Délmagyarország, 1998. december (88. évfolyam, 281-305. szám)
1998-12-11 / 290. szám
PÉNTEK, 1998. DEC. 11. SZEGED ÉS KÖRNYÉKE 5 csörög a Pannon GSM Kedves Olvasóink! Közérdekű problémáikat, észrevételeiket, tapasztalataikat ezen a héten Rafai Gábor újságfró munkatársunkkal oszthatják meg, aki munkanapokon 8 és 10 óra között, vasárnap 14 és 15 óra között hívható a 06-20-9432-663-as rádiótelefonszámon. Elveszett tárgyaikat kereső, illetve talált tárgyakat visszaadni szándékozó olvasóink ingyenes hirdetésben tehetik közzé mondandójukat. Hirdetésfelvétel 8 és 10 óra között a 06-80-820-220-as zöld számon, illetve személyesen a Sajtóházban és hirdetőirodáinkban. Hideg napok. Király Zoltánná szerint hetek óta nem fűtik az újszegedi sportuszodában az öltözőket, a zuhanyozót és a mosdót. Olvasónk a gyerekeket félti, hogy megfáznak. Nem is érti, a belépő áráért miért nem kapnak megfelelő szolgáltatást. Ráadásul, szombatonként a nagymedencét is lezárják a közönség előtt, s sokszor ez csak akkor derül ki, amikor már kapun belül vannak. Az elmúlt szombaton még a csecsemőúszásról is vissza kellett fordulniuk, mert a tanmedencét sem lehetett használni. A hét gyerek akadály? K. F.-né a domaszéki tanyákról hívott bennünket. Kölcsönt szerettek volna felvenni az egyik banktól, hogy autót vásároljanak, amin hét gyermeküket tudják szállítani. Először úgy tűnt, minden simán megy, felajánlották több milliót érő házukat is fedezetként. Végül a pénzintézet arra hivatkozva nem adott kölcsönt, hogy probléma esetén nem tudják kilakoltatni a hét gyereket. Olvasónk értetlenül áll a bank viselkedése előtt. Pentelei parkoló. S. László a Pentelei sor 2. szám alól nehezményezte, hogy a ház előtti parkolót egy hatalmas lakóbódé foglalja el hosszú hetek óta. Már az önkormányzatnál is jártak, ahol azt a választ kapták, csak harminc nap elteltével szállítják el a forgalmat és a parkolást akadályozó monstrumot. De már ez a határidő is lejárt... Nem trombita, kabát! Csányi Szabolcs kisiskolás vadonatúj kabátját nézték trombitának a Lila iskolában szerdán délután. A gyermekét egyedül nevelő édesanya csak nagy nehezen tudott kabátot vásárolni, amit szinte azonnal el is loptak. A ruhadarabba egyébként több helyen is beleírták a tulajdonos nevét. Most abban bíznak, hogy valakinek feltűnik a kabátba írt név és visszaviszi a ruhadarabot a Becsei utca 1. szám alatt lakó nagyszülőkhöz, vagy az iskolába. Köszönetek. Virág Józsefné a Bal fasori Gyivi kis lakói nevében köszöni a Tesco Áruház és az Áfonya cukrászda segítségét, amellyel megédesítették a gyermekek Mikulás napi ünnepségét. A Gyertyámos utcai óvoda kisközépső csoportja a Hibiscus 2000 Kft. gyógynövény szaküzletének köszönik azt az akváriumot, amelyet a társaság a Mikulással küldött a kicsiknek. QHaaa Így nem indulhat el: hiányzik a tartalékizzó. (Fotó: Somogyi Károlyné) • Koszovói túra, Mórahalomig fekete pont A mi autónk Az igazi autónak lelke van, amelynek állapotába bele lehet helyezkedni (az önműködő metálcsodák erre alkalmatlanok). Ráérzünk, ha a kocsi bal lábbal (bocsánat: kerékkel) kelt föl, nem indul az istennek, de még a szívatónak se. Megértjük, ha egész napos rohanás közben megmakacsolja magát, és csak ötvenméteres sprinttel egybekötött megtolás után brummog föl a motor, s ezt a műveletet estig, a közreműködők folyamatos cseréjével ismételjük. Szeretjük azért, hogy az egyik ajtaját csak kívülről, egy erőteljes rúgással lehet becsukni. S mivel a szivünkbe zártuk, télidőn rádobunk egy ponyvát, meg ne fázzon szegény. A megroggyant járgányt nincs lelkünk kidobni: még őrizgetjük kicsit, mondjuk egy lakótelepi csillaggarázsban... Ny. P. Mi jöhet a nincs után? Tegnap délelőtt érkezett a bejelentés egy ásotthalmi határőrhöz, hogy a falu környékén furcsa, gyanús csoport mozgását észlelték. A jelzésre beindult a gépezet. Nem sokkal később egy 21 tagú koszovói menekültekből álló társaságot sikerül elfogni. A többség Ausztriát és Németországot célozta meg, ám azzal is elégedett volt, hogy nem fordítják vissza, menekült