Délmagyarország, 1998. október (88. évfolyam, 230-255. szám)

1998-10-22 / 248. szám

8 ÜNNEP CSÜTÖRTÖK, 1998. OKT. 22. • Rácz Sándor ma sem elégedett Gyönyörűséges volt a forradalom! Rácz Sándor: Egyenes gerinccel mentem végig az életen! (DM/DV-fotó) Vásárhelytől Izsákig Rácz Sándor, szerszámkészítő, Hódmezővásárhelyen született 1933. március 17-én. Nős, két gyermeke van: Anikó 1974, Sándor 1976. Rácz 1948-tól a budapesti Standard gyár szerszámkészítője. 1956 októberétől a BHG Munkástanács tagja, majd a Nagybudapesti Központi Munkástanács elnöke. 1956. december 11-én letartóztatják, 1958 decemberében életfogytiglani börtönbüntetésre ítélik. Hat helyen raboskodik az országban. 1963-ban amnesztiával szabadul. Szabadulása után a budapesti Híradástechnikai Szövetkezetnél szerszámkészítőként dolgozik. 1987-ben rokkantnyugdíjazzák. 1989-ban a Magyarországi Október Párt köztársasági elnökjelöltje. 1989-ben a Központi Munkástanács elnöke, 1990-ben a Munkástanácsok Országos Szövetségének munkavállalói szószólója. 1993-94-ben az 56-os szövetség elnöke. 1993-ban a FKGP tagja. 1990ben független országgyűlési képviselőjelölt. 1990-ben az Független Kisgazda-, Földmunkás és Polgári Párt budapesti főpolgármester-jelöltje. Ma Izsákon él. Kevésbé mozgalmasak ma Rácz Sándor napjai, mint 42 évvel ezelőtt. Igaz, akkor a budapesti utcákat járva és a munkástanácsok gyűléseit végigülve agitált, buzdított, mindaddig, amíg be nem börtönözték. Most, nyugodtabb körülmények között, de dolgozik. Az Izsákhoz 2 kilométerre lévő tanyán teszi a dolgát: szánt, vet, arat, jószágot nevel. Amikor e beszélgetés időpontját egyeztettük, azt mondta, hogy „mindennapos" a tehén, nagyon nehéz elszabadulni onnan. Találkozzunk este 7 órakor Izsákon. Rövid időre. A Kölcsey utcai házban azonban csaknem kétórásra sikeredett a visszaemlékezés. Sándor bácsi néhány perccel a mi érkezésünk előtt fut be a tanyáról, gyorsan megmosakszik, átöltözik. Készen áll a beszélgetésre. Mozgása fiatalos, kézszorítása erős, férfias. Legalább egy „tízest" letagadhatna, gondolom, amikor helyet foglalunk a szobában. • Alig múlt 23 éves, amikor a Hódmezővásárhelyről Pestre került szerszámkészítő az események közepébe kerül. Voltaképpen hogyan csöppent bele a forradalomba? - Várjunk csak! Azért nem ment az olyan egyszerűen. Mint munkásember 1948-tól folyamatosan kerülök szembe a kommunista párt politikájával, s nem tudom azt elfogadni, mert úgy vélem, hogy ellentmondás van a párt politikája és az én munkás életem között. Nagyon érzékeny voltam ezekkel a dolgokkal szemben, s ez érezhető volt minden megnyilvánulásomban. • Ebből valószínűleg konfliktusai is származtak? - Nem, ezt nem mondhatnám. De elég volt, hogy nem engedtek továbbtanulni, nem léptettek elő a szakmában, nem lettem sztahanovista, nem voltak sikereim. De gyakran megkörnyékeztek az elvtársak. • Hogy lépjen be a pártba? - Nagyobb „igényeik" is voltak: menjek el pártiskolába, vagy a belügyhöz, az ávóhoz, egyszóval oda, ahol karriert lehet csinálni. Jó alany voltam, mert egyszerű paraszti családból származom, és az értelmi színvonalam egyesek szerint nyilván megütötte azt a mértéket, amit egy ilyen kádertől kértek. Politikával nem foglalkoztam tehát, de igyekeztem mindenről tájékozódni. • Nehéz világ volt akkortájt... - Ötventől 56-ig félelemben élt ez az ország: az egyik munkás félt a másiktól, a szülő félt a gyerektől, a gyerek a szülőtől, mert mindenkit be akartak szervezni, mindenkiből spiclit szerettek volna csinálni. • Hol találta október 23-a? - A kórházban. Október 17-én műtötték a Péterfy Sándor utcai kórházban. Mandulaműtétem volt, nem bírtam még beszélni sem. Tragédia volt ez