Délmagyarország, 1998. december (88. évfolyam, 281-305. szám)

1998-12-12 / 291. szám

Ne feledje - a zsebtol­vajok is várják a kará­csonyi bevásárlásokat! Ezzel az igencsak figye­lemfelkeltő címmel lát­ták el a Csongrád Me­gyei Rendör-fökapitány­ság bűnmegelőzési osz­tályán azt a levelet, amelyet a nagyközön­ségnek szánva juttattak el a szegedi bűnvadá­szok szerkesztőségünk­be. Mi pedig természete­sen közé tesszük a zseb­cirkálók kivédésre buz­dító jó tanácsokat. Egyúttal megkérdeztük dr. Szőke Pétert, Szeged város rendőrkapitányát: az elmúlt hónapokban milyen sikereket értek el munkatársai a zsebek­ben kotorászok elleni küzdelemben. Mint évek óta minden de­cemberben, most is kitehet­jük a „Telt ház!" táblát Sze­ged minden forgalmasabb terére, bevásárló központjá­ra, piacára. Meglódult a nép, s bár a kereskedők és a vá­sárlók is azt panaszolják, hogy pénz már pedig nincs, egymás sarkát tapossák a boltokban és kirakatok előtt nézelődők. Kell-e ennél jobb vadászterület azoknak a zsebművészeknek, akik má­sok megtakarított kis pén­zecskéjéből szeretnék meg­venni a lopott karácsonyfá­juk alá szánt ajándékokat? Nem csoda hát, hogy Ma­gyarország minden lelkiis­meretes rendőre buzgón fi­gyelmezteti a derék állam­polgárokat: hölgyeim, ura­im, fokozottan vigyázzanak értékeikre, mert kiküldték az utcára legképzettebb kom­mandós egységeiket a zseb­tolvajok. Fővárosunkba Ke­let-Európa szinte minden or­szágából érkeznek a bűnö­zők - jajongott minap egy pesti főrendőr. Négy család sok bűne De vajon ennyire vesze­delmes a helyzet Szegeden is? - kérdeztük dr. Szőke Pétert, városunk rendőrka­pitányát. - Ajaj, de még mennyire. Igaz, hogy a körtöltésen belül leginkább négy, zsebmetszés­re szakosodott család uralja a terepet, s az is tény, hogy az csalogatja a fosztogatókat. De tudja mit, inkább azt mondom, figyeljen mindenki értékeire, mert a zsebmetsző nem egy válogatós fajta. S végül szolgálnék egy konkrét jó tanáccsal is: nagyon óva­kodjanak azoktól a nagyhan­gú asszonyságoktól, akik a karjukra aggatott portékákat árulják a piactereken. Mert ezek a hölgyemények bizony a használt ruhák alatt fejtik ki áldásos tevékenységüket. Amíg valaki nagy szemekkel bámulja az olcsónak hitt pu­lóvert, észre sem veszi, hogy az eladó már meg is szabadí­totta pénztárcájától - foglalta össze intelmeit dr. Szőke Pé­ter, Szeged rendőrkapitánya. Tárcák, táskák, csekkek. Akkor most nézzük, mit is tanácsolnak még a megyei rendőr-főkapitányság bűn­megelőzési osztályának munkatársai azoknak, akik a karácsonyi bevásárlás után is szeretnék még megtalálni pénztárcájukat, a táskájukba rejtett értékeket. Először is mindenki vegye komolyan, ha a nagy forgalmú helyeken - ahol gyakori a zsebtolvaj­lás - hangosbemondón, szó­rólapokon tájékoztatják a la­kosságot a veszélyekről. Az­tán az is nagyon fontos, hogy a magunknál hordott értékeket, iratokat mindig nehezen hozzáférhető, biz­tonságos helyen tartsuk. Előre aláírt csekket soha ne vigyen senki magával, pénz­tárcát, kézi- és autóstáskát ne rakjon a bevásárlókocsik­ba. Figyeljen mindenki fo­kozottan a zsúfolt tömegköz­lekedési járműveken, s le­gyen nagyon gyanakvó, ha oldalba lökik, vagy látszólag véletlenül bepiszkítják a ru­háját. Csak annyi csomagot tartsunk magunknál, ameny­nyire képesek vagyunk fi­gyelni. Ha lehet, legyünk tisztában a magunknál tartott dolgok azonosításra alkal­mas jellemzőivel, hiszen is­mereteink a zsebtolvaj