban, hanem egész Közép-Kelet-Európában kivételes helyzetben van. Az SZBK-ban, a Bay-intézetben, a tudományegyetemen és a Gabonakutatóban olyan kuta­tási projektek folynak és foly­hatnak, amelyek - megfelelő háttéripar kialakulása esetén ­megoldást kínálhatnak ko­moly környezetvédelmi és mezőgazdasági problémákra. Meghatároztuk azokat a pro­jekteket, amelyeken közösen tudunk dolgozni, a nemrég le­zárult PHARE pályázaton pe­dig nyertünk annyi pénzt, amelyből el tudunk indulni. Most a környezetünkön - a városon, a megyén és a gazda­sági szférán - van a sor, hogy lépjen. Elsősorban megrende­lőket és befektetőket várunk, hogy kutatási eredményeinket konkrét, gyakorlati problémák megoldására fordíthassuk ­mondja a projektvezető. A pályázatban résztvevő négy intézmény öt csoportja (az SZBK Növénybiológiai, valamint Biofizikai Intézetei, a Gabonakutató kukorica és és agykutató intézet igazgató­jának emléktábláját. Az ülé­sen az 1995-ben elhunyt pro­fesszorra volt munkatársai ­dr. Domonkos Jenő, dr. Csan­da Endre, dr. Csányiné Durkó Irene, dr. Somogyi István, dr. Latzkovits László és dr. Szi­lárd János - emlékeznek. búzanemesítési csoportja, a Bay-intézet biokonverziós la­boratóriuma és a JATE Bio­technológiai Tanszéke) már régóta foglalkoznak olyan ku­tatásokkal, amelyek gyakorlati problémákra kínálnak bio­technológiai megoldást. Ezek során kapcsolatot építettek ki a régió jó néhány vállalatával. Biotechnológiai megoldást keresnek például a Pick Szalá­migyár állati eredetű veszé­lyes hulladékának, vagy a ma­kói hagymások szennyvizének ártalmatlanítására, egy makói sertéstelepen biogáz előállítá­sára, a baromfifeldolgozó iparban keletkező toll lebontá­sára, a túlságosan magas nit­rát-tartalmú ivóvíz denitrifiká­lására, vagy a különösen ve­szélyes hulladéknak számító peresztegi tevebőr-tároló fel­számolására. A most elnyert PHARE pénzen is olyan kuta­tásokat kívánnak indítani, amelyek a régió környezetvé­delmi és mezőgazdasági prob­lémáira adhatnak megoldást. Meggyőződésük, hogy ezekre a projektekre atovábbiakban is lesz majd kutatási pénz, hi­szen ezek összhangban van­nak az Európai Unió kiemelt fejlesztési céljaival. • Munkatársunktól A Juhász Gyula Tanárkép­ző Főiskola hallgatói önkor­mányzata december 2-án Mi­kulás-kupát rendez. Ebből az alkalomból - hagyományte­remtő szándékkal - kispályás labdarúgó-mérkőzésre hívta ki a József Attila Tudománye­- Komoly biotechnológiai ipar csak akkor alakulhat ki, ha a környezetünk fogadó­készséget mutat a szándéka­ink iránt. Azt reméljük, hogy az Universitas-á fejlődő egyetem is felismeri a lehető­ségeket és támogatja erőfe­szítéseinket. Az önkormány­zatoktól, a területfejlesztési szakemberektől azt várjuk, hogy megtalálják és közvetít­sék felénk egyrészt azokat a felmerülő problémákat, ame­lyekre a mi szürkeállomá­nyunk megoldást kínálhat, másrészt olyan befektetőket hozzanak, akik ipari méretek­ben valósítanák meg, majd eladnák a piacon azt, amit mi a laboratóriumban megcsiná­lunk. így lenne teljes az inno­vációs lánc - véli Kovács Kornél. Végül elmondja: Amerikában természetesen már ez is működik. Ott olyan vállalkozások alakulnak a ku­tatási eredmények hasznosítá­sára, amelyben tulajdonos a tudományos intézet is. így az eladott szellemi termék hasz­na visszakerül a kutatásba és biztosítja a folytatást. És min­denki jól jár: a kutató, a vál­lalkozó és a régió is. Keczer Gabriella gyetemet. A versengésben, amely 17 órakor kezdődik, a két intézmény hallgatói ön­kormányzatának