Délmagyarország, 1998. október (88. évfolyam, 230-255. szám)
1998-10-12 / 239. szám
II. A DÉL SPORTJA HÉTFŐ, 1998. OKT. 12. / Pontosztozkodás a rangadón A Gyálarét-Kiszombor mérkőzésen a gólok sorát a hazaiak támadója, Zsikó nyitotta meg. (Fotó: Gyenes Kálmán) labdarúgó negyei I. o. • Tudósítóinktól A megyei I. osztályú labdarúgó-bajnokság tizedik fordulójában rangadót rendeztek, hiszen a listavezető Algyó a hordónyiakat látta vendégül. Az összecsapás végül döntetlent hozott, amivel a házigazdák aligha lehetnek maradéktalanul elégedettek. Igaz ugyan, hogy legnagyobb vetélytársuk, a Röszke kikapott Szentesen, így az algyóik már pontelónnyel állnak az első helyen. A forduló talán legnagyobb meglepetését az eddig gyengélkedő SZVSE szolgáltatta, kiütéses győzelmet aratott a Szentesi Kinizsi ellen. Tápé-Szöreg 2-0(0-0) Tápé, 350 néző. Vezette: Knerczer. Tápé: Csehó - Csiszár, Horváth A., Csonka II., Szentmártoni, Csonka I., Kiss, Bajusz, Szőke (Kalmár), Illyés (Horváth L.), Lehota. Edző: Pataki Tamás. Szőreg: Varga - Jankó, Kiss, Molnár, Batik, Meiszter, Tóth, Takó, Illés, Takács, Nagy Zs. Edző: Takó Ferenc. Gólszerző: Szentmártoni (2). Jók: Csehó, Szentmártoni, Csonka I., ill. Varga, Meiszter, Illés. Kiállítva: Horváth A. Ifjúságiak: Tápé-Szőreg 1-3 Tisza-Új-Mártély 4-0(1-0) Újszentiván, 300 néző. Vezette: Patai. t Tisza-Új: Köröm - Nemes, Tóth G., Szegvári, Borbás (Száz), dr. Tóth J„ Jáksó, Puskás, Almási, Szabó (Németh), Fülöp. Edző: Puskás Tibor. Mártély: őze - Katona, Czuczi, Szűcs, Rau, Csáki, Talmácsi, Pető, Tóth Gy. (Soós), Tóth I., Basics (Rostás). Edző: Vinnai István. Gólszerzők: Nemes (2), Szegvári, Almási. Jók: Nemes, dr. Tóth J„ Szegvári, Almási, ill. Szűcs, Czuczi, Tóth I. Kiállítva: Fülöp, ill. Pető. Ifjúságiak: Tisza-ÚjMártély 0-0 AlgyóFialla-Bordány 3-3 (1-0) Algyő, 800 néző. Vezette: Pál. Algyő: Halász - Piti, Bóka, Békési, Szirovicza (Szélpál), Süli, Kothencz, Andracsek, Fejes (Molnár, Takács), Tóth Á., Tóth L. Edző: Takács Zoltán. Bordány: Mihálffy B. Szabó A., Király, Mihálffy G„ Horváth, Mátyás, Kátai (Takács), Mahler (K. Tóth), Mihálffy Zs., Szabó Zs., Farkas Z. (Szabó G.). Edző: Szabó Zsolt. Gólszerzők: Andracsek (2), Tóth Á„ ill. Mihálffy Zs. (3). Jók: Andracsek, Kothencz, Tóth Á„ ill. Mihálffy B., Mihálffy G. Mihálffy Zs., Király. Ifjúságiak: Algyő-Bordány l-l KistelekMóraváros 2-1 (1-0) Kistelek, 150 néző. Vezette: Veres. Kistelek: Berkes - Virág Cs. (Sejben J.), Rácz Z„ Majoros, Tóth, Buknicz (Dancsok), Koncz R., Vándor, Kispál (Gombos), Kiszner, Sejben Gy. Edző: dr. Bitó Tibor. Móraváros: Lázár - Péter Á. (Hűvös), dr. Török Gy., dr. Péter, Farkas, dr. Raskó Z., Maróti, Raskó T., Török, Deák G., Király (Mihály). Edző: Tóth Lajos. Gólszerzők: Kiszner, Buknicz, ill. Deák G. Jók: Rácz Z., Majoros, Kiszner, Buknicz, ill. Lázár, dr. Péter, Farkas. Ifjúságiak: Kistelek-Mó' raváros 0-1 MórahalomMindszent 1-4 (1-2) Mórahalom, 200 néző. Vezette: Madácsi. Mórahalom: Kapitány Tandari, Bóka, Kószó, Szaniszló, Palotás, Huszár, Rozgonyi, Kovács (Dóczi), Hevesi, Csiszár. Edző: Tandari