státuszt kérhet. A mórahalmi határőrség kirendeltségének épületében rácsos helyiségbe szokták csukni az elfogott , .határsértőket". így történt ez tegnap is, amikor 21 koszovói menekült - közöttük egy 16 hónapos karonülő - feszengett a néhány négyzetméteres szobában. Hagyták magukat fényképezni, szívesen beszéltek, amikor jó szándékot tapasztaltak az egyenruhások részéről. Egyet kértek, a nevüket ne íijuk le az újságba, mert ki tudja... Az albán menekültek a rács mögött már biztonságban érezték magukat. (Fotó: Miskolczi Róbert) - Vasárnap indultunk el otthonról - kezdte élménybeszámolóját egy harmincas férfi. - Ki Pristinából, ki környékéről vágott neki az útnak. A csoport Szabadkán futott össze. • Hogyan jöttek jutottak Mórahalomig, hová tartottak? - Gyalogoltunk a határig. Egy magyarul és szerbül is beszélő ember irányított bennünket. Átléptük a magyar határt, az erdőn keresztül hozott bennünket. Ám amikor a határőrök kutyájának ugatását meghallotta, akkor eltűnt a vezetőnk a szemünk elől. 9 Mibe került a túra idáig? - Volt, aki az Ausztriáig, Németországig tartó utat előre kifizette az embercsempészeknek - magyarázta a rettentően fáradtnak tűnő riportalanyom. - Az összeg 2000 német márkát jelentett. Aki óvatosabb volt, az csak 500 márkát tett le. Egyébként fogalmunk sem volt, hogyan jutunk majd a jugoszláv-magyar határról Nyugatra, de azt ígérték, minden simán megy majd. 9 Mit gondoltak, Németországban alig várják, hogy maguknak munkát ajánljanak? A koszovói férfi összeráncolta homlokát: - Nekünk nincs vesztenivalónk. Azért indultunk el, mert házunk, otthonunk elveszett. A nincsnél csak jobb következhet számunkra. A csoportot tegnap délután Kiskunhalasra szállították Mórahalomról. A közösségi szálláson intézik tovább, miként alakul majd sorsa a 21 menekültnek. V. Fekete Sándor Tarolt a BIT. A szocialisták „ifjútörökjeinek" is nevezett szervezet, az agilis Baloldali Ifjúsági Tömörülés Szegeden az MSZP-n belül kikövetelte magának a hatalmat. A BIT nyomulása a kilencvenes évek elejétől egyre erőteljesebb. Szegeden különösen hatalmassá lettek a „baloldali ifjak". Akcióik egyre erősítették (és talán félelmetesebbé is tették) e tudatos politikai karrierépítőket. Még az elhíresült alapítványos pénzsíbolásos történet után, sőt az újabb esetek miatt sem enyhítettek az iramon, s mára elfoglalták a Magyar Szocialista Párt szegedi szervezetét. Ezt sokan vallják, de kevesen mondják, inkább csak suttogják - a párton belül. Kifelé az a PR-szöveg, MSZP-s ifjútörölcök hogy „a jövő évezred hatékony és versenyképes szociáldemokrata pártját kell előállítania az új vezérkarnak; a megújulásban mindig is nagy a szerepe a fiataloknak". Ezt mondta a megyei pártelnök is, miután közölte a sajtó munkatársaival tegnap, hogy hiába jöttek a meghirdetett tájékoztatóra, a párt új szegedi elnökével nem találkozhatnak, mert mint a megyegyűlés alelnökének épp most kell Temesvárra utaznia, így aztán az új városi pártelnök nem válaszolhatott azokra a kérdésekre, melyek kapásból adódnak. Hogy például a választás előtti pillanatban miért lépett vissza négy elnök-jelölt is: az egyik csak úgy, a másik egészségi okokra hivatkozva, a harmadik és a negyedik a BIT-jelölt javára. Vagy arra, hogy a BIT-vezette szervezet hogyan lesz „szociáldemokrata". Vagy hogy a tűz hogyan fér meg a vízzel, azaz a vezérkar „bites" vagy ezen „ifjútörökös" irányzattal szimpatizáló része hogyan működhet együtt a „maradékkal", a sokatpróbált reformkörös szocialistákkal. Magyarázat az lehet, hogy a 2002 utáni parlamenti he-lyek miatti egyezkedés és osztozkodás már most elkezdődött a szociknál. A pártelnöki válaszok helyett most a sokatmondó tényeket közölhetjük. A szocialisták új szegedi elnöke: dr. Botka László. A szűk vezérkar: az ügyvezető alelnök Gila Ferenc; az általános alelnökök: dr. Géczi József (volt elnökjelölt) és Kiss Tamás; a választmányvezető alelnök: dr. Kozma József (volt elnökjelölt). Az elnökség tagjai: dr. Gombos József, Kmetykó Lajos, dr. Majzik István, Mészáros