Délmagyarország, 1998. október (88. évfolyam, 230-255. szám)

1998-10-16 / 243. szám

é 2 KÜLFÖLD PÉNTEK, 1998. OKT. 16. kommentár Rámán Koszovó wy alkáni mentalitás ide, balkáni mentalitás oda: D Kovászna nem lehet egy újabb Koszovó. A nemzetközi szervezetek egész egyszerűen nem en­gedhetik meg maguknak, hogy a vérszomjas nacio­nalisták a fenyegetőzésektől odáig jussanak el Ko­vásznában, mint Koszovóban. Az első lépéseket - amelyek a megfélemlítésre irányulnak - már megtették a román nacionalis­ták. A sajtón keresztül üzentek a magyaroknak, hogy már bélistáznak, már összeállt zsoldos sere­gük, már fölhúzták a kakast, már ácsolják a bitó­fát, már hegyezik a karót. Fusson, ki merre lát. Ké­sőbb ugyanabba a fészekaljba tartozók cáfolják emezek híresztelését a felállítandó statáriális bíró­ságokról és majdani kivégzésekről. Zűrzavaros a helyzet, amin nincs mit csodálkozni, hiszen a pszi­chológiai hadviselésnek szerves része a káoszte­remtés. A bizonytalanok még bizonytalanabbak lesznek, az erősebbek pedig meginognak. Ki kinek hisz? Mennyire kell komolyan venni a gerillaháborúval való fenyegetőzést, ijesztgetést? Ne felejtsük: Jugo­szláviában hasonlóképpen indult a dolog. Seselj vajda nacionalizmussal átfűtött badarságokat nyi­latkozott a médiának. Most nézzék meg, hol van. Ő a szerb miniszterelnök-helyettes. Zeljko Raznjato­vics Arkan pedig létrehozta szabadcsapatát. Tigri­sei faluról falura jártak, s nőket, gyermekeket és öregeket gyilkoltak. C sak remélni lehet, hogy a román Seseljek és Arkanok lezárják az utat. Egyszer és minden­korra. A koszovói hadsereg fenyegetőzik g§ A fotózást csak a pontos helyszín titokban tartásával engedélyezték... koszovói gerillák fegyvereiket tisztítják - idilli környezetben. (MTI Telefotó) • Genf (MTI) A koszovói gerillahadse­reg genfi szóvivője szerint nem tapasztalható javulás a hadszíntéren, s az amerikai tisztségviselők hazudnak, mi­vel állításaikkal ellentétben a szerb rendőrség nem vonult vissza, hanem továbbra is ágyúzza a falvakat. „Az amerikai kormányzat bizonyos tényezői hazudnak. Elhallgatják a tényeket, hogy azt a látszatot keltsék, hogy a béke-megállapodást teljesí­tik. Pedig nincs haladás" ­mondta csütörtöki genfi saj­tótájékoztatóján Bardhyl Mahmuti, a Koszovói Felsza­badítási Hadsereg szóvivője. Szerinte Milosevics ju­goszláv elnök és Richárd Holbrooke amerikai megbí­zott megállapodásának be­jelentése óta a szerbek húsz új állást foglaltak el Koszo­vóban. „A visszavonulás­nak nincs jele. Az igazság az, hogy nap mint nap ágyúznak. Az éjjel tucatnyi falut lőttek" - mondta a szóvivő. Mahmuti így fenyegető­zött: „Jogunk van visszalőni. Reméljük, a nemzetközi kö­zösség reagálni fog. De ha a Nyugat csak játszadozik ve­lünk, és nem vesz tudomást (a szerb) népirtásról, nem so­káig maradunk türelmesek". • Nagy-Románia Párt Karóba húznák az RMDSZ vezetőit? UJ CÍMÜNK: CEMMAX-AUTÓ KFT. SZE£ED, DOROZSMAI ÚT 6. TEL.: 62-474-433. • Bukarest (MTI) A Nagy-Románia Párt Kovászna megyei elnöke az Evenimentul Zilei című lap csütörtöki számában megjelent nyilatkozatá­ban kijelentette, hogy a megyében már létrehoz­ták azt a helyi Nemzeti Gárdát, amely szükség esetén összeállított listák alapján „begyűjti a Ro­mániai Magyar Demok­rata Szövetség vezetőit, akiket egy ad hoc bíró­ság ítélete alapján kivé­geznek". A párt szóvivője „elképzel­hetetlennek" nevezte, hogy a párt tagjai közül bárki is ilyen nyilatkozatot adott volna. A lap szerint Gica Agrigo­raie beszámolt arról, hogy a helyi Nemzeti Gárda 127 tag­ból áll. Van köztük Jugoszlá­viát megjárt hét zsoldos", és a gárda soraiban megtalálhatók „a védelmi minisztérium és a Román Hírszerző Szolgálat (SRI)" tagjai is. A gárda 11 fős csoportokra oszlik, s ezek már „elfoglalták állásaikat" a városokban, Sepsiszentgyör­gyön és Kovászna megyében. Állandó kapcsolatban állnak Brassó és Bákó megyei har­costársaikkal, készen a „geril­laharcra". A párt Kovászna megyei elnöke a lap szerint kifejtette: ha hozzákezdenek az RMDSZ autonómia-törekvéseinek megvalósításához, a magyar szövetség vezetőit „a már el­készített listák alapján be­gyűjtik otthonaikból, rögtön­ítélő bíróság elé állítják őket, és annak ítélete alapján kivég­zik: főbe lövik, felakasztják, vagy karóba húzzák őket. Ha megpróbálnak elmenekülni, a Vasgárda volt tagjai, akik most Kanadában és az Egye­sült Államokban vannak, fel­kutatják őket". A Kovászna megyei elnök nyilatkozatát az Evenimentul Zilei csak a vidékre menő, el­ső kiadásában közölte. Az MTI bukaresti irodájának ér­deklődésére Romulus loan Budura, a Nagy-Románia Párt szóvivője úgy nyilatko­zott, hogy „nincs tudomása a hírről. A lapok egyébként is annyi mindent közölnek". Egyben kétségbe vonta annak lehetőségét, hogy a párt bár­mely tagja is ilyen nyilatko­zatot adott volna. A Román Hírszerző Szol­gálat sajtóirodájának egyik munkatársa az újságcikk kap­csán kijelentette az MTI-nek: kizárt, hogy a SRI alkalma­zottai tagjai lennének egy ilyen szervezetnek. Nem kell az egészet kifizetnie Nissan Vanette Cargo 20% kamatmegtakarítással A pápa meccset is néz • Vatikánváros (MTI) A pápaságának 20. év­fordulóját ünneplő II. Já­nos Pál hajnali fél 6-kor kel és másfél órányi ima, illetve meditáció után mond misét. Este fél 11­kor hagyja abba a mun­kát, de mielőtt elaludna, legalább félórát olvas. Külföldi útjaira az olasz Alitaliával indul, de haza mindig a felkeresett ország lé­gitársaságának gépével uta­zik. Pápasága alatt 85-ször utazott külföldre, 117 orszá­got keresett fel Olaszországon kívül. Az Olasz Köztársaság­ba 134 alkalommal látogatott el, s 256 helységet keresett fel. Együttvéve 1,1 millió ki­lométert tett meg, ami nagyjá­ból a Föld és a Hold közötti távolság háromszorosa. A pápa kajakozott, síelt és úszott. Amikor püspökké ne­vezték ki, nehezen érték