Délmagyarország, 1998. november (88. évfolyam, 256-280. szám)
1998-11-19 / 271. szám
10 PANORÁMA CSÜTÖRTÖK, 1998. Nov. 19. Szerb-magyar együttműködés • Munkatársunktól Az elmúlt héten tartották Szegeden a szerbiai-magyar határ menti együttműködést értékelő éves tanácskozást. A résztvevők hangsúlyozták, hogy a két szomszédos ország rendőrsége között jó kapcsolat alakult ki, amit a közeljövőben továbbfejlesztenek. A Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság az idén 34 alkalommal tartott határ menti találkozót a Szabadkai Belügyi Titkársággal. Több közös akciót hajtott már végre a két állam rendőrsége, például a közelmúltban Ásotthalmon eltűnt kislánynak együtt jutottak a nyomára. Marinka Kreszoja vezérőrnagy, a Szerbiai Köztársaság Belügyminisztériumának Közbiztonsági Szolgálatának vezetőhelyettese javasolta, hogy a társszervekkel is fűzzék szorosabbra a kapcsolatot. Dr. Gergényi Péter dandártábornok. Bács-Kiskun megye főkapitánya pedig felajánlotta segítségét abban, hogy a szerbiai fél könnyebben szerezhessen nemzetközi partnereket. Ismerjük-e a KRESZ-t? • Munkatársunktól A Csongrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara közlekedési osztálya a kamara érdeklődő tagjai részére a közlekedési szabályokban bekövetkezett főbb változásokról, a téli útviszonyokra való felkészülésről KRESZ ismeret felújító előadás sorozatot szervez a megye városaiban. Előadók a Csongrád Megyei Rendőrfőkapitányság közlekedésrendészeti osztályának munkatársai lesznek. Szeged: november 21. (szombat), 9 óra, november 26. (csütörtök), 9 óra. Helyszín: a CSMKIK II. emeleti rendezvényterme (Szeged, Tisza L. krt. 2-4.). Makó: november 28. (szombat), 9 óra, Kaszinó, Makó, Széchenyi tér. Hódmezővásárhely: december 5. (szombat), 9 óra, volt tisztiklub, Hódmezővásárhely, Cukor u. I. Szentes: december 12. (szombat), 9 óra. Ifjúsági Ház, Szentes, Tóth József u 14. Bővebb információ Kürti Klára közgazdasági irodavezetőtől kérhető (telefon: 62/ 486-987/151). Humán Klub • Munkatársunktól A Csongrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara Humán Klubja tájékoztatót tart az OMFB által támogatott Technológiai Előretekintési Program (TEF) „Emberi erőforrás, oktatás életmód" témában a 2020-ig tartó időszakról. Előadók: dr. Vámos Dóra, egyetemi tanár, BKE, dr. Szilágyi János a munkacsoport tagja. Ezek után „A szellemi tőke szerepe és hasznosítása az értékrendek gyorsuló változásának szorításában" című vitaindító előadással egybekötött klubnapi beszélgetést rendez. Előadók: dr. Varsányi Judit BKE Alkalmazott Gazdasági Tanszékének docense. A rendezvény helye: a Hungária Szálló klubterme, időpontja: november 24., 13 óra: / J J Z&müZJ t < g • RF.'.JV >( üt/\ Budapest Alapkezelő Rt. széles bewm fektetésialap-kínálata tovább bővült! Új alapunkat azoknak a megfontolt befektetőknek ajánljuk, akik minden eshetőségre gondolnak, befektetéseiket igyekeznek több alap között megosztani, s mindig több lábon állnak. Miért érdemes a Budapest Nemzetközi Kötvény Alapot választani? Mert viharos időkben a legnagyobb védelmet a fejlett nyugati országok kötvényei nyújtják. Nemzetközi Kötvény Alap befektetésével mostantól Ön is ideálisan egészítheti ki kockázatosabb, de nagyobb hozammal kecsegtető befektetéseit, amelyeket ugyancsak a Budapest Alapkezelő Rt. széles kínálatából választhat ki. Legyen Ön is megfontolt befektető! Budapest Nemzetközi Kötvény Alap „ CREDIT A SÜSSE ASSET MANAGEMENT szakmai támogatásával BUDAPEST BANK Jelen hirdetés nem felhívás befektetési jegy vásárlására. Amennyibén bővebb tájékoztatást szeretne kapni a