csapata, illet­ve női és férfi válogatottjai mérkőznek meg. A meccseket dr. Bozóky Imre FIFA-játék­vezető, az 1994-es vb-döntő partjelzője dirigálja majd. A SZAB hírei • Munkatársunktól Dr. Virág László PhD-ér­tekezésének munkahelyi vi­tájára, védésére kerül sor ma 15 órától. December 2-án délelőtt fél tizenegytől „A konzultatív mikrobiológiai tevékenység szerepe az in­fekciós kórképek korrekt di­agnosztikájában, és a helyes terápia megválasztásában" kérdéskomplexum egyes részleteit tisztázzák az elő­adók. Ezen a napon 14 órá­tól egyebek mellett a miko­toxinok kromatográfiás és tömegspektrometriás megha­tározásának, a molekuláris biológia új korszakának jel­lemző kérdéseit taglalják a téma szakértői. A klinikai kémiai munkabizottság ég­isze alatt aktuális hírekről tá­jékoztatják a meghívottakat, és kötetlen beszélgetés for­májában szót ejtenek egye­bek mellett a brit laborató­riumi diagnosztika magyar tanulságairól is december 3­án 14 órától. Ugyanezen a napon 15 órától az MTA Szegedi Területi Bizottsága kibővített ülésén az elnök­ségnek az ez évi munkáról számol be dr. Telegdy Gyula akadémikus, a SZAB elnö­ke, majd a szak- és munka­bizottságok beszámolóira kerül sor, és végül az 1998. évi pályamunkák értékelésé­nek ismertetését, valamint a jutalmazásukra tett javasla­tokat teijeszti elő dr. Balogh Tibor tudományos titkár. December 5-én 10 órától a Petri Tanítványok Baráti Körének tizenharmadik tu­dományos ülésén hat előadás hangzik el sebészeti kérdé­sekről, amelyeket visszaem­lékezések és egy kis „keser­édes nosztalgiázás" tesz tel­jessé. Csernus Sándor Párizsba megy • Budapest (MTI) Hámori József, a nemzeti kulturális örökség minisztere Csernus Sándort, a József Attila Tudományegyetem docensét bízta meg a párizsi Magyar Intézet igazgatói te­endőinek ellátásával. A mi­niszter szakmai vélemények és az illetékes tárcák szakér­tőiből álló bizottság javasla­ta alapján döntött a pályázók közül Csernus Sándor sze­mélye mellett. Az új igazga­tó jövő év január elsejétől foglalja el hivatalát a francia fővárosban. TDK a SZÉF-en • Munkatársunktól Tudományos Diákköri Konferenciát rendeznek de­cember 2-án délután 2 órá­tól a Szegedi Élelmiszeripa­ri Főiskolán. A hallgatók három szek­cióban tartják meg előadá­saikat, melyek: élelmiszer­tudomány és -technológia, ökonómia, valamint műsza­ki és informatikai alkalma­zás. A továbbjutók az Or­szágos Diákköri Konferen­cia Agrártudományi szek­ciójában vehetnek részt. Az integráció szellemében JA­TE-s hallgatók is lesznek a résztvevők között. ܧ fjj ÍM NYITVA TARTÁS: I I m héHötöl péntekig 8-19-ig, \ R szombaton 8-15-ig. \TAPETEN­TEPPICHBODEN- ^ szolgaltatasok: w o Szőnyegszegés 80 x Európába n o Szaktanácsadás 7 x Magyarországon • Házhoz szállítás •varig fol Qw « nvaaMl MNfff Y17TVA December rmis 5-én, 12-én és 19-én (szombatonként): 8-18 óráig December 6-án, 13-án és 20-án (vasárnaponként): 10-18 áráig December 24-én és 31-én: 8-13 óráig PADLÓSZÖNYEG­AKCIÓ 40-50% árengedménnyel, amíg a készlet tart! Padlófili / PVC'padló 4 m szélességben 29q wm i 590 m 300'féle / Lábtörlők / "i / / szolgáltatásunk: tapéta / 100MM / burkolattektetés PADLÓSZÖNYE BUDAPESTEN XIII Váci út 152-154 VIII Hungária krt. 2á. XI Budatoki út 70. IX. Soroksári út 123. T : 359-6741 T : 303-0747 T : 206-1939 T : 280-8059 VIDÉKÉN: Pesti út 5. T.: 46/362-2 I Debrecen, Balmazújvárosi útó/c T.: 52/417-366 Szeged, Vásárhelyi P. u. 3-5. T.: 62/466-845 - zongorára Emléktábla-avatás Mikulás-kupa

Next

/
Oldalképek
Tartalom