Délmagyarország, 1998. november (88. évfolyam, 256-280. szám)

1998-11-21 / 273. szám

2 KÜLFÖLD SZOMBAT, 1998. Nov. 21. m M1' kommentár Albán mennyország » Mindkét fél békét akar, csak éppen a saját feltételei IVa szerint - e zseniális mondat Wesley Clark, a NATO európai erőinek főparancsnoka száját hagyta el, utalva a koszovói helyzetre. A „saját feltétel" nem más, mint a világ összes eddigi háborújának kirobbantó oka. Nagy Sándor nyilván békét akart célja elérése, a fél világ elfoglalása után, csakúgy mint a boszniai háború zseb-napóleonjai, akik négy éven keresztül igyekeztek kicsikarni saját feltételeiket ­fegyverekkel, tömegsírokkal, lakosságcserékkel, hogy aztán a nagy békecsináló pózában tetszelegjenek. Koszovót Belgrád nem akarja elveszíteni, míg az albánok nem tudják már elképzelni a jövőt a szerbekkel, inkább Nagy-Albániában gondolkoznak. A közös nevező valószínűleg a tartomány köztársasági rangra emelése, vagyis Szerbiával és Montenegróval egy szintre hozása lesz. Megoldást azonban ez sem hozhat, hiszen milyen béke az, amit az ENSZ állig felfegyverzett békekatonáival lehet csak fenntartani. Macedóniában, ahol az albánok aránya több mint harminc százalék, először győzött a jobboldal a választásokon. Parlamenti többséget azonban csak a szélsőséges albán párt bevonásával tudnak szerezni. Ennek vezetője, bizonyos Arben Dzaferi, már többször jelezte, a jelenlegi Albánia nem ország, Nagy-Albánia mennyország, és reméli, ehhez Macedónia albánok lakta részének kiszakUásával maga is hozzájárulhat. A pártvezér mégis elfogadta a győztes koalíciós ajánlatát, lehetőséget teremtve ezzel a többségi és a kisebbségi nemzet történelmi megegyezésére. Ha a szkopjei politikusok sikerrel járnak, akkor a Balkán más tűzfészkeiben is lehet koptrozni a kísérletet. Hogy a jövőben ne fegyverrel kényszerítsék ki a saját feltételeiket a békére. "7 ÖFÁ\­Pályára állt az első modul A magyar kormányfő Zágrábban • Bonn, Zágráb (MTI) Németország biztos tagjelöltnek tekinti Ma­gyarországot az EU-fel­vétel szempontjából, az ehhez nyújtott német tá­mogatás független a mindenkori bonni kor­mány pártállásától - kö­zölte Orbán Viktor ma­gyar miniszterelnökkel pénteken Bonnban Ger­hard Schröder német kancellár. A két kormányfő egyórás villásreggelijén Magyaror­szág és az Európai Unió kap­csolatáról, a csatlakozás fel­tételeiről és annak várható időpontjáról volt szó. A ma­gyar kormányfő a megbeszé­lésen kifejtette: az igazi kér­dés ma már nem az, vajon Magyarország képes lesz-e teljesíteni az Európai Unió elvárásait a csatlakozással kapcsolatban, hanem az, hogy az unió készen áll-e Magyarország befogadásá­ra.„Hazánk gazdasága ma jobb állapotban van, mint an­nak idején a portugál vagy a spanyol gazdaság volt" e két ibériai ország EU-belépése­kor - érvelt Orbán Viktor né­met vendéglátója előtt. Véle­ménye szerint az új tagok fel­vételét nehezítő probléma az EU oldalán van; a szervezet részéről várhatók olyan kéré­sek az új tagok felé, amelyek a korábbi bővítésekhez ké­pest szokatlannak minősül­nek. A magyar miniszterelnök fölvetése kapcsán, amely sze­rint a bővítés kérdésében im­már az EU térfelén van a lab­da, Schröder kifejtette: Né­metország eltökélt szándéka, hogy