Délmagyarország, 1998. december (88. évfolyam, 281-305. szám)

1998-12-17 / 295. szám

CSÜTÖRTÖK, 1998. DEC. 17. SPORT 13 Fülöp Tibor (balról) Molnár Tamással együtt nézte végig a Szeged-Szentes rangadót. Fél évvel ezelótt még mindketten a Tabán Trafik sikeréért hajtottak... (Fotó: Nagy László) vízilabda Fülöp Tibor a nyáron kikerült a reflektorfény­ből. Addig míg a Tabán Trafik Szeged férfi fel­nőtt vízilabdacsapatá­nak a vezetőedzője volt, nem telt úgy el hét, hogy ne jelent volna meg a neve az újság­ban, ne nyilatkozott vol­na valamit szeretett sportágáról, együttesé­ről. Aztán mennie kellett a Tisza partjáról, össze­pakolt, majd hazaköltö­zött Szentesre, s ismét belevetette magát az edzösködésbe. Ö lett a Kontavill Szentesi VK fiú serdülő és ifjúsági gár­dájának trénere. # Már többször kerestem, de mindig azt közölték: Tibor angolórán van... - Ha valaki ebben a szak­mában tovább akar lépni, nem árt, sőt kötelező leg­alább egy világnyelvet be­szélnie. E nélkül várhatja mi­kor keresi meg ajánlatával egy külföldi csapat. Meg egyáltalán, ugyan milyen hát­rányom származna abból, ha idegen országban egyszerű turistaként is megértetem magam? • Eltökélt célja, hogy egyszer külföldön kama­toztassa, érvényesítse szakmai tudását? - Természetesen jő lenne, de jelen pillanatban nincs er­ről szó. • Mi szükséges ahhoz, hogy egy magyar tréner kint dolgozhasson? - Nemzetközi porondon kell maradandó eredményt felmutatnia. Sokszor azonban ez is kevés, véleményem sze­rint, elsősorban kapcsolat­rendszer kérdése az egész. Ha valaki „csak" jó edző, an­nak még minimális az esélye, hogy külföldön dolgozhas­son, főleg a játékosaink ka­pósak odakinn. 9 Utánpótlásedzők után meg pláne nem kapkod­nak... - Bevallom, amikor ott kellett hagynom a Szegedet, az egyrészt rosszulesett, más­részt pedig „padlóra" kerül­tem. De viszonylag gyorsan túltettem magam a váltáson, felvettem a gyerekekkel a rit­must. Az is segített, hogy az utcán odajöttek hozzám az emberek, biztattak, szoron­gatták a kezem. Éreztem a bi­zalmukat, s ez erőt adott a folytatáshoz. Most már el­mondhatom, hogy helyes úton járok: a serdülők na­gyon jól szerepelnek, de az ifik sem rosszak. Öt korosz­tályos válogatott játszik ná­lam, ha sikerül a Kurca part­ján tartani őket, kiváló csapa­ta lesz Szentesnek. 9 A bajnokságban mind­két gárdája legyőzte a Szeged VE hasonló kor­osztályú együttesét... - Nem tagadom, ideges, feszült voltam a meccsek előtt, dolgozott bennem vala­miféle bizonyítási vágy. Nem tudom biztosan, de azt gon­dolom, a srácaim értem is pó­lóztak. 9 Emlékszem, remek volt a kapcsolata az egykori szegedi tanítványaival. Él még a barátság? . - Kimondottan büszkeség­gel tölt el, hogy néhányan rendszeresen felhívnak - szá­momra ez azt jelenti, hogy tényleg szerettek. 9 A közelmúltban láttam, hogy végignézte a Sze­ged-Szentes megyei rang­adót. - Mindkét gárdában szere­pelnek olyanok, akik közel álltak hozzám. Mivel jelen pillanatban Szentesen dolgo­zom, természetesen egy picit odahúzott a szívem. 9 A vezérletével az elmúlt bajnokságban az ötödik helyen végeztek a trafiko­sok. Azzal együtt, hogy számos klasszis távozott a nyáron a csapatból, lehe­tett erre a nagymérvű visszaesésre számítani? - Gondolom, két meccset sajnálnak rettenetesen a sze­gediek: az OSC-t és a MAFC-ot mindenképpen verni kellett volna. Az utóbbi hetekben mintha kezdenének összerázódni, s ezáltal az eredmények is javultak. Ta­vasszal egészen biztosan job­ban szerepelnek majd, nem lesznek, nem lehetnek kiesési gondjaik. 