Budapest Befektetési Alapokről, keresse fel bármely Budapest Bank-fiókot, vagy a Budapest Alapkezelő Rt honlapját a http://www.bpalap.hu cfmen. További informáciőkat kaphat a 269-6272-es Faxinfb telefonszámon. • Moszkva (MTI) Oroszországban nem fenyeget éhínség, sem pedig az energiaellátás összeomlása, továbbá a sarkköri területekről sem kell kitelepíteni az embereket - jelentette ki Jurij Maszljukov orosz első miniszterelnök-helyettes a Kommerszant Daily gazdasági napilap szerdai számának adott interjújában. Az orosz válságkezelő csomag „atyjának" tekintett Maszljukov - a szovjet tervhivatal egykori vezetője, kommunista képviselő ezeket az eredményeket a Primakov-kabinet kéthónapos működése során tett határozott lépéseknek tudta be. Maszljukov ugyanakkor elismerte, hogy az ország szociális-gazdasági helyzete egy ideig még tovább fog • Oroszország MM Nem fenyeget éhínség" romlani, „s ez nem is lehet másképp, mert a Primakovcsapat csak romokat kapott örökségbe a korábbi kormányoktól, amelyek az utóbbi hét évben esztelen politikát folytattak". Az orosz gazdasági vezető megerősítette, hogy az év végéig 15-20 milliárd rubeles emisszióval számolnak. A fedezetlen pénzkibocsátás mértéke jövőre pedig attól függ, hogy Moszkva hogyan tud megállapodni az adósság-átütemezésről a hitelezőkkel. Oroszországnak 1999-ben több mint 17 milliárd dollárnyi küladósságát kellene törlesztenie, s ha ennek felét sikerül átütemezni, akkor már elfogadható keretek közé lehet szorítani az inflációt és a termelés hanyatlását. Kudarc esetén viszont rendkívül súlyos helyzet alakulna ki mind a pénzromlás, mind a GDP esésének tekintetében. Maszljukov megítélése szerint igen hosszú időre lesz szükség ahhoz, hogy Oroszország visszaszerezze a befektetők elvesztett bizalmát. A belső államadósság augusztus 17-i befagyasztása után a nyugati pénzvilág bizalmatlan az orosz kormánnyal szemben, függetlenül attól, hogy személy sze• Pénteken: közgyűlés A tervek módosítva jók? • Munkatársunktól Második rendes ülését pénteken tartja a szegedi közgyűlés. A nyilvános testületi ülés 9 órakor kezdődik a városháza dísztermében. Az idei költségvetést hatodszorra módosítják a képviselők, majd megállapítják, jövőre mennyit fizetünk a parkolásért. A közgyűlés dönt a mezei őrszolgálat létrehozásáról, majd megvitatja a Kossuth Zsuzsanna Egészségügyi Szakközépiskola elhelyezéséről. A rendelőintézet rekonstrukciós költségeit, a Holt-Maros vízutánpótlási tervét, illetve a szennyvíztisztító építésének folytatását is nagyító alá teszi a testület, majd módosítja a Maros utcai építkezés beruházási engedélyét, a korábbi közgyűlés egyik telekeladási határozatát, a tápai komp üzemeltetési szerződését, az Excellence Rt.-vel kötött kutatási-fejlesztési szerződést pedig megszünteti. Új közfogalmú gyógyszertár létesül Fölsővároson, változik egy utca neve Tápén - ha a közgyűlés is úgy akaija. A képviselők értékelik az önkormányzat gyermekjóléti és gyermekvédelmi feladatainak ellátását. Az interpellációk, kérdések és bejelentések után, zárt ajtók mögött a szegedi közgyűlés dönt a hatósági ügyekkel kapcsolatos fellebbezésekről, elbírálja a tűzoltóság igazgatói állására érkezett pályázatokat, kijelöli, kik képviseljék a gazdasági társaságoknál az önkormányzatot. • Helyreállítják a műemlék palotát Walesa villanyt szerelne Visegrádon • MTI Press A visegrádi műemlék palota déli oldalán befejeződött a helyreállítás, jelenleg a másik három oldalon dolgoznak az építésben jártas kőművesek. Ennek részeként rekonstruálják majd eredeti formájában, többek között a Zsigmond király által az 1300-as évek végén építtetett 200 négyzetméter alapterületű gótikus tróntermet, fiókdongás, Dunára néző ablakaival, téglás padlózatával. Itt foghatnak majd kezet az újabb találkozó résztvevői. Szőke Mátyás, a Királyi Múzeum igazgatója elmondta. Visegrád helyszínének megválasztása a történész-miniszterelnök Antall Józseftől származik. 