Délmagyarország, 1998. október (88. évfolyam, 230-255. szám)

1998-10-10 / 238. szám

10 KÜLFÖLD SZOMBAT, 1998. OKT. 10. Müncheni ünnepnapok: sör. Aki legény, literes korsóból iszik! Skoda-tempó • Munkatársunktól Skodával, autópályán, Münchenbe. Igencsak harsány hahota kísérte volna ezt a bejelentést, ha mondjuk úgy tíz évvel ezelőtt meri a bátor utazó e három szót gyors egymásutánban a szájára venni. Hiszen még a termékeikre oly büszke csehek se mertek efféle kalandba vágni, tudván, milyen eszeveszett tempóban hajkurásszák egymást a németek csodálatos autóútjaikon. Aztán eljött az a világ, amikor a magyar Skodába vágja magát, forgatja a szervokormányt, nyomja a gázt, hergeli a száznál is több lóerős motort, és bizony észre sem veszi, hogy a kilométeróra már a százhetvenet mutatja. Annál inkább feltűnik a müncheni autóparkolóban ácsorgó bajor vendéglős tekintete. A kíváncsi német, kicsiny sörözője előtt feszelegvén autónk márkajelzését leste. Mert hát abban a városban, ahol a legújabb német autócsodák vonulgatnak tömött sorokban, csak tudni kell, honnan is érkezett a konkurencia. Aha, Skoda... Sehr schön - nyugtázta a látvány a kocsik bajor barátja. Majd megjegyezte: biztos jó kis gép lehet. No, látod, ebben egyetértünk - köszöntem el a mosolygós kocsmárostól, s már be is soroltam az autópályára fölvezető hatsávos útra. Nem volt nehéz dolgom, hiszen udvariasan előre engedtek. Hogy ez már nem a Skodának szólt, hanem a németek kulturált vezetési stílusából kaptam egy kis ízelítőt? Ez nagyon valószínű. Mert ha valaki még nem tudná: német földön az autózást nem idegbetegen rohangálok sportjaként tartják számon. És a német stílust talán mi is megtanulhatnánk. Ha már a kivénhedt rozsdaboglyák helyett mi is világszínvonalú gépekkel parádézhatunk... Hiába vagyunk Münchenben, dortmundos, stuttgartos sálat, pólót is vehetnek a szurkolók Oktoberfest. Erről a nagy sörünnepröl ugyan már évtizedekkel ezelőtt is hallott a magyar, de azt bizony csak a színesebb fantáziával megáldottak tudták elképzelni, milyen féktelen nagy fieszta zajlik ilyenkor a bajorok fővárosában. Aztán kinyílt a világ Kelet-Európában is, s egyre több honfitársunk ül be kocsijába azért, hogy egy-két napig vendégeskedjen a hatalmas sörsátrak környékén, ismerkedjen a történelmi város nevezetességeivei, kilátogasson az Olimpiaparkba, netán megnézze a Bayern München labdarúgó-csapatának egyik rangadóját. így tett szerkesztőségünk munkatársainak kis csapata is, s ma kétoldalas összeállításunkban próbálunk meg ízelítőt adni mindabból, amivel München ajándékozza meg turistáit. Szóval azt mondod, hogy Münchenbe? - kerekedett barátom szeme, amikor elárultam, melyik városban is töltök el négy teljes napot. Majd szorgosan faggattuk egymást, vajon mennyit is tudunk mi, magyarok a bajorok fővárosáról? Ezt a tényt - mármint hogy München Németországon belül Bajorföld első számú városa - talán még az is sejti, aki fél tucat évet is eltöltött azzal, hogy elsőből a másodikba jusson az általános oskolában. Aztán azt is sokan sejtik, hogy jó nagy település lehet, hiszen egykoron (még pedig 1972-ben ám..,) olimpiát is rendezett. Lakóinak pontos számát már csak becsülgetjük (könyvből szerzett tudásomat fitogtatva elárulom: 1 millió 300 ezren lakják Münchent), ám azt egyre többen tudják, hogy szeptembernek végén, októbernek elején valami fergeteges nagy vigadalom központja ám a bajorok fővárosa. Akkor tartatik ugyanis az Oktoberfest, vagyis magyarul, s véletlenül sem szó szerinti fordításban: a müncheni sörfesztivál. Ki számolja a vendéglőket? Bajorországi kalandozásunk tervezgetésekor nem titkolt célként fogalmazódott meg: már pedig ezt a „sörcsudát" (részlet egy tavaly ott járt magyar élménybeszámolójából...) látni kell. Sót mi több: tapasztalatainkat kötelességünk közé is tenni egy olyan város lapjában, amelyik immáron a magyar vidék legnagyobb sörfiesztájának otthonaként került be a fesztiválok nagykönyvébe. Igen ám, de sörfürkészéshez először is át kell autózni