számomra, hiszen akkor már jöttek be hozzám a szakik, az egyetemisták, ismerősök, barátok, mert tudták, hogy én hogy gondolkodom, és beszámoltak mindenről. Arról, hogy mi történik az utcán, a gyárban és az egyetemen. A rádióból tudta meg, hogy kitört a forradalom - Azokban a napokban a magyar labdarúgó válogatott mérkőzött valakivel, már nem tudom kivel - folytatja Sándor bácsi. - Bevittem a rádiót és hallgattam a meccset. így azután 23-án is hallgattuk a készüléket, (gy aztán este, amíg Gerő beszéde el nem hangzott, addig fegyelmeztem magam, de akkor felöltöztem civil ruhába és kiszöktem a kórházból. Láttam, hogy mindenki a Sztálin-szobor felé megy. Én is velük sodródtam. így jutottam el éppen a „végszóra", mert néhány perc múlva ledőlt a szobor! Ott kaptam meg az első impulzust arról, hogy mit is jelent a népakarat, mit jelent a nép ereje és valami hihetetlen gyönyörűséget éltem át abban a pillanatban, amikor a budapesti munkások majdnem puszta kézzel tépték le a gyűlölt szobrot a talapzatáról. Mert én tudtam azt is, hogy a munkások nevében állították oda azt a szobrot! Nekem soha nem tetszett a Sztálin elvtárs, (gy aztán vártam valami földöntúli csodát, hogy majd csak valami elpusztítja ezt az alkotást. De sokkal nagyobb csoda következett be: odajött a budapesti, a csepeli „vörös" munkás és ledöntötte a szobrot. Szerintem akkor kezdődött Moszkva folyamatos leépülése és akkor vesztette el a harcot, a végsőt. • A harcokban is részt vett? - Nem. Az volt a meggyőződésem, hogy ezt a harcot politikailag kell megnyerni! Ezért minden lehetőséget megragadtam, hogy agitáljak és ennek a véleményemnek hangot is adjak. Október 28-án jöttem ki a kórházból, 29-én pedig bementem a munkahelyemre, a Beloiannisz gyárba. Reggel 9-kor már mintegy 500 munkás jött össze és az volt az ötletük, hogy alakítsunk meg az ideiglenes munkástanácsot. Ezt Berecz Bertalan gyárigazgató is keményen támogatta. Az igazgató különben nagy múltú kommunista családból származott, az ÁVH nevelte őt gyárigazgatóvá... Felkiáltással javasoltuk a vezetőséget. Az én nevem is elhangzott, aztán közfelkiáltással meg is erősttettek. Úgynevezett összekötő lettem. • Ez milyen feladatot jelentett? - Szervezkedtem: megkerestem a budapesti gyárakat, az ország nagy üzemeit, bányáit, erőműveit, ahol gondoltam, hogy már megalakították a munkástanácsokat és kapcsolatot teremtettem velük. De nem kellett ám külön megmagyarázni, hogy mit akar ebben a helyzetben a pesti munkás, vidéken is tudták, ugyanazt akarták. Látogatás Nagy Imrénél Aztán filmszerűen peregtek az események. Rácz Sándor - munkája révén - egyre ismertebb és népszerűbb lett a munkásság körében. Hozzájutott egy olyan szovjet katonai mozgósftási tervhez, amely dátum szerint tartalmazta. hogy mikor és melyik egységet mozgósították Magyarország irányába! Ezt október 30-án délelőtt bevitte Nagy Imre miniszterelnöknek a Parlamentbe. Személyesen adta át a papfrost, de hogy annak mi lett a sorsa, azt soha nem tudta meg, mert akkor találkozott először és utoljára Nagy Imrével. Erről a következőket meséli: - A miniszterelnök ajtaja előtt mintegy 25-30 ember állt. Köztük én is. Amikor Nagy Imre kilépett a miniszterelnöki szoba ajtaján, meglepődve látta a sok embert. Uraim, maguk mire várnak, kérdezte. Valaki megszólalt, hogy pártműködési engedélyt akarunk kérni. Erre Nagy Imre - október 30-án! - azt mondja: Én kommunista vagyok, s azt, hogy ebben az országban milyen pártok működhetnek, nem én döntöm el! Ha majd el lesz döntve, akkor megkapják a működési engedélyt... Szóval, hogy Nagy Imre október 30-án kommunistának vallja magát magyar miniszterelnökként, ez nagyon fontos dolog - volna. Ha érdekelné a világot! Nem érdekli. Nagy Imre sem érdekli. Meg a forradalom sem érdekli... 