Tamás, dr. Nagymajtényi László, dr. Révész Mihály (volt pártelnök és elnökjelölt), Solymos László, Tóth József, Varga István, Virág Tamás. Az egyeztető bizottság elnöke: dr. Guba Ferenc, a pénzügyi ellenőrző bizottságé: dr. Vezér Károly. Ez ma az MSZP Szeged és Térsége Szövetsége vezérkara. Újszászi Ilona • A város és legnagyobb cégei Szegeden nőnek az adók Tegnap a városháza dísztermében találkoztak Szeged vezetői és legnagyobb adófizető cégei. A fórumon ismertették az önkormányzat pénzügyi, gazdasági helyzetét, s a jövő évi adózás változásairól szóló elképzeléseket. A találkozás érdekesnek ígérkezett, már csak amiatt is, mert a város és az adófizető társaságok üzleti érdeke nyilván nem azonos. Bartha László polgármester hangsúlyozta, jövőre fájó lépéseket kell tenni annak érdekében, hogy a gazdálkodás megfelelően alakuljon. A változtatások tömör lényege áz, hogy Szegedi adók mértéke jövőre magasabb lesz. A cégvezetőket és gazdasági szakembereket vélhetően nem érte váratlanul a hír. A város éves szinten 2122 milliárd forintból gazdálkodik, leegyszerűsítve négy forrás - a központilag leosztott bevétel, az állami támogatás, az átengedett központi adók és a saját bevétel - áll rendelkezésre. A központi költségvetésből származó összegek nem nőttek oly mértékben, mint az infláció, így a jövő évi, 5,7 százalékos emelkedés valójában nem jelent több pénzt a város számára, azaz reálértéken egyre kisebb az állami támogatás. Mivel a város növekvő igényei minden évben több milliárd forinttal haladják meg az erőforrásokat, így három lehetőség áll az önkormányzat előtt. Az egyik, hogy hitelt vesz föl, a másik, hogy mobilizálja a meglévő vagyont, a harmadik, hogy növeli saját bevételeit. S miből származik saját bevétel? Elsősorban a helyi adókból. Jövőre az iparűzési adó mértéke 1,7 százalékra nő, a kedvezőtlen hatású döntést a város a munkahelyteremtő és termelésbővítő beruházások adókedvezményeivel igyekszik ellensúlyozni. A helyi adóra visszátérve, elhangzott, hogy mivel szektoronként eltérő a vállalkozások kiadásszerkezete, az adókulcsok emelése más és más adóterheket ró a cégekre. A gyakorlatilag 30 százalékos adókulcsemelés így a termelő ágazatban 4, a szolgáltatóknál 16, a kereskedelemben 13, a pénzintézetek körében pedig 25 százalékos emelkedést jelent. Szó esett még az ipari park szerepéről, az idetelepülő vállalkozások 100 százalékos adókedvezményéről, valamint arról, hogy a rendelettervezet új szabályokat fogalmaz meg a kis- és középvállalkozások számára. O. K. K. 9 Rablókat keres a rendőrség Két álarcos az a|tóban • Munkatársunktól Rablás történt szerdán este Szegeden. A Katona József utca egyik lakásába csöngetett be 20 óra körül két ismeretlen férfi. A lakásban egyedül B. J-né tartózkodott, akit a hívatlan látogatók az ajtóhoz csaltak, majd amikor a 49 éves nő kinyitotta az ajtót, a támadók fejbe vágták. A rablók pénzt követeltek az asszonytól, átkutatták a lakást, és az ágyneműtartóban 500 ezer forint készpénzt találtak. A nőt a pincébe vitték, megkötözték, a lakást bezárták, a pénz is a kulcscsomót magukkal vitték, és ismeretlen helyre távoztak. B. J-né elmondása szerint a rablók egymás között valamilyen szláv nyelven beszéltek, s egyikük a másikat Iván, vagy Szergej néven szólította. Mindkét rabló álarcban volt, körülbelül 25-30 év körüliek, kisportolt testalkatúak, világos bőrűek. Egyikük fekete, vagy szürke steppelt dzsekit, világos színű farmert, edzőcipőt, fekete kötött kesztyűt viselt. A másik rabló sötétkék szövet dzsekiben és sötét nadrágban volt. A rendőrség kéri, hogy aki információval rendelkezik az esettel kapcsolatban, hívja a 62/477-577/ 14-38-as, illetve a 107-es számot. A Csongrád megyei rendőr-főkapitány a nyomra vezetőnek 250 ezer forintjutalmat tűzött ki. Kedvezményes tarifa csak az új behívószámokon! A próbaidőszakban csak december 31-ig. Hétköznap 18.00-7.00-ig: 2,- Ft+ÁFA/perc ^átfL. méifÁ / Hétvégén, ünnepnapon 5.00-22.00-ig: 1,- Ft+ÁFA/perc \HR? nm> 1 A jelzett időszakokon kívül a normál tarifák érvényesek! ^^