utol, mert épp egy tavon evezett. Medencét építtetett a castel­gandolfói nyaralóban, és a ma is úszik néha. A biztonsá­gi személyzethez a Vatikán két éve felvett egy úszómes­tert. II. János Pál ruháit a ró­mai Gammarelli egyházi sza­bóság varrja. A Gammarelli „divatház" minden konklávé előtt három méretben varr ru­hát az új pápa számára. A pápa látása tökéletes. Nyolc­van éve Wojtyla az első pápa, aki nem visel szemüveget. Ünnepnapokon előnyben részesíti a hazai ízeket, átla­gos napokon azonban egysze­rű a menü, sok salátát eszik. Az étkezésekhez megiszik fél pohár bort, többnyire vöröset. A pápa rendszeresen tévé­zik. Nem mulasztja el az esti híradókat, legalábbis a főcí­meket. Ha teheti, meccset is néz. II. János Pál az egyetlen pápa ebben a században, aki püspökké nevezte ki személyi titkárát, hogy maga mellett tartsa. Bizalmasa, az 51 éves Stanislaw Dziwisz az apostoli pronotárius címet is bltja, az­az jogosult a pápai aláírás hi­telességét tanúsítani okirato­kon. A lengyel pápa több mint ezer személyt emelt ol­tárra. 279 szentet és 803 bol­dogot avatott, de a szám nem biztos, a Vatikán pedig nem árul el pontos adatokat. Borsos Sándor SUAAAAIT A Nissan finanszírozója Most aztán belevághat a nehezébe! A Nissan Vanette Cargo mindent elvisz. Személyszál­lításra és teherszállításra egyaránt alkal­mas, és akár a Nissan GRAND Tartós Bérletet, akár a Summit GRAND Hitelt választja, a ko­rábbihoz képest 20 százalékos kamatked­vezménnyel is hozzájuthat. A Vanette Cargo olyan haszonjármű, amely egy személyautó kényelmét nyújtja. A Nissan GRAND Tartós Bérlet- vagy a Summit GRAND Hitelszerző­dést az ország bármelyik Nissan márkakeres­kedésében megkötheti. Híezl és Társa Kft. 6500 Baja, 79/326-381, 79/422-422 • Körös-01 Kit 5600 Békéscsaba. 66/449-934 • ESG Kft. 1037 Budapest. 250-4477 • Nissan Rapid Kit 1037 Budapest, 368-6075 • Nissan Koh-I-Naor KII. 1047 Budapest, 370-8860 • Nisson Delpest (Rapid Kit.) 1095 Budapest, 216-1190 • Nisson Auté Néró Kft. 1122 Budapest. 202-3455 • Nissan Autó Néró Kft. 1122 Budapest, 309-0909 • Nissan Rapid Ktt. 1149 Budapest, 220-5080, 220-5090 • Tóth Frigyes Autóház Kft 1182 Budapest, 290-4610 • Nisson Koko Kit 1204 Budapest, 285-5078 • 0MP Autóház Kit 4029 Debrecen, 52/503-517 • Slickl Autóház 7200 Dombovár, 74/463-587 • Nissan ABB KII, 2500 Esztergom, 33/411-840 • Álész-Elszer Ktt, 2100 Gödöllő, 28/416-203 • Mátra Nisson Ktt 3200 Gyöngyös, 37/507-010 • Vektor-Autó Kit. 9027 Györ, 96/314-857, 96/315-462 • Niss-Car KII. 6800 Hódmezővásárhely, 62/346-568, 62/341-885 • Nisson Kaposvár Kit. 7400 Kaposvár, 82/311 -500 • Elit Motors Kit. 6000 Kecskemet. 