Délmagyarország, 1998. november (88. évfolyam, 256-280. szám)

1998-11-10 / 263. szám

KEDD, 1998. Nov. 10. BELFÖLD 3 • Megalakult a megyei közgyűlés Dr. Frank lett az elnök jegyzet Billegető £ gymásnak feszültek az erők és kisgazdamérleg nyelv döntött: a bal oldali serpenyőbe kerüli több szavazat. A megyei közgyűlési elnökválasztás fordulóinak végén az a Frank József futott be, aki az első szavazáskor még a jelöl­tek között sem volt, aztán szépen sorban gyűjtögette a támo­gatókat, vélhetően ennek keretében megkötötte az alkukat, majd tegnap délelőtt besöpörte a gratulációkat. Lehet dol­gozni. Azért érdekes volt ez az elnökválasztás. Azt mondják, előre megtervezett koreográfia alapján született az ered­mény. Egy héttel ezelőtt Nógrádi Zoltán 19, Botka László 10 szavazatot kapott. Tizenegyen nem szavaztak, különös dolog. Elvileg egyetlen ajánlás elegendő volt az elnökjelö­léshez, kérdés, a tizenegyek miért nem mondták meg akkor, hogy ki szeretnének Nógrádi és Botka helyett. Nem, inkább névtelenül nem szavaztak, de kétlem, hogy erre bármelyi­kük büszke lenne. Azt is mondják, hogy Frank József ez­után következő jelölése is előre tudható volt, csak éppen maradt még néhány, az utolsó körre pedig egyetlenegy bi­zonytalan szavazó, aki nem tudta, kire is kéne voksolni Eltelt egy hét, valószínűleg szívós aknamunka folyt, Nógrádi Zoltán stabilan 19 fős tábora 18-ra apadt, az ellen­lábasa pedig 22 szavazattal ülhetett az elnöki székbe. Na­gyon szoros az eredmény, s nemcsak egy szocialista-fideszes pár(t)harcnak lehettünk tanúi - ahol végül a kisgazdák döntöttek - hanem a kistérségek is felmérték egymást. A fo­lyosóipletykák szerint a megerősödött kistérségek (Móraha­lom, Makó) már komoly ellenfelet jelentenek a korábbi köz­gyűlésen meghatározó Szentes-Csongrád lobbinak. T~i z az eredmény arra utal, hogy utóbbiak kerekedtek je­tii lül, s itt már a pozíciók arról szólnak, hogy ki mennyi­re, milyen minőségben tud beleszólni a pénzek elosztásába. S bár a közgyűlés hatásköre folyamatosan szűkül, az elnök feladata a továbbiakban is az lesz, hogy a meglévő kondí­ciókat igazságosan irányítva jót tegyen a megyével. Pár szó­ban megfogalmazva meglehetően egyszerűnek tűnik min­dez. Már csak meg kell valósítani. Tiltakoztak a csirketartók A megyei közgyűlés alelnökei - balról jobbra -, Ott József, dr. Botka László és Marosvári Attila Csongrád megye zászlaja előtt tettek esküt, a korelnök, dr. Sipos Ferenc jelenlétében. (Fotó: Bnyedi Zoltán) Kisgazda-magyarázat • Munkatársunktól A Csongrád megyei közgyűlés elnökválasztásával kapcsolatban megkérdeztünk egy országos kisgazda ve­zetőt, mi a véleménye arról, hogy az FKGP jelöltje szo­cialista támogatással győzte le a fideszes jelöltet. Túri­Kovács Béla, a parlamenti kisgazda frakció helyettes vezetője, a párt országos elnökségének tagja a követke­zőt mondotta: Kizártnak tartom, hogy a választás előtt a kisgazdák és szocialisták lepaktáltak volna Csongrád megyében. Sőt, az első fordulóban mi a fideszes jelöltet támogat­tuk, aki így sem tudta szükséges többséget megszerezni. Ezután egy kistérségi képviselő javaslatára került fel a szavazólapra Frank József neve, aki végül győzni tu­dott. Mi annak örülünk, hogy végül a polgári erők je­löltje került az elnöki székbe. A helyzetet nehezíti, hogy két szocialista alelnökkel kell majd együtt dolgoznunk, ugyanakkor meg kell találni annak a módját is, hogy szövetségesünkkel, a Fidesszel ne romoljon meg a vi­szonyunk. Vállalkozói övezet? 