Délmagyarország, 1998. november (88. évfolyam, 256-280. szám)

1998-11-20 / 272. szám

PÉNTEK, 1998. NOV. 20. KITEKINTŐ 3 Új díszdoktor a JATE-n Hermán Gábor átveszi oklevelét Kenesei István rektorhelyettestöl. (Fotó: Miskolczi Róbert) jegyzet Ura F ajon ír-e még verseket Princz Gábor? Mert írt, ezt ország-világ tudja róla. Még jólmenő bankárként vendégeskedett a Friderikusz show-ban, ahol szégyen­lős mosollyal vallotta be, hogy ő amolyan fűzfapoéta, akinek az élete nemcsak a pénzről, hanem a líráról is szól, bár - ha úgy vesszük - az is egy fizetőeszköz. Za­kója zsebében véletlenül volt egy-két vers, fel is olvasta azokat, az irodalmi Nobel-díjat abban az évben mégis egy Ir nyerte. Princz Gábor valószínűleg nem ír már verseket. Ügyvédeivel jogszabályokat böngész, hogy vélt vagy valós igazát bizonyítsa. Esélyeit latolgatja a kormány tegnapi ülését követően, amikor a kisfiús mosolyú Bo­rókai Gábor szóvivő közölte: meg kell állapítani a Postabank volt menedzsmentjének, az igazgatótanács és a felügyelő-bizottság tagjainak, valamint a könyv­vizsgáló cégek és az állami szervek büntetőjogi felelős­ségét is. Princznek állítólag jó az emlékezőtehetsége, bár le­het, nem árt beszereznie néhány memóriafejlesztő já­tékot, elég jókat lehet már kapni, egy-kettőt talán épp a régi Postabank támogatásával Mert az ország legis­mertebb bankelnöke igyekezett mindenkivel jót tenni: művészekkel, de nemcsak feleségével Malek Andreá­val, feltalálókkal, könyv- és lapkiadókkal, és még ki tudja ki mindenkivel. Mindenki tudja: politikusokkal. Anyagi csőd szélé­re került pártoknak nyújtott kedvezményes hiteleket, támogatást. Nem ideológiai de nem is szakmai alapon tette mindezt. Jó viszonyt igyekezett kiépíteni a pártok­kal, jobb- és baloldaliakkal egyaránt, hiszen egy vá­lasztás semmisé teheti a kapcsolati tőkét. F öltehetően sokan bíznak abban, hogy Princz nem váltja valóra fenyegetését, amely szerint, ha eljá­rás indul ellene, felidézi - bizonyítékokkal alátámasz­tott - emlékeit és közkinccsé teszi a nyolcévi bankelnö­kösködés élményeit. Vélhetően nem verses formában. —t. T ofÁy ­Orbán Viktor Németországban Gyarapodó beruházások • Budapest (MTI) A beruházások 18,1 száza­lékkal emelkedtek a harmadik negyedévben az előző év azo­nos időszakához képest, mi­közben az első kilenc hónapot tekintve 13,7 százalékos volt az emelkedés - közölte csü­törtökön a Központi Statiszti­kai Hivatal gyorstájékoztató­ban. Folyóáron számítva a harmadik negyedévi beruhá­zások értéke 538,9 milliárd forintot tett ki, ezzel a három­negyed éves beruházási összeg elérte az 1254 milliárd forintot. Boross Páter indulna • Budapest (MTI) Amennyiben a kellő támo­gatottságot megkapom, akkor nem utasítom vissza, hogy je­löljenek az MDF elnöki poszt­jára - nyilatkozta Boross Pé­ter csütörtökön. Megjegyezte azonban, hogy életkoránál fogva nem tartja ideálisnak személyét. Mint mondta: ked­vezőbb megoldást is el tud képzelni, és ebben az esetben az eddiginél is nagyobb ener­giával venne részt az MDF működésének erősítésében. Bankfúzió • Budapest (MTI) Rendkívüli közgyűlést tart jövő pénteken, azaz november 27-én a Pénzintézeti Központ (PK) Bank, amelyen a tulajdo­nosok döntenek majd a PK és a Polgári Bank fúziójáról. Az egyesült bank saját tőkéje 10 milliárd forint lesz, mérlegfő­összege mintegy 