Délmagyarország, 1998. december (88. évfolyam, 281-305. szám)
1998-12-16 / 294. szám
SZERDA, 1998. DEC. 16. BELFÖLD 3 röviden Közmeghallgatás és megyei közgyűlés • Munkatársunktól Csongrád megye önkormányzata holnap tartja soron következő ülését, amely előtt közmeghallgatásra várja az érdeklődőket. A közmeghallgatáson szó lesz az 1999. évi költségvetési koncepcióról. A testület tárgyal a jövő évi céltámogatási pályázatokról, a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról, valamint a közgyűlés munkatervéről. Jövönk és az oktatás • Szolnok (MTI) A kormány az ország jövőjét az oktatásban látja, és a korábbi gyakorlattól eltérően akár erején felül is kész pénzt áldozni a fejlesztésére - mondta Orbán Viktor kedden Szolnokon, JászNagykun-Szolnok megyei látogatásának első állomásán. A miniszterelnök Szalay Ferenc polgármester és Búsi Lajos megyei közgyűlési elnökkel folytatott tárgyalása után a megyei szakképző iskola és kollégiumot kereste fel. Elismeréssel szólt arról az intézményben nagy odaadással végzett szakképzésről, amellyel az életből kifelé sodródó, nehezen kezelhető fiataloknak próbálnak szakmát adni. Nemzeti Sport: Ringier • Budapest (MTI) A legnagyobb svájci médiatulajdonos, a Ringier cég (a Blikk bulvárlap kiadója) megvásárolta a Nemzeti Sport című sportnapilapot jelentették be kedden Budapesten. A január l-jétől élő megállapodásról azon az ünnepségen számoltak be, amelyet a Nemzeti Sport 75 éves jubileuma alkalmából tartottak a Budapest Sportcsarnokban. Automatizált vízellátó rendszer • Kecskemét (MTI) Nyugat-európai színvonalra emelkedett a kecskeméti vízellátás. Szekeres István elnök-vezérigazgató az önkormányzat és a vízügyi szakma képviselőinek egy ötvenmillió forintos beruházás befejeződéséről, illetve annak eredményéről adott üzemlátogatással egybekötött - tájékoztatást. Ennek révén a város ivóvízellátásáben megvalósult a víztermelés teljes automatizálása. Svájci cég • Ózd (MTI) A svájci SAIA-Burgess Electronics (SBE) Holding AG. Ózdon kívánja kialakítani közép-európai gyártóbázisát, miután több száz millió forintért ez év októberében megvásárolta az ózdi Kont-Union Kft. Mikrokapcsológyárat. A svájci anyacég szándéka az, hogy a jelenleg 70 alkalmazottal dolgozó ózdi SBE Hungary Kft. létszámát 2003-ra 200-250 főre emelje. A tervekben az is szerepel, hogy az idén 100-120 millió forint árbevételt elérő kft. forgalmát öt éven belül 1,6-1,8 milliárd forintra kell feltornászni. • Budapest (MTI) A rendvédelmi és fegyveres szakszervezetek képviselői figyelmeztető demonstrációba kezdtek kedden délben a fővárosban, a Szabadság téren, ahonnan a Parlament elé vonulnak. Fábián Ágota, a Független • Munkatársunktól Tegnap, kedden délelőtt a Progress Vállalkozásfejlesztő Alapítvány oktatótermében ismertették, hol tart megyénkben a beszállítói célprogram. Résztvevői egyben ünnepélyes keretek között aláírhatták a Csongrád Megyei Beszállítói Charta-t is. Ez év októberében a legtöbb megyében megkezdődött a helyi beszállítói charták aláírása. Az aláírók ezzel beléphetnek egy szélesebb információs hálózatba, megismerhetnek más beszállítói kapcsolatokat és azok • Budapest (MTI) Tegnap az Országgyűlés név szerinti szavazással elutasította a NATO-csatlakozással kapcsolatos alkotmánymódosítási javaslatokhoz benyújtott indítványokat. Az Országgyűlés a családi támogatásokról szóló törvényjavaslat módosító indítványairól döntött kedden. A vitában elhangzottakra válaszolva Harrach Péter szociális és családügyi miniszter előrelépésként említette ezt a változást, és annak szükségességéről szólt, hogy biztosítsák: a családok mindent tegyenek meg a gyermekek iskolalátogatásáért. Ezután a T. Ház megszavazta a javaslathoz érkezett és a kormány által támogatott módosító javaslatokat, így azt is, hogy a tartósan beteg vagy fogyatékos gyermek után magasabb összegű családi pótlék jár majd. Az Országgyűlés tegnap Rendőrszakszervezet (FRSZ) fótitkára elmondta: a tüntetésen a Büntetés-végrehajtási Dolgozók Országos Szakszervezeti Szövetsége, a