Délmagyarország, 1998. november (88. évfolyam, 256-280. szám)

1998-11-14 / 267. szám

SZOMBAT, 1998. Nov. 14. RIPORT 9 Moszkva: nyugdíjasok, szurkoljatok! Tüntetés november hetedikén: zászló- és embererdö. (MTI Telefotó) A hozzáértők szerint zűrzavar és összeomlás fenyegeti Oroszországot. A Kremlben nyugati poli­tikusok élelmiszersegé­lyek küldéséről tárgyal­nak orosz partnereikkel, beindult a bankóprés, folyik a visszaállamosí­tás. Ilyen helyzetben a Brezsnyevi érához ké­pest rosszabbul élő nép­nek jól jöhet a szimboli­kus jelentőségű novem­ber hetedike egy kis kia­bálásra. Borisz Jelcin szeretné, ha ez lenne a megbékélés napja, bár ö a Fekete-tenger melletti dácsájában igyekezett erőt gyűjteni előtte álló feladataira, igy a túlélés­re, nemcsak politikai ér­telemben. Riportunkból kiderül, hogyan ünneplik 1998-ban november he­tedikét. Kapcsoljuk Moszkvát! Hetedikesek lehettünk, amikor orosz tanulmányaink újabb mérföldkövéhez érkez­tünk. November hetedike Moszkvában! A tankönyvben a cím alatti rajzon a Kraszna­ja plósagy, azaz a Vörös tér sematizált képe volt látható, amint munkások és parasz­tok, értelmiségiek és úttörők, elvtársak és elvtársnők mene­teltek vidáman, mi mégis csak azért csodáltuk őket, mert vélhetően jobban tudtak oroszul mint mi. Miután a hetes elhadarta, hogy jadak­laduvajuvam. meg, hogy nyiktonyetatszusztvujet, ta­varis Kovács, az orosz tanár, szokásával ellentétben, ma­gyarul kezdett el beszélni hozzánk. Személyes, moszk­vai november hetedikei élményeivel traktált bennünket. A törté­neteibe itt-ott el volt helyez­ve egy-egy humorbomba; ez ugyan kicsit szólt, mi mégis ügy röhögtünk, majd kies­tünk a padból, azzal is telt az idő. Tavaris Kováccsal olyan csuda mókák estek meg, hogy elvesztette a magyar orosz tanár-küldöttséget, aki­ket az a tisztesség ért, hogy felvonulhattak az emelvény előtt, amely Leonyid Brezs­nyev elvtársat is tartotta. Ta­varis Kovács azonban máig ismeretlen okokból mellé­kutcákban bolyongott magá­nyosan, nem lelte társait, a kis ulicákból pedig a rend őrei nem engedték be a tö­megbe, míg egy alapos mo­tozás után mégis vonulhatott •epe f öveivel, látta Brezsnyevet, amiért ki­Természettudományos világképünk az ezred­fordulón címmel egy he­tes előadássorozatot rendez a Tudományos Ismeretterjesztő Társulat (TIT) hétfőtől Szegeden. Ennek kapcsán beszél­gettünk a szervezet el­nökségének tagjával, a rendezvény házigazdá­jával, a fizikus Kispéter Józseffel, aki a JATE Élel­miszeripari Főiskolai Ka­rának oktatója. • A TIT a rendszervál­tás előtt aktívan köz­reműködött a tudomá­nyos ismeretterjesztés­ben, az utóbbi években viszont háttérbe szorult. Hogyan sikerült újra talpra állni? - A TIT több mint másfél évszázada teljesíti alapvető csit irigyeltük. Az idei no­vember hetedikén tavaris Ko­vácsnak nem lett volna akko­ra szerencséje mint húsz év­vel ezelőtt. Napközben a Vö­rös teret a rendőrök lezárták. A környező utcákból csak a tér kis szeletét lehet látni, a csapatszállító ZIL-eket, villo­gó rendőrautókat, egy­kedvűen cigarettázó egyenru­hásokat. Az utca bezzeg han­gos. Kis csoportok vonulnak, a frissnyugdíjas zászlóvivők kezében a Szovjetunió sarló­kalapácsos lobogója leng, leng, lengeti a szél. Forradal­mi dalokat énekelnek a mí­nusz egy fokos hidegben, a torokgyulladás garantált. Vé­gül mindannyian a Leninről elnevezett metróállomásnál kötnek ki, ahol már várják őket a kommunisták, a fa­siszták, és az anarchisták. Mindenki mondja a magáét és árulja a saját motyóját, eszük ágában sincs összeve­rekedni, Oroszországban drá­ga az