Délmagyarország, 1998. október (88. évfolyam, 230-255. szám)

1998-10-12 / 239. szám

6 KITEKINTŐ HÉTFŐ, 1998. OKT. 12. • Délvidéki magyarok a békéscsabai menekülttáborban Padláson át mentette az életét Nagy a sürgés-forgás a Menekültügyi és Migrációs Hivatal békéscsabai befogadó állomásán. Egyre többen érkeznek, zömmel koszovói albánok, a kis-jugoszláv tartományban dúló etnikai háború miatt. A NATO fenyegetésének elhangzása után azonban nem csak az albánok, hanem a délvidéki magyar katonakötelesek is jönnek. Székely Béla igazgató szerint a napokban még nagyobb számban várható ennek a csoportnak az érkezése, ami egyre nagyobb gondot okoz majd a különben is túlzsúfolt tábor számára. Kétágyas szobába lépünk be először. Férfias rend, látszik éppen reggeli után vannak a szoba lakói. Illetve csak egyik, mert Varga Mihály, vajdasági menekült most valahol a „terepen" tolmácsol a frissen érkezett menekülteknek, így csak Horvát Sándort találjuk a szobában. Három hónappal ezelőtt, amikor a befogadó állomáson jártunk, már elhangzott Sándor neve, de akkor élettársa, Julianna emlegette, aki azóta már hazatelepült a horvátországi Darázs falucskába. Ott él két lányával. Sándor is menne, de ő vajdasági menekült, lejárt már az útlevele, a horvátok pedig csak útlevéllel és vízummal engednék Julianna után. Nos, a napokban olyan „papírok" érkeztek Darázsról Békéscsabára, amelyek garantálják az 1993-ban, a behívó elől menekülő Sándornak, hogy lesz lakhelye, megélhetése is Horvátországban. Részükről semmi akadálya az utazásnak. Csak hát a vízum hiányzik. • Horváth úr, nyilván maga is lépett valamit az ügyben? - Hogyne, kérem szépen, éppen tegnap voltunk Budapesten, beszéltünk a horvát, meg a jugoszláv nagykövetséggel. De a jugók nem adnak új útlevelet, a horvátok meg csak útlevéllel engednének Julianna után. Elkomorodik. Majdnem elsírja magát a temerini, öt évvel ezelőtt Magyarországra menekült, 40 éves ember. A tehetetlenség dühe dolgozik a szívében. - Csak menedékes státusom van, az pedig október végén lejár, nem tudom mi lesz velem. Ha a magyarok tudnának segíteni valamit... Ha Darázsig el tudnék menni, csak annyit kérnék. Hontalan útlevéllel el tudnék utazni. Nehéz lesz. annyi biztos, így egyelőre maradnak a levelek, amelyeket Julianna küld élettársának a horvátországi Baranyából. Azokat forgatja, olvasgatja, azokból merít erőt. A bombázásoktól retteg M. I. huszonéves fiatalember, szlovák nemzetiségű, lakatos, a Pancsovához közeli Vojlovica faluból érkezett. Arcát, nevét nem adja a nyilatkozathoz. Menekülésének körülményeiről azonban beszél. - Útlevéllel, szabályos körülmények között léptem át a határt. Előbb Szegeden jelentkeztem a Menekültügyi és Migrációs Hivatalban, onnan pedig ide jöttem. Az én falumban egyébként békesMeddig maradnak még a kerítés mögött ezek az albán kisgyerekek? (Fotó: Schmidt Andrea) Családostul jönnek • Munkatársunktól A menedék-kérőknek túlnyomó többsége a jugoszláviai Koszovóból érkezett, a tábor lakóinak jelenleg több mint fele koszovói albán. Az elmúlt napokban már jelentkezett néhány vajdasági magyar fiatalember is, ők a katonai behívó elől menekültek el hazájukból. Ha esetleg beindul a NATO-gépezet és bombázzák a jugoszláv katonai célpontokat, akkor még nagyobb számú menekültre számíthatunk a Vajdaságból is - mondja Székely Béla, a Békéscsabai Befogadó Állomás igazgatója. - Afrikából és más világrészekről nem túl nagy számban érkeznek menedék-kérők, az ő számuk alig lehető 65-70-re. Pontos számot azért nem mondhatok, mert sokan nem térnek vissza az eltávozásról, hanem illegális határátlépéssel próbálnak