Délmagyarország, 1998. november (88. évfolyam, 256-280. szám)
1998-11-18 / 270. szám
SZERDA, 1998. Nov. 18. SPORT 9 Pick-ellenfél: TuS Nettelstedt kézilabda • Munkatársunktól Nehéz ellenfeleket kapott a kézilabda európai kupákban a negyeddöntők sorsolásában érdekelt három magyar klubcsapat. A férfi City-kupában a Pick Szeged a védő német TuS Nettelstedt együttesével, a női EHFkupában a Győr a spanyol Elda Prestigióval, a női City-kupában a Vasas a román Galatival mérkőzik. Mindhárom magyar csapat otthon kezd. Elsőként Teimel Zoltán sportigazgatót kérdeztük a sorsolásról: - Nem hiszem el, hogy ebben nem volt semmi svindli, ugyanis az első számú kiemeltek, akiknek a 16-ba kerülésért sem kellett játszaniuk, vendégként kezdenek, s véletlenül sem kerültek szembe egymással. Én egyébként többekkel is fogadtam, hogy a kupavédőt sorsolják mellénk. Nehéz dolgunk lesz, de a labda kerek és gurul - tartja a közmondás... Buday Ferenc edző sem rejtette véka alá érzelmeit, aki azt mondta, hogy jobban örült volna a francia, a svájci, vagy éppen a jugoszláv csapatnak: - Ezen a szinten igaz, hogy nincsenek a csapatok között olyan nagy tudás- és felkészültségbeli különbségek mint a nyolcaddöntőben, de azért a kupavédő ellen senki sem szeret még ebben a körben találkozni. Szerintem a Nettelstedt az előző bajnoksághoz képest egy kicsit gyengült, hiszen olyan játékosok távoztak, mint Dusebajev, Khalepo, vagy Dragunski. Helyükre egy neves kézilabdást sikerült igazolniuk Slavko Goluzsa személyében. Ezzel együtt óriási fegyvertény lenne a továbbjutásunk. Jobban örültem volna annak, ha nem itthon kezdünk. Azonban nem tartom legyőzhetetlennek a német együttest. Kővári Árpád klubelnök némileg igazolva látta várakozását: - Itt a lehetőség, hogy ismét megmutassuk Európának a szegedi virtust. Három évvel ezelőtt a Niederwürzbachot búcsúztattuk el a kupától. Most is esélyünk van erre, csak nem szabad megijedni a nagy névtől. Szerintem akkorra a Pick Szeged is még jobban „összeérik". Kezdőcsapat, egy kérdőjellel labdarúgás • Budapest (MTI) Bicskei Bertalan, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya kedden egy kérdőjellel megnevezte kezdőcsapatát a ma esti, Svájc elleni barátságos mérkőzésre. A nemzeti tizenegy baloldali középpályásának személye kérdéses, a győri Somogyi József vagy az újpesti Tóth Norbert kap játéklehetőséget. Bicskei Bertalan tervei szerint ma 20 órakor, a Ferencváros Üllői úti stadionjában a következő csapat kezd Svájc ellen: Király Gábor (ötszörös válogatott) - Sebők Vilmos (19) - Korsós György (3), Hrutka János (8), Mátyus János (8) - Dárdai Pál (4), Pisont István (22), Somogyi József (1) vagy Tóth Norbert (9) - Sebők József (3), Fehér Miklós (2), Egressy Gábor(10). A találkozót a tervek szerint az MTV2 közvetíti. SZDKSE-eredmények kézilabda • Munkatársunktól Még „adósak" vagyunk a Szegedi DKSE NB ll-es női kézilabdacsapatának néhány bajnoki eredményével. Ezúton pótoljuk. Szarvasi NKK-Szegedi DKSE 23-17 (11-9). A szegedi gólszerzők: Barna 8, Szőke 5, Homai 2, Vadászy, Balázs l-l. Ifjúságiak: Szarvasi NKKSZDKSE 15-33 (6-16). Szegedi DKSE-Dobozi SE 25-21 (14-7). A szegedi gólszerzők: Szőke 7, Bama, Pajkó, Pocsai 4-4, Homai 3, Vadászy, Adacsi, Horváth l-l. Ifjúságiak: SZDKSE-Dobozi SE 38-13 (21-7). Karcag SE-Szegedi DKSE 28-25 (15-11). A szegedi gólszerzők: Balázs 