új protézis, néhány havi nyugdíjnak megfelelő összeg, igaz, ha nem folyósí­tanak nyugdíjat (nem folyósí­tanak), még annyi se. A Gránát című újság a he­lyi szélsőjobb kezében van. A felirat mellett egy kézigrá­nát rajza teszi szemléleteseb­bé az újságot, aminek árát li­berálisokat megszégyenítő módon határozták meg: annyi, amennyit fizetnek ér­te. A cikkek leleplezik a zsi­dó karvalytőkét, a leggyak­rabban előforduló szavak: harc fegyver, haza. feladatát: közvetíti a tudo­mány eredményeit és gon­dozza a tehetségeket. Am a rendszerváltozás után új munkaformákat, lehetősége­ket kellett találnunk, hogy fenntartsuk magunkat. A klasszikus ismeretterjesztő előadások szervezése háttér­be szorult, és a nyelvoktatás mellett a felnőttoktatás számtalan területén indultak tanfolyamok, amelyek so­kaknak segítettek az elhe­lyezkedésben. Most, miután a tanfolyamokból anyagilag megerősödtünk és szponzo­rokat találtunk, visszafordul­hatunk a hagyományos tevé­kenységhez. Ennek egyik ál­A bekecses bácsit, aki al­kalmi standján árulja a lapo­kat, nem lehet elfogultsággal vádolni. A Gránát mellett közvetlenül vörös betűs, nem túl blikkfangos cím hivalko­dik: A hazáért, Sztálinért. Kis, vörös karikában jól megfér egymás mellett Lenin és Sztálin profilban, igaz, az utóbbi van elől, és ez nem véletlen. A felcímben maga­biztos kijelentés: A mi olda­lunkon az igazság, miénk lesz a győzelem! A vezércikk nem a legfrissebb, de ez megbocsátható, ha maga Joszif Viszarjanovics Sztálin írta, és 1945 május 24-én, a német fenevad feletti győzelmet kö­vetően el is mondta. A belső fotón Sztálin szavaz, a cikk igyekszik bizonyítani, lám, akkor is demokrácia vala, rá­adásul azokban az időkben reálértékben számítva a hús ára a mainak tizenöt, a halé tíz, a bútoré húsz, a benziné huszonkét százaléka volt, i tak dálse. Öt újságot vásáro­lok, mindössze négy rubelért (1 dollár 15 rubel). A beke­cses bácsi asszonya közben megjön a tüntetésről és bök­dösi urát: - Mondj többet, külföldi, nem látod!? A metróállomáshoz két, textilgyári munkás kinézetű asszony érkezik, nem túl idősek, fejükön kendő takarja lomása a húsz éve elindított, és most folytatódó termé­szettudományi hét. • Mire szolgál és kiknek szól ez a rendezvény? - Az egy hét alatt szeret­nénk a rohamléptekben fejlődő világ tudományos eredményeiből valamennyit átadni az érdeklődőknek, és nem csak az értelmiségiek­nek. Ezért olyan neves kuta­tókat, tudósokat kértünk fel, akik egy-egy témáról egy­szerű, közérthető nyelven tudnak rangos előadást tarta­nai. Az előadásokat általá­nos és középiskolákban, diá­kok számára is megtartjuk. Úgy vélem ez a fajta ismé­éi őszülő hajukat. Egyikük Sztálin retusált fényképét emeli a magasba egy farú­don, másikuk pedig Zjugano­vét, látszik elbtbelődtek vele odahaza. Színes fénymásoló­val nagyították A3-as mé­retűre, majd rudat kerestek és egy régi dobozt, amit széttép­tek, hogy oldalára ragasszák a képeket. Jöttük felkavarja a többi nyugdíjast. Odamennek hozzájuk, van, aki elis­merően veregeti a vállukat, más olyan h'élyre küldi őket, ami néplapba nem való, de a textilesek bírják a strapát. A romantikus terrorista külsejű fiatalembert nem ka­varja fel jövetelük, tovább árulja könyvét, amit a jobb kezében tart és szíve fölé emel. - Ki az a Dima Ritusz? ­érdeklődöm a szerző felől mit sem sejtve, de felkészül­ve a legrosszabbra. - Én - mondja büszkén és lapoz egyet a könyvben és rögtön a második oldalon Di­ma Ritusz néz vissza rám, immár második példányban. - Anarchista vagy? - kér­dezem, mire ő bólogat, pedig nem volt nehéz