Nyugatra jutni, ami néha sikerül nekik, néha nem. Az elmúlt hónapban például 257 menedékkérő közül 156an úgy távoztak el, hogy nem tudjuk merre mentek... A koszovói menekülteken kívül különben van nálunk ghanai, algériai, kongói, Sierra Leone-i, örmény, iraki, ruandai, ukrán, nigériai, libériai, afgán, szenegáli, iráni és kameruni menedékkérő is. A koszovóiakra jellemző, hogy családostul jönnek, míg az afrikaiak egyedül és kizárólag férfiak. Egyébként telt ház van nálunk, de úgy tudom, az összes magyarországi befogadó állomáson hasonló a helyzet. Az albán nemzetiségű menekültekről el kell még mondanom, hogy ők csak ugródeszkának tartják Magyarországot, és valamelyik nyugati országban szeretnének letelepedni. Egyébként a menekültek között most 14 egyedülálló nő, 87 egyedülálló férfi, 33 csonka család, teljes 98 család és 6 házaspár található, legtömegesebb pedig a 1860 év közötti korosztály, 60 év feletti mindössze 5-en vannak a táborunkban. ségben élnek már régóta magyarok, szerbek, szlovákok. Most sincs semmilyen probléma közöttünk. Az értelmetlen vérontás és annak következménye miatt aggódunk mindannyian. • A katonai behívóparancs miatt menekült el Vajdaságból? - Én nem kaptam behívót. De az ma már nem is „divat" odaát. • Hanem? - Egyszerűen megjelennek az ember lakásán, és viszik... Valami érződik a levegőben. Félnek az emberek. Hogy mitől? A bombázásoktól. Én sem jöttem volna el, nem hagytam volna otthon a feleségem és a kétéves kislányomat, ha nem félnék! Tudja, hogy milyen nehéz egyedül? Időnként felhívom a családomat, s beszélek velük. Utána sírok. • Hogyan képzeli el a jövőjét? - Azzal a céllal jöttem ide, hogy a magyar hatóságoktól valamilyen státust kapjak, ami azután lehetővé teszi számomra és családom számára, hogy valamelyik nyugati államba távozzam. Negyven körüli, tiszta feketébe öltözött nő áll velem szemben a tábor udvarán. Hiába invitálom, hogy üljünk le néhány szóra az ott lévő padok egyikére, nem hajlik erre. Félénk, ideges, feszült. Behatóan érdeklődik, hogy ki küldött engem oda, miért kérdezősködöm. Azt mondja, nyilatkozik, de a fotoriporter kolléganőmet nem akarja a közelben sem látni! Aztán lassan felszabadul, többé-kevésbé összefüggő válaszokat ad a kérdéseimre. Egyet azonban előre bocsát: mondjam meg a direktor úrnak, hogy ő már holnap itt szeretné látni az UHRC-t (az ENSZ egyik nemzetközi segélyezési szervezete - a szerk.), aztán módosítja kérését: az összes menekültnek ez a kívánsága, közli egyre hangosabban. Gyűlölöm az erőszakot! 0 Honnan érkezett a táborba? - kérdem Stepanovics Ljubicától, miután az UHRC-kérdést tisztáztuk. - Podujevóról. Az is Koszovóban van. • Egyedül? - Igen, a családomat hátrahagytam. Szeptember 24-én érkeztem Bajára, jelentkeztem az ottani rendőrségen, ők átadtak az önkormányzat valamelyik irodájának. Nagyon rendesek voltak velem, hat napig szállodában laktam, aztán Szegedre vittek, ott a menekültügyi hivatalban felvették az adataimat, majd ide hoztak Békéscsabára. • Mi a foglalkozása? - Autóbusz-kalauz vagyok. • Miért hagyta el Koszovót? - Úgy vélem, mi már fél lábbal a XXI. században élünk, ezért én nem fogadok el semmilyen háborúskodást. Pacifista vagyok. • Hogyan tovább? - Ugyanazt szeretném, mint ezek az emberek itt körülöttem: kijutni innen és valamilyen „harmadik" országba utazni... A körülöttünk ülő-álló albán menekültek, legalábbis azok, akik értettek szerbül, helyeslőleg bólogattak. Ljubica pedig újra arra kért, hogy mondjam meg az igazgatónak, hogy ő holnap már itt szeretné látni az UHRC delegációját. A velünk lévő igazgató megerősítette, hogy' a nemzetközi