5, Vadászy, Szőke 4-4, Pajkó 3, Barna 2, Pocsai 1. Ifjúságiak: Karcag SE-SZDKSE 23-20 (12-9). Szegedi DKSE-Túrkevei VSE 20-22 (13-15). A szegedi gólszerzők: Barna 9, Szőke 6, Vadászy 3, Balázs, Pocsai l-l. Ifjúságiak: SZDKSE-Túrkevei VSE 28-18 (14-7). KSZSE Szeged-Szegedi DKSE 14-20 (7-8). Gólszerzők: Bálint 4, Lucza, Kalmár, Kocsis, Strifler 2-2, Varga, Nagy l-l, ill. Bama 8, Szőke 6, Homai, Horváth 2-2, Vadászy, Balázs l-l. Ifjúságiak: KSZSE -SZDKSE14-29 (7-16). Mezőtúr VSI-Szegedi DKSE 20-25 (9-11). A szegedi gólszerzők: Bama 10, Szőke 6, Homai 4, Balázs 3, Vadászy, Pocsai l-l. Ifjúságiak: Mezőtúr VSISZDKSE19-29 (9-17). • Holnap, 19 órakor Birkózók a Frenben • Munkatársunktól Csütörtökön, 19 órakor a Szegedi BE birkózói lesznek a Fren Club (Szeged, Mikszáth Kálmán u. 20.) sportkávéházának a vendégei. Bárok István műsorvezető a vezetőket, Kiss Tibor elnököt, Kocsis Ferenc edzőt és a főszereplőket kérdezi a BEKezüstről, s a napokban megszerzett második csapatbajnoki aranyéremről. A szegedi birkózók honi hegemóniája tehát tovább tart, napjaink .sikeregyütteséről - az árnyoldalakról is: Megyes távozása - sok mindent megtudhatnak a sportág iránt érdeklődők. Szó lesz a tervekről is. Megyes: profiból amatör birkózás A Szegedi Birkózó Egyletnél ígérik: nem lesz többet Megyes-ügy. A magyar birkózás legnagyobb tehetségének tartott versenyzőjével ugyanis hétfőn közös megegyezéssel felbontották a 2000. december 31-éig szóló profiszerzödést. El kellett hagynia a bérelt lakást is. A kenyértörés okáról Kiss Tibor klubelnököt kérdeztük. - Nem akarok több Megyes-üggyel foglalkozni. Egy akaratgyenge sportoló hiába fogadkozik, soha nem teljesíti a vele szemben támasztott követelményeket fakadt ki a sportvezető. • Mi volt az a csepp, amelytől kicsordult a pohárból a víz? - Köztudott, hogy Matyit a Csepel elleni csapatbajnoki elődöntőnkön doppingvizsgálatra jelöltek ki. Ő azonban nem tett időben eleget a kötelességének, sőt elhagyta a Fáy utcai sportcsarnokot is. Ezért fél évre eltiltották a versenyzéstől. Olyan biztatást kapott, hogy amennyiKiss Tibornál nem győzött Megyes Mátyás... (Fotó: Gyenes Kálmán) ben rendesen edz, úgy még csökkentették volna a büntetését. A tréningeken nem is volt vele probléma, de köteleztem arra, hogy a Vasas elleni hazai döntőre 63 kilóra fogyjon le, mintha ő is szerepelne, de ezt nem tette. • Ez azt jelenti, hogy Megyes szabadon igazolható? - Elméletileg igen! De a szövetség által meghatározott összeget az új egyesületének ki kell fizetnie. Egyébként felajánlottam Matyinak, hogy maradjon amatőr státuszban nálunk, mint ahogyan szeptember óta Bajczik Sándort is abba helyeztük. • Egyébként mennyit ér Megyes? - Hétszázötvenezer plusz áfában határozta meg a Magyar Birkózó Szövetség az árát. # Mikor dől el, hogy elmegy, vagy marad? - Azt nem tudom. Most pihenőt kaptak a versenyzők. A munka december elsejével kezdődik, de már a jövő évi versenyekre készülünk. A válogatottak háromhetes edzőtáborba vonulnak, a többiek pedig itthon, Kocsis Ferenc irányításával kezdik el az alapozást. S. J. Értékelés - átalakítás után kajak-kenu Néhány hete véget ért a kajak-kenusoknál a '98-as versenyidény, ez azonban nem jelenti azt, hogy pihennének a sportolók. Petrovics Kálmánnal, a Szegedi Kajak-Kenu SE igazgatójával a klub éves teljesítményét értékeltük, valamint szót