Délmagyarország, 1998. október (88. évfolyam, 230-255. szám)
1998-10-09 / 237. szám
16 HIRDETÉS PÉNTEK, 1998. OKT. 9. Új eljárás Nagy Bandá ügyében • Szeged (MTI) A Csongrád Megyei Bíróság csütörtökön hatályon kívül helyezte az elsőfokú bíróság ítéletét Nagy Bandá András búnperében, egyúttal új eljárás lefolytatására kötelezte a Szegedi Városi Bíróságot. A megismételt eljárást egy má' sik bírói tanácsnak kell lefolytatnia. Az ismert humoristát azzal vádolják, hogy még 1994 elején Csongrád megyében több alkalommal népszerűsítette az egri székhelyű The Connection Kereskedelmi, Tanácsadó, Szolgáltató és Szórakoztató Bt. piramisjátékát. A vádirat szerint jogtalan haszonszerzés céljából előadásain hamis információkkal megtévesztette a játék iránt érdeklődőket, ugyanis államilag garantált tőkebefektetésről beszélt nekik, nem szólt viszont a piramisjáték kockázatáról. Nagy Bandó Andrást a pénzüket elvesztett károsultak jelentették fel. Az első fokon eljáró Szegedi Városi Bíróság nem látta megalapozottnak a vád állításait, és ezért felmentette a vádlottat. A január végén született ítélet ellen az ügyész fellebbezett, így került az ügy a másodfokú bí~ róság elé. A Csongrád Megyei Bíróság a csütörtöki tárgyaláson - amelyen Nagy Bandó András nem, csak ügyvédje volt jelen - azért döntött az elsőfokú ítélet hatályon kívül helyezése mellett, mert álláspontja szerint a városi bíróság az ítélet meghozatalakor nem vont mérlegelési körébe olyan bizonyítékokat, amelyekre egyébként a bizonyítást lefolytatta. A büntetőeljárási törvény szerint a megyei bíróság nem mérlegelhet, és nem veheti át az elsőfokú bíróság szerepét, ezért kellett visszaadni az ügyet a városi bíróság mérlegelési körébe. Mint az MTI tudósítója dr. Heidrich Gábortól, a Csongrád Megyei Bíróság elnökétől megtudta, a Szegedi Városi Bíróság leterheltsége miatt az új eljárást várhatóan csak 1999 januárjában folytatják le. Slosárt felmentették. Hollót elítélték • Budapest (MTI) A Fővárosi Bíróság részben helybenhagyta az elsőfokú ítéletet és felmentette Slosár Gábort, a Magyar Vállalkozásfejlesztési Alapítvány egykori kuratóriumi elnökét csütörtökön hozott r jogerős ítéletében. A bíróság ugyanakkor megváltoztatta az elsőfokú felmentő ítéletet és a másodrendű vádlottat, Holló Zsuzsannát, aki az alapítvány irodájának vezetője volt, egy év nyolc hónap próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte, különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntette miatt. Bánáti János ügyvéd. Holló Zsuzsanna védője a tárgyalást követően az újságíróknak elmondta: nem tartja elfogadhatónak az Ité* lelet, ezért felülvizsgálati eljárást kezdeményez a Legfelsőbb Bíróságon. JANUS PANNONIUS TUDOMÁNYEGYETEM TOVÁBBKÉPZŐ KÖZPONT nevében tiszteleltei meghívjuk hagyományos § ADÓEGYETEM 99§ (imű továbbképző konferenciánkra, melyet 1998. december 3-4-én az országban egyszerre négy városban rendezünk Az előadásokat a