tette­nérésekor bizonyítékul szol­gálhatnak. Aki pedig meg­fogja a zsebben kotorászót, hangosan kérjen segítséget, ugyanis a zsebtolvaj soha nincs egyedül - figyelmez­tetnek a bűnvadászok. Bátyi Zoltán • „Forog a szemük, mint a kandeláberbogárnak..." Zsebtolvajok karácsonya egyik ilyen família szorgal­masan lopkodó hölgyvezérét sikerül már hosszabb ideje rács mögött tartanunk, de ettől még veszélyben van minden táska és zseb. Mert a még szabadlábon lévő honi mesterek is földoppingolják magukat az év végi tolvajhaj­rára, meg aztán a külföldről érkező vendégművészek egy része lustább annál, hogy Bu­dapestig utazzon, s inkább minálunk próbálgatja zseb­metsző tudományát. A román hatóságoktól kapott tájékoz­tatás szerint - akik a náluk le­bukott bűnözőknél talált ma­gyar okmányokról értesítik rendőrségünket - szervezett bűnbandák kirándulnak ha­zánkba az év minden szaká­ban. S akárcsak magyar tár­saik, ők is sokkal aktívabbá válnak a nagy tömegeket mozgató karácsonyi vásár idején. • Annyit a laikusok is sejtenek, hogy ezekkel az uraktól és hölgyektől nem igazán a Somogyi-könyv­tár olvasótermében kell tartanunk? De elárulna bővebb információkat is arról, hogy hol leselkedik a szegediekre a legna­gyobb veszély? - Minden hiedelemmel ellentétben ma már nem a Mars tér és a Cserepes sor a zsebmetszők paradicsoma. Bár ott is szívesen bevetik tudásukat, de sokkal inkább a tömegközlekedési jármű­vekre szakosodtak az elmúlt időszakban. így például a belvárosi troliszakaszokon ­mint például a Széchenyi tér és a Mars tér közötti útvonal - szorgoskodnak a legin­kább. Sok zsebcirkáló föl sem száll a trolira vagy a buszra, hanem a megállók­ban, ahol olyan jó szorosra gyűrődik a tömeg, keresik meg a zsebbe, táskába rejtett értékeket. Mi tagadás, csa­patmunkából jelesre vizs­gáznak. Miközben egyikük csak figyeli a leendő áldoza­tokat, társa vad ricsajozással, netán lökdösődéssel már el is tereli a jónép figyelmét, hogy aztán egy harmadik ki­emelje a pénzt. S persze van A bevásárlók nagy tömegében lassan halad a nézelődő, de annál nagyobb sebességre kapcsolnak a zsebcirkálók... (Fotó: Miskolczi Róbert) a brancsban olyan is, aki a lopott dolgok átvételére, el­tüntetésére szakosodott. Azt is el kell mondanom, hogy a zsebtolvajsereg újabb erők­kel gazdagodott. Mert azt ne higgye már senki, hogy aki­ket a megszigorított vámsza­bályok kipofoztak a cigaret­tabizniszből, azok most egyik napról a másikra be­kapcsolódtak a termelő mun­kába. Közülük sokan épp a zsebesvilágban szeretnék to­vább gyarapítani tisztes bűnözéssel megszerzett va­gyonkájukat. Azonnal váltják a pénzt • Azt hallottam, hogy Szeged rendőrei már arc­ról ismerik a legveszedel­mesebb zsebmetszőket. Akkor hát miért nem a Csillag rabkosztján rá­gódnak ezek a (zseb)mes­teremberek, ahelyett, hogy a trolikon vadász­nak? - Mert nem olyan könnyű ám elkapni őket. Mi ugyan bevetünk minden hadra fog­ható rendőrt, ám ezek az asszonyságok - mert hát mondjuk ki nyíltan, legszor­galmasabban a női nem kép­viselői gyűjtögetik mások táskájából a pénzt - valami olyan kifinomult érzékszer­vekkel rendelkeznek, hogy kilométerről kiszagolják, honnan is érkezik a rendőr. Forog a szemük, mint a kan­deláberbogárnak, meg aztán ahhoz is van eszük, hogy a zsákmányolt portékát egy pil­lanat alatt átalakítsák, s eltün­tessenek minden olyan nyo­mot, tárgyi bizonyítékot, ami alapján felelősségre lehetne vonni őket. Egy-egy akciót