Délmagyarország, 1998. november (88. évfolyam, 256-280. szám)
1998-11-24 / 275. szám
KEDD, 1998. Nov. 24. SZEGED 5 csörög a Pannon GSM ^^^ Kedves Olvasóink! Közérdekű prohlémáiHk kat, észrevételeiket, tapasztalataikat ezen a héten Nyilas Péter újságíró munkatársunkkal íVjű oszthatják meg, aki munkanapokon reggel 8 és 10 óra között, vasárnap 14 és 15 óra között a 06-20-9432-663-as rádiótelefon-számon hívtjfeií ható. Elveszett tárgyaikat kereső, illetve talált tárgyakat visszaadni szándékozó olvasóink ingyenes hirdetésben tehetik közzé mondandójukat. Hirdetésfelvétel: 8 és 18 óra között a 06-80-820-220-as zöld számon, illetve személyesen a Sajtóházban és hirdetőirodáinkban. Hattvasi zebra. A tegnapi Csörögben írtunk arról hogy a klebelsbergtelepi iskolát elválasztó úttestre zebrát kellene festeni, az átkelés így balesetveszélyes. - Papp Zoltán, a terület önkormányzati képviselője válaszolt a panaszra. Elmondta, hogy a gyalogátkelőhely megépítését valóban elkezdték, de pénzhiány miatt nem sikerült befejezni a munkát. Az úttest szélén álló oszlopok ugyanis nem a KRESZ-táblákat várják: a zebra mellé megfelelő fényerejű közvilágítási lámpákat kell szerelni. Ezekre idén már nem jutott pénz. A lámpák költsége mintegy 500 ezer forint lenne. A képviselő szerint tavaszra (legkésőbb nyár elejére) a lámpák is helyükre kerülnek, s az új tanévben már a zebra védelmében gyalogolhatnak a hattyasiak az iskola és az óvoda között. Anna nyomása. Hölgyolvasónk nehezményezte, hogy az Anna-kútból az utóbbi időben igencsak vékonyan csorog az éltető gyógyvíz. Hívónk szerint azóta csökkent a víznyomás, mióta palackozzák a népszerű ásványvizet. A vékonyan folydogáló víz előtt hosszű sorban álldogálnak a palackokkal és kannákkal fölszerelkezett emberek. - Dóra József, a Szegedi Fürdő és Hőforrás Kft. marketing igazgatóhelyettese elmondta: nincs összefüggés a gyönge víznyomás és a palackozás között, nlert a technológiai rendszer előbb a kutat szolgálja ki, s a palackozóba csak a „maradékból" kerül víz. Dóra József szerint más baj lehet az Anna-kúttal: a marketing igazgatóhelyettes ígérete szerint megkeresik és kijavítják a hibát. caaaaqjaaa ..... Is 4I....I, Megérkeztek az adományok • A gyermekek jóléte: közügy Veszélyek közötti védelem A szolgálat az iskolák gyermekvédelmiseivel is kapcsolatban áll. (Fotó: Miskolczi Róbert) • Munkatársunktól A szegedi, a Csongrád megyei, valamint a Békés megyei Vöröskereszt által összegyűjtött adományokat mintegy 48 tonna küldeményt - 2 kamion és 1 teherautó vitte Ukrajnába, Szeged testvérvárosába, Rahóba és térségébe. A meleg ruhaneműt. gumicsizmát, gyertyát, gyufát, valamint tartós élelmiszert tartalmazó rakományt a Békés megyei Vöröskereszt munkatársai kísér• Munkatársunktól Az ásotthalmi Bedő Albert Erdészeti Szakközépiskola és Kollégium 28-án, csütörtökön nyílt napra várja az érdeklődőket. A szülőknek, illetve a gyerekeknek lehetőségük lesz elméleti és gyakorlati foglalták el Rahóba, ahol átadták a helyi vöröskereszteseknek. A hír kapcsán a szegedi Vöröskereszt vézetóje. Korom István megerősítette, hogy ruhanemű van elég raktárukban. ami újabb szállításra vár, most már tartós élelmiszerre, illetve pénzadományra lenne szükség. A Szent Mihály utca 1. szám alatt várják továbbra is az adakozni szándékozókat, hétfőtől csütörtökig 9 és 16 óra, pénteken 9 és 14 óra között. kozásokon részt venni. Ezzel betekintést nyernek az iskola életébe. A látogatók az egész napos program keretében - 10, valamint 15 órakor - videófilmvetítéssel összekötött előadáson tájékozódhatnak. A családban van a legjobb helye a gyereknek. Ez alapjog, s az egy