Délmagyarország, 1998. december (88. évfolyam, 281-305. szám)
1998-12-31 / 305. szám
2 KÜLFÖLD CSÜTÖRTÖK, 1998. DEC. 31. kommentár Pénzalap M icsoda gondok! Az év utolsó napján tájékunkon már hagyományosan zsebláza van az embernek. A karácsonyi bevásárlás, majd a szilveszteri készülődés, kiüríti a családi kasszát, esetenként a következő hónapot is megterheli egy-egy kölcsönnel. Ezzel szemben a kontinens nyugati részén élő polgárokat más gondok gyötrik: azt figyelik árgus szemekkel, hogy milyen árfolyamon fagyasztják be az euró árfolyamát az 0 nemzeti valutájukhoz képest! Hosszú út vezetett a mai jeles eseményig. Az 1957. március 25-én Rámában létrehozott Közös Piac vezetői csak 15 év elteltével kezdtek el gondolkodni azon, hogy európai valutaalapot hozzanak létre. Párizsban találkozott 1972. október 19-én Brandt, Eyskens, Werner, Jörgensen, Lynch, Biesheuvel, Pompidou, Heath és Andreotti, vagyis a német, a belga, a luxemburgi, a dán, az ir, a holland, a francia, az angol és az olasz kormányfő, s ott döntöttek arról, hogy 1973. április 1én - a felvételre váró új tagországokkal egyetemben európai valutaalapot hoznak létre. Az indoklás: együtt könnyebb lesz harcolni az infláció, a munkanélküliség ellen, de, reményeik szerint, könnyebb lesz értékesíteni a mezőgazdasági termékeket is. Megszületett tehát az elhatározás, már „csak" a gyakorlati kérdések maradtak hátra. Azóta eltelt 26 év. Sok-sok vihart élt át ez a szervezet, s ma már nem Közös Piacnak, hanem Európai Uniónak hívják. Tizenöt tagországa van, mától pedig közös pénze is. Hogy valójában mikor fogadják el magukénak az uniós országok állampolgárai az új fizetőeszközt, s mikor járódik be igazán az államok közötti pénzforgalomban az euró, az a jövőben dől el. rí n mindenesetre azt szeretném, ha nekem is az lenMié ne ma a legnagyobb izgalmam: milyen is lesz az euró árfolyama a forinthoz képest! Miután nekem/nekünk ez a pénzlázas elfoglaltság még nem adatott meg, így csak azt kívánhatom a Kedves Olvasónak, hogy az 1999-es esztendőben minél több hazai „eurót" tudjon magáénak. • Koszovói kívánalmak NATO-váró albánok Lázban ég tizenegy ország Az új érmékre olyannyira odafigyelnek az érintett tizenegy ország lakói, hogy például egy németországi, hannoveri édességboltban már aranypapírba csomagolt „euróérmét" kínálnak csokoládé gyanánt... (MTI Telefotó) • Belgrád (MTI) A koszovói albánok saját parlamentje szerdán, a múlt héten átmenetileg fellángolt összecsapások nyomán ismét NATO-beavatkozást követelt a szerb belbiztonsági erök viszaszorítására. A testület ugyanakkor kiállt a Koszovói Felszabadítás! Hadsereg (UCK) mellett. Idriz Ajeti, a pristinai szóhasználattal „párhuzamosnak" nevezett, Belgrád és a nemzetközi közösség által el nem ismert parlament elnöke közölte, hogy a testület vezetősége a NATO-erők gyors beavatkozását látja szükségesnek a „szerb offenzíva" leállítása érdekében. Véleménye szerint a többségében albánok lakta szerbiai tartományban jelenleg minden korábbinál veszélyesebb a helyzet, ezért a nemzetközi közösségnek - és elsősorban az Egyesült Államoknak kell megakadályoznia a konfliktus kiterjedését az egész térségre. Az elnökség ugyanakkor Koszovó demilitarizálását, a tartomány feletti átme• Jeruzsálem (MTI) Egy izraeli katona meghalt, kettő pedig megsebesült szerdára virradó éjjel Dél-Libanonban, amikor