76/480-592 • Nissan Keszthely 8360 Keszthely 83/314-099 • Nissan Balogh 3531 Miskolc, 46/352-260 • Vóradi és Orosz Gmk, 3527 Miskolc, 46/412-435 • Automobil Center Kit 8800 Nagykanizsa, 93/310-339 • Kata-Nissan KII 2760 Nagykato, 29/440-297, 29/440-624 • Nis-Sun Bt 4400 Nyiregyhazo 42/402-348 • South-Car KII, 7626 Pécs, 72/215-970 • Gemmox-Autó KII 6740 Szeged, 62/474-433 • Slickl Autóház 7100 Szekszárd, 74/412-523 • Komprex-C Kit. 8000 Székeslehérvár, 22/310-208 • Euro-Niss Kit. 2310 Szigetszentmiklos, 24/452-439 • Omtec KH 5005 Szolnok, 56/423-530 • Bonus Ktt 9700 Szombathely, 94/313-983 • Nissan ABB Kit 2890 Tata, 34/487-980 34/489-124 • Álész-Elszer Ktt. 2600 Vác, 209/236-671 • Autó Pataki Ktt. 8200 Veszprém. 88/400-004, 88/442-200 • Pannonex Autóház Ktt. 8900 Zalaegerszeg, 92/316-945 _ Ajánlott kenőanyagok: sJShell *z hírek Prodi kudarca • Róma (MTI) Kudarcba fulladt Roma­no Prodi új kormány alakí­tására tett kísérlete. A lekö­szönő miniszterelnök csü­törtökön délben felkereste Scalfaro államfőt, hogy kö­zölje vele: lehetetlenség számára kormányt alakíta­ni. Prodi a találkozó után újságíróknak elmondta: csak azon az áron tudott volna új parlamenti többsé­get kialakítani, ha lerom­bolja a balközép koalíciót, s ez a feltétel elfogadhatat­lan a számára. Lahud az államfő • Bejrút (MTI) Emilé Lahud tábornokot, a libanoni hadsereg 62 éves főparancsnokát választotta Libanon elnökévé az or­szág parlamentje. Libanon 1943-as függetlenné válása óta ő a közel-keleti állam tizedik elnöke. Eliasz Hra­vit váltja fel az államfői poszton. A jelen lévő 128 képviselő titkos szavazás­sal, egyhangúlag döntött csütörtökön Lahud szemé­lye mellett. Újra Alijev • Baku (MTI) Azerbajdzsánban a vá­lasztási bizottság csütörtö­kön hivatalosan bejelentet­te, hogy az elnökválasztá­son újjáválasztották Gejdar Alijevet. A mellette szóló szavazatok aránya 76,11 százalék volt. Alijev fő ve­télytársa, Etibar Mamme­dov, aki a Nemzeti Függet­lenségi Párt jelöltje volt, a szavazatok 11,6 százalékát szerezte meg az összesen 3 millió 290 ezer érvényes voksból. A választásra jo­gosultak 77,9 százaléka adott le érvényes szavaza­tot. Integrációs ugrások? • Brüsszel (MTI) Mind a NATO-, mind az EU-csatlakozásban jelentős történéseket vár a lengyel kormányfő a jövő év elején. Brüsszeli látogatásán Jerzy Buzek leszögezte, hogy Varsó úgy készül: már jövő januártól hivatalosan taggá válik a NATO-ban. Az Eu­rópai Bizottság elnökével folytatott találkozón a mi­niszterelnök azt a reményét fejezte ki, hogy a jövő év elején újabb témákról in­dulnak meg a csatlakozási tárgyalások. Geremek NATO­védelmet kér • Párizs (MTI) Bronislaw Geremek len­gyel külügyminiszter, az EBESZ soros elnöke beje­lentette: kéri majd a NA­TO-t, hogy a koszovói tér­ség határánál fegyveres erővel védelmezze az oda küldendő 2000 megfigye­lőt. Geremek szerint a ju­goszláv félnek a kontin­gens védelmére vonatkozó ígérete nem elegendő, s ezért a NATO-tól vár fegy­veres védelmet. Az Össze­kötő Csoport minden tagja ígéretet tett arra, hogy ab­szolút elsőbbséget adnak minden koszovói EBESZ­akcióval kapcsolatban a biztonságnak.

Next

/
Oldalképek
Tartalom