9 Lassan eljutunk ahhoz az időponthoz, amikor önt a budapesti nagymunkástanács elnökévé választják... - Nem, még távol vagyunk attól! November 4-től november 16-ig, megválasztásomig, rengeteg dolog történt! - mondja és szabadkozik, hogy neki kell elmondania azt, amit akkor csinált, holott ez a történészek dolga lenne. • November 4-e után alapvetően megváltozott a helyzet, más körülmények között lehetett és kellett dolgozni... - Ez pontosan így van: november 4-e előtt a munkások nem akartak politizálni, e dátummal viszont befejeződött ez a szakasz, mert akkor már politizálni kellett a munkásnak! A kommunisták úgy vélték, hogy mi megrettenünk, elbújunk és félelmünkben meg sem merünk nyikkanni, de nem ez történt. Néhány olyan őrült, mint én, tovább vertük a vasat, tovább vittük a forradalmat, nem engedtük azt, hogy a Vörös Hadsereg jelenlétével megfélemlítsék a magyar nemzetet, a munkást, a parasztot! • Ekkor következtek a munkásgyűlések Pestszert e? - Az első nagyobb ilyen összejövetelt november 8-án nálunk tartottuk a gyárban. Nyolc pontba foglaltuk a követeléseinket, amelyeket később a központi munkástanács is elfogadott, sőt a Kádár-kormánnyal való tárgyalások kiindulópontját jelentette. Hogy féltünk-e? Nem. pedig milliós hadsereg támadt a fővárosra és szörnyű tűzzel pusztított el mindent, ami az útjába került! S ezután összeszedni magunkat és nemet mondani a kormánynak, hát ehhez kellett egy kis munkáskurázsi... Nyolcadikát követően egyébként a többi kerületekben és gyárakban is voltak munkásgyűlések és hasonló politikai követeléseket állítottak. így például 12-én a Beloiannisz-gyárban, aztán 14-én Újpesten tartottak gyűlést. Ezt az utóbbit előbb szétverték, de a munkások nem széledtek szét, hanem később bementek az Egyesült Izzó területére és ott akkor valamelyik csarnokban elhatározták, hogy megalakítják a központi munkástanácsot. Dévényi Józsefet választották elnöknek. Rácz Sándor ezután arra emlékezik, hogy miként zajlott le a Költői Anna Vasas Székházban a munkásgyűlés, amelyen alá akarták aknázni az igazi munkástanácsot és a rezsimnek megfelelő emberekből állót szándékoztak létrehozni. Ezt ő hiúsította meg. Azután az Akácfa utcai Beszkárt székházban gépfegyveres szovjet katonák akarták meghiúsítani a munkástanács ülését, Rácz Sándor lélekjelenlétének köszönhetően ez nem sikerült. Arra biztatta társait, hogy nem kell megijedni, s a tömeg felzúdulására a katonák távoztak... Aztán a Parlamentben, Kádár-kormánnyal való november 14én este tartott tárgyaláson, Rácz Sándor ismét robbantott: nem tetszett neki, ahogyan Dévényi, az akkori munkástanács-elnök a munkások érdekeit képviselte. Éjfél tájban fegyverropogás hallatszott a Duna felől. Rácz már a Dévényi-féle lagymatag beszéden felbosszantotta magát, s ekkor felpattant a helyéről, azt mondta: Lent magyar életeket oltanak ki a golyók, én magyar munkás-küldöttként úgy érzem, hogy ebben a teremben senki sem érez felelősséget azért ami ott lent történik. Kádár János felugrott az asztaltól, kikérte magának a hangot... Biszku Béla és társai nyugtatták Kádárt, mondván: Kádár elvtárs, hagyd, ez egy naiv gyerek! Az voltam, vallja, mert elhittem, hogy van bennük egy szikrányi tisztesség. De nem volt! • Aztán következett november 16-a, a központi munkástanács ülése. - Ezen kellett volna beszámolni az éjszakai ülésről a küldötteknek. Az elnök mondta el a mondandóját, de én azt nem tartottam megfelelőnek, mert nem számolt be arról, ami ott ténylegesen történt, meg túl erélytelen volt a Kádárékkal szemben. Ezért bizalmatlansági indítványt terjesztettem