szervezet tud róluk, az azonban, hogy milyen programot fog kidolgozni számukra, az nem tőle, tehát a befogadó állomás igazgatójától függ. Ljubica, aki crnagorai nemzetiségű, bevallotta, hogy a táborban lakó albánokkal és magyarokkal semmilyen konfliktusa nincs, annál is inkább, mert egy régióból menekültek ide és céljaik is azonosak. # Vissza fog-e valaha térni szülőföldjére? - Szeretnék. Mi mindannyian ezt kívánjuk, de egyelőre lehetetlen. Mert háború van. S nem is hiszem, hogy egyhamar vége lesz... Most biztonságban vannak Három fiatalember ül velünk az igazgató szobájában. Mindhárman délvidéki magyarok. A nevüket nem óhajtják megmondani, a fényképezkedéshez sem járulnak hozzá. De szívesen beszélnek arról, ami velük történt az elmúlt napokban. Most különben a városból érkeztek, a szükséges egészségügyi szűrésen vettek részt. Kissé elfogódottan szemlélik a kezemben a magnót és kérik, hogy azt se írjam meg melyik helységből valók, mert a családjukat esetleg valamilyen kellemetlenség éri. K. azt mondja, hogy ő ugyan a háború elől menekült, de behívót nem kapott. Ugyanúgy, mint korábban M. I., ő is azt vallja: most úgy toborozzák a hadköteleseket, hogy egy rendőr és egy katona megjelenik az ember lakásán, felszólítják, hogy menjen velük és viszik. K.-nak sikerült elszöknie, nem ment velük. Azt mondja, a „első háborúban" is a magyarokat vitték először, a szerb nemzetiségűeket nem bántották. Most ugyanaz a helyzet. Korábban sorkötelesként már szolgált a 25 éves fiatalember a jugoszláv hadseregben, akkor is Koszovóban. - Én behívót kaptam mondja a másik fiatalember, aki L.-ként mutatkozik be -, szeptember 12-én kellett volna először jelentkeznem. Nem írtam alá kétszer, szeptember 23-án, harmadszor jöttek értem, egy rendőr és egy katona. Sikerült a hátsó ajtón kiszöknöm a lakásból, felmentem a padlásra, ott húzódtam meg. Fél órán keresztül kiabáltak, fenyegetőztek, de miután nem találtak meg, elmentek. Amikor távoztak, egy kézitáskába raktam némi ruhát, a legszükségesebbeket, én azt mondom: belegyömöszöltem harminc évemet, és eljöttem. Otthon maradt a feleségem és két kis gyermekem. • Azt próbálom megtudni tőlük, hogy álmodnak-e éjszakánként. Csak néznek maguk elé, nem tudnak mit válaszolni. Akkor jövök rá, hogy ez a kérdés itt és most, nem helyénvaló. Hát hogyne álmodnának! Az otthonról, a családi fészek melegéről, az édesanya által főzött vasárnapi ebéd illatáról, a feleség, a kedves, a gyermek hangjáról, az utca hársfáinak susogásáról és az őszi avar puhaságáról. Sajnos, ezek az álmok lehet, hogy örök álmok maradnak. Boldog lennék, ha most nem lenne igazam. Kisimr* F*r*nc Diákok tüntettek a Téli Palota terén Szentpétervári anziksz Az elmaradt ösztöndíjak kifizetését és a tanári fizetések emelését követelő tüntetések zajlottak Oroszországszerte a múlt héten. Nem először, hiszen 1996-ban és idén áprilisban is tüntettek a diákok, melynek hatására a kormányzat ígéretet tett a több száz millió rubeles (1 rubel =16 forint) követelések teljesítésére. A múlt csütörtöki tüntetés sem elszigetelt akció volt, sokan az október 7-ére tervezett összoroszországi általános tüntetések főpróbájának tartották. Az idő nem tudja eldönteni hogy a rendőrök, vagy a tüntetők kedvében járjon, a Nap hol kisüt, hol esőfelhők mögé bújik. 