Pénzügyminisztérium vezető szakemberei tartják az 1999. évi jogszabályváltozásokról: Adópolitika • Adóigazgatás • Társasági adó SZJA • ÁFA, Jövedék, Fogyasztási adó Gt és Számvitel • Vám • TB Budapest: Tol/Fax: 1/302 5872,1/302 7000, Nagvfconiisa: W.: 93/311-036,93/314-199 Pécs: Tel /Fax: 72/251 200,72/251-444/2132, Siofnok- W /Fox: 56/371-451 Gélén Olivémé Résivéteü díj: 19 500 Ft, rendezd szervek tagjai és az október 30-ig befizetek részére: 18 500 Ft. 4» -faanyagvédöszerek: TETŐI FI kombinált, égéskésleltető hatású szar Tetőszerkezetek védelmére! • tetol rkb: gomba- és rovarkér ellani szer. Kültéri faanyagok védelméről ibjráiwajham: MAV1XVÍD Kft. Ml/tan I /MM906 MÁVrtVÍD Kh. PlhpikUaiy, t.L/l«t: S4/C5t-011 Piyant II. XnknU, lak/hí: 76/405 *59 Okin Kft. Sng.d, 61/466 477 mo^ Eredeti PMIN^ PUMA cipők 6 hónapos garanciával, 98-as PUMA ruházat, Tom King sportruházat széles választékban. Szeged, Takaréktár u. 1. Tel.: 62-424-493. Nyitva: H-P.: 9-18-ig, szo : 9-12-ig. Államigazgatási szerv államháztartási és önkormányzati költségvetési ismeretekkel, legalább ötéves szakmai gyakorlattal rendelkező munkatársat keres költségvetési elemzéssel kapcsolatos munkakör betöltésére. Alkalmazási feltételek: - közép- vagy felsőfokú szakirányú végzettség - erkölcsi bizonyítvány (3 hónapnál nem régebbi) - munkaköri alkalmassági vizsgálat. Az alkalmazás elbírálásánál előnyt jelent: Excel, illetve Word felhasználói szintű ismerete. A munkakör betöltése 1998. november 1 -jétől lehetséges, bérezés a köztisztviselők jogállásáról szóló, 1992. évi XXIII. törvény alapján történik. Jelentkezési határidő: 1998. október 15. A jelentkezéseket írásban, az iskolai végzettséget igazoló okmány(ok) fénymásolatával kiegészítve, a BM Csongrád Megyei TAKISZ Szeged, 6701 Pf.: 418. címre, Balog Józsefné humánpolitikus nevére kérjük küldeni. e 9 u i « * Quaestor Business Travel Szegedi Iroda 6720 Szeged. Deák F. u. 34. Tel./fax: 62-424-565, 62-424-564, 62-424-563 ikim; 1294/95 Hogy utazása kényelmes és gyors legyen, utazzon repülővel! Hogy repülőjegye kedvezményes legyen, utazzon velünk! Repülőjegyek 5 kontinens több mint 1000 városába, helyszíni foglalással! Amszterdam, Brüsszel 33 000 Ft Párizs, Madrid 36 500 Fi Düsszeldorí, Frankfurt 36 000 Ft London 35 000 Ft New York 73 000 Ft Toronto, Montreal 82 000 Ft Kairó 46 000 Ft Keresse! kül- és belföldi szilvesztari ajánlatainkat és síelést lehetőségeket Szlovákiába, Ausztriába, Szlovéniába, Olaszorszác^a, Franciaországba! Külfoldi utazásaihoz a ladvező díjtételű AHICO utmbizlosfcokot ojánljuki •POUTIKAI HIRDeTESm A PSZE napsugaras partyjának > műsorkínálata 1998. október 10. Szegedi Nemzetközi Vásár „U" pavilonig [ LS^s. A nap házigazdája: Pál Ildikó _ ——-Üc 14.15: Rövid megnyitó - Kővári Árpád, a Polgári Szegedért Egyesület elnöke Meghívottak: dr. Molnár Imre független polgármesterjelölt 14.15-14.30: Nevezés a kerékpáros és görkorcsolyás ügyességi gyermekversenyre Szabadtéri program: 14 45-15.15: Ügyességi verseny gyermekeknek A pavilonban közben: 14.30: Gumimacik gyermek rock and roll tánccsoport műsora 15.00: Pavane - történelmi táncok Folyamatos játszóház a kicsiknek... 