9 Füzesgyarmat (MTI) A viharsarki települések adókedvezményekkel, terület­fejlesztési többlettámogatás­sal, a zöldmezős beruházások előkészítésével, a térség köz­pontja, Szeghalom pedig ipari park kialakításával akatja Bé­kés megye munkanélküliség­sújtotta északi területeire von­zani a tőkét, a befektetőket. Az észak-keleti békési térség huszonkét települése közösen szándékozik létrehozni egy vállalkozói övezetet. Rendőrőrs 9 Hosszúpólyi (MTI) Új épületben fogadja az ügyfeleket a rendőrőrs Hosszúpályiban. Az egységet az 1990-es évek elején indított őrsprogram részeként hozták létre. A rendőri egységnek fö­lajánlott 250 négyzetméteres, az őrsparancsnok szolgálati la­kását is magába foglaló épüle­tet az önkormányzat négymil­lió forintból újította fel. Az őr­sön tizenhat rendőr teljesít szolgálatot; munkájukat három gépkocsi és két számítógép se­gíti. A jövőben a településen kívül Hajdúbagos, Mikepércs, Sáránd és Monostorpályi köz­rendjét és közbiztonságát is felügyelik. „Olasz" cipő • Ajka (MTI) Újabb üzemben kezdi a ter­melést Ajkán, az Új Atlantisz Ipari Parkban az Ajka Shoe Makers Cipőipari Kft., az olasz Carmens cégcsoport tag­ja. A cég az első üzemét 1991­ben hozta létre a városban. A cipőfelsőrész gyár fokozatosan bővült; tavaly a Carmens által alapított ajkai kft. mintegy 620 ezer cipőfelsőrészt gyártott, és a nettó árbevétele meghaladta a 385 millió forintot. Az új üzemben még az idén megkez­dik a kész cipők gyártását is. Közép-árkategóriás és exklu­zív minőségű női cipők ké­szülnek majd Ajkán. Telt ház • Komárom (MTI) Megtelt a komáromi inku­bátorház, ezért bővítését terve­zi két kialakítója, a helyi ön­kormányzat és a Komárom­Esztergom Megyei Vállalko­zói Központ. A két szervezet emellett egy ipari park kialakí­tását is megkezdte a Duna menti városban. A komáromi inkubátorház, amely vállalko­zásoknak - főként kezdőknek ad helyet és működésükhöz segítséget - elsőként nyílt meg a megyében 1996-ban. Komá­romban most 7 százalékos a munkanélküli ráta. Ez az arány 1994-ben 17 százalékos volt. Növeli termelését a Nokia • Pécs (MTI) A Nokia pécsi monitorgyá­rában hétfőn átadták rendelte­tésének a termelés tervezett növelését megalapozó számí­tógépes óriásraktárat. A né­gyezer négyzetméter alapterü­letű, tizennyolc méter magas épületben a raktározás teljes folyamatát számítógépes rend­szer vezérli, amely időszakon­ként az üzem hatékonyságát- is méri. A raktárban mozgó kü­lönleges targoncák a jármű ve­zetőjét is a kiválasztott alkat­rész elhelyezkedésének ma­gasságába emelik. Második nekifutásra sikerült elnököt választa­ni Csongrád megye köz­gyűlésének, a jövőben ezt a feladatot dr. Frank József látja el. A négy al­elnök közül három meg­választásával értett egyet a testület. Ók: dr. Botka László, Marosvári Attila, valamint Ott József. Az elmúlt hétfőn megtar­tott alakuló ülésen patthelyzet alakult ki a megyei közgyűlés elnökének megválasztásakor. Akkor - az előzetes egyezte­tések ellenére - sem dr. Bot­ka László (MSZP), sem Nóg­rádi Zoltán (Fidesz-MPP), sem pedig az utólag jelölt dr. Frank József (FKGP által tá­mogatott) nem kapta meg a szükséges, minimum 21 igen szavazatot. A kisgazdák „ki­ugrásával" ugyanis felbillent az egyensúly, különösen ak­kor, amikor az