követően pár percen belül még a pénzt is fölváltják más címletekre, így aztán mire nyakon csíphetnék őket, már csak néznek ránk azzal a nagy ártatlan tekintetükkel. • De mint említette, az egyik legveszélyesebb zse­bescsalád vezéregyénisé­gét csak sikerült rács mö­gé dugni... - Sikerült bizony. S emel­lett még száznál is több eset­ben indult eljárás zsebelős ügyekben. Ám azt mi is tud­juk, hogy ennél sokkal több sikeres akciót hajtottak végre mások zsebeinek és táskáinak nagy barátai. Csak éppen ma­guk az áldozatok is úgy kom­mentálják az ügyüket: jaj, de­hogy fogok én egy-két ezres miatt napokig a rendőrségen ücsörögni. Ez a szemlélet pe­dig nem igazán a rendőrség­nek kedvez. Az utolsó százas • Kapitány úr! Arról már beszélt, Szeged melyik pontjain kell nagyon félni a zsebtolvajoktól Most ar­ról kérdezném: ki szoron­gassa legnagyobb buzga­lommal a táskáját? A csi­nosan kiöltözött hölgye­ket, urakat kerülgetik in­kább a zsebesek, avagy... - Erre könnyű válaszolni: az a szemtelen tolvajnépség mindig azt figyeli, kit lehet a legkönnyebben kifosztani. Leginkább az elesett, védeke­zésre képtelen idős embere­ket szemelik ki áldozatul, s mit törődnek ők azzal, hogy annak a szerencsétlen nyug­díjasnak talán az utolsó szá­zasát viszik el. Aztán az is nagyon könnyen a zsebesek horgára akadhat, aki a az ün­nepi nagy örömködésben egy kicsit jobban a pohár feneké­re néz, hiszen a zsebes is pontosan tudja, hogy az ittas ember reflexei lelassulnak, eltompulnak. Végül azokat is nagyobb óvatosságra inte­ném, akik a bevásárlás forga­tagában úgy hiszik, minden­kivel előfordulhat az, hogy kizsebelik, csak éppen velük nem. Ezek a polgárok aztán csak az áruk színes forgata­gára koncentrálnak, s eszük­be sem jut, hogy pénztárcá­juk a legfeltűnőbb helyen, nagykabátnak nagy zsebében, netán nyitott táska tetején • Dobos Kati visszatérésre kész Egy királynő - kényszerpihenőn Dobos Kati: A színház az élet tortájából csak néhány szelet. (Fotó: Karnok Csaba) Különleges fényű, zöld selyemruhában cso­dálatosan játszotta Lady Milford szerepét Schiller drámájában, az Ármány és szerelemben - ez a legkorábbi emlékem Do­bos Katiról. A kellemes hangú, kitűnő beszéd­kultúrájú színésznőt, ki­rálynők és hercegnők méltó megszemélye­sítőjét az utóbbi évek­ben nem láthattuk a sze­gedi színházban. Hogy miért? Erre is keresi a választ ez a beszélge­tés. • Hosszú sikersorozata után az utóbbi években szinte már nem volt kap­csolta a szegedi színház­zal. Mi történt? - Jött egy olyan évad, amelyben nem kaptam ne­kem való szerepeket. Például amikor a Csetepaté Chioggiá­ban című darabban a nagy­szájú Pasqua asszonyt ját­szottam, Árkosi Árpád, a ren­dező azt kérte, rágcsáljak al­mát, mert túl arisztokratikus a megjelenésem. Általában nem jól sül el, ha valakit olyan szerepkörbe akarnak kényszeríteni, amelyik nem az övé. Bízom benne, hogy a hozzám közel álló királynők­től, nagyasszonyoktól nem kell végképp elbúcsúznom, hiszen vannak középkorú ki­rálynő szerepek is. Azt hi­szem, egy színház csak akkor lehet sikeres, ha a színészei egyéniségéhez választ dara­bokat. Ha erre nem figyel­nek, csak kiválasztanak vala­mit, s jól-rosszul kiosztják, akkor jön a bukás. Az 1993-94-es évadra két szere­pet ajánlottak, ám az egyik tervezett bemutató végül ki­maradt a műsorból, így egyetlen pici karakterszere­pet, Doroginét játszottam el a Légy jó mindhaláligban. Nem voltam túl boldog tőle, ezért örömmel