végrehajtsa az Agenda 2000-ben rögzített lépéseket. Ennek nyomán az Európai Unió képessé válhat 2000-ig arra, hogy befogadja Ma­gyarországot - közölte Orbán Viktor. A két kormányfő megállapodott abban, hogy jövőre nagyszabású közös ünnepséggel emlékeznek meg a Magyarországra me­nekült keletnémet polgárok Ausztriába engedésének tize­dik évfordulójáról. Az ün­nepségen mind a magyar mi­niszterelnök, mind a német kancellár részt fog venni. • Orbán Viktor miniszterel­nök pénteken a Lufthansa menetrend szerinti frankfurti járatával megérkezett Zágráb­ba, a Közép-európai Kezde­ményezés (KEK) miniszterel­nökeinek éves konferenciájá­ra. A KEK együttműködés­ben részt vevő 16 ország mi­niszterelnökét, illetve minisz­terelnök-helyettesét fogadta Franjo Tudjman köztársasági elnök, majd este díszvacsorát adott tiszteletükre Zlatko Ma­tesa miniszterelnök. •'-.'TI ; T5 -: • T . A kazahsztáni Bajkonur űrrepülőtérről péntek reggel - közép-európai idő szerint 7 óra 40 perckor - sikeresen star­tolt a Zarja (Hajnalpír) funkcionális és tehermodul, amelyet háromlépcsős Proton-K hordozórakéta állított pályára. A nemzetközi űrállomás kialakításán már több mint öt éve munkálkodnak orosz, amerikai, kanadai, japán, valamint az európai űrhivatal szakértői, s a különböző értékelések szerint a program költsége 24 és 90 milliárd dollár között lesz - az orosz részesedés 30 százalékos. A tervek szerint csaknem félszáz fellövésre lesz szükség az új űrállomás ki­építéséhez, és ez az űrbázis váltja majd fel a már 13. éve az űrben keringő Mir űrállomást. Az orosz űrbázis sorsáról ugyanakkor még mindig nem született végleges döntés Moszkvában. (MTI Telefotó) Amerikából (visszajöt­tem, mesterségem címere: élményekről beszámoló. Három ryipon át arról szóltak írásaim, milyen látvánnyal is ajándékozza meg az idegeneket New York, Chicago, hogyan is rendeznek expót a biz­niszben oly kiváló ameri­kaiak. Riportsorozatom befejező részében pedig arról az Amerikáról mesé­lek, amelyik a sport vi­lágsztárjaiért lelkesedik, reggeltől ágyba zuhaná­sig az egészséges élet­módról beszél, s közben... Ha valaki az amerikai tévé­csatornákból akatja megismer­ni az USA polgárait, egy reg­geli kapcsolgatás után biztosra veszi: ebben az országban csak és kizárólag feszes com­bú, dúskeblű, nádszál derekú lányok élnek. A férfiakon pe­dig annyi az izom, hogy csak külön engedéllyel szabad megnézni őket. Ugyanis a té­vétársaságok ilyenkor (is) fit­nessműsoraikat váltogatják a testátalakító gépek bemutató­jával, majd következnek az egészséges táplálkozásról szó­ló ismeretterjesztő reklámfil­mek. Igen ám, de eközben Mary és Jack ül kedvenc vendéglő­jében, és oly sebességgel küldi az egyik hamburgert a másik szalonnás tojás után, mint aki attól retteg, a haja is kihull, ha nem béleli ki gyomrát két-há­rom jól szituált koleszterin­bombával. Aztán kocsiba vág­ják magukat, ahol előkerülnek a csippszek, s bár nap közben állítólag nem sok időt fecsérel­nek a táplálkozásra, este már következik a szték, mondjuk két sültborda közé szorítva, egy kisebb vödör fagylalttal. Amerika népe derekas szor­galommal táplálkozik, (s mi tagadás, ez meg is látszik raj­ta...) közben minden ráérő per­cét azzal tölti, hogy lelkesed­• Amerika őszi mosolya (4,) Hamburger, baseball Michael Jordán még javában szórja a kosarakat, de a hálás chicagóiak már évekkel ezelőtt szobrot állítottak a Bulls szupersztárjának...