egységük tévedésből tűzharcba keveredett egy másik, ugyanahhoz a századhoz tartozó egységgel - közölték izraeli katonai forrásból. Az incidens Taibe település közelében, az Izrael által neti (nemzetközi) protektorátus létrehozását is követelte. A párhuzamos parlament elnöksége teljes mellszélességgel kiállt az UCK mellett, amely - az elnök szavai szerint - a „fegyvertelen albán nép egyetlen védelme a (szerb) rendőrség és (jugoszláv) katonaság barbár fellépésével szemben". Megfigyelők körében figyelmet keltett a nyilatkozat, hiszen a párhuzamos parlamentben az Ibrahim Rugova mérsékelt „elnökhöz" hűséges képviselők vannak túlnyomó többségben, és közismerten ellentétek uralkodnak Rugova, illetve az UCK között. Belgrádi sajtójelentések többször idézték a helyszínen járt megfigyelők tapasztalatait, illetve azokat a nyugati véleményeket, amelyek szerint az UCK az elmúlt két hónap törékeny tűzszünete alatt megerősödött: a gerillahadseg rendezte sorait, új és korszerű fegyvereket szerzett be, további kiképzésben részesített szakadár fegyvereseket, akik lassan visszaszivárognak a szerb bizonsági erők által elhagyott térségekbe. megszállt biztonsági övezet középső szektorában történt. Az áldozat, egy 19 éves őrmester a kórházba szállítás után halt bele sebeibe, két társa közül az egyik súlyos, a másik könnyebb sérüléseket szenvedett. Az AFP adatai szerint az újabb halálesettel 24-re nőtt azoknak az izraelieknek a száma, akik idén Libanonban vesztették életüket. • Brüsszel (MTI) Tizenegy európai ország 290 millió lakója lélegzetvisszafojtva várja váltópénzzé degradálódó nemzeti valutájuk és az azt felváltó euró csütörtökön Brüsszelben közzéteendő árfolyamát. Mind az öt tizedesjegynek jelentősége van: sokezer milliárd márkáról, schillingről, líráról, frankról van szó. Az Európai Unió közös pénzre áttérő tagjai csütörtökön állapítják meg, hogy milyen árfolyamon fagyasztják be az euró árfolyamát az osztrák schillinghez, a belga frankhoz, a finn márkához, a francia frankhoz, a holland forinthoz, az ír fonthoz, a luxemburgi frankhoz, a német márkához, az olasz lírához, a portugál escudóhoz és a spanyol pezetához képest. Ez az utolsó részletkérdése a Gazdasági és Pénzügyi Uniónak (EMU), amely csak az árfolyamok hivatalos közzététele után indulhat útjára január elsején. Az árfolyamok megállapításával azért kellett az utolsó pillanatig várni, mert azokat az EU jelenlegi közös elszámolóegységéből, az ECU-ból (European Currency Unit) vezetik le. Az ECU viszont a dollárhoz képest folyamatosan változik, továbbá árfolyamát egy valutakosárból számítják, és e kosárban benne foglaltatik három olyan valuta - a dán korona, a görög drachma és a brit font -, amelynek hazája egyelőre kívül marad a valutaunión, miközben nincs benne az osztrák és a finn pénz, amelyek viszont átmennek euróba. Az Európai Unió hivatalos pénze 1999. január elsejétől az euró. Ennek bevezetésére négy • Moszkva (MTI) Az orosz SZ-300-as rakétarendszert, amelyet Görögország és Ciprus döntése alapján a Görögországhoz tartozó Kréta szigetén telepítenek majd az eredetileg tervezett helyszín: a megosztott Ciprus déli része helyett, a nyolcvanas közepén fejlesztették ki az amerikai • Bogotá (MTI) Kolumbiában a szélsőbaloldali lázadók szervezete, a Kolumbiai Forradalmi Fegyveres Erők (FARC) fegyveres! megtámadták a