Független Rendőrszakszervezet és a Polgári Védelmi Dolgozók Érdekvédelmi Szövetségének mintegy 100-100 tagja működését, feltérképezhetik a potenciális, beszállítóként szóba jöhető vállalkozásokat. A megyében ezeket a feladatokat a Progress Alapítvány koordinálja. Az alapítvány 1991 óta nyújt segítséget azon helyi kis cégeknek amelyeknek - mint azt Renkó Ferenc ügyvezető igazgató hangsúlyozta tesznek valamit sikerük érdekében. A Progress évi mintegy 80 milliós támogatási kerettel gazdálkodik, s e mellett többek között a vállalkozói mikrohitelek megközelítőleg 250 millió forintnyi elosztásáért felel. elfogadta a társadalombiztosítás pénzügyi alapjainak 1999. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslatot. A törvény az Egészségbiztosítási és a Nyugdíjbiztosítási Alap bevételi főösszegét együttesen 1569 milliárd 509 millió forintban, kiadási főösszegét 1611 milliárd 154 millió forintban, hiányát pedig 41 645 millió forintban állapítja meg. A nyugdíjbiztosítás jövő évi bevételei és kiadásai egyaránt 914 milliárd 665 millió forintot tesznek ki. Az Egészségbiztosítási Alap bevételi főösszege 645 milliárd 844 millió forint, kiadási főösszege 696 milliárd 489 millió forint 1999-ben, a várható deficit 41 milliárd 645 millió forint. Az egészségügy büdzséjén belül 122 milliárd 932 millió forint fordítható gyógyszertámogatásra, gyógyító-megelőző ellátás előirányzata pedig 350 milliárd 165 millió forint. Az Országgyűlés kedden név szerinti szavazással elvesz részt. - Azért demonstrálunk, hogy tiltakozzunk a kormány azon intézkedései ellen, amelyek az általunk képviselt munkavállalókat a közalkalmazottakat, a köztisztviselőket és a hivatásos szolgálati viszonyban állókat - együttesen és külön-külön • Munkatársunktól Dr. Frank József elnökletével tartott ülést Csongrád megye védelmi bizottsága. A testület áttekintette a Magyar Posta Rt. Szegedi Igazgatóság és a Vám- és Pénzügyőrség Csongrád és Békés Megyei Parancsnokság működését, az időszaki feladatokra történő felkészülését. Az érintett szervek vezetői tájékoztatást adtak a menekültekkel, a bevándorlókkal való foglalkozás jogi, szervezeti kérdéseiről. Jelentés hangzott el a november 3-án megtartott INEX-2 utasította a NATO-csatlakozással kapcsolatos alkotmánymódosítási javaslathoz benyújtott, a kormány által előteijesztett indítványokat. A Fidesz, az FKGP és az MDF képviselői, valamint Kupa Mihály független honatya igennel szavazott. Az MSZP-s képviselők tartózkodtak, az SZDSZ-frakció tagjai távol maradtak a szavazástól. A MIÉP -frakció tagjai nemmel szavaztak. Végeredmény: az Országgyűlés 204 igen szavazattal, 14 ellenében, 108 tartózkodás mellett nem fogadta el a NATO-csatlakozással összefüggő alkotmánymódosítás kormány által támogatott módosító indítványait - ismertette a T. Házzal a név szerinti szavazást eredményét az elnöklő Gyimóthy Géza. Az indítványok elfogadásához - ugyanúgy, mint a javaslat egészéhez - az összes képviselő kétharmadának, 258 főnek az igen szavazatára lett volna szükség. Ha az ellenzék nem támois hátrányosan érintik - közölte a főtitkár. A mintegy félórásra tervezett demonstráció végén a megjelent szakszervezetek vezetői közös petíciót nyújtottak át Gyarmati Lászlónak, az Országgyűlés elnöke titkárságvezetőjének. HUN nemzetközi nukleárisbaleset-elhárítási gyakorlat Csongrád megyei végrehajtásáról. A bizottság áttekintette még a novemberi tiszai árvíz elleni védekezés tapasztalatait, majd elfogadták az új szervezeti és működési szabályzatot, valamint a helyi védelmi bizottságok tevékenységére vonatkozó ajánlást. A védelmi bizottság végzett munkájuk elismerése mellett - elköszönt Lehmann Istvántól, a testület volt elnökétől és a nyugállományba vonuló Kovács Imre polgárvédelmi alezredestől. gatja a kormány elgondolásait a NATO-hoz való csatlakozással kapcsolatban, és nem könnyíti meg a magyar hadsereg NATO-ban való részvételét, akkor a kormánynak olyan megoldásokat kell találnia, amelyek mégis garantálják az ország biztonságát, az adott törvényi feltételeket