kitalálnom, hiszen a címlapon fekete ala­pon, fehér körben a hatalmat tagadók „A" betűje látható. - Ez az első anarchista re­gény a világon - büszkélke­dik, de ezt a tényt azóta sem sikerült ellenőriznem. Abban azonban megálla­retterjesztés fontos, mert hi­ába van tévé és rádió, az is­meretek továbbítása hatéko­nyabb, ha a közönség köz­vetlen a tudóssal találkozik, és kérdéseket is feltehet ne­ki. • A mostani előadásso­rozatnak lesz-e folytatá­sa? - A természettudományi hét a jövőben minden évben ismétlődik újabb tudomány­területek bevonásával. Ezen kfvül szeretnénk egy értel­miségi klubot létrehozni, amelynek alakuló rendezvé­nye lenne a természettudo­mányi hét. A városban működik ugyan közéleti ká­podtunk, nem mindennap ta­lálkozik az ember anarchista regényíróval, veszek hát tőle egy kötetet. Dima Ritusz ké­rés nélkül dedikálja művét, méghozzá névre szólóan, ez­zel el is ment egy kis idő. Dima Ritusz anarchista (ró még egy sörre is meghív, amit a közeli teraszon nekem kell kifizetni. Ebből az összegből pont két Ritusz­kötetet tudtam volna venni, de erre már nem maradt le­hetőségem, mert egy hajtásra megissza a Bavaria sört és megy vissza árulni. Előtte még elkéri címemet, de in­kább egy régi osztálytársa­mét diktálom be, soha nem lehet tudni, mikor jelenik meg Szegeden, valami me­rénylet ürügyén, amivel meg­váltja a világot és bajt hoz rám. Ülök a hidegben, a sörös­pohár deresedik előttem, mégsem fázom. Moszkvában száraz a levegő, ezért más a hőérzet. Minden korty sör után ügynök lép hozzám. Egyikük a helyi AIDS-esek és drogosok javára gyűjt, cserébe nyugati reklámlapo­kat tud adni, melyeket egyébként a GUM-áruház­ban ingyen osztogatnak. Mondom neki, ha lenne vala­mi tipikusan orosz képeslap­ja, azt szívesen vásárolnék, de csak egy van: a hóborítot­ta orosz pusztán egy feltűnően vidám nyuszika szánkót húz maga után, ami­ben még két, legalább olyan vidám nyuszika ül és iszik véház, amelyet még a TIT indított el, de az utóbbi időben ennek csupán társ­rendezői vagyunk, és prog­ramjai ma már nagyon szé­les spektrumot ölelnek fel, nem mindig fedik az elkép­zeléseinket. A Szegedi Aka­démiai Bizottság is szervez tudósklubot, éppen ezért a jövőben a bizottsággal, to­vábbá a MTESZ-szel közö­sen szeretnénk összehozni az értelmiséget, a tudomány iránt érdeklődőket, kezdet­ben havonta egy alkalom­mal. Az a célunk, hogy fel­pezsdítsük a közéletet olyan előadók - például Makovecz Imre, Gyurkovics Tibor valamit, feltehetően vodkát. A képeslapon felirat: Boldog húsvétot! Dima Ritusz helyére köz­ben lány ül le, sört szopogat, majd érkezik a fiúja egy szál vörös rózsával. Leteszi a lány elé és elmegy rendelni. - Húsz percet késett ­mondja, amikor barátja halló­távolságon kívülre kerül. - Én időben itt voltam ­felelem neki, de nincs idő folytatni a társalgást, jön a fiú, sörrel a kezében. Amikor kiderül, hogy magyar va­gyok, Moszkvát szidják: túl nagy, túl drága, túl gyors. Álmaik városa Oroszor­szág keleti kapuja, Vlagyi­vosztok. Kiráz a hideg, elkö­szönök hát, és utamra indu­lok, hogy megleljem tavaris Kovács Moszkváját, ha már a felvonulásból nem lett sem­mi. Zűrzavar és összeomlás fenyegeti Oroszországot, mondta nemrég egy öltönyös, arany szemüvegkeretes, Samsonite aktatáskás ameri­kai diplomata, akinek hihe­tünk ugyan, de ebből a ká­oszból semmi nem látszik Moszkva-országban. A fé­nyesen kivilágított utcákon jól öltözött emberek grasszál­nak le, s fel, a háztetőkön a világ összes, magára valamit is adó, multinacionális cége hirdet, a drága éttermek is tömve vannak. A globalizáció