15.30-16.30: PRTbuli 16.30: Somló Gábor színművész „Polgári Humora" 17.00: Forg Formáció zenés összeállítása 17.30-18.00: „Kérdezzen, ne politizáljon!" címmel humoros beszélgetés 18.00: „Ez is operett, az is operett?" Zongorán kísér: Lakatos Béla Közreműködnek: a Szegedi Nemzeti Színház művészei és a PSZE vállalkozó kedvű képviselőjelöltjei 18.30: „Mit kíván a szegedi polgár?", avagy „Ki mit tud többet a PSZE-ről?" - humoros vetélkedő 18.45: PSZI Esti Mese - Somló Gábor meséjét elmondja: Pál Ildikó 18.50: A Molnár Dixieland bulija meglepetésekkel. Egész nap: Csapoltsör-akció - egyet fizet, kettőt kap... üdítő, sörkorcsolyák. Mezőgazdasági Szolgáltató és Kereskedelmi Részvénytársaság A KITE Rt. Nádudvar hódmezővásárhelyi székhellyel keres öntözésben jártas kertészmérnököt. jelentkezés: írásban, rövid szakmai önéletrajzzal az alábbi címen: KITE alközpont 6800 Hódmezővásárhely, Kutasi út 69. HIRDESSEN SLÍNSSFSSNL Október 21-től már nem csak magazinjainkban hirdethet színesben, hanem napilapjainkban, a Délmagyarországban és Délvilágban is! További felvilágosítást ügyfélszolgálati irodáinkban kaphat: Szeged: 62/311-819 (Gábor Ildikó), Hódmezővásárhely: 62/342-419, Makó: 62/213-198, Szentes: 63/314-838, Csongrád: 63/483-656 EGY AJÁNLAT - SZÍNES LEHETŐSÉGEKKEL! Nyugati haszongépjármüvek FELNI KFT. (Volvo, MAN, Mercedes, Scania, Renault, DAF, Kögel, Schmitz, Nissan stb.) alkatrészeinek forgalmazása. 9 W 50 IFA 9 L 60 IFA 9 Barkas 9 TÁTRA 9 Multicar 9 Zl K 9 NYSA 9 Skoda l.iaz 9 Rohm- 9 Avia 9 UAZ alkatrészek, akkumulátorok, gumiköpenyek nagy választéka! Nyitva: H-P.: 7-16.30. Szo.: 8-12 óráig. T-Hús Nagyker ajánlata! Kolbászhús, darálva 498 Ft Pacal 390 Ft Marhalábszár 648 Ft Libaháj 140 Ft Tyúk 324 Ft Csirkecomb 423 Ft Pulyka alsócomb szárny nyak 287 Ft Az árak az áfát tartalmazzák! Magánszemélyeket tételenként 5 kg feletti mennyiségtől szolgálunk ki! Kelbászkűsra rendelést t/eszünk fel! Ngitéatartás: k.-p.: 6-16, szo.: 6-12-ig. Tel.: 666-259 SZEGED, SZABAD SAJTÓ u. 29. A Delfin Computer Informatikai Rt. (6800 Hódmezővásárhely, Szántó K. J. u. 64.) igazgatósága közgyűlést hív össze 1998. november 9-én, 14 órára Hódmezővásárhely, Szántó K. J. u. 64. sz. alatt, a Delfin Rt. tárgyalótermébe. Napirend: 1. Az alapszabály módosítása. 