elő, amit a gyűlés meg is szavazott. S akkor a tagság javaslata az volt, hogy Dévényit le kell váltani, új elnököt kell választani. Én arra gondoltam, hogy új vezetőt választunk, de magamra semmiképpen sem. Aztán elhangzott a javaslat és titkos szavazással engem választottak meg. Nem kért Kádárné fóztjéból • Kádár János nem szívlelte önt különösképpen. - Nem is szerethetett. Én sem szerettem őt... Lenézett. Naiv ifjoncnak, kötekedő munkásnak tartott. Emlékszem, azért is megorrolt, meg a delegáció többi tagja, sőt a munkástanácsból is néhányan, hogy nem fogadtam el a tárgyalás közben Kádárné által behozott resztelt májat, hanem elővettem az én elemózsiás csomagomat és megettem a száraz kenyeret és az olcsó kolbászt. Én nem vacsorázni, hanem tárgyalni mentem a Parlamentbe. így azután nem csoda, hogy a vádiratban az állt: Rácz Sándor mérges szemeket vetett Kádár elvtársra! • Mikor tartóztatták le? - December 11 -én. Rácz Sándor nem beszél a letartóztatás körülményeiről. Maga elé néz, látom, most pillanatok alatt átfut rajta mindaz, ami akkor történt. Csak azt kérdezem tőle, hogy mit érzett, amikor 1958-ban kimondták rá az életfogytiglani? - Ez volt a legenyhébb, amire gondoltam... Boldog voltam, hogy életben maradtam! Azután a magatartás után, amit ők nehezményeztek, hát, nehéz volt elképzelni, hogy ilyen enyhe ítélet születik majd. Aztán hat és fél év következett, ha féle börtönben. Ott néha foglalkoztatott, hogy mikor is van vége ennek az életnek... A rendszert életképtelennek véltem és arra gondoltam, hogy előbb- utóbb felemészti magát! • Szabadulása után hogyan élte tovább az ellenforradalmár életét? - Nem volt könnyű. Nem tudtam elhelyezkedni a szakmában, aztán maszeknál kaptam munkát lakatosként, később pedig a Híradástechnika Szövetkezetbe vettek fel. Ott voltak '56-sok, az ő segítségükkel ott dolgoztam szerszámkészítőként. Nem voltam elkényeztetve, mert a művezetőm éppen egy olyan elvtárs volt, aki korábban Csepelen volt párttitkár. Hét évig nem kaptam fizetésemelést, akkor pedig 20 fillért... • Van önben bosszúvágy? - Nincs. Ma sincs. Megvetem azokat az embereket, akiktől el lehetne várni műveltségük vagy adottságuk révén, hogy tisztességes magyar emberként éljenek, s azok karrierből, nyereségvágyból hajlandók a nemzet elárulására és az ellenséggel való összejátszásra. De a bosszú érzése, az nincs bennem. • A rendszerváltás idején ön gyakran szerepelt a honi nyilvánosság előtt. Aztán egyszerre csak eltűnt. Miért? - Nézze jelen akartam lenni a politikai életben, bár tudtam, hogy ez a rendszerváltás nem az, amit mi '56ban megálmodtunk. Nem az a világ jött el. Én azt szerettem volna, ha az akkor megálmodott magyar világot meg is teremtjük. Az 56-os tiszta eszmék közül a legtöbb tisztességes embert kivégezték, sokan meghaltak, kiöregedtek, így kevesen maradtunk, akik az 56-os eszmékhez hűen ragaszkodunk. Sokan megalkudtak az előző rendszerrel is. Én ezt soha nem tettem meg. Nekem a rendszerváltáskor fel kellett mérni a politikai lehetőségeimet. Nézze, én nem akartam sem bérenc, sem áruló, sem talpnyaló lenni. Ha pedig mindezt nem teszem meg, akkor nekem ebben a hatalmi környezetben nincs keresni valóm. 9 Elégedett ma Rácz Sándor? - Már hogy lennék elégedett! Háborog a lelkem mindennap, amikor a híreket hallgatom, mert látom, hogy mivé tették az én szép hazámat. Látom, hogy mivé züllesztették a magyar ifjúságot, amely nem hajlandó dolgozni. Pedig mindnyájan tudjuk, hogy csak becsületesen elvégzett munkával lehet új magyar világot teremteni. - mondotta beszélgetésünk végén Rácz Sándor, az egyik legismertebb 56-os forradalmár, a Nagybudapesti Munkástanácsok volt elnöke. Kisimre Ferenc