40 milliárd forintra rúg majd, a tőkemeg­felelési mutató várhatóan 27­28 százalék körül lesz. Ez év szeptember 30-áig a PK Bank Rt. 1,1 milliárd forintos vesz­teséget halmozott fel, saját tő­kéje viszont 9,8 milliárd forint volt. A Polgári Bank az első háromnegyed évet 164 millió forintos veszteséggel zárta, saját tőkéje 847 millió forintot tett ki. Képviselői támogatás • Budapest (MTI) Eddig három párt - a Fi­desz, az MSZP és az MDF ­hét parlamenti képviselője tá­mogatja aláírásával a Köz­gyűjteményi és Közművelődé­si Dolgozók Szakszervezeté­nek (KKDSZ) a jövő évi költ­ségvetési előteijesztéshez kap­csolódó módosító javaslatait ­közölte az érdekképviselet ve­zetője csütörtökön a főváros­ban összehívott megbeszélé­sen. Kifejtette: a kormány 2000 elejére kívánja eltolni a szakképzési támogatások, a kötelező tudományos pótlé­kok, illetve a könyvvásárlási hozzájárulások kifizetését. A KKDSZ javaslata ezzel ellen­tétben azt célozza, hogy eze­ket a támogatásokat 1999. ja­nuár l-jétől fizessék ki. Kútlezárés • Gellénháza(MTI) Végleg le kellett zárni a környéket több napon át gáz­kitöréssel veszélyeztető Zala megyei olajkutat - jelentette be csütörtökön Nagy Sándor, a szolnoki bányakapitányság főmérnöke. A béléscső, cső­szerelvény állapota miatt és egy újabb hasonló eset elkerü­lése érdekében 2000 méter mélység alatt, száz méteres cementdugóval pecsételték meg a sorsát. • Munkatársunktól A József Attila Tudomá­nyegyetem doctor honoris causa címet adományozott tegnap Hermán Gábornak, a Pennsylvania Egyetem pro­fesszorának. Az egyetem új díszdoktora Budapesten szü­• Budapest (MTI) A kormány csütörtöki állásfoglalása értelmé­ben meg kell állapítani a Postabank volt me­nedzsmentjének, az igazgatótanács és a fel­ügyelóbizottság tagjai­nak, valamint a könyv­vizsgáló cégek és az ál­lami szervek politikai, polgári jogi, anyagi és büntetőjogi felelősségét - közölte a kabinet ülése utáni sajtótájékoztatón Borókai Gábor szóvivő. Járai Zsigmond pénzügy­miniszter ezzel kapcsolatban elmondta: a felelőtlen gaz­dálkodás, a rossz vezetés, a pazarlás és az ellenőrzés hiá­nya miatt az év végéig 158 milliárd forintra emelkedik a pénzintézet vesztesége, ame­lyet az állam 152 milliárd forintos tőkeemeléssel ellen­A Csongrád Megyei Kereskedelmi és Iparka­mara tózsdetémával kapcsolatban várta az érdeklődőket tegnap délelőtt. A kamara tag­vállalatai részére a BÉT bemutatkozó ismertetést tartott „Út a Budapesti Értéktőzsdére" címmel. A tőzsde képviselői or­szágos túrára indultak az el­ső állomás Eger volt, máso­dik alkalommal pedig Sze­ged következett. A nagyvá­rosokban rendezett és rende­zendő programok a tőzsde egységes marketingkampá­nyának részét alkotják, a cél az, hogy azok a vállalatok, melyek tőzsdére akarnak ke­rülni, teljes ismeretanyaggal legyenek felvérezve. A bör­ze működéséről, fejlődésé­ről, szerepéről Pacsi Zoltán, a BÉT ügyvezető igazgatója letett, diplomát a Londoni Egyetemen szerzett mate­matikából. 