Délmagyarország, 1998. november (88. évfolyam, 256-280. szám)
1998-11-28 / 279. szám
A templomok dombra épültek A templomok dombra épültek. Kárpátalján most megtanulták: nemcsak azért, hogy mindenünnen látszódjék a torony, s rajta a kereszt. A jeges ár pusztítása elöl a templomok évszázados, kemény kőből rakott vastag fala adott oltalmat az embereknek. Mert házaikat múlandó anyagból építették. És a vályogtégla olyan, mint a szenvedéstől átjárt emberi lélek: a szalmatörek összetartja, de csak addig, amíg a víz meg nem lágyítja az agyagot. Azután menthetetlenül elpusztul. Nem lesz más belőle, csak sár, ami már nem bírja meg a korhadán is súlyos gerendákat. Ahogyan a világra jövetel, úgy az újjászületés is fájdalmas. De még ennél is kegyetlenebb a pusztulás, amely mindig megelőzi a fóltámadást. Szegedre annak idején éjjel jött a jeges borzalom, és csak évtizedekkel később emlegették megbocsátón az árvizet a polgárok. Akkor, amikor a Tiszát már a gátak kalodájában mutogathatták, amikor új paloták sora hömpölygött vlz helyett a szélesre mért utcákon, s amikor a piacból sétány lett a főtéren. Kárpátalja most pusztult el. Sokadszor. És hol van még a harsonaszó? Az első időkben még a segélykiáltásoknál is hangosabb a biztatás. Azután mindkettő elhalkul. Nem is olyan régen még Románia felé indultak a konvojok, azután egy kicsit délebbre fordultak. Most meg Észak felé veszik az irányt, harsányan, hogy azután megritkuljanak, s elfogyjanak. Az ár most nálunk tetőzik, a nyári gátak itt is robbannak, az elárasztott erdők vadjai itt fulladnak vízbe, csakúgy, mint a föld alatt titkon gyökeret eresztő gabona. A híradások erről szólnak, s nem arról, hogy a víz levonultával most a Kárpátok hegyoldalai indultak meg a falvak felé, hogy jótékony sártengerrel szabadítsák meg szenvedéseiktől a megkínzottakat. De maguk a leborotvált hegyek is áldozatok, az esztelenség áldozatai. Ha a fejszék megkegyelmeznek néhány matuzsálemnek, talán a roppant gyökerek összetartották volna a hegyoldalakat. M ost mindenki a nincstelenek panaszait visszhangozza, és arra kevesen gondolnak, a segélyek csak túlélést, s nem megélhetést, főképpen pedig nem újjászületést jelentenek. Mert a házakkal, az élelemmel teli pincékkel együtt odalettek a vetések is, és a harsány tragédia nyomában a csöndes nyomor lopódzkodik. A víz nem válogatott, katolikust és reformátust, magyart és ukránt egyformán földönfutóvá tett, akik most még elveszett semmijüket gyászolják könnyek nélkül. És talán ezért maradnak meg, hiszen nem gondolhatnak arra, hogy a könyörtelenül sáros ősz, és a kegyetlen-fehér tél után a tavasz gyomot szül a földjeikre. A tél a farkasok ideje. De az erdők vadjai hiába térnek a falvakba, zsákmányt ott sem lelhetnek. A malacokat, amelyeket a víz hozott a hátán, már a dögkutakba dobták. Am konc, amelyért verekedni kell, mindig akad. Ott, ahol most minden segítség elkél, néha csak a sorban tülekedők szerezhetnek valamit. És sokszor azok, akik megkerülik a tömeget. De a legtöbben otthon várják: ahogyan a baj, úgy a segítség is megtalálja őket. A templomok dombra épültek. Azért, hogy mindenüvé elhallatsszon a harangszó. Ebédre, vecsernyére szólítón, vagy azért, hogy mindenki tudja: vége a világnak. A Tisza nem ijedt meg a harangzúgástól, és mindent elnyelt. Megforgatta gyomrában a házakat, a bután kérődző marhákat, amik csak akkor kezdték tépni a jászol kötelét, amikor már hasukig ért a víz, és az embereket is. És azután visszaköpött mindent, sárosan, piszkosan, élettelenül. Egyedül a jövő fekszik még a hullámsírban, senki sem merte eddig fölhozni a víz alól. Pedig jó volna szembe nézni vele. De senki nem vállalkozik a feladatra, mert mindenki tudja, a jövő tekintete már zavaros. Olyan, mintha együtt várta volna az őszi termést rejtő hordócskával a pince lépcsőjén ülve, hogy a víz saját hajlékában köszöntse. Mert a jövő - legalábbis tavaszig - a pincékbe volt vermelve. Úgy hívták: krumpli, bab, káposzta, répa, bor. A zöldség lassan megrohadt. És az érlelődő borba is az iszap íze vegyült, hogy azután a homályos pohárban is homok kavarogjon. Gátat építeni emberfeletti dolog. Talán istentelenség is egy őselemet korlátok közé szorítani úgy, hogy a hatalmas ujj által rajzolt barázdák elcsúfítják a föld időtlenül öreg arcát. Kárpátalján a gátak nem tudták megállítani a Tiszát, de a könnyeket mégis feltartóztatják. A víz mederfenékké változtatott jó néhány falvat, és már foltozzák a gátakat. De a keserűség nem lépett ki a töltések közül, csak egy-egy buzgárból tört a felszínre, ahol homokzsákok között találta magát. És inkább elszivárgóit, semhogy a palin kaszagú alkalmi kubikusok lapátolják sárrá, jy-árpátalján most csönd van és sötétség. OlyanforJ\ mán, mintha még mindig a zavaros víz kavarogna az utcákon, a fák koronájáig. A katonák parancsszóra bontják a házakat, külön rakásba hányva az ép téglákat, s a vetemedett gerendákat, a sáros cserepeket és a kifordult ajtókat. Az emberek konokul segítenek, saját házaikat rombolják földig, s közben a tízezer új, frissen égetett, élénkvörös téglára gondolnak. Ami jön majd egyszer, egy zöld teherautó platóján, valami megfoghatatlan messzeségből. Hogy honnan is, azt még azok sem tudják, akik ígérték. A templomok dombra épültek, kemény, hallgatag kövekből. Ha kellene, még a víznek is ellenállnának. De alant, a novemberi jeges árban sem málltak szét a repedezett emberi vályogtéglák. A szívósra szárított szalmatörek ugyan átázott, a falak meg is rogytak, s talán már sohasem egyenesednek ki, de: tartják még a meggörnyedt gerincű tetőt. Kéri Barnabás KARÁCSONYI KÉZMŰVESVÁSÁR december 12-23-ig Szesed központjában, a Klauzál téren (a Virás Cukrászda előtti területen) Információ: .Ördögszekér' Bt. 6753 Szeged, Kőrös sor 33. Tel./fax: 06-62-495-670, 06-60-450-009. Kitárolás honi kéimíívesportékák kínálóinak jelentkezését várjuk! Kárpátalja: ahol a víz az úr Schmidt Andrea kárpátaljai képriportját a Johannita Szeretetszolgálat vásárhelyi szervezetének ukrajnai misszióján készítette. Kárpátalján most nem a katonák romboltak... Az élet megindult, s mint a Tisza, lassan visszatér A túlnyomórészt Magyarországról érkezösegélyekböl talán a rendes medrébe egy meleg ebédre is futja A segéllyel csak egy baj van: sokan nem tudják hová tenni... Ez valaha egy szoba volt. A romok eltakarításához talán még van elég erö, de vajon lesz-e az újjáépítéshez is?