2. Az alaptőke felemelése új részvények forgalomba hozatalával, melynek tervezett mértéke 24 (XX) 000 (azaz huszonnégymillió) forint. Az új részvények az. eddig kibocsátott részvényekkel azonos sorozatba, fajtába és osztályba tartoznak. Az új részvények kinyomtatásra kerülnek. Összesen 240 (azaz kettószáznegyven) darab, egyenként 100 000 (azaz egyszázezer) Ft névértékű részvény kerti) kibocsátásra, fgy a társaság alaptőkéje 40 000 (XX) (azaz negyvenmillió) Ft-ra emelkedik, amely 400 (azaz négyszáz) darab, névre szóló, nyomdai úton előállított törzsrészvényből áll. Az újonnan kibocsátott részvények jegyzésére jogosult Knyur Géza (6800 Hódmezővásárhely, Szegfű u. 4-6. III/!.): 19000 000 (azaz tizenkilencmillió) Ft. Simon Sándor (6800 Hódmezővásárhely. Kard u. 10.): 3 000 (XX) (húrommillió) Ft. Varga György (6800 Hódmezővásárhely, Zrínyi u. 86.): 2 000 000 (kettőmillió) Ft értékben. 3. Döntés az 1998. március 30. napján tartott közgyűlésen hozott határozatok hatályáról. 4. Döntés az 1998. július 7. napján tartott közgyűlésen hozott határozatok hatályáról. 5. Egyebek. Szavazati jog gyakorlása az alapszabály szerint. Határozatképtelenség esetén a megismételt közgyűlés helyszíne, napirendje változatlan, ideje: 1998. november 9-én, 15 óra. u ga<agk7á)(?tj(iníia (jsodaaaiuaíl SOgqlogds űuosög&G? tömegautomatika, 5 kg ruhatöltet, 65 I vízfogyasztás, 1,2 kW 05 900 n helyett <39 ®®® 39 j áfteanQaa j ^raaaGüodE/oa [poreaftrö 1200 W teljesítményszabályzó, turbókefe OEWft helyeit 20 ®®® 39 pQGraaÖV/á) 1300W m&m* helyett 0® ©®® 39 saomoojs taiM bSQ3 000 175/601 88 900 Ft helyett m ®®® 39 12 teríték, 16 I vízfogyasztás, 0,9 kW J 97 900 ft helyett QS £>®® 39 0\2Z7(2 űx)3(I)3 GL|8{?9 távszabályzós, 3 CD-s 52 900 TI helyett ©®® 39 az ínyenceknek 4*966* helyett 0® ®®® 39 OTP-hitellehetöség, ingyenes házhoz szállítás Szeged Nagyáruház földszinti elektronikai osztály Tel.: 62-470-270/108 mellék A MARS a világ több mint 100 országában jelen van kiváló minőségű, neves élelmiszer-ipari termékeivel. Multinacionális cégünk dél-magyarországi állateledelgyára az elmúlt évek során sikeresen fejlődött, így termékeivel piacvezető szerepet tölt be Magyarországon. Legismertebb márkáink: PEDIGREE, CHAPPI, WHISKAS, KITEKAT. Az idén új gyártócsarnokkal bővítettük cégünket, így újabb termékekkel bővült palettánk, úgy mint RASK, BISCROK, MARKIES, SNAP. Sikeres üzleti fejlődésünk, amely a gyártókapacitás további bővítését indokolja, folyamatosan újabb kihívások elé állítja dinamikus, fiatEÜ csapatunkat, amelyet most az fdábbi pozícióval kívánunk erősíteni: ANYAGGAZDÁLKODÁSI TERVEZŐ (tárgyalóképes angol nyelvtudással) A sikeres jelölt feladata az anyaggazdálkodási folyamat tervezése, optimális anyag- és készletgazdálkodás kialakítása. A külső logisztikai információs csatornák koordinálása és fejlesztése. A logisztikai csapat tagjaként, az osztály stratégiai tervének megvalósításában kiemelkedő szerepet betölteni. A munkakör betöltőjének alapvető feladata egyéni ötletekkel, javaslatokkal elősegíteni a vállalat hatékonyságának javítását, a versenyképesség fokozását. Az állás betöltéséhez felsőfokú végzettséggel rendelkező, dinamikus, lelkes, állandó fejlődésre törekvő, hatékony, kreatív szakemberek jelentkezését váijuk, akik igénylik a munkájukkal járó felelősséget és szeretnek csapatban dolgozni