esztendős gyermekvédelmi törvény alapelve is. E cél érdekében jött létre a gyermekjóléti szolgálat, melynek feladata az emberpalánták veszélyeztetettségének megelőzése és megszüntetése, de ezen alapelv érvényesülése miatt választották el a szolgáltatást a hatósági feladatoktól - Szegeden is. A gyermekvédelmi törvény megszületése óta eltelt egy év helyi történéseit foglalta össze a szegedi polgármesteri hivatal két irodájának jelentése, melyet legutóbbi ülésén a közgyűlés vita nélkül tudomásul vett. Az új szervezeti keretek kialakítására kevésnek bizonyult egyetlen esztendő. Szegedi jellegzetesség a megosztottság: a polgármesteri hivatalon belül három iroda és a főorvos is felügyel egyes gyermekvédelmi feladatokat. A pénzbeli ellátás és szolgáltatás is a gyermek védelmét szolgálja. Az új törvénynek köszönhetően Szegeden többen (idén 2290 családban 4810 gyerek) jogosultak rendszeres gyermekvédelmi támogatásra. Rendkívüli segítséget is sokan kaptak: például 3 ezer forintos iskolakezdési támogatásban részesült 2781 családból 5680 gyerek; a gyermekintézményi étkezési térítési díjat 1824 gyerek helyett fizeti ki az önkormányzat. E támogatások fölött a népjóléti iroda diszponál. A másik két forma, a gyermektartásdíj megelőlegezése (ami idén 30 gyermeket érint és több mint 110 ezer forintot jelent) és az otthonteremtési támogatás megállapítása a gyámhivatal feladata. A Szeged Városi Gyámhivatal és a Gyermekvédelmi csoport a polgármesteri hivatal általános igazgatási irodájához tartozik. A népjóléti iroda hatókörébe vont Humán Szolgáltató Központ keretében működik a gyermekjóléti szolgálat. A hét első négy munkanapján 8-tól 15 óráig tartanak ügyeletet a Sás utcai központban, de a hét egy-két napján a hat körzetben (a Tabán és a Rákóczi utcai családsegítő központ, a IV. és V. gondozási központ, illetve a dorozsmai családsegítő ház) is segítségre találnak azok, akik egy vagy több gyermek testi, értelmi, érzelmi és erkölcsi fejlődését látják veszélyeztetve, akik krízishelyzetben fordulnak szakemberekhez. A gyermekjóléti szolgálat dolga, hogy elősegítse a gyermek családi nevelését például azzal, hogy tájékoztat a gyermeki jogokról és támogatási formákról; hogy tanácsokat ad a családtervezéstől a pszichológián át a mentálhigiénéig; hogy a szociális válsághelyzetből kisegíti a várandós anyákat; hogy naprakész információkat gyűjt és továbbít; hogy kezetnyűjt annak, aki hivatalos ügyek intézésében tanácstalan. E szolgálat a gyermek veszélyeztetettségének megelőzése érdekében is sokat tehet. így például a jelzőrendszer kialakítása és működtetése miatt rendszeresen együttműködik például a bölcsődék, óvodák és iskolák gyermekvédelmi felelőseivel, az egészségüggyel, a személyes gondoskodást nyújtó intézményekkel, a rendőrség ifjúságvédelmiseivel, az e korosztályt megcélzó alapítványokkal, a lakóházak közösségével. A hatókörébe kerülő személyekről és ügyekről nyilvántartást kell vezetnie a gyermekjóléti szolgálatnak. A gyermek veszélyeztetettségének megszüntetését családgondozással, a konfliktusok megoldásának elősegítésével, a hatósági beavatkozások kezdeményezésével ösztönözni. Egy gyermek védelembe vétele családgondozást jelent. Ugyanígy a családjából kiemelt gyermek visszahelyezése. A gyermekjóléti szolgálat feladata a gyermek szociális helyzetének folyamatos figyelemmel kísérése, de a gyermek panaszának meghallgatása és orvoslása is. E körbe tartozik a gyermek gondozási-nevelési terve, a környezettanulmány készítése. A gyermeknapközi is a személyes gondoskodás keretébe tartozó gyermekjóléti alapellátás. Az átmeneti gondozást biztosító helyettes szülői