tiszteletben tartva - mondta újságíróknak Orbán Viktor kedden, az Országházban. Közölte: a kormánynak az a dolga, hogy garantálja az ország biztonságát, függetlenül attól, hogy vannak kétharmados és feles törvények. - Másképp látjuk az ország érdekeit, másképp gondolkodunk a politikai felelősségről, különböző elgondolásaink vannak a nemzeti elkötelezettségről. Mindenki a maga iránytűjét követi. Ezen nem lehet tárgyalásokon változtatni - fogalmazott Orbán Viktor, arra a felvetésre, hogy az üggyel kapcsolatban kezdeményez-e tárgyalást az MSZP elnökével. • Budapest (MTI) A cserkészek tevékenységén és külső megjelenésén egyaránt változtatni kíván a Magyar Cserkészszövetség új vezetősége - hangzott el a szervezet keddi sajtótájékoztatóján a fővárosban. Az új, négyévente választott vezetőséget két hónapja jelölték ki. Az elnök Gyulay Endre, a római katolikus egyház szeged-csanádi megyés püspöke, az ügyvezető elnök pedig Vikár Béla református lelkész lett. Az elnökség a tájékoztatón beszámolt a cserkészek által a mostani árvíz idején nyújtott segítségéről is. Mint mondták: a cserkészek ötszáz köbméter ruhát, ötezer kilogramm élelmiszert juttattak el az rászorultaknak. Nagybani piaci árak Dorozsmáról (December 14.) Burgonya 40-60 Ft/kg Káposzta 18-20 Ft/kg Kelkáposzta 40 Ft/kg Karalábé 15-25 Ft/db Vöröshagyma 30-33 Ft/kg Fokhagyma 160-200 Ft/kg Gyökér 30-40 Ft/kg Sárgarépa 25-30 Ft/kg Zeller 15-45 Ft/kg Csiperkegomba 200-260 Ft/kg Lencse 160 Ft/kg Szárazbab 200-350 Ft/kg Alma 50-65 Ft/kg Banán 122 Ft/kg Kiwi 165 Ft/kg Narancs 138 Ft/kg Citrom 175 Ft/kg Mandarin 170 Ft/kg • Demonstráció a Parlament előtt Rend a lelke. Rendőr biztosította a rendvédelmi és fegyveres szakszervezetek tüntetését. Tökéletes volt az összhang. (MTI Telefotó) • A Progress koordinál Beszállítói Charta A védelmi bizottság a tiszai árvízről • Új pénzügyi alapokon a társadalombiztosítás Nem módosították az alkotmányt jegyzet Gazsi iskolába megy fj izony, alighanem Gazsi iskolába fog járni, akkor mJ is, ha nem lesz cipője. Mi több, feltehetően az összes testvérével együtt fog iskolába járni. Mert különben ugrik a pénz. Nemigen akad politikus, aki kimondaná, hogy miről szól ez a dolog. Mármint, hogy az ezután alanyi jogon járó családi pótlék a gyermek hatesztendős korától nem családi pótlék lesz, hanem iskoláztatási támogatás. A miniszter (nem az oktatási, hanem a szociális!) azt mondja, azért lesz ez így, mert a kormány szeretné elérni, hogy a családok mindent megtegyenek gyermekeik iskoláztatásáért. Az indoklás annyira helyénvalónak tetszik, hogy csak na. A miniszterelnök Szolnokon is megmondta tegnap, hogy az oktatásra akár erőn felül kész költeni a kormány, mert az ország uniós kompatibilitása az egyes emberek kompatibilitásából áll össze. Ezt akartuk, nem? A polgár agyában máris összeáll a kép: családtámogatás van, oktatástámogatás van, kompatibilitás lesz - mi kell még? De vajon Gazsi is kompatibilis lesz, tényleg? Gazsi apjának megvan az a szokása, hogy a családi pótlékból - alanyi jogon - rendszeresen kiveszi a kocsmára valót, ezért könnyen előfordul, hogy Gazsi télen egyáltalán nem jár iskolába vagy csak némely napokon nem. Mert ezeken a napokon valamelyik testvére jár. Mert mondjuk csak két pár cipő jut nyolc gyerekre a Gazsiéknál. Azért valahogyan elvannak. De mi lesz most? Gazsi apja lemond a kocsmáról? Az asszony kevesebb gyermeket fog szülni? Takarékoskodnak és a támogatásból nemcsak iskolába jár a kevesebb gyermek, hanem az egész család is megél valahogyan? Oké, tegyük fel. De ha mégsem? Akkor esetleg éhen halnak vagy megfagynak. És akkor most várjuk meg, melyik „megoldást" hozza a jövő? A szociális és az oktatási támogatások állami szintű összevegyítése, mint látjuk, lehetséges. ív e lehetséges következményeit - a magyarországi Lf szegénység és a cigánykérdés „megoldását" tekintve: elborzasztó. tUchHŐSZIGETELŐ-AKCIÓ! T*l üveggyapot ... ^^ISSSu 10% MODUL BAU Sle9ed' Clon9ráe" s9f- 2.7. Tel.: 491-022. Szeged, Dorozsmai út S. Tel.: 466-092. Gyulay püspök az elnök