1969-től az Amerikai Egyesült Álla­mokban dolgozik, és ott ala­kította meg azt az egyetemi csoportot, amelyik az orvosi képfeldolgozás területén a súlyoz. A Magyar Fejleszté­si Bank - egyebek mellett az állami utasításra végrehajtott Postabank-részvényvásárlás­ból adódó - vesztesége 40 milliárd forintos tőkeemelést tesz szükségessé. A gázvezetékek magáno­sítása és más privatizációs kötelezettségek fedezetére 50 milliárd forintos tartalék­feltöltésről döntött a kor­mány az állami privatizációs szervezetnél. A pénzügymi­niszter közölte: ezen kiadá­sok összességükben 2,4 szá­zalékkal emelik az idei költ­ségvetési hiányt, ami így 6,7 százalék körül alakul. A kormány tervei szerint már január 1 -jén megkezdi működését az APEH bűn­ügyi igazgatósága - közölte ezután Borókai Gábor. Járai Zsigmond pénzügyminiszter hozzáfűzte: a kormány azért tartja szükségesnek az új tartott tájékoztatót. „A tőzs­de dolgai rendben vannak, az országjárás alkalmával nem lasszóval kívánunk ki­bocsátót szerezni, hanem meg szeretnénk mutatni azo­kat az eredményeket ame­lyeket eddig elértünk." ­mondta a szakember. A bu­dapesti parkett mindenki számára nyitva áll, nem kutatások egyik vezetőjévé vált. Hermán Gábor több mint harminc éve tart fenn kapcsolatot a szegedi mate­matikusokkal és informati­kusokkal. 1966-ban Kalmár Lászlóval alakított ki szak­mai és baráti viszonyt. A nyomozó hatóság felállítá­sát, mert elégedetlen a ki­emelkedő súlyú adóbűncse­lekmények felderítésével és a feketegazdaság visszaszo­rításának hatékonyságával. A kormány döntött a kio­tói klíma-csúcstalálkozón el­fogadott jegyzőkönyv aláírá­sáról is. Az elmúlt évi kiotói értekezleten az OECD-álla­mok, valamint az átalakuló gazdaságú országok arra vál­laltak kötelezettséget, hogy a következő 10-12 évben a szén-dioxid-kibocsátást egy­üttesen 5 százalékkal csök­kentik. Az egyes államok el­térő mértékű csökkentést vállaltak, Magyarország elő­zetesen a kibocsátás 6 száza­lékos csökkentését irányozta elő. A kiotói jegyzőkönyv tartalmazza azokat az általá­nos alapelveket, amelyek szükségesek a környezeti cé­lok megvalósításához. elitklubként működik, ha­nem szolgáltatást nyújt. Pa­csi Zoltán szerint pozitívum, hogy hamarosan új pénzügyi termék, a jelzáloglevél is megjelenik a tőzsdén, az pe­dig örvendetes volna, ha nemcsak a részvénytársasá­gok számára volna fontos a kibocsátás, hanem például az önkormányzatok kötvé­számítógépes képfeldolgo­zás szegedi csoportja 1983 óta élvezi a professzor tá­mogatását. Tizenkét közös publikációjuk jelent meg, három közös amerikai-ma­gyar kutatási projektet nyer­tek el. A Malév veszteségei • Budapest (MTI) A Malév Rt. 1998. harma­dik negyedévének végére né­hány száz millió forint adózás előtti nyereséget ért el - kö­zölte egy, az adat birtokában lévő, de magát megnevezni nem kívánó szakember, miu­tán a Malév Rt. illetékese nem akart válaszolni a légitár­saság pénzügyi eredményeire vonatkozó kérdésre. Gansper­ger Gyula, az Állami Privati­zációs és Vagyonkezelő Rt. elnök-vezérigazgatója a hét eleji sajtótájékoztatóján kije­lentette: a Malév Rt. vesztesé­ge az első félév végére elérte a 2,5 milliárd forintot. A légi­társaság 1997. évi mérleg sze­rinti vesztesége 1,2 milliárd forint volt - mondta Gansper­ger Gyula. A cég vezetői és tulajdonosai nullszaldós év végi eredményre számítanak, ami összecseng Derzsi And­rás volt Malév elnök napok­ban tett nyilatkozatával is. nyei is forognának az érték­papír-kereskedelemben. A vállalatok tőzsdére ke­rülésének konkrét feltételei­ről és előnyeiről Szendrei Csaba, a BÉT Kibocsátói Főosztályának vezetője be­szélt, majd Vámosi Lukács a Pick Szeged Rt. gazdasági igazgatója