hálózat kialakítása, a gyermekek és családok átmeneti otthonának kialakítása még a szakemberekre vár. A gyermekvédelemhez tartozó „szakellátási feladat" a megyei önkormányzat dolga; a szegedi önkormányzat holdudvarába tartozó csecsemőotthont a városi főorvos, az Árpád Gyermekotthont pedig a közoktatási és közművelődési iroda felügyeli. A hatósági intézkedés az általános igazgatási iroda gyermekvédelmi csoportjáé: a veszélyeztetett gyermekeket védelembe veszik (az eddig befutott 542 jelzésből 8 gyerek esetében), ideiglenesen elhelyezik (az esetek 89 százalékában gyermekotthonban), családi jogállását rendezik (például az apai adatok hiánya miatt idén 57 esetben). Ha a gyermekvédelem új rendszere teljes gőzzel dolgozik, bizonyos, (eleinte) nő a felderített veszélyeztetett gyermekek száma. Ám csak ha e szám csökken, akkor nevezhető valóban eredményesnek a szolgálat. Ú. I. • Munkatársunktól Az Elet és Irodalom és a Soros Alapítvány közös riportversenyén lapunk munkatársa, Podmaniczky Szilárd második helyezést ért el a Maga itt a piacon horgászik? című írásával. Grafikai tárlat • Munkatársunktól November 27-én, pénteken délután fél 5-kor Készman József és Szuromi Pál művészettörténészek nyitják meg a Móra Ferenc Múzeum Horváth Mihály utcai Képtárában a IV. Szegedi Grafikai Művésztelep tárlatát. A kiállító művészek: Bukta Imre, Chilf Mária, Eperjesi Ágnes, Imre Mariann, Kovács Keve, Lévay Jenő, Schneemeier Andrea, Szabó Dezső és Szűcs Tibor. Olasz Attila kiállítása • Munkatársunktól November 25-én, szerdán 17 órakor Olasz Attila képeiből nyílik kiállítás a Szent Imre Klubban (Szeged, Dugonics tér 12.) Az ifjú alkotó tárlatát tanára. Pataki Ferenc festőművész nyitja meg. A kiállítás december 10-ig pénteki, szombati és vasárnapi napokon 14 és 18 óra között tekinthető meg. Autómánia • Munkatársunktól Ma, kedden ismét jelentkezik az Autómánia című magazin a Telin tévén 18.30-kor. Az adásban bemutatják a szegedi Mazda márkakereskedést. Az autótulajdonosokat hasznos tanácsokkal látják el a téli közlekedéssel kapcsolatban. Az elmúlt hét baleseti krónikáját pedig Mucsiné Szabolcski Ágnes rendőrzászlós, a Csongrád Megyei Balesetmegelőzési Bizottság munkatársa ismerteti. Kedvezmény • DM-információ Két hónappal ezelőtt egyesült két szegedi taxis társaság a Volán és az Euro. Az előbbinél már évek óta jelentős utazási kedvezménnyel jár törzsutaskártyát. Az egyesülés után újakat adnak ki, ám a régi volános kártyák is érvényesek. Nyílt nap a Bedöben • Az alpolgármester válaszol Mi lesz veled, Gutenberg? Hiányzik egy iskolaépület Szegeden. A Kossuth Zsuzsanna Szakközépiskola és Gimnázium Kálvária sugárúti épületét vissza kell adni a jezsuita rendnek, ezért az iskola számára új helyet keres az önkormányzat. Fölmerült a Gutenberg János Altalános Iskola bezárásának terve: oda költöznének a szakközépiskolások. A javaslat nagy fölháborodást váltott ki: az érintettek minden fórumon tiltakoztak az iskola megszüntetése ellen. Lapunk folyamatosan figyelemmel kíséri a történteket: ezúttal két olvasónk véleményét, valamint dr. Ványai Éva alpolgármester álláspontját közöljük.s Felháborodva hallottam a hírt, hogy a Gutenberg János Általános Iskolát a Kossuth Zsuzsa Egészségügyi Szakközépiskola elhelyezési gondjai miatt bezárják. A szülői fórumon megjelenő képviselőnő azt mondta, „csak épületben tudnak gondolkodni". Én szeretném más szempontokra is felhívni a figyelmet. Csak ebben az iskolában működik matematika és angol tagozat. És milyen jól! Az unokám (akit én nevelek) korábban más iskolába járt. Most olyan szintű matematikaoktatásban részesül, amivel számtalan városi, megyei