9 Tudom, hogy nem sze­ret jóslásokba bocsátkoz­ni, mégis megkérdezem: mikor lehet ismét OB l-es csapat kispadján látni? - Fogalmam sincs, de nem titkolom, ez a vágyam. Félre ne értse, egyáltalán nem va­gyok kétségbe esve, hogy csak az utánpótlásban dolgo­zom. Az sem megalázó, az itt elért siker is siker. Ssélpál László röplabda CSClk OZ ÍfÍ.9. 9 Munkatársunktál Tovább tart a Csongrádi TSE-Szélkakas Diszkó rossz sorozata a Csongrád megyei röplabda-bajnokságban: a csapat - a feladó Tóth Cs. tá­vollétében - sima vereséget szenvedett a Huff Melinda által felkészített szegedi Eöt­vös DSK-tól. Az ifik viszont nagy csatában nyertek. JGYTF DSE-CSTSE­Szélkakas Diszkó ifi 2:3 (-11,12,-16,9,-10). JGYTF: Szegedi, Her­czig, Csilik, Munkácsi, Kiss, Paszternák. Csere: Sárkány, Kádár, Szendrei, Molnár. Csapatvezető: Dorka Péter. Csongrádi TSE-Szélkakas Diszkó ifi: Fejes, Olajos, Tóth Zs., Fekete, Molnár, Seres. Csere: Murányi. Edző: Sutus József. Eötvös DSK­CSTSE-Szélkakas Diszkó 3:0 (9, 14,13). Eötvös: Zádori, Ormándi, Szőke, Tóth G., Vakulya, Farkas. Csere: Tombácz, Ábrahám. Edző: Huff Melin­da. Csongrádi TSE-Szélaka­kas Diszkó: Sutus, Fadgyas, Kacziba, Varga, Tóth G., Nagy J. Edző: Sutus József. Ma 17 órától: Pick-Kiskörös kézilabda • Munkatársunktál A Pick Szeged ma 17 órá­tól az újszegedi Sportcsar­nokban év utolsó kézilabda­mérkőzését játssza a Kiskő­rössel. Buday Ferenc edző elárulta, hogy az elmúlt hé­ten az edzésen megsérült Laluska Balázs már edz, s Berta kivételével vala­mennyi játékos a rendelke­zésére áll. Az újonc háza tá­járól szólva a szegedi tréner elmondta, hogy tudomása szerint Kuzmicsov bajlódott sérüléssel, de valószínűleg a kiskőrösiek is a komplett csapattal tudnak kiállni. A két klub ifjúsági együttese, a „nagyokhoz" hasonlóan szintén 17 órától mérkőzik ­csak ők a Csonka J. gimná­ziumban. Két tornagyözelem labdarúgás • Munkatársunktól Az utóbbi hetekben há­rom kispályás labdarúgó­tornán vett részt a Tisza Volán-MÉH Focisuli-VSI '85-ös, illetve a '86-os korosztálya. A Sérti Sán­dor edzette gyerekek sze­replésére nem lehet pa­nasz, a szegedi Boszor­kány-kupát, valamint a paksi viadalt megnyerték, a putnoki Mikulás-kupán pedig a negyedik helyen végeztek. Paks, '86-os korosztály. A szegediek eredményei: -Paks 8-2, -Kaposvár 4-0, a döntő­ben: -Tatabánya 5-0. A győztes gárdában játszot­tak: Bubori Kornél, Tombácz Róbert, Reguli Máté, Szélpál Attila, Tóth Iván, Simon Sza­bolcs, Turi Dávid, Fülöp Ti­bor, Sallai János, Dlusztus Im­re, Laczkó Zsolt, Hrepka Ádám, Szécsényi Gábor, Ká­rász Dávid. A torna legjobb játékosának Hrepka Ádámot választották. A színvonalas vendéglátást parádés teljesít­ménnyel honorálták a Tisza­partiak. Lelkesen, fegyelme­zetten és nagyon jól játszottak. Szeged, Boszorkány-ku­pa, '85-ös korosztály. A Tisza Volán-MÉH FVSI eredményei: -Mórahalom 8-2, -Kiskundo­rozsma I. 8-2, -Kiskundorozs­ma II. 8-1, a döntőben:-Lurkó FC 6-1. A három FTC-s vendégjá­tékossal (Tóth Sándor, Zana Norbert, Urbán Gábor) fel­álló szegediek kimagaslottak a mezőnyből. A torna legjobb­jának Zana Norbertet válasz­tották. A győztesek névsora: Tóth Sándor, Markó Roland, Duba Tamás, Zana Norbert, Lóderer Adám, Urbán Gábor, Szekeres Péter, Rácz Gábor. 