Zoltán. Mindszent: Juhász - Sebestyén, Gyenge, Németh, Galgóczi (Héjjá), Muscha (Antal), Bozó, Gránicz, Bakó (Gyovai), Mucsi, Répás. Edző: Bartucz Sándor. Gólszerzők: Kovács, ill. Bozó, Muscha, Gyovai, Répás (1 l-esből). Jók: Huszár, ill. Sebestyén, Gyenge, Répás. Ifjúságiak: MórahalomMindszent 0-1 Szegedi VSESzentesi Kinizsi TE 6-0(2-0) Szeged, 100 néző. Vezette: Gábor. SZVSE: Szűcs - Váradi, Erhardt, Gyányi, Siha (Kiss Z.), Mazula, Bóka, Brinszky, Gyárfás, Juhász (Fábián), Karsai (Pipicz). Edző: Mészáros Sándor. Szentes: Török - Kiss I., Berezvai, Lakatos, Mészáros, Tari, Balla, Bozóki, Turóczi, Dudás (Pengő), Katona. Edző: Fehér László. Gólszerzők: Mazula (2), Bóka, Gyárfás, Fábián, Brinszky. Jók: Erhardt, Mazula, Brinszky, ill. Lakatos. Ifjúságiak: Szegedi VSESzentes 16-0 ZákányszékSándorfalva 2-3(2-1) Sándorfalva, 300 néző. Vezette: Nagy S. Zákányszék: Bagdi Tóth T„ Tóth E„ Masa, Hegedűs, Börcsök (Bíró), Molnár, Kovács, Szabó, Kiss, Dencső (Fodor). Edző: Molnár Ferenc. Sándorfalva: Gémes Pataki, Bozó (Gajdasi), Bitó (Palotás), Szalai, Buchholcz, Márki, Dóra, Nagy, Széli (Kiss), Bessenyei. Edző: Kántor Ferenc. Gólszerzők: Molnár, Kiss, ill. Márki (2), Palotás. Jók: Tóth T„ Masa, Molnár, Kiss, ill. Nagy, Buchholcz, Márki, Bessenyei. Kiállítva: Molnár, ill. Nagy. Ifjúságiak: elmaradt, a Zákányszék nem tudott kiállni. Szentesi FCRöszke 1-0 (0-0) Szentes, 200 néző. Vezette: Boros. Szentesi FC: Szénási Palásti, Mészáros F., Kotymán, Túri, Nagy, Varga, Gulyás, Bubor (Nana), Kerepeczki, Csipkó (Hajdú). Játékosedző: Pisont András. Röszke: Kopschitz Markó, Zámbori, Kovács (Tanács), Szabó, Gábor, Takács, Geleta, Ottlik, Fődi, Szekeres. Edző: Ottlik Sándor. A mérkőzés kezdetén Polyák János játékvezetőre emlékeztek Orbán István polgármesteijelölt kezdőrúgását követően. A szikrázóan kemény rangadón színes lapokból nyolcszor annyi született mint a gólból... Gólszerző: Kerepeczki. Jók: Nagy (a mezőny legjobbja), Túri, Varga, Gulyás, Kerepeczki, ill. Zámbori. Kiállftva: Markó. Ifjúságiak: Szentesi FC-Röszke 7-0 GyálarétKiszombor 2-2 (l-O) Gyálarét, 200 néző. Vezette: Bartucz. Gyálarét: Döme - Joó, Szilágyi (Juhász), Szűcs, Rabi, Nóvák (Antalik), Kiss, Bánfi, Illés, Zsikó, Antal. Edző: Szabó József. Kiszombor: Gulyás Papp, Sahin-Tóth, Imre, Szűcs K., Kránicz, Varga, Rácz L., Rácz Zs., Simon, Szabadi. Edző: Kutasi László. Gólszerzők: Zsikó (2), ill. Szabadi (2) - egyet 11esből. Jók: Illés, ill. Sahin-Tóth. Ifjúságiak: Gyálarét-Kiszombor 3-4 • A következő forduló párosítása: Október 17. (szombat), 14.30: Mártély-Gyálarét, Móraváros-Tápé. Október 18. (vasárnap), 14.30: Kiszombor-Szentes FC, Röszke-Algyő, BordánySZVSE, Szentesi Kinizsi-Zákányszék, Sándorfaiva-Mórahalom, Mindszent -Kistelek, Szőreg-TiszaÚj. A bajnokság állása 1. Algyó 10 7 3 0 3310 24 2. Röszke 10 7 2 1 24-12 23 3. Szentesi FC 10 7 0 3 2414 21 4. Bordány 10 6 3 1 23-14 21 5. Kiszombor 10 5 4 1 2716 19 6. Szóreg 9 6 0 3 22-13 18 7. Tápé 10 5 3 2 19-12 18 8. Móraváros 10 5 2 3 2314 17 9. Kistelek 10 4 4 2 18-18 16 10. Sándorfalva 10 4 3 3 20-19 15 11. Tisza-Új 10 