Kolumbiai Önvédelmi Egységek (AUC) szélsőjobboldali félkatonai csoportjának főhadiszállását. A FARC-nak az AUC elleni támadásában a szélsőjobboldali szervezet szerint életét vesztette az AUC első számú vezetője, Carlos Castano is. A gerillák megtámadták a közelben található Nudo de Paramillo falut is, és kedd estig lemészároltak több mint 30 parasztembert - közölte szerdán Hector Acosta, Tierralta város polgármestere. Az AFP szerint azonban a halottak száma meghaladhatja az 50-et is. A dpa szerint a béketárgyalások közeledtével a gerillák többször és még kegyetlenebbül támadnak. ország - Dánia, Görögország, Nagy-Britannia és Svédország - átmeneti időszakot kapott, a másik tizenegy EU-tagállam Ausztria, Belgium, Finnország, Franciaország, Hollandia, Írország, Luxemburg, Németország, Olaszország, Portugália, Spanyolország - rögtön áttér a közös pénzre. A gyakorlatban valamennyi pénz forgalomban marad még, a tizenegy EMU-tag jelenlegi valutája azonban - 2002-ben várható teljes eltűnéséig - már nem lesz más, mint az - egyelőre még fizikailag lényegében nem létező - euró váltópénze. Elméletben januártól mindent euróban számolnak majd, de fizetni a jelenlegi bankókkal és érmékkel fognak. Patriotok szovjet megfelelőjeként. A Reuters hírügynökség néhány adatot közöl az orosz fegyverről a Jane's LandBased Air Defence című szaklap alapján: - Repülőgép jellegű célA FARC egyik vezetője, Raul Reyes a Caracol televízióban elismerte, hogy szervezetének több száz tagja hétfő óta véres közelharcot vív a félkatonai szervezettel és a kolumbiai hadsereg katonáival. Reyes az ország déli részén tartózkodik, ott ahol a kormány január 7-én béketárgyalásokat kezd a magukat marxistának feltüntető gerillákkal. Victor Alvarez tábornok, a hadsereg első hadosztályának parancsnoka, megerősítette a hírt, hogy 30 paraszt meghalt a támadásban. Szerinte az összes áldozat polgári személy. „Barbár rémtettet követtek el polgári lakosok ellen. Tierralta halottasházában van az áldozatok közül hét: egy ötéves gyermek, akit hasba lőttek, egy 75 éves asszony, egy másik asszony, akit leszúrtak, és három felnőtt férfi, akit megkínoztak, majd lefejeztek. A gerillák mintegy harminc házat felgyújtottak" mondta a tábornok. A szilveszteri árfolyammegállapítást délelőtt tizenegykor kezdik. Pontosan ebben az időpontban jegyzik fel az EMU-országok mindegyikében a központi bank árfolyamát az ECU és a helyi valuta között. A tizenegy központi bank félórán belül megküldi az árfolyamot Brüsszelbe, ahol az Európai Bizottság öt tizedesjegyig meghatározza az euró és a dollár, továbbá - az utóbbi alapján - az euró és a tizenegy valuta közötti átváltási arányt. Fél egykor a bizottsági javaslatok az EMU központi bankjának (ECB) vezetése, valamint az EMU-tagállamok Brüsszelben összegyűlő pénzügyminiszterei elé kerülnek, akik legfeljebb egy-két százezredpontok elfogásának maximális hatósugara: 150 kilométer; - Minimális elfogási magasság: 10 méter; - Ballisztikus célpontok elleni eredményes bevethetőség: 40 kilométerig; nyi módosítás után - megállapítják, és jóváhagyják a végleges árfolyamlistát. Mindezt fél kettőkor hozzák az állampolgárok tudomására. Ezzel hárul el az utolsó akadálya az EMU elindulásának. A csütörtökön kiadandó árfolyamok mindaddig érvényesek maradnak, amíg a nemzeti valuták ki nem kerülnek a forgalomból. A belga