és országos versenyen szerzett kimagasló eredményt. Éppen a múlt héten közölte a Délmagyarország legfrissebb győzelmeiket: József Attila-kupa meghívásos megyei matematikaverseny - a négy évfolyam két első és két második helyezést szereztek. Csapatban pedig a verseny győztesei lettek. Szabad ilyen eredmények mellett csak gazdasági szempontokat figyelembe venni? Az nem gazdasági kérdés, hogy a gyerekeinkből milyen tudású szakember, felnőtt lesz? Erre még nem gondoltak a jövőnkért felelős képviselők, akik ugye a mi érdekeinket képviselik. Dr. Szögi Jenó'né Amikor gyermekünket valami betegség éri, bármit elkövetnénk, hogy a számunkra legdrágább teremtmény újra egészséges legyen. Azok a szülők, akiknek sérült gyermekük születik, az öröm mellett az első perctől kezdve átélik a soha nem szűnő fájdalom érzését. Naponta megélik gyermekük másságát, ami sajnos visszatükröződik a környezetükben élők magatartásában is. Ebből a zsákutcából nagyon nehéz kivezető utat találni, és ez sokkal kevesebb gyermeknek sikerül, mint ahányan alkalmasak lennének rá. Sok emberben, ha hallássérült gyermeket látnak, a sajnálaton kívül föl sem merül a gondolat, hogyan segíthetnének rajtuk úgy, hogy másságuk enyhüljön, vagy megszűnjön. Pedig ez nem lehetetlen! Külföldön már több évtizede folyik és szép sikereket mondhat magáénak a különleges nevelési szükségletű gyermekek rehabilitációját segítő integráció. Ennek lényege az, hogy a sérült gyermeket „fejlődési zavart nem mutató" társaikkal együtt nevelik. A „más" gyermekeket befogadó iskolák száma kevés. Az integrációs feladatot csak alacsony létszámmal működő osztályokban végezhetik eredményesen. A rövid távú ráfordítások pedig messze meghaladják a kvótákat. A távolabbi időben gyümölcsöző eredményt nincs idő megvárni, mert az iskolákat közben megszüntetik. A Csongrádi sugárüti és a Kolozsvári téri iskola után most a Gutenberg János Általános Iskola is erre a sorsra jut, ahol pedig egyénre szabott, változatos módszerekkel fejlesztették a rászoruló gyermekeket, köztük az én hallássérült gyermekemet is. Az ilyen iskolák pedagógusai tehetségükkel, rátermettségükkel és szívükben nagyon sok szeretettel törődnek a gyerekekkel. Szavakban kifejezhetetlen a hála és megbecsülés azok iránt, akik lehetőséget adtak és segítséget nyújtottak az én gyermekem és társai fejlődéséhez. Ezért fordulok most a nyilvánossághoz, a szegedi polgárokhoz, a döntéshozókhoz: ne vegyék el a sérült gyermekek esélyeit az emberibb élettől. Politikai félszből vagy szívességből ne záijanak be sorozatosan biztos menedéket és fejlődést nyújtó iskolákat! Pásztor Józsefné szülő Megkérdeztük dr. Ványai Éva alpolgármestert, hogyan látja a Gutenberg János Általános Iskola jövőjét. Az alpolgármester a következőket mondta: - A legfontosabb: döntés még nincs, a polgármesteri hivatal illetékes irodája új előterjesztést készít a helyzet megoldására. Azt vizsgálják, van-e az iskolabezáráson kívül más lehetőség. A szegedi önkormányzatra hárul a Kossuth Zsuzsanna Szakközépiskola és Gimnázium elhelyezése, mivel az iskola jelenlegi épületét vissza kell adni a jezsuita rendnek. A városban csökken az általános iskolás korú gyerekek száma - a közoktatási iroda ezt a szempontot is számításba vette a szakközépiskola új helyének keresésekor. Az iroda öt általános iskola helyzetét mérte föl. Javaslatuk szerint a Gutenberg vagy a Kodály téri Általános Iskola bezárása árán találnának helyet az egészségügyi szakközépiskolának. A közgyűlés azonban levette napirendről a Kossuth szakközépiskola elhelyezésének kérdését - legközelebb az új előterjesztés alapján tárgyalnak az ügyről.