fogadtam Buj­tor István hívását Székesfe­hérvárra, ahol a Kakukkfé­szek főszerepében mutatkoz­tam be. A következő szezon­ban is meghívtak, egy abszo­lút főszerepet, a vak nőt ját­szottam a Válj míg sötét lesz című darabban Koncz Gábor­ral és Cseke Péterrel. Mivel Szegeden méltó feladatot nem kaptam, elmentem a színháztól. Kormos Tibor, az akkori igazgató azzal enge­dett el: mindig örömmel fo­gadnak, bármikor visszajöhe­tek. Tibor direktori mandátu­ma azonban lejárt, s a vissza­térésre nem került sor, mert a színház mostani vezetése már nem tartott igényt a munkám­ra. Most újra felcsillant az alagút végén a fény: bízom benne, hogy az igazgatóvál­tással együtt főrendezőváltás is lesz, s talán újra játszhatok Szegeden. • Úgy tapasztalom, a kö­zönség nem felejtette el... - A nézők rokonszenvező megnyilatkozásaival ma is szinte naponta találkozom, s nagyon jólesnek. Az itt eltöl­tött 16 év után szegedinek érzem magam. Akkor is, ha annak idején, amikor Sziko­ra János ide szerződött, azt mondta, nem érti, hogy egyesek letelepszenek itt, ra­gaszkodnak a városhoz, a la­kásukhoz, miközben a művészet és a színház nem erről szól. Nem értem, ha valaki jól érzi magát egy vá­rosban, akkor miért kellene elmennie. A gyermekeim itt nőttek fel, ha végigmegyek a Kárász utcán, mindig talál­kozom két-három is­merőssel, ez az otthonom. • Miközben Székesfe­hérvárott vendégszere­pelt, Szegeden is voltak színházon kívüli előadá­sai... - A Szegedi Színkör csa­patát Varsa Mátyás tartotta össze, és a lehetetlen körül­mények ellenére szép előadásokat csináltunk. Először a József és testvérei című Thomas Mann-regény adaptációját mutattuk be, majd Szerelmesek és mi­zantrópok címmel Racine Phaedrájából és Moliére Mi­zantrópjából készítettünk egy előadást, ami különösen boldoggá tett, hiszen ritkán adatik meg egy színész­nőnek, hogy két ilyen nagy­szerű szerepet egy estén el­játsszon. Csehov Sirályát is színre vittük, amit a mostoha körülmények ellenére is na­gyon szeretett a közönség. Örömmel játszottam a szín­körrel, hiszen így Szegeden is jelen lehettem. # Milyen technikája, módszere van arra, hogy túlélje a pálya mostani csendesebb szakaszát? - Nem olyan veszélyes ez az időszak sem, hogy túl­élésről kelljen beszélni. Sze­retem a szakmámat, boldog­gá tesz a színpad, de nem mindenek fölött. Az élet egészét szeretem, s ebbe be­letartoznak a gyermekeim, a családom, az olvasás, a kon­certek, a baráti összejövete­lek és az utazások. A szín­ház az élet tortájából csak néhány szelet. Nem árt né­hány csendesebb periódus sem. Rengeteg verset megta­nultam az elmúlt években. Mindig van néhány fellépé­sem, ami boldoggá tesz, pél­dául vasárnap délután egy jótékonysági gálán szerepe­lek a Dómban. Vizsolyi Lí­via fagottművész a napok­ban érkezett haza Theszalo­nikiből, ahol mesterkurzust tartott, vele és Natasa Gor­bunova hárfaművésszel ké­szítettünk egy karácsonyi összeállítást Illanó szavak, tovatűnő dallamok címmel. Először a Bálint Sándor Művelődési Házban adtuk elő, december 16-án pedig a csongrádi könyvtárban sze­repelünk vele. Két nappal később Maczelka Noémi zongorakíséretével már Sankt Pöltenben lépünk fel fétjemmel, Németh Józseffel és fiunkkal, Attilával. A kényszerpihenőnek köszön­hetem, hogy megirigyelve Jóskától az éneklést, tanulni kezdtem tőle, így az auszt­riai koncertünkön virágéne­kekkel és cigánydalokkal szerepelek. Hollósi Zsolt

Next

/
Oldalképek
Tartalom