Közép-Európán figyelmeztetett a várható gondokra fent említett ismerősöm. akik ezúton is igyekszem megnyugtatni: ma már kontinensünknek ezen a tájékán sem túl nagy megpróbáltatás levezetni 900 kilométert. Ugyanis ha valaki Szegedről Németországba igyekszik, már Kiskunfélegyháza határában rátérhet az autósztrádára, s onnan München kapujáig még véletlenül sem kényszeríti le senki. Vagyis fogadjuk csak el nyugodtan a nagyhangú turisták élménybeszámolóit. miszerint 9 óra alatt ott lehet a Tisza-parti polgár a söröspincék városában. Mert megtettük ezt mi is, gyorsan száguldó, kényelmes Skoda Octaviánkkal. A kérdés csak az, hogy érdemes-e rohanni? Van-e min álmélkodni München utcáit, tereit látva? Nos, ezeket a butaságba mártogatott kérdéseket garantáltan csak az teszi föl, aki még soha nem járt az 1972-es olimpia városában. Ugyanis Münchenben, két esztendővel az évezred vége előtt, éppen félszáz színház és kabaré várja a nézősereget, 40-nél több múzeumban lehet csodálkozni a városban fölhalmozott kincseken. S ha már a számok világában barangolunk, meg ne feledkezzünk egy csöppet sem mellékes tényről: a bajor főváros központjában több, mint 300 szálloda, hotel és motel kínálgatja szobáit a városba érkező idegeneknek. Gyanítom, azt a feladatot már senki nem meri magára vállalni, hogy megszámolja mondjuk a vendéglőket és a sörözőket is. De bizony még az is kimatekozhatja magát, aki mondjuk a metróállomások pontos statisztikáját szeretné elkészíteni. Münchenben olyan kiépített földalatti-vasúthálózat szolgálja az utazókat, amelyik a város minden fontos pontját egy sínláncra fűzi. Nagy szükség is van erre, ugyanis München utcáira nyugodtan kitehetnék a város szenátorai a „Megtelt!" táblát. A helybéliek és a szájtáti turisták le s föl vonulgató menetében autóparkolót pedig csak az talál, aki szemfülességéből több doktori címet is begyűjtött már. így aztán az jár legjobban, aki metrónak alagútjából ballag föl óvárost hódító útjára a Marienplatz közelében. Hiszen azonnal szembesülhet a müncheni múltat idéző csodálatos épületekkel, s persze azokkal a boltokkal is, amelyek előtt a magyar szemek egy másodpercnyi bámészkodás után elkezdik bávatag körtáncukat. Mert azt, ugyebár, mindenki sejti, hogy a Régi városháza mellé erős felindulásból sem telepítenek bálásbutikokat, de az 1 ezer 890 márkás férfi öltöny (ami alig több 200 ezer forintnál...), vagy a szemközti kirakatban forgolódó, 24 ezer 750 márkás karóra mégis csak enyhe zsibbadással ajándékozza meg a szív és a pénztárca tájékát. Ezeket a nem éppen tömegigényt kielégítő cikkeket aligha vásárolják naponta a bruttó 6 ezer márkás átlagfizetésből tengődő bajorok, de annál többen csoportosulnak a piactér ezernyi húsportékát kínáló hentespultjai körül. Nem nehéz megtippelni - ha egyszer megrendezik a sonkák és csülkök világbajnokságát, az aranyérmet különösebb erőfeszítés nélkül megszerzik a derék németek. Ami pedig a 30-35 márkás kilónként húsárakat illeti véletlenül sem hittük volna, hogy egyszer majd az olcsóbb árfekvésű termékek közé sorolhatjuk. Nyolcezren, egy sátorban... Pedig megtörtént. Ugyanis az Oktoberfest helyszínére, a Theresienwiesére érve először a sátrak lenyűgöző méretei nyitják tátogásra a magyaros fesztiválméretekhez szokott idegen száját, majd pedig az árcédulák számait látván indul el a négyszólamú csuklás. A 16 napos össznépi sörnyelésre fölállított vászonborítású épületek pontos négyzetméter felületéről ugyan senki nem tájékoztatja a vendégsereget, de azt bárki leolvashatja a bejárat melletti táblákról, hány derék sörbarát számára van hely egy-egy sátorban. Jómagam jártam olyan teremben, ahol minden gond nélkül elkortyolgathatták egy időben 8 ezer 240-en(!) a komlóbambit. Természetesen találtatik a müncheni sörfeszten kisebb, mondjuk 3-4 ezer fő befogadására alkalmas hodály is, míg a csöndesebb mulatozásra vágyókat 2-300 személyes vacsorázóhelyek várják. Figyelem: csak és kizárólag ülóvendégeket szolgálnak ki a rendhez szoktatott vidám bajor pincérek. Am