(DM/DV-fotó) jék a sportért. Aligha van olyan baseball, amerikai foci, jégkorong vagy kosárlabda rangadó, amelyiket ne lesné a tévé előtt majszolgatva több tízmillió ember. S aligha ren­deznek olyan mérkőzést, ame­lyikre lehetne kapni jegyet. Pedig Amerikában a sportléte­sítmények méreteire nem lehet panasz. A nagyvárosokban egymást érik a több tízezer né­ző befogadásra alkalmas stadi­onok és sportcsarnokok. S bár közöttük még véletlenül sem a legnagyobb az oly híres, New York-i Madison Square Gar­den, a méreteket (és a sportra költött pénzeket...) érzékeltet­ve, nem árt külön is szólni e sportközpontról. A Madisonban egy-egy jég­korong- vagy kosárlabda-mér­kőzésre éppen 20 ezer néző fér be - közölte büszkén a turista­csoportok kalauzolására sza­kosodott idegenvezető. Majd megmutatta a különösen tisz­teletben álló vendégek szekto­rát, ahol 82 darab, egyenként 12-14 fó befogadásra alkalmas díszpáholyban élvezhetik a vi­lágsztárok parádéját a nézők. Egy ilyen páholy éves bérleti díja 325 ezer(!) dollár, s nem is járnánk Amerikában, ha nem közölné kalauzunk: öt évet kell várni arra, hogy vala­ki bekerülhessen a kivételezet­tek klubjába. A többieknek az­tán maradnak a székek, az ol­csó, 20-220 dolláros jegyek... Meg persze a nagy öröm, hogy megvásárolhatnak min­dent, ami kedvenc csapatukra emlékezteti őket. Chicagóban például külön iparág települt már a Bullsra, az NBA szu­persztár kosárcsapatára. Ceru­zahegyezőtől a vízhatlan dzse­kiig ezernyi portékát díszít a „bikák" emblémája, s ezt az árukavalkádot szemlélve már azt kérdi az ember: most akkor mi is a fontosabb - Michael Jordán hárompontos bravúrja, vagy az arcképével díszített trikókért befolyt dollárok mil­liója? De tulajdonképpen nem mindegy? A biznisz körbeölel­te arrafelé a sportot, ám nem fojtogatja, hanem újabb nagy teljesítményekre ösztönzi. A gyerekek meg több tízezer is­kolai (s tökéletesen fölsze­relt...) sportpályán igyekeznek a legnagyobbak, a legjobban megfizetett megasztárok nyomdokaiba lépni. E törekvé­süket pedig nem csak kiváló edzők, hanem a legkorszerűbb edzésmódszerek és sok tucat­nyi táplálék-kiegészítő csoda­masszák segítik. No, persze olyan sportszerek is kaphatók, amelyeknek még az utánzatá­ról is hetekig álmodik egy ma­gyar lurkó. Az amerikai fizeté­sekhez mérve minden és könnyedén megvásárolható, s egy jenki tini nem jön akkor sem zavarba, ha harmincféle teniszütő közül kell kiválasz­tania a kedvére valót. . Hogy e közben a kedves mama és papa két marékkal tömi magába a hamburgert? Miért ne tenné, hiszen ez egy szabad ország - ismételgettem magamban a legfontosabb amerikai mondatot, amikor el­köszönt tőlem Chicago repte­rén az útlevélkezelő. Mosoly­gott, és jó utat kívánt Magyar­országig. Nyolc nap alatt meg­tapasztalhattam, mennyire (nem) érdekli az amerikaiakat Európa. így aztán csak egé­szen kicsit fájt, hogy láttam az arcán: fogalma sincs, merre le­het az én hazám... (Vége.) Bátyi Zoltán • Riportsorozatunk elkészíté­sét támogatták: 3T Főép Kft., Tisza Volán Rt., Szegedi Nem­zetközi