ejtettünk az egyesület Felső Tisza-parti otthonában történt változásokról is. • Elkészült a kimutatás a szegedi csapat idei eredményeiről? - kérdeztük az egykori maratoni-világbajnoktól. - Igen," és az országos összesített egyesületi pontversenyben a második helyen végeztünk. '97-hez hasonlóan ezúttal is az UTE előzött meg minket, de a hátrányunkat sikerült hetven pont alá csökkenteni. A szegedi kenusok kiemelkedtek a szakágon belül, míg a férfi kajakosok az első háromban találhatók. Az egyéni teljesítmények közül Kajner Gyula felnőtt világbajnoki címe kívánkozik az élre, őt követi Pusztay István egy arany- és két ezüstérmet érő produkciója a nyköpingi ifjúsági EB-n. Joób Márton serdülőként lett az ifi EB-n második, neki még két éve van az ifjúságiak között. A lányoknál Terhes Tímea két világeseményre jutott el, és a főiskolai vb-n, Zágrábban második lett. • Milyen feladatokat tűztek ki az élversenyzők elé '99-re? - A jövő évi világbajnokságra készül már Boldizsár, valamint Fürdők, a maratoni vb-együttes keretének pedig tagja dr. Bohács és Terhes Timi. A fiatalok közül Pusztayt igyekszünk a jó junior gárdából a felnőttekhez felzárkóztatni, ugyanez a tervünk a világkupa-győztes négyessel (Almási, Biczók. Börcsök, Nógrádi) és Radnai Krisztiánnal is. • A vízitelep a szegedi kajak-kenusport fellegvára, ám a falak, az épület állapota nem a legjobb... - Az önkormányzattól kapott pénz felhasználásával végeztünk néhány átalakítást. így sokkal kulturáltabb körülmények között készülhetnek versenyzőink a feladatokra. A létesítményen belüli átszervezés racionálisabb működésre ad lehetőséget, de változatlanul óriási teher a klubnak a nagy sporttelep működtetése. A felszabadult épületrészekben éppen ezért helyet kaphat a szabadidősport szakosztályunk, illetve pár.^p fenntartási költségekhez hozzájáruló vállalkozás. A régi öltözőkből nagyobb mennyiségű fa- és fémszekrény szabadult fel, amelynek értékesítésére partnert keresünk. A csónaktároló rendezésekor ismételten jelentkezett azon hajók problémája, amelyek hosszú ideje nálunk vannak, de nem ismerjük a gazdájukat. Szeretnénk, ha a tulajdonosok a többi klubtagunkhoz hasonlóan naponta használnák az eszközeiket, ellenkező esetben nem tudjuk tovább fenntartani a helyet a hajóiknak. Végezetül álljon itt a „Világbajnokot Szegednek!"programot, a helyi kajak-kenu 50 éves jubileumi ünnepségét, valamint a sportolók egyéni felkészülését támogatók névsora: Szeged Megyei jogú Város Önkormányzata, Démász Rt., Déltáv Rt., Dégáz Rt., Tisza Volán Rt., Rotary Fúrás Rt., Első Szegedi Kenderfonó Rt., Heavytex Rt., OTP Rt., Porsche Szeged Kft., ATC Kereskedelmi Rt., Budapest Bank Rt., Ciklon Kft., Taurus Emergé Kft., Délmagyarország Kft., Westel 0660, Pola Sport, Azimut Kft., Mol Rt., Zoli Platz Kft., Garrone, Coca Cola Szeged, Brau Union, Szerencsejáték Rt., Havancsák Kft., Galaxy Trade Bt., Arc-Film Reklámügynökség. Mádi József Szabó Nóra, az éremhalmozó • Munkatársunktól A közelmúltban rendezte meg a hallássérültek szegedi iskolája az országos asztalitenisz- és sakkbajnokságot az újszegedi Sportcsarnokban és a suliban. Szép hagyománnyá vált, hogy minden esztendőben lehetőséget adnak a csökkent hallású gyerekeknek - más-más helyszínen -, a sportolásra. A Tisza-parti város nem először ad otthont az ilyen jellegű eseménynek. A résztvevők ezúttal