1991-ben a palota déli épületszárnyában akkor még egy e célra berendezett pincehelyiségben írták alá Magyarország, Csehország és Lengyelország együttműködési megállapodását a három ország elnökei, miniszterelnökei és külügyminiszterei. Lech Walesa lengyel köztársasági elnök, amikor értesült a tervezett rekonstrukciós munkálatokról - nem hivatalos formában - közölte a magyar vendéglátókkal, hogy szívesen részt vállalna az esetleges villanyszerelői munkákban, hiszen villanyszerelő szakmunkásként dolgozott, s azóta sem felejtette el szakmáját. Vajon most, a hívó szóra eleget tenne e régi ígéretének? • Fellebbezett a volt szegedi vámparancsnok Hét hónap vesztegetésért rint kik töltik be a kulcspozíciókat. Ez érthető is, hiszen például az IMF-et és a Világbankot a legdurvább módon becsapták, amikor Oroszország nevében kötelezettséget vállaltak programok megvalósítására a külföldi pénzeken, előre tudva, hogy ebből semmi sem lesz. Az orosz politikus kizárta, hogy a Primakov-kabineten kívül akadna más olyan csapat Oroszországban, amely képes lenne szavatolni a gazdaság gyógyulását, megakadályozni a teljes káoszt. Az alternatíva nyilvánvaló: vagy sikerül stabilizálni a helyzetet, s lassan kikapaszkodni a gödörből, vagy nemzeti katasztrófa vár ránk, amely vastag keresztet rajzol az orosz piacgazdaságra, demokráciára és Oroszország területi épségére - mondta Maszljukov. A szegedi bíróságon nemrégiben tárgyalták első fokon az egykori városi vámparancsnok, dr. M. Sándor ügyét. Hivatali vesztegetés miatt 7 hónap börtönt szabtak ki rá, a büntetést végrehajtását 2 év próbaidőre felfüggesztették. A vádlott és védője fellebbezett az ítélet ellen, amely igy nem jogerős. A jelenleg nyugdíjasként ügyvédi munkát végző dr. M. Sándor 33 évig dolgozott a vám- és pénzügyőrségnél. Volt szegedi parancsnok '75-től '80-ig -, majd a testület első embere Hajdú megyében, végül az országos parancsnokság osztályvezetőjeként ment nyugdíjba, azóta dolgozik ügyvédként. A D and T Rt. tavaly januárban - egy olajszállítmánnyal kapcsolatban - áfamentességi kérelmet nyújtott be a szegedi vámhivatalhoz. A kedvezmény azonban egy, az import jövedéki termékekre vonatkozó törvénymódosítás érteimében nem járt volna. A szegedi vámhivatalban parancsnokát hivatali helyiségében kereste meg dr. M. és vásárhelyi megbízója. A pénzügyőrök első szegedi embere egykor beosztottja volt M.-nek, aki a megbeszélés vége felé közölte, hogy négyszemközt is lenne egy kis mondandója. Ekkor az ügyvéd régi ismerősét ajánlotta felvételre a testülethez, akinek az adatait fel is jegyezte a fővámos. Majd az iroda lehallgathatóságától tartva M. Sándor azt javasolta, hogy az kint folytassák a diskurzust. A vádlott a kocsijánál elővezette, hogy a szegedi D and T-nek szüksége lenne az áfamentes vámolásra. Amennyiben ezt elintézné Á. Jenő parancsnok, akkor 10 millió forintot kapna „hálapénzként". Az ajánlatot visszautasította a pénzügyőr és jelentette feletteseinek a vesztegetési kísérletet. A vádlott tagadta a tárgyaláson, hogy mindez így történt volna. A szegedi bíróság azonban a bizonyítékok, a vallomások alapján bűnösnek találta dr. M. Sándort, aki a 7 hónapos szabadságvesztés, az ítélet ellen fellebbezést nyújtott be. Folytatás a megyei bíróságon. K. V.