MSZP is fel­ajánlotta támogatását. Ezt kö­vetően már csak néhány pár­ton kívüli képviselő megnye­rése kellett ahhoz, hogy ez al­kalommal a 40 tagú grémium 22 tagja dr. Frank Józsefre adja a voksát. Az új elnök ­miután esküt tett Csongrád megye zászlaja előtt - felvá­zolta szűkebb régiónk jövőjé­vel kapcsolatos elképzeléseit. A következő napirendi pont­ként pedig ismertette az alel­nökök illetményére, majd személyére vonatkozó javas­latát. A javadalmazásról szó­• Miskolc (MTI) A már napok óta tartó árhullám hétfőn mind a Tiszán, mind pedig a Bodrogon elérte Borsod­Abaúj-Zemplén megye területét: lassú az ár­adás, a két folyó gátjain több mint kétezren véde­keznek. Az évzázad árhullámának megérkezésével vészhelyze­tet hirdettek ki a két folyó gátjai mentén. Mindenütt 24 órás ügyeleti szolgálatot ren­deltek el, folyamatosan kap­csolatot tartanak a Felső-Ti­sza-vidéki, valamint a szlo­vákiai vízügyi szervekkel. Összességében 320 kilomé­teren tartanak árvízvédelmi készültséget. A Tiszán levonuló árhul­ló indítványt vita nélkül elfo­gadta a testület. Az alelnökök személyében azonban már nem volt ekkora egyetértés, amit igazoltak a szavazati eredmények is. Az Szervezeti és Működési Szabályzat mó­dosítása után, ugyanis a ko­rábbi két főállású alelnök he­lyett most háromra tett javas­latot dr. Frank József. Közü­lük a legtöbb voksot Ott Jó­zsef (Pusztaszeri Tájvédelmi Körzet Önkormányzatai Egyesületének listavezetője, Kistelek volt polgármestere) kapta. A 27 támogató szava­zatnak köszönhetően rá vár lám miatt kritikussá vált a helyzet a Borsod-Abaúj­Zemplén megyei Zalkodon, a település mélyebben fekvő részeiből megkezdték a lako­sok kimenekítését. Hétfőn délelőtt Tuzsérnál is tetőzött a Tiszán vonuló árhullám. 976 centiméteren következett be a tetőzés, s a déli órákra már 4 centit apadt is a folyó. Lejjebb folytató­dik az áradás, Dombrádnál 813, Tiszabercelnél 830 cen­timéter a vízállás. Az utóbbi helyen az ár 48 centiméterre megközelítette az eddig mért legnagyobb magasságot. Záhonytól feljebb, Vásá­rosnamény irányában egyéb­ként igen lassú az apadás. Vásárosnaménynál például a nap folyamán óránként alig négy centiméterrel csökkent majd a megyei intézmények irányításának és működteté­sének koordinálása. Maros­vári Attila (SZDSZ, Makó alpolgármestere) jelölésével 25 közgyűlési tag értett egyet. Marosvári alelnökként a területfejlesztés és az inf­rastruktúra kérdéseivel fog­lalkozik. Nógrádi Zoltán, mint harmadik főállású elnök­jelölt nem fogadta el a felké­rést. Sőt: a Fidesz frakció úgy döntött, hogy a jövőben csu­pán a bizottsági munkában kí­vánnak részt venni. Dr. Botka László (MSZP) pedig - a re­gionális és külkapcsolatok a vízszínt. A folyó apadó szakaszain is a helyükön vannak a véderők, hiszen rendkívül magas a vízállás, és továbbra is nagy víznyo­másnak vannak kitéve a gá­tak. Az állandó készenlétet in­dokolja az is, hogy nem lehet tudni milyen mértékű káro­kat okozott a töltésekben az évszázad legnagyobb árhul­láma. Ötvenmillió forint gyors­segélyt kért a kormánytól a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Védelmi Bizottság, hogy az érintett települése­ken jelentkező kiadásokat fedezni tudják a pénzhi­ánnyal küszködő polgármes­teri hivatalok. A felső-tiszai árhullám ellen a múlt csütör­tök óta tartó védekezés költ­szervezésével megbízottként - a 22 érvényes szavazatból 