13 óra, a szentpétervári Művészet téren a tüntető diákok alig gyülekeznek, noha a szervezők nyolcezer főre számítanak. Egyelőre a tér körül jóval több a rendőr, mint az ösztöndíját, fizetését követelő diák és tanár. A tértől nem messze, az Orosz Állami Múzeum előtt mintegy hatvanfős rendőri egység sorakozik fel. Néhány rendőrautó szirénázva megkerüli a teret, szemlátomást gyakorlásképpen. Fél kettő körül megjelennek az első nagyobb diákcsoportok és feltűnnek az első transzparensek. Háromnegyed kettőre a tér lassan megtelik pétervári főiskolás, egyetemista fiatalokkal. Az Oroszország Kommunista Munkáspártja az alkalmat megragadva - noha a szervezők pártsemlegességet hangoztattak - számos vörös zászlóval és Zjuganovfotóval képviseltették magukat, majd kedélyesen elbeszélgettek a diákok vezetőivel. - Minek üljek otthon? szól hozzám egy öregúr inkább megnézem, mit csinálnak a fiatalok. Ami itt történik, az Oroszország szégyene. - A tüntetők az utóbbi félmondattal szemlátomást egyetérthetnek, ugyanis pontosan ez áll az egyik transzparensen. „Elnök úr! Az ön unokája külföldön tanul. Hol tanuljanak a mieink?", „Jelcin! Az unokád tanuljon itthon és kapja a mi ösztöndíjunkat!", „Repülj az űrbe szkafander nélkül!" - olvasható a táblákon. A tömeg szélén újságírók, fotósok sorakoznak, akiket az egyik rendőr arra próbál rábírni, hogy menjenek a tér szélén számukra elkülönített helyre. Az egyik helyi tévé tudósítónője teátrálisan vitatkozik az egyik rendőrrel, majd dühösen otthagyja. Végkiárusítás az AMIRA-ban! Női, férfi-, gyermekalsó- és felsőruházat 50% árengedménnyel 1998. október 12-tól, amíg a készlet tart. Cím: Szeged, Mérey u. 7. Két órakor a Jelcin- és kormányellenes feliratokat hirdető transzparensekkel a néhány ezer fős tömeg elindul a Puskin-szobor alól a Nyevszkij proszpekten át a Téli Palota tere felé. A sugárúton további csoportok csatlakoznak. - Bravó! - kiáltja egy néni a járdáról. - Szörnyű, mit tesznek a fiatalokkal! - szól egy másik. - Az összes bűnöző alkoholista tűnjön el a Kremlből! - A 400 fős rendőri kontingens által lezárt sugárúton a tömeg karneváli hangulatban vonul a Téli Palotához. - Ösztöndíjat, ösztöndíjat! - skandálják. A Téli Palotánál már készen áll a teherautóból rögtönzött tribün, ami mellett további diákcsoportok sorakoznak. Itt már a szervezők is elégedetten konstatáljak: összegyűlt a nyolcezer főnyi tüntetőtábor. A gyűlést az Észak-nyugati Diákszövetség vezetője nyitja meg, majd a nemzeti himnusz következik. A felszólalók az 1940-es évekhez hasonlító áldatlan állapotokról szólnak, amelyek tűrhetetlenek a 21. század küszöbén. A rektorok képviseletében egy ötvenes, ballonkabátos úr szólal fel, aki nagy örömmel veszi tudomásuk hogy, ha azt mondja „ti vagytok a jövő", a közönség hálásan tapsol, így ezt többször megismétli. „Ti vagytok a legszebbek, a legokosabbak, a legerősebbek, nem hiszünk Jelcinnek!" - kiáltja, majd Jelcint parodizálva elmondja, hogyan fog az elnök nyilatkozni a tévében arról, miként kívánja biztosítani a diákok alkotmányos jogait és teljesíteni követeléseiket. Erre már sokan nem figyelnek, mert a magasban egy felfújt óvszert hord a szél. A felszólalások után megkérik a tömeget, rendben vonuljanak el, és a transzparenseket adják le, hogy azokat átadhassák az egyik pétervári múzeumnak. Felcsendül az „Utolsó ősz" című dal és az elvonuló tömegben az Orosz Nemzeti Egység pártja osztogatja stilizált horogkeresztes szórólapjait. Nyilas Gergó A Szegedi Fonalfeldolgozó &jcfo Részvénytársaság azonnali belépéssel felvesz szakképzett varrónőket, valamint síkkötőket. Jelentkezni: Tavasz u. 2., tel.: 62-498-266 J Nadrágok termetői úron Vászonnadrágok 2200 Ft Szövetnadrágok 2400 Ft Bársonyfanneiek 3450 Ft Oldalzsebes nadrágok 3800 Ft Farmernadrágok 3950-4950 Ft Bársonyingek 3850 Ft Flanelingek 2450 Ft Extra méretekben is. RÓMAI RUHAHÁZ Szeged. Római krt. 38. Nyitva: h-p.: 10-18-ig, sio.: 9-12-ig. Tel.: 322-928