frank például várhatóan mintegy 40,5 arányban viszonyul majd az euróhoz: ez azt jelenti, hogy január elsején egy euró éppúgy 40,5 frankot ér majd, mint nyolc hónap múlva vagy akár 2001 közepén. Hasonlóképpen nem változik majd a német márka és az euró nagyjából 2:1 arányú árfolyama sem. - Az elfogandó céltárgy maximális sebessége: 10 000 kilométer/óra; - Az üteg harckészültségbe helyezésének időtartama: 5 perc; - Indítások sűrűsége: 3 másodpercenként egy rakéta; - Rakéták maximális száma egy ütegben: 32. Hü Törvényerő • Bukarest (MTI) Romániában törvényerőre emelkedett a román-magyar ekvivalencia-egyezmény. Constantinescu elnök kézjegyével látta el a kormányok között létre jött és 1997. június 6-án Bukarestben aláírt ekvivalencia-egyezmény ratifikálásáról szóló törvényt. A román joggyakorlatnak megfelelően az egyezmény törvényerőre emelkedett. Az egyezmény rendelkezik a Romániában és Magyarországon működő oktatási intézmények által kiállított diplomák, tanulmányi bizonyítványok és tudományos minősítések kölcsönös elismeréséről. Sziltanuk nem ad kegyelmet • Phnompen (MTI) A kambodzsai uralkodó nem részesíti kegyelemben a napokban átállt két vörös khmer vezetőt, Khieu Samphan egykori államfői és Nuon Cheát, a maoista lázadószervezet főideológusát. A phnompeni királyi palotában szerdán nyilvánosságra hozott közlemény szerint Szihanuk azt a véleményt támogatja, hogy a volt vörös khmer vezéreket állítsák nemzetközi törvényszék elé. Az ENSZ már vizsgálja egy olyan törvényszék felállításának lehetőségét, amely ítélkezhetne az emberiség ellen Pol Pot rémuralma alatt elkövetett kambodzsai bűntettek ügyében. Hol a helyük? • Bécs (MTI) Wolfgang Schüssel osztrák alkancellár-külügy miniszter szerint szükség van Ausztria NATO-csatlakozására, mert csak (gy vehet részt az európai biztonsági rendszerben - fejtette ki a politikus egy lapinterjúban. Szerinte az európai biztonsági építmény két részből áll: politikai struktúráját az Európai Unió alkotja, a katonai-logisztikait pedig a NATO. A rendszert mindenki számára hozzáférhetőnek kell tenni. Ukrajna: nem! • Kijev (MTI) Ukrajna nem tervezi a csatlakozást Oroszország és Fehéroroszország államszövetségéhez - jelentette ki Vlagyimir Ogrizko, az ukrán elnöki hivatal külpolitikai osztályának vezetője. Hangsúlyozta: Leonyid Kucsma államfő a jövőben is folytatja az ukrán szuverenitás és területi integritás megóvásán alapuló politikáját. Borisz Taraszjuk ukrán külügyminiszter újságírók előtt kijelentette: ha létrejön az orosz-fehérorosz államszövetség, akkor Ukrajna határainál új politikai képződmény jelenik meg, és ezzel Kijevnek mindenképpen számolnia kell. Új radarrendszer • Belgrád (MTI) A horvát hadsereg új, a NATO-tagállamokban használt eszközökkel is összehangolható radarrendszert kap a jövőben - adta hírül szerdán a Vecernji List című zágrábi napilap. A Belgrádban idézett lapjelentés szerint a horvát védelmi minisztérium a Metric System Corporation nevű amerikai céggel kötött szerződést a szállításról, amelynek értéke 16 millió dollár. # Barbár marxista gerillák... Halott parasxtok Talarélszö^tl^Msl m*ck* /Ctd** MfifoitHtl trtJmés^elUs főzőlap, síiért* és lolíf f éret íw-ással/ Mórahalom és Vidéke Nagymágocsi Szatymaz és Vidéke Székkutas és Vidéke rrt / /• Tapei TAKARÉKSZÖVETKEZETEK Izraeliek öltek izraelit Orosz rakéták Krétán