is elégedetten távoztak Szegedről, az ő véleményük, hogy a rendezők is aranyat érdemeltek volna. A viadal nagyon szép hazai sikereket hozott. Asztaliteniszben a lányok egyéni versenyét Szabó Nóra nyerte meg, míg Palotás Mónika a 4. helyen végzett. A Szabó-Palotás duó a párosban sem talált legyőzőre, maga mögé utasítva kaposAz asztaliteniszben győztes szegedi páros (balról): Szabó Nóra, Palotás Mónika. (Fotó: DM-archív) vári és budapesti riválisait. Szabó Nóra a rendezvény legeredményesebb sportolója lett, hiszen vegyes párosban Mihály Balázzsal az oldalán még egy ezüsttel gazdagította éremkollekcióját. A fiú egyest Lenkovics Károly (Kaposvár), a párost a Molnár Tamás, Barta Attila (Budapest), a vegyes párost pedig a Kovács Akos, Farkas Judit (Debrecen) kettős nyerte meg. Sakkban Kása Mihály és Farkas Judit révén kaposvári és debreceni siker született. A verseny szponzorai a következők voltak: Autofrance Kft., Barát Bt., Bányai cukrászda, Csongrád Megyei Önkormányzat Sporthivatala, Krúdy Gyula Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakközépiskola, Magyar Siketek Sportszövetsége, Sooter's Fotó (Oskola utca). reflektor Kék Mókus • Munkatársunktól Az idén ismét megrendezik a Kék Mókus-kupa kispályás labdarúgótornát Szegeden. Két kategóriában, a 35 év alatti és feletti korcsoportokban lehet az együtteseknek nevezni - természetesen az idősebbek szerepelhetnek a fiatalabbak között. Jelentkezni november 26-án 14 óráig, munkanapokon 14 és 22 óra között lehet az Etelka sori Gól büfében Kosa Zsigmondnál, illetve a 06/ 60-452-468-as telefonszáTánctoborzó • Munkatársunktól A Szeged TSK utánpótlás csoportok indítását tervezi társastánc kategóriában. Az első összejövetelt november 22-én (vasárnap), 9 órától a Százszorszép gyermekházban tartják a szervezők, majd ezután minden vasárnap lehet táncolni a fent említett helyen. MK-mérközés • Munkatársunktól A Hódmezővásárhelyi B & B Autóker NB I/B-s női kézilabdacsapata ma, 17.15től a Hódtói Sportcsarnokban a Bőcs KSC gárdáját fogadja Magyar Kupa-mérkőzésen. Két győzelem, egy vereség • Munkatársunktól Az országos utánpótlás bajnokság legutóbbi fordulójában a Szeged VE korosztályos vízilabdacsapatainak mérlege két győzelem és egy vereség. Ifjúságiak: Szeged VE-Sportliget SE 13-7 (2-0, 5-2, 1-4, 5-1). A szegedi gólszerzők: Weszelovszky 6, Éles 3, Zöllei 2, Varga Á., Szőcs. Edző: Éles Vilmos. Serdülők: Szeged VE-Kecskemét 13-6 (4-1, 2-2, 4-1, 3-2). Gólszerzők: Éles 7, Szőcs 5, Cseri. Edző: Éles Vilmos. Gyermek: Szeged VE-Tatabánya 4-5 (1-2, 2-1, 0-0, 1-2). Gólszerzők: Kovács L., Horváth A., Várhegyi, Szaniszló. Edző: Dalmády Ernő. A szegediek szereplését a ModulBau Kft. támogatta. Makói vereség • Munkatársunktól A Makói SVSE NB Il-es férfi asztalitenisz-csapata a bajnokság legutóbbi fordulójában Békésen vendégszerepelt. Békési TE II.-MSVSE 10:8. A makói pontszerzők: Gazdag (3), Sipos (3), Tóth J. (2). Bank döntött • Munkatársunktól Az U15 korosztályú utánpótlás labdarúgó-bajnokságban: Tisza VolánMÉH FS-VSI-Szolnok 1-0(0-0) Szeged, Hunyadi tér. Vezette: Kormányos. TV-MÉH: Ábrahám Kmetovits, Budai, Hidegkúti (Gulyás), Ács - Volford, Péter (Szélpál), Németh L., Bank - Bali, Szentesi. Edző: Kispál Csaba. Gólszerző: Bank. Jók: Budai, Kmetovits, Bank. A szegediek ezzel a győzelemmel a második helyen zárták az őszt a bajnokságban.