Vásár- és Piacszervező Kft., Gellért és Fiai Consul­ting Kft., Hotel Royal., Konvoj Autókereskedés., Raszter Stú­dió Primakov nem lesz elnök? • Moszkva (MTI) Jevgenyij Primakov orosz kormányfő egy tegnapi nyilat­kozatában kizártnak nevezte azt az eshetőséget, hogy indul­jon a következő oroszországi elnökválasztáson. Primakov élesen bírálta a saját magukat reformereknek nevező politi­kusokat, akik szerinte tönkre­tették az orosz bankrendszert, nem tettek eleget Oroszország nemzetközi kötelezettségei­nek, és a könnyen kimenekülő spekulatív tőkét vonzották az országba. Dél-koreai riadó • Szöul (MTI) Fokozott riadókészültségbe helyezték a dél-koreai hadse­reget és rendőrséget péntek délután, miután az ország nyugati tengerpartja mentén feltűnt a radarok képernyőjén a sűrű ködben egy, a dél-ko­reai vizekre behatoló eddig azonosítatlan, észak-koreai­nak vélt hajó. A haditengeré­szet figyelmeztető ágyúlövé­seket adott le a partról. Az is­meretlen hajó gyorsan meg­fordult és eltűnt a sűrű köd­ben. A dél-koreai vezérkari főnökök egyesített bizottságá­nak szóvivője szerint lehetsé­ges, hogy csupán egy eltévedt halászhajóról volt szó, de nem zárható ki a lehetősége annak, hogy Észak-Korea diverzán­sokat próbált bejuttatni az or­szágba. Élelmiszert kőolajért • New York (MTI) Irak csütörtökön a korláto­zott olajeladást lehetővé tévő program jelenlegi szakaszá­nak két hónappal történő meghosszabbítását kérte újabb féléves szakasz kezdése helyett - jelentette be a világ­szervezet székhelyén Nizar Hamdun iraki ENSZ-nagykö­vet. A jelenlegi féléves idő­szak november 25-én ér vé­get, ám az iraki fél az enge­délyezett 4 milliárd dolláros forgalom helyett még csak 2,7 milliárd dollárért értékesített kőolajat. Önégetési kísérlet a Vörös téren • Moszkva (MTI) A moszkvai Vörös téren, a Vaszilij Blazsennij székes­egyháznál önégetést kísérelt meg egy 66 esztendős orosz férfi, de csak kisebb égési sé­rüléseket szenvedett, miután az azonnal beavatkozó rend­őrök eloltották a lángokat. A Kreml tőszomszédságában, pénteken helyi idő szerint dél­után három óra tájban öntötte le magát valószínűleg benzin­nel az orosz férfi, és felgyúj­totta magát. A nyugdíjas férfi így kívánt tiltakozni lakásp­roblémájának megoldatlansá­ga miatt, s felhívni sanyarú sorsára a hatóságok figyel­mét. ^ <T Áé^t^e tasttf Alcatel Club/SL* + kártya nettó 12 800 Ft (bruttó 16 000 Ft) Alcatel View/SL* + kártya nettó 24 800 Ft (bruttó 31 000 Ft) Ericsson GA 628/Sl' + kártya nettó 12 800 Ft (bruttó 16 000 Ft) Nokia 8110 i/SL* + kártya nettó 39 600 Ft (bruttó 49 500 Ft) Nokia 5110/SL* + választható színes előlap + kártya nettó 24 800 Ft (bruttó 31 000 Ft) Alcatel Pocket/SL' + kártya nettó 49 600 Ft (bruttó 62 000 Ft) Nokia 6110/SL' U-ion + kártya nettó 49 600 Ft (bruttó 62 000 Ft) 'A készülékek csak a Westel 900-as előfizetői kártyával használhatók. Az árak csak új előfizetéssel, kétéves szerződéssel érvényesek. llll!ii,(!l 1 A KAPCSOLAT Westel 900 Mintabolt Szeged, Fekete sas u. 25., 62-421-575, 06-30-9-344-900 Westcom Kft. Szeged, Somogyi u. 21., 62-422-391, 06-30-9-439-800 Kiru-Fon Kft. - Mobilsarok Szeged, Jósika u. 1. (Bartók tér sarok), 62-423-223, 30-9-685-200

Next

/
Oldalképek
Tartalom