mindent el­vagy Popper Péter - meghí­vásával, akikért a közönség hajlandó eljönni. Hegedős Szabolcs • A természettudományi hét programjában a követ­kező előadások szerepelnek: Hétfő: „Mi közünk a csilla­gokhoz?" - Zombori Ottó, a budapesti URÁNIA intéz­ményvezetője. Kedd: „Az űrkutatás legújabb eredmé­nyei" - Horváth András, a Planetárium igazgatója. Szerda: „Az élet titkai" ­Koch Sándor orvosbiológus. Csütörtök: „Fizika az űrtáv­csövek korában" - Abonyi Iván fizikus. Péntek: „A csil­lagászat legújabb eredmé­nyei" - Szathmáry Károly csillagász. Az előadások 18 órakor kezdődnek a TIT klubjában a Kárász utca 11. szám alatt, az első emeleten. söprő áradatával szemben ta­varis Kovácsnak megnyugta­tó hely lehet a Tverszkaján, a Vörös tértől fél óra gyalog­lással elérhető Deszertij, bár nevére csak néhány megszá­radt süteménnyel emlékeztet, amiről alapos okunk van fel­tételezni, hogy túlélte a Brezsnyevi pangás éveit. A halvány ciklámen színűre festett falakon csendéletek lógnak, ugyanaz, több pél­dányban; gyékénykosár, te­lis-teli gombával, néhány ki is hullott belőle, rajtuk zöld levél, amely az idő és a ciga­rettafüst együttes hatásaként barnába hajlik. A két pin­cérnő sem mai darab. A kon­tyos a pultnál szolgál ki, a li­la szoknyás feladatát lapzár­táig nem sikerült kiderfteni. Leginkább egy tacskó márká­jú kutyával van elfoglalva. Az eb az asztaloknál bóklá­szik, és aki nem foglalkozik vele, azt megugatja. Ilyenkor a lila szoknyás kiviszi a Tverszkajára sétálni. A Deszertijben Baltika sört érdemes inni. amit a moszkvaiak által túl lassúnak tartott Szentpéterváron gyár­tanak világos és sötét válto­zatban. Ha az utóbbi mellett döntünk, számolni kell a tize­nöt százalékos alkoholtarta­lommai. Három üveg sör el­fogyasztás után ne lepődjünk meg, ha csak nagy üggyel-bajjal tudunk negyediket rendelni. A sarokba tolt zongorán még szombaton sem játszik senki, a zeneszolgáltatást angol­szász slágerek jelentik, de ti­zenegykor ez is megszűnik, finoman jelezve, lehet húzni hazafelé. A Vörös tér melletti kis utcákból a nyugdíjasok már hazamentek, be kell venni az esti gyógyszereket, újrafás­lizni a lábat, megetetni a macskát. A Krasznaja pló­sagy is megnyílt, nappali fé­nyárban úszik a tér. Itt-ott stílszerűen forradalmi dalo­kat énekelnek a magányos ré­szegek, egyébként semmi mozgás, csak a Kreml őrsége fagyoskodik a fenyőfák tövé­ben. A palota mellett világos­sá válhat az orosz politika el­múlt hét évének minden kín­lódása. A cárokra és párt­főtitkárokra méretezett téren a polgár kiszolgáltatott kis­egérnek érzi magát. Ide nem költözhet gyenge elnök, jel­képes hatalommal. A Vaszelij Blazsennij szé­kesegyház harangja éjfélt üt. Magányosan bolyongó ré­szeg a kongás elhalkulásával forradalmi dalokat énekel. Egy új nap hajnalán, ami ugyanolyan lesz mint a töb­bi. Tóth-Sxenesi Attila A Habsburgok vagyona • Bécs (MTI) Félix és Carl-Lutlwig Habsburg, az utolsó osztrák császár fiai levélben fordul­tak az osztrák kormányhoz. Ebben arra kérték, hogy a ná­ci időkben elkobzott javak felkutatására és visszaadására létrehozott történeti bizottság a Habsburg család vagyoná­val is foglalkozzon. A két fi­vér pénteken Bécsben nyilvá­nosságra hozott közleménye szerint minden kétséget kizá­rólag az is a náci időszak va­gyonelkobzásainak sorába tartozik, hogy a Gestapo le­foglalta a Habsburg-Lotha­ringiai ház tagjainak magán­vagyonát, majd pedig Hitler külön törvényben meg is erősftette a kisajátítás tényét. • Értelmiségi klub nyílik a TIT-ben Vissza a gyökerekhez

Next

/
Oldalképek
Tartalom