elmondta, milyen a Tőzsde a kibocsátó társa­ság szemével nézve. Véle­ménye szerint előny, hogy a részvénykibocsátás - a tőke­bevonás ily módja ­könnyebbé teszi a vállalat fi­nanszírozását. Kedvezőbbek a növekedési esélyek, egy tőzsdei cég mindig szem előtt van, ami egyben meg­mérettetési lehetőség és rek­lám is. A tőzsdén való jegy­zés hátrányai közül a gazda­sági igazgató elsősorban az információszolgáltatási köte­lezettséget említette. O. K. K. • Budapest, Bonn (MTI) Kétnapos látogatásra csü­törtökön Németországba uta­zott Orbán Viktor miniszterel­nök. A kormányfő megbeszé­léseinek középpontjában ha­zánk európai integrációs csat­lakozása áll, különös tekintet­tel arra, hogy január 1 -jétől Németország tölti be az EU soros elnöki tisztét. Pénteken Frankfurtból Zágrábba utazik tovább a miniszterelnök, hogy részt vegyen a Közép-európai Kezdeményezés csúcstalálko­zóján. Orbán Viktor kíséreté­ben van Nagy Andor államtit­kár, a kabinetiroda főnöke, Rockenbauer Zoltán, a kor­mányfő külpolitikai főtaná­csadója, Balogh Zoltán mi­niszterelnöki főtanácsadó és Kovács József külügyminisz­tériumi főosztályvezető. A • Budapest (MTI) A szocialisták szerint tör­vénysértő az az eljárás, hogy a kormány pótköltségvetés be­nyújtása nélkül akaqa növelni az idei büdzsé hiányát 242 milliárd forinttal - reagált a kabinet csütörtöki döntésére Burány Sándor frakcióvezető­helyettes. Az MSZP-s politikus rá­mutatott: ilyen nagyságrendű kiadásnövelésnél az államház­tartási törvény kötelezővé te­szi a pótköltségvetés elkészí­tését. Elmondta: a házszabály értelmében módosító indít­ványt csak megnyitott tör­vényhelyhez lehet benyújtani, így a terv a házszabály szem­pontjából is aggályos. magyar kormányfőt és a dele­gációt a düsseldorfi repülőté­ren Balázs Péter bonni nagy­követ és a német külügymi­nisztérium protokoll osztályá­nak munkatársai fogadták. A küldöttség a repülőtérről gép­kocsival Bonnba utazott, ahol Orbán Viktor a délután folya­mán megkezdte tárgyalásait német politikusokkal. Előbb Helmut Kohl ex-kancellárral folytatott eszmecserét, majd Wolfgang Schaubléval, a Ke­reszténydemokrata Unió elnö­kével és parlamenti frakcióve­zetőjével találkozott. A két megbeszélés után a magyar miniszterelnök gép­kocsival Frankfurtba utazott, ahol este részt vett és elő­adást tartott az Európai Ban­kárkongresszus díszvacsorá­ján. - Elképzelhetetlennek tartom, hogy egy ilyen horderejű kérdésben az Ál­lami Számvevőszék véle­ményének ismerete és külön vita nélkül dönthessen az Országgyűlés - fogalmazott Burány Sándor. Hozzátette: „nagy a ködösítés a Posta­bank körül". A képviselők mindmáig nem láthattak pontos elemzést a pénzinté­zet helyzetéről, márpedig ilyen mértékű konszolidá­cióról csak részletes, szakmai vita után születhet döntés. - Az adófizetők pénzét nem lehet egy kétmondatos módosítással kiönteni az ab­lakon - mondta Burány Sán­dor. • Tőzsdéről a kamarában A börze nem elitklub • Az MSZP tiltakozik Törvénysértő ez a hiány • Döntött a kormány Tökeemelés a Postabanknál A BÉT októberi forgalma Értékpapírok Részvények Államkötvények Vállalati kötvények Kincstárjegyek Befektetési jegyek Kárpótlási jegyek Kölesek száma 101 926 455 22 344 29 144 Forgalom/duplikált; M Ft 579 913 327 527 2 785 112811 18 175 Összesen: 102 920 1 023 25 Forrás: BET

Next

/
Oldalképek
Tartalom