Délmagyarország, 1998. november (88. évfolyam, 256-280. szám)

1998-11-21 / 273. szám

SZOMBAT, 1998. Nov. 21. KAPCSOLATOK 13 olvasószolgálat „A jó öreg újság" Nagy meglepetés ért a múlt héten. A szokásos hirdetési újságra számítottam, amikor megláttam, hogy a levélbedobó-nyilás nyitva áll az ajtónkon. De amint a küldeményért nyúltam volna, a megkezdett mozdulat egy pillanatra félbeszakadt: hiszen ez egy Délmagyar! A „jó öreg" újságot látva rám tört a nosztalgia. Milyen szép idők voltak, mikor még hozzánk is járhatott a DM! Tíz-tizenöt évvel ezelőtt a világ legtermészetesebb dolgai közé tartozott, hogy a város és a nagyvilág eseményeiről naponta tájékozódtunk a Délmagyarország segítségével. De hol van az már! A hajdan 80 filléres újság manapság - mini minden más termék is - a sokszorosába kerül, s bizony a hírei sem sugározhatnak már olyan békés nyugalmat, mint egykor. „Biztosan valamelyik szomszédét dobták be tévedésből" - gondoltam, felemelve a kóbor lapot. A fejlécet elolvasva azonban örömmel nyugtázhattam: nem kell a tulajdonos után kutatnom, hiszen a „leendő előfizetőknek" címezték e különszámot. Ez a megelőlegezett bizalom először megmosolyogtatott, de el is gondolkodtatott. Sokszor éreztem már hiányát a friss napi információknak, de az anyagi nehézségek visszatartottak az előfizetés megújításától. A kiadványt átnézve azonban bizonyossá vált számomra, hogy érdemes újra bekerülni a Délmagyarország olvasótáborába, annak ellenére is, hogy minden fillérnek megvan a helye a családi költségvetésben. Rövid megfontolás után sikerült egyhavi díjat DM-előfizetésre átcsoportosítani. Bízom benne, hogy ez a befektetés megtérül, hiszen számtalan információval és olvasmányélménnyel leszek gazdagabb. Ollainé Puskás Éva • A hét fotója Az ikrek is a DM-et olvassák! A mi híres emberünk „Az Életrevaló plusz programban már több éve részt veszünk. Az idén a benevezéshez kell egy közismert, híres embert bemutatni. A mi hfres emberünk Nógrádi Zoltán mórahalmi polgármester, aki nem csak fiatalságáról, fáradhatatlanságáról hfres. Néhány év alatt több kimagasló eredményt ért el Mórahalom város életének megváltoztatásában, valamint a térség életének átalakításában. Általános iskolai tanulmányait helyben végezte. A kalocsai szakközépiskola után jött a gödöllői egyetem. Családi kötöttsége miatt helyben, a polgármesteri hivatalban maradt. Mezőgazdasági referensi állást kapott, amiből később önálló mezőgazdasági osztály lett a hivatalon belül. 1993-ban ezzel kezdték el a mezőgazdaság szervezett fejlesztését, szövetkezeteket, egyesületeket hoztak létre. Szakmai kirándulásokat és továbbképzéseket szerveztek. Felkérésre indult az 1994-es polgármester-választáson. Polgármesteri munkájában segítik családja és barátai, akik támogatják, kiállnak mellette és értelmet adnak feladatainak. Nehézséget jelentett számára az 1995-ben kiadott Bokroscsomag, amely kemény intézkedéseket kényszerített ki, hogy a város pénzügyi egyensúlya megmaradjon. Szívesen visszaemlékszik az eltelt időszak egy-egy jól sikerült programjára valamelyik helyi intézményben, eredményes szakmai megbeszélésekre, nagyberuházásokra, pl. park, iskola átadása, sok-sok személyes kapcsolatra. További céljai, hogy a mórahalmi emberek helyben találják meg számításaikat. Ipari park létrehozása, mezőgazdaság fejlesztése. Az iskola új épülettel történő gyarapítása. A város naggyá tétele. Szerinte az az életrevaló, aki pontosan tudja, mik az elvárásai, kihívásai a környezetének, a világnak és saját magának. Ezekre minden körülmények között igyekszik odafigyelni és megfelelni. Aki ezt feladja, ott már csak túlélésről lehet beszélni. A Mórahalmi Móra Ferenc Altalános Iskola és Szakiskola „Életrevaló Plusz Szupercsapata" („A mi híres emberünk" című írás az Életrevaló Plusz című országos pályázatra készült.) • Ajándék a gyerekeknek Mesés hétköznapok A Petresi utcai óvodában 1992 óta működik alapítvány. Jótékony hatását eddig is éreztük, az új, törvény adta lehetőségek nagyobb lépésekre ösztönöznek bennünket. Az adakozó, segítő szándékú támogatók személyi jövedelemadójának 1 százalékának fölajánlása, valamint hagyományos gyermeknapi majálisunk megtartása is