9 Putnok, Mikulás-kupa, '85-ös korosztály. A Tisza­partiak eredményei: -Kazinc­barcika 0-0, -Malév 4-1, az elődöntőben: -Debreceni Olasz Focisuli 1-3, a harma­dik helyért: -Debreceni Sport­iskola 1-3. Az elődöntőben 1-0-ra ve­zettek a Serli-fiúk, amikor a szegediek válogatott kerettag­ját, Hajdú Sándort szándéko­san és durván lerúgták a deb­receniek, s ez kihatott az együttes további szereplésére. A súlyos térdszalag sérülést szenvedett labdarúgót már meg is operálták! Totómonológ íme, tippjeim az 51. játékhétre: 1. Hamburg (10.)-Nürnberg (16.) 1 2. Kaiserslautem (3.)-1860 München (4.) X 2 3. Schalke 04 (12.)-Mönehcngladbach (18.) 1 4. Rostock (15.)-Leverkusen (2.) X 2 5. Frankfurt (14.)-Duisburg (17.) 1 X 6. Cagliari (12.)-Bologna (7.) 12 7. Empoli (15.)-Parma (4.) 2 8. Lazio (6.)-Udinese (11.) 1 9. Piacenza (13.)-Bari (8.) IX 10. Perugia (10.)-Fiorentina (1.) 2 11. Sampdoria (14.)-Milan (2.) 2 12. Vicenza (17.)-Venezia (18.) 1 13. Bremen (ll.)-Hertha BSC (7.) 12 +l-es mérkőzés: 14. Internazionale (5.)-Roma (3.) 2 Budo-ból A hagyományoknak megfelelően idén ismét megtartották Szegeden, az Aranykorona étte­remben a Budo-bált. Az eseményen gazdára ta­lált a Budo 2000 dij is, amelyet minden évben életmúért kapnak az ar­ra érdemesek. A rendezést ezúttal is Kiss Emil vállalta magára, aki színvonalas kiegészítő programokat szervezett a je­lenlévőknek. A szórakozás­ról Komár László, a Drink Panthers együttes, az X-tré­me Hip-Hop Dance School, valamint fehérnemű bemuta­tó gondoskodott. A Budo 2000 díjat ebben az eszten­dőben Héjjá László és a Fe­kete Péter, Feketéné Németh Erika házaspár kapta. Héjjá László '70-ben is­merkedett meg a csel­gánccsal, majd a '80-as évek elején kezdett el foglalkozni a karatéval. '83-ban megala­pította a Székkutasi Aikidó és Karate Klubot, majd '88­ban létrehozta a csongrádi egyesületet, amelynek soká­ig instruktora is volt. '86­ban elindította a székkutasi nomád Budo-tábort, házi­gazdaként országos méretű­vé és rangúvá fejlesztette ezt az ötletét. Mindezekkel pár­huzamosan a Békés megyei aikidó egyik megalapítójá­nak lehet őt tekinteni, hiszen a szomszéd megyéből is jár­tak hozzá tanítványok. A Fekete házaspár az all­style, majd később kick-box­ként ismert küzdősport sze­gedi alapítója. Nemcsak a városban, hanem Magyaror­szágon és külföldön is szak­tekintéllyé váltak. A kezde­tekkor közös célként tűzték ki maguk elé az edzett, fej­lett fiatalok képzését. Több, ma is tevékenykedő mester tanítói voltak, az edzői, szer­vezői munka mellett gondos­kodtak a klubjuk, a Combat ,JD" SC financiális helyzeté­ről is. Mindezekkel elérték, hogy sportolóik felnőtt Eu­rópa- és világbajnokként öregbíthették az egyesület hírnevét. Néhány név a lege­redményesebb versenyzőik közül: Szalma Zsuzsa, Tóth István, Molnár Zsolt. A kö­zös munkát Fekete Péter ko­rai halála szakította meg, így kettejük célkitűzéseit felesé­ge, Németh Erika viszi to­vább. Mádi József Ö5ZÍ végeredmény • Munkatársunktól A Csongrád megyei férfi kézilabda-bajnokság is a fél­idejéhez érkezett. A Makó KC II. megőrizte vezető po­zícióját, de mivel a Maros­partiak versenyen kívül in­dulnak a feljutás kérdésébe nem szólnak bele. A még nem közölt eredmé­nyek: SZEPI-Deszk SC 29-19 (12-9), Vedres DSE­Algyő KE 30-30 (13-14), SZEPI-SZOTE 36-24 (17­17), Szentesi Kinizsi-JGYTF 38-34 (16-15), SZEPI-Ved­res DSE 36-30 (19-17), SZO­TE-Sándorfalva KC 33-24 (18-13), Sándorfalva KC­SZEPI 25-34 (9-15). Az őszi végeredmény 1. Makó KC II. 10 » 1 0 327-266 19 2. AIRVÓ KE 10 7 1 2 278-230 15 3.SZEPI 10 6 1 3 303-255 13 4. Szentesi K. 10 6 0 4 249-283 12 5. Röszke SE 10 5 1 4 281-258 11 6. SZOTE DSE 10 S 1 4 261-260 U 7. Vedres DSE 10 4 1 5 307-309 9 8. JGYTF DSE 10 4 0 6 219-230 8 9. Deszk SC' 10 3 t 7 219-230 6 I0.JATF.SC 10 2 0 8 248-292 4 11. Sándorfalva 10 1 0 9 240-327 2 Makkosházi arany • Munkatársunktól A közelmúltban rendezték meg Budapesten a Rákoskerti Torna-kupát, mely az általá­nos iskolások országos verse­nye. Az I. korcsoportban a Szegedi Makkosházi Általá­nos Iskola Papp Dániel, Grósz Márk, Hódi Tamás, Kondacs Kornél, Farkas Balázs, Víg Zsolt összetételű csapata nyert. Edző: Bélteki Pál. Egyetemi bajnokság • Munkatársunktól Az egyetemi és főiskolai kézilabda-bajnokság szegedi selejtezőjén a JATE 35-32 (15-14)-re megverte a SZO­TE csapatát. Legjobb gólszer­zők: Szepes 17, Raffai 6 (SZOTE), ill. Bella 10, Kecs­kés 8, Garamhegyi 7 (JATE). Universitas­kupa • Munkatársunktól A minap immár harmadik alkalommal rendezte meg a JATE Testnevelés Tanszéke az Universitas-kupát a vízi­labdásoknak. Sajnos az idén a hagyományokkal ellentét­ben a négy felsőoktatási in­tézmény közül csak kettő, a JATE és a SZÉF indult, a JGYTF és a SZOTE még közösen sem tudott csapatot kiállítani. Az így megrende­zett egyetlen meccsen a JA­TE 8-5-re nyert. Földesi bajnok • Munkatársunktól Székesfehérvárott, a Kö­fém-pályán rendezték meg a tekések országos ifjúsági pá­ros és egyéni bajnokság dön­tőjét, melyen a Snowfox Szeged versenyzői remekül szerepeltek. Párosban a Föl­desi Zsolt, Csiszler Róbert­duó 883, illetve 872 fás tel­jesítménnyel a harmadik he­lyen végzett. Az egyéni finá­léban még ezt is felülmúlta Földesi - ahová mindkét Ti­sza-parti tekés bejutott -, hisz 909 fás teljesítményénél senki sem produkált jobbat a mezőnyben. A két nap összesítése alapján (1792 fa) pedig a második lett. A leg­rangosabb utánpótlás-verse­nyen a Snowfox fiataljai mindhárom éremből begyűj­töttek egyet. Dudás János, a Szuper ELSZO '57 igazgatója na­gyon szereti a labdarúgást. Évek óta szponzorálja a legjobb szegedi együttest, s különböző akciókkal igyekszik segíteni a klub anyagi nehézségein. Ami­kor tippelni kértük, szíve­sen állt kötélnek, hiszen mint kiderült, rendszeresen totózik. - A német bajnokság­ban két idegenbeli győzel­met is elképzelek, hiszen a Leverkusen Rostockban, a Hertha BSC Brémában, az 1860 München pedig Kai­serlauternben szerezheti meg a három pontot. Az olaszoknál a Parma, a Fio­rentina, a Milán, a Bolog­na képes arra, hogy győz­tesen vonuljon le idegen­ben is a pályáról. Meglátá­som szerint azok járnak jól ezen a héten, akik sok esélyt adnak a vendégcsa­patoknak. Igaz lesznek ta­lálkozók, amelyeken a ha­Dudás János. (Fotó: Miskolczi Róbert) zaiak biztos favoritként in­dulnak. Ilyen a Ham­burg-Nürnberg, a Vicen­za-Venezia, a Schalke 04-Mönchengladbach, a Lazio-Udinese összecsa­pás, amelyen a papírforma a hazaiak mellett szól. Sze­rintem ha valaki meglepe­tésre játszik, akkor ezeken a mérkőzéseken kell koc­káztatnia... A plusz egyes találkozón a Roma felé bil­len a mérleg nyelve. • Angolul beszélő edző a szentesi utánpótlásban Fülöp nem adja fel

Next

/
Oldalképek
Tartalom