ha egyszer valaki bevackolja magát - közölte velem egy Münchennel ismerkedő magyar turista - az már vedelheti is a cefrét. Nos, bármilyen hihetetlen, éppen ez a bevackolás tűnik egészen reménytelennek ebben a gigantikus sörparkban. Ugyanis már kora délutántól elfoglalják helyüket a padokkal körbelelt asztaloknál a családi, netán baráti társaságok, s fenéknyi placcáról bizony senki nem tágít, amíg ki nem hirdetik: nyakunkon a záróra, csendesebben sörvitézek. Ez egyébként éjjel 11 órakor köszönt rá az Oktoberfestre, s akkor aztán lehet csudát nézni. Ugyanis azok az asztalon és padon ugráló, féktelen jókedvű dajcsok, akik 10 perccel zárás előtt még a plafont is lerúgták volna nagy vigadalmukban, a békés felszólítást meghallgatván leteszik korsóikat, s elindulnak a kijáratok felé. Hogy ezt a zárójelenetet miként lehetne levezényelni egy magyar sörfesztiválon, egy órával éjfél előtt, talán most ne is nagyon feszegessük. A németek viszont hazaballagnak, s vélhetően eszükbe sem jut, mennyit is fizettek ki egy estényi sörboldogságért. De mi azért csak rögzítsük szorgosan a pontos tényeket. Miszerint az egyliteres korsó (bajorul: mass...) fesztiváli ára 1998ban 11 márka 40-50 pfennig volt, ami ugyebár úgy 1 ezer 300 forintra emlékeztet. Egy fél grillcsirkét már 12 márka 50-ért megvehetett bárki a támaszkodós standoknál, s egy kiló bajor sült csülökért sem kértek el többet, mint 32-34 márkát. Milliárdnál is több márka Hogy ilyen árak mellett mekkora bevétellel ajándékozza meg a sörfesztivál München városát? Nos, amikor az asztalok káoszában botorkáltunk, még nem készültek el az idei évet elemző hivatalos statisztikák. De annyit megtudtunk, hogy tavaly, amikor még minden földi jót úgy 10 százalékkal olcsóbban lehetett megvásárolni, 59,4 millió márkás volt a sörbevétel, a 700 ezer elnyelt bajor sültkolbászra 9 millió 800 ezer márkát áldoztak a vendégek, míg a 64 ezer csülök eladása után 1,6 millió márka csengett be a kasszákba. Most pedig egy testesebb szám következzék: a legoptimálisabb becslések szerint is 450 millió márkát költött egyéb finomságokra a 6 millió látogató. No, persze vaskos tételek szerepelnek a kiadás oldalon is. A sörfeszt vidámparkjában találtatik ugyanis olyan játék, amelynek fölállítása 5 millió márkát vitt el, míg például a pincérnők 16 napi fizetése elérte a 7 ezer márkát, miközben úgy 3 ezer márka borravalót is zsebre tehettek. A sörfesztivál áramszámlája 756 ezer márka volt, az 550 tonna szemét (leginkább szilánkosra tört korsó...) elszállításáért pedig 190 ezer márkát kellett kifizetniük a rendezőknek. S még egy fontos adat: egyes becslések szerint az ellopott korsók száma meghaladta a 180 ezer darabot. Ha pedig mindent összevetünk, 1997-ben 1 milliárd 400 millió márkával gazdagította München városát az alig több, mint két hetes sörfesztivál. Fesztiválhistória • Munkatársunktól Szerényebb bajorok úgy fogalmaznak: az Oktoberfest a világ egyik legnagyobb sörfesztiválja. A sörkultúra nagy ismerői viszont azt mondják, ennél nagyobb sörünnep pedig nincsen. A sörfeszt méreteiről fölösleges lenne vitát rendeznünk, ezért inkább szóljunk arról, milyen történelmi hagyományokra tekint vissza a ma már több millió látogatót vonzó sörkavalkád. Nos, ennek a 16 napos, október első vasárnapjával végződő népfesztiválnak története 1810. október 17-én kezdődött, amikor egy lóversenyt rendeztek Münchenben. Még pedig annak tiszteletére, hogy a bajor koronaherceg, a későbbi /. Lajos király, elvette felségül Therese von Sachsen-Hildburghausent. A lovak vetélkedését népünnepély kísérte, amelyre meghívták München polgárait. Az ünnepség helyszínének területét pedig a menyasszony tiszteletére Theresien wiesének. Teréziamezőnek nevezték el. Egy évvel később a lóverseny helyett mezőgazdasági kiállítást rendeztek a népünnepélyhez kapcsolva, s ettől kezdve az Október-fesztivált - leszámítva a háborús esztendőket - minden évben megtartották a bajor fővárosban. A müncheni városháza legalább olyan szép, mint a szegedi