hozzájárult a kézműves- és meseszoba kialakításához. A kézműves szoba - elképzeléseink szerint - a természetes anyagok tárháza, az agyagozás és még sokféle kézműves tevékenykedés helyszíne lesz. Ovigalériánk alkotásai is méltó helyre kerülhettek. Októberi megnyitónkat az alkotóház kékfestő-bemutatója tette színessé hogy mennyire, azt a csodálkozó gyermekarcok bizonyították a mi és a jelenlévő szülők számára. Meseszobánkban (nevéhez méltó módon) a szivárvány színei pompáznak a paravánon, a mesepárnákon, a szőnyegen. S hogy igazán elvarázsolhassuk a gyermekeket, még „felhők" is lebegnek felettük. Úgy érezzük, olyan ajándékot kaptak gyermekeink, melyet nap mint nap új élmények átélésével birtokolhatnak. Mi a munkánkat adtuk és adjuk ehhez, a köszönet mégis a felajánló szülőket és ismeretlen támogatóinkat illeti. Köszönjük! A Petresi utcai Óvoda munkatársai • Hagyományaink Kukoricamálé Sándorfalvi ünnep Csendesen ünnepelték Kispál Antalék Sándorfalván házasságuk 50. évfordulóját. Szatymazi tanyán nőttek föl mindketten, onnan kerültek a faluba, ismeri itt őket mindenki. A férj 36 éven át rendőrként szolgált a járás területén, felesége Széli Anna pedig 17 éven át volt dajka a helyi óvodában. Két fiuk született, 2 unokájuk van. Meghitt ünnepükön Darázs Sándor polgármester is fölkereste és megajándékozta őket - ez már hagyomány a faluban. Jő egészséget, szép, hosszú életet kívánunk mi is az idős házaspárnak. (Kép és szöveg: Somogyi Károlyné) Ezt a rovatunkat olvasóink írják. Az olvasói leveleket a szerzők mondanivalójónak tiszteletben tartásával, szerkesztett formában jelentetjük meg. Az itt közölt írások szerzőik magánvéleményét tükrözik. LEVÉLCÍMÜNK: DÉLMAGYARORSZÁG SZERKESZTŐSÉGE, SZEGED, SAJTÓHÁZ, PF.: 153. 6740. TELEFON: 481-460 Népünk nem csak a búzából, a rozsból készített hajdan kenyeret, és más „süleményök"-et, hanem kukoricából is. Legismertebb a málé, kukoricamálé, amelyből nem csak a szegények, de a módosak is sokat sütöttek. Merthogy akkoriban egyáltalán nem számított „szögény embör kinyerének". Főként őszidőn sült, szinte minden ház kemencéjében, jó illata kint az utcán is érződött. Mivel melegen volt jó fogyasztani, olykor a szomszéd gyerekeket is behívták egy-egy darabra. Emlékszem, a Kuszti sógoréknál minden héten sült ószidőn. Etel néném a kemencében sütötte, nem is egy tepsivel, hogy jusson mindenkinek: a család kilenc tagjának, és nékünk, szomszéd gyerekeknek, akik alig vártuk már, hogy ehessük. Gyakran készített gancát, puliszkát. amelyek jók voltak ugyan, de a málénak nincsen párja! Talán annál is finomabb volt a kukoricacsíramálé, amihez megint csak nekiláttunk, és ettük amíg egy szem morzsája volt. A málé kukoricalisztből készült sütemény. A cukorral édesített, tejjel kevert tésztát tepsibe öntötték, és kisütötték. Volt, ahol kevés élesztővel „puffasztották". Amelyik sáppadtabb maradt sülés után, arra montották: „Olyan, mint amit a napon süttettek ki." Ügyes asszony vigyázott, hogy meg se égjen, de sápadt se legyen. A málé jól előkészített kemencében hamar kisült, ami szólást szült: „Addig maradok, amöddig kisül a málé". Vagyis, nem sokáig. Gyermekkorunkat idézi az „Estéli málé, röggeli kávé" szólás, amikor is valóban este ettünk málét, és reggelire iskolába indulás előtt egy bögre tejeskávét, olyan tejjel, ami tehéntől fejetett. Este mindég dugtunk el egy-egy darab málét, mert a tejeskávéval fölöttébb finom volt ám! Nagyanyám nemegyszer sütött vasárnap délre is, ami máris árulkodik arról, hogy akár ünnepi eledelként is fogyasztottuk. A málé egyik különleges különleges változata a csíramáié. Régi, ma már alig készített fajta, amely úgy készült, hogy este a kukoricalisztbe kovászt tettek. Este a melegre tett tészta szépen megkelt, édessé vált, amit reggel tepsibe öntöttek és kisütötték. Valami csodálatos illata és fze volt, amiből szinte nem tudtunk eleget enni. Pedig „laktatós vót!" Együgyű, gyámoltalan emberre ma is mondjuk: „De málé vagy!" A szájtátira meg (gy szóltunk: „Te málédok!" Érdekes, hogy Tápén néhány barnástarka galambnak málétarka, málévörös volt a neve, s volt közöttük - éppen e különleges színük miatt - igen értékes is. Egyébként az általános purszli