4 1 5 19-18 13 12. Szegedi VSE 10 2 3 5 21-25 9 13. Zákányszék 10 2 2 6 16-24 8 14. Mártély 10 2 2 6 8-19 8 15. Mindszent 10 2 1 7 14-23 7 16. Gyálarét 10 1 3 6 1328 6 17. Szentesi Kin. 10 1 1 8 9-29 4 18. Mórahalom 9 0 1 8 5-30 1 Helyzetkihasználás, ól... labdarúgó NB II Kazincbarcikai SCSzegedi EAC 3-1 (2-1) Kazincbarcika, 600 néző. Vezette: Mohácsi. Kazincbarcika: Venczel - Szögedi, Pozder, Salló, Helgert - Balogh, Hanász, Gál (Szőke), Deák (Fekete) - Körösi (Zabos), Simkó. Edző: Kadai Zsolt. Szegedi EAC: Dobó Simon A., Wenner, Angeli, Magyar - Babos, Tóth, Dalnaki (Kurucz), Makra - Kulacsik, Gémes (Mohamed). Edző: Tóth Győző. Gólszerzők: Balogh (11esből), Körösi, Szőke, ill. Tóth. Kiállítva: Fekete. A helyzeteiket jobban használták ki a barcikaiak. Tóth Győző: - Nagyon sajnálom, hogy elvesztettük a mérkőzést. A játék képe alapján nem érdemeltünk vereséget, de védőink olyan hibákat követtek el, amelyeket azonnal kihasznált a Kazincbarcika. Jók: Pozder, Helgert, Balogh, Simkó, ill. Wenner, Babos. • További eredmények: Borsod Volán-Kalocsa 2-1, REAC-Nyírbátor l-l, Kiskőrös-Kiskunfélegyháza 3-1, PüspökladányHat van l-l, Gyula-Tápiószecső 4-2, Palotás-Dunakeszi 1-0, Csepel-Eger 1-1. A következő forduló párosítása: Október 17. (szombat), 14.30: SZEAC- Kiskőrös, Tápiószecső-Püspökladány. Október 18. (vasárnap), 14.30: Hatvan-Kazincbarcika, Kiskunfélegyháza-REAC, Eger-Borsod Volán, Kalocsa-Palotás, Dunakeszi-Gyula, NyírbátorCsepel. A bajnokság állása 1. Palotás 9 6 3 0 20 - 3 21 2. Csepel 9 5 2 2 17-9 17 3. Kazinehareika 9 4 4 1 14-8 16 4. Dunakeszi 8 5 1 2 10-6 16 5. Kiskuntélegy. 9 5 1 3 17-16 16 6. Nyírbátor 9 3 5 1 14-9 14 7. Gvula 9 4 2 3 11-12 14. 8. REAC 9 3 3 3 13-11 12 9. Püspökladány 9 2 6 1 11-9 12 10. Borsod Volán 9 3 3 3 9-8 12 11. Eger 9 1 6 2 17-16 9 12. Hatvan 9 1 6 2 17-20 9 13. Kiskórös 9 2 3 4 8-11 9 14. SZEAC » 2 1 6 8-16 7 15. Tápiószecsó » 1 2 6 17-22 5 16. Kalocsa 8 0 0 8 8-35 0 Tovább tart a makói „feltámadás" labdarúgó NB III Az NB III Alföld-csoportjának 10. fordulójában nagy bravúrt ért el a Makó FC: a Marospartiak az Örkényieket fektették két vállra. Szintén meglepetés született Csongrádon, csak éppen negatív előjelű, hiszen a hazaiak vereséget szenvedtek a Jaminától... A vásárhelyiek szajoli pontszerzése mindenképpen dicséretet érdemel. SzajolVásárhelyi FC 1-1 (0-1) Szajol, 300 néző. Vezette: Dajka. Szajol: Szényi - Balogh, Tákos, Viola - Kiss, Orbán, Hegedűs, Vona, Babella Peszeki, Vasas. Edző: Szatmári János. HFC: Kovács K. - Szűcs, Kis K„ Huszár - Borbás P. (Kirsner), Fazekas (Szrenka), Varga, Molnár Z., Balogh L. - Tóth Cs., Kovács T. Edző: Bódi Attila. Gólszerző: Vona, ill. Molnár Z. Az első félidőben kontratámadásokkal kísérletezett a vendégcsapat, s egy ilyen után, a játékrész közepén, a vezetést is megszerezte. A szünet után a Szajol azonnal támadólag lépett fel, s pár perc múlva sikerült is egyenlítenie. A hátralévő időben mindkét kapu sűrűn forgott veszélyben, de a játékosok képtelenek voltak betalálni. Küzdelmes, jó iramú találkozót láthatott a közönség. Bódi Attila: - Mivel mindkét együttes előtt adódtak lehetőségek, igazságosnak mondható az eredmény. Jók: Vona, Szényi, ill. Kis K„ Tóth Cs. Ifjúságiak: Szajol-HFC 0-4 . Makó FCOrkény 1-0(0-0) Makó, 1000 néző. Vezette: Nagypál. Makó: Ménesi - Mező, Anda, Botlik - Kondacs (Szabó), Sümeghy, Csák (dr. Széli), Kindel, Karsai Martonosi (Rácz), Bálint. Edző: Kolozsvári János. Örkény: Békési - Kovács, Urbán, Sebestyén, Kucsák - Kulik (Ozsváth), Rottenbiller, Batta (Blazsek), Boda (Polyák) - Katona, Farkas. Edző: Csima Gyula. Gólszerző: Csák. Kiállítva: Urbán. A hazaiak az első perctől kezdve régen nem látott elánnal vetették magukat a küzdelembe, jelezte ezt Csák kapufája is. Az Örkényiek egész egyszerűen nem tudtak kibontakozni a nagyon lelkesen és ügyesen focizó hazaiak szorításából, s ha el is jutottak a kapuig, Ménesi könnyedén hárította próbálkozásaikat. A fordulás után a makói fölényt Csák váltotta gólra, ám ekkorra a vendégek is magukhoz tértek, s a két csapat így egy remek mérkőzést játszott. Összességében az idei legjobb, legharcosabb teljesítményét nyújtó Makó FC rászolgált a diadalra. Kolozsvári János: Ennél szebb születésnapi ajándékot nem is kaphattam volna a csapattól. Jók: Botlik, Bálint, Ménesi, Mező, Sümeghy, ill. Kovács, Békési. Ifjúságiak: Makó FC-Örkény 2-1 R. B. Csongrádi É55EJamina 0-1 (0-0) Csongrád, 700 néző Vezette: Filus. Csongrád: Sós - Forgó, Tóth-Kovács, Pálfi - Verebélyi, Siber (Marta), Bosánszki, Schal, Móra - Horváth (Jernei), Tóth G. Edző: Kurucz István. Jamina: Kovács - Hajdú, Marán, Fejes, Pusztai - Deák (Szarvas), Pozsár (Belicza), Kurilla, Csulik - Balogh, Boldizsár (Forrai). Edző: Turcsek Zoltán. Gólszerző: Boldizsár. Már az első percekben hazai mezőnyfölény alakult ki, de a négy kulcsemberét nélkülöző Csongrád rendre kihagyta a ziccereit. Fordulás után a 63. percben került először gólhelyzetbe a Jamina, amit azonnal értékesített is. Továbbra is egykapuzott a hazai gárda, s még gólt is lőtt, de azt les címén nem adták meg, egy jogos 11esüknél pedig néma maradt a síp... Kurucz István: - Végig támadtunk két félidőt, ám az ellenfelünk kihasználta egyetlen helyzetét... Jók: Pálfi, Tóth-Kovács, ill. Kovács. Ifjúságiak: Csongrádi ÉSSE-Jamina l-l R. J. További eredmények: Kunszentmárton-Gyomaendrőd 3-1, Baja-Kerekegyháza 3-0, Mélykút-Békés 3-2, Malév-Battonya 0-1, Mezőberény-Kisújszállás 1-3. A következő forduló párosítása. Október 17. (szombat), 14.30: Battonya-Mélykút, Gyomaendrőd-Makó FC, Jamina-Szajol. Október 18. (vasárnap), 14.30: HFC-Malév, Békés-Baja, Kisújszállás-Kunszentmárton, Örkény-Csongrád, Kerekegyháza-Mezőberény. A bajnokság állása 1. Szajol 10 2. Örkény 10 3. Kunszent. 10 4. Csüng. ÉSSE 10 5. HFC 10 Kisújszállás 10 7. Mélykút 8. Gyomaend. 9. Baja 10. Békés 11. jamina 12. Makó 13. Baltonya 14. Kerekcgyh. 15. Mezöberénv 16. Malév 20-16 22 22-10 20 19-13 20 20-10 19 16-10 18 16-10 18 19-14 18 12-10 17 21-9 15 13-14 14 9-16 II 10-16 10 8-18 9 13-22 8 7-16 6 8-29 1 A csongrádiak veszélyes támadója. Juhos (balról, csíkos mezben) nagyon hiányzott a hét végén... (Fotó: Kamok Csaba) •