22 igennel került a társadalmi alelnöki székbe. Az elnök a tanácsnoki kar létszámának megemeléséhez szintén kérte a közgyűlés hoz­zájárulását, amelyet meg is kapott. így dr. Rapcsák And­rás (MKDSZ képviseletében, 36 igen szavazattal) a vidék­fejlesztési, dr. Sipos Ferenc (Együtt Szentesért, 22 igen szavazattal) a humánpolitikai, Balogh Jánosné (Fidesz­MPP, Mártély polgármestere, 39 igen szavazattal) a kistér­ségi, míg Csanádi Jánosné (FKGP, 22 igen szavazat mel­lett) az agrárügyek tanácsno­ka lett. A testület megválasz­totta még a bizottságok elnö­keit, alelnökeit, illetve tagjait. Mindössze az oktatási és ifjú­sági bizottság megválasztását kellett - a szükséges 22 igen szavazat hiánya miatt - elna­polni. A választási eredmé­nyek értékelését, a nyertesek alapvető elképzeléseit felvá­zoló sajtótájékoztatón - töb­bek között - elhangzott: a me­gye új vezetői nem nagykoalí­cióban gondolkodnak, a tér­ség érdekeit a pártpolitikai csatározásoktól mentesen kí­vánják képviselni. Minderről részletesebben az elkövetke­zendőkben számolunk be. Holnapi lapunkban már olvas­hatják dr. Frank Józseffel, a megyei önkormányzat elnö­kével készített interjúnkat. N. Rácz Judit ségei főleg a kisebb telepü­lések pénztartalékait merítet­ték ki. Még nem érkeztek Ma­gyarországra ukrán menekül­tek a Felső-Tisza-vidékén ki­alakult helyzet miatt, a se­gélyszállítmányok átlépteté­se pedig zavartalan. Hétfőn délben újra megnyitották a forgalom előtt a tiszabecs-ti­szaújlaki magyar-ukrán ha­tárállomást. Az árvízveszély mellett súlyos a belvizhelyzet is Szabolcs-Szatmár-Bereg me­gyében, ahol több mint 4000 hektár földön áll a víz. A túl­nedvesedett talaj nagyságát 50 ezer hektárnyira becsülik a szakemberek. Az érintett határrészek alkalmatlanok a mezőgazdasági munka vég­zésére. • Polgár (MTI) Félpályás útlezárással til­takoztak az alacsony felvá­sárlási árak ellen a Hajdú­Bihar megyei csirketenyész­tők. Polgár térségében a 35-ös számú főközlekedési úton tegnap délelőtt 10 órakor mintegy száz termelő sora­kozott feljárműveivel az út menetirányszerinti jobbol­dalán, mintegy 700 méter hosszan lassítva a forgal­mat. A termelők ellehetetlenü­lő helyzetükre kívánták fel­hívni a kormányzat figyel­mét. Követeléseik között a csirke felvásárlási árának je­lentős növelése szerepel. Ma ugyanis - mondták el a hely­színen az MTT tudósítójának -195 forintba kerül egy ki­logramm csirkehús előállítá­sa, miközben a felvásárlók csak 165 forintot hajlandók fizetni a csirke kilójáért. A hajdú-bihari csirketar­tók demonstrációjának kez­detén hozzávetőleg egy kilo­méter hosszúságban torlód­tak fel a járművek a 35-ös út polgári szakaszánál. A demonstráció fegyel­mezetten zajlott, a közleke­dés irányításában a rendőrök segítettek. Az évszázad árkulláma Nagybani piaci árak Dorozsmárál (November 9.) Kígyóuborka 200 Ft/kg Paradicsom 200-220 Ft/kg Paprika 80-100 Ft/kg Pritaminpaprika 80-100 Ft/kg Padlizsán 80-100 Ft/kg Burgonya 36-40 Ft/kg Káposzta 18 Ft/kg Karfiol 30-35 Ft/kg Kelkáposzta 33-35 Ft/kg Karalábé 15-25 Ft/db Saláta 550-700 Ft/24 db Vöröshagyma 35 Ft/kg Fokhagyma 180-200 Ft/kg Gyökér 35-40 Ft/kg Sárgarépa 25-30 Ft/kg Zeller 15-30 Ft/db Jégcsapretek 70-80 Ft/kg Csiperkegomba 200-260 Ft/kg Alma 35-60 Ft/kg Körte 130-150 Ft/kg Banán 2400 Ft/18 kg Kiwi 235 Ft/kg Narancs 3600 Ft/20 kg Mandarin 2000 Ft/10 kg

Next

/
Oldalképek
Tartalom