fajta volt. Aki bárhol céltalanul nézelődik, az Tápén málékodik. Megjegyezzük még, hogy a málénak legáltalánosabb ismert neve a kukoricamálé. Kiveszőben a görhe, a görhemálé, a poroja, a göröje, illetve a tökösmáié, mely utóbbi tésztájába sütés előtt reszelt, félig megfőzött dinkaitököt kevertek. Újabban, ha mégis sütnek, magozott meggybefőtt szemeket, cseresznyét, szilvát, illetve mazsolát szoktak tenni. Sót, némely családban darabolt dió, mogyoró kerül bele, ami méginkább kívánatossá teszi az immár különlegességnek számító málét. Ifj. Lele József Amint elültek a hazaköltözés izgalmai, a Szegeden szétválasztott kisperegi sziámi ikrek családja azonnal nekilátott a Délmagyarország és a Délvilág lapozgatásának. A babák közben jóllakottan alszanak a kiságyban: Melinda és Izabella ezért nem csatlakozott az újságot böngészőkhöz. Bár a kép tanúsága szerint a család négy példányban is előfizeti lapjainkat, az olvasói létszámhoz képest még ez is kevés. Ezért azok a szerencsések, akik elsőnek ragadták magukhoz az újságokat, fölolvassák az érdekesebb cikkeket. A többiek arcát szemlélve láthatjuk, mennyire lekötik őket a DM és a DV hasábjain közölt friss (még csaknem meleg) információk... (Fotó: Schmidt Andrea, szöveg: Nyilas Péter) Nyílt levél tanártársaimnak Van egy iskola Szeged városában, amely az idei évben ünnepli fennállásának 100. évfordulóját. Remélem, méltán hiszem, hogy a Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium a centenárium megünneplésére szervezett, október 1417-én tartott eseménysorozatával nem vallott szégyent, s az iskola híréhez, a száz estendő alatt kivívott példaadó munkásságához méltó módon emlékezett meg erről a nem mindennapi alkalomról. Ahhoz, hogy e rendkívüli szervezőkészséget, koordinációt, összpontosítást és figyelmet igénylő programot megtervezzük, megszervezzük és lebonyolítsuk, nem volt elég egy összefogott vezetői gárda: tanártársaim, kollégáim segítsége, lelkesedése és önfeláldozó odaadása nélkül mindazt, amit megálmodtunk, nem valósíthattuk volna meg.Ügy érzem, ez a közösség megérdemli azt, hogy a nyilvánosság előtt is kifejezzem hálámat és köszönetemet azért az esetenkent hosszú hónaptokig tartó munkáért, amit ellenszolgáltatás nélkül, önként vállalva végeztek az iskoláért. Külön köszönet illeti Kovács Józsefné tanárnőt, aki kollégáink, dr. Galbács Zoltánná, Vancsó Mariann, Illés Mihály, Takács József és Mike Csaba segítségével vállalta a központi ünnepség és a tanárok tiszteletére adott gálaműsor összeállítását, betanítását, megszervezését és lebonyolítását, mely események nem csupán a gimnázium, hanem a város kulturális életében is igen jelentős és színvonalas rendezvénnyé formálódtak keze alatt. Köszönöm türelmüket és kitartásukat, amellyel felkutatták és szereplésre felkérték azokat a művészeket, akik egykori diákjainkként részt vettek műsorainkban, és délutánjaikat feláldozva hosszú órákig csiszolgatták, javítgatták fellép*) tanulóink előadásmódját. Köszönöm, hogy a munkába bevonták fiatal, pályájukat most indító kollégáinkat is, lehetőséget adva ezzel számukra arra, hogy tapasztalatukból, felkészültségükből példát merítve aktív részeivé válhassanak az iskolai tanórán kívüli irodalmi, kulturális életnek, mely gyakorlatias világunkban oly sok fontos, más forrásból nehezen megszerezhető élménynyel ajándékozza meg fiataljainkat. Szeretnék külön köszönetet mondani Fekete Károlyné gazdasági vezetőnek, Braun Józsefnénak és valamennyi adminisztratív és technikai dolgozónknak, akik a programok szervezésének hátterében mindig jelen voltak, s szervezőkészségünknek, megbízhatóságunknak ismételten tanújelét adták. S immár nevek említése nélkül köszönöm minden egyes jelenlegi tanártársamnak, hogy az iskolát magukénak érezve, az esemény súlyát mérlegelve lelkiismeretesen, összefogottan és lelkesen vették ki részüket a centenáriumi ünneplésből, s kívánom - és kérem -, hogy ez az egység és összhang az elkövetkező hétköznapik munkájában is tovább kísérjen bennünket, hogy a Radnóti az maradhasson, amire most 100 év után büszkék vagyunk, és amire diákjaink mindig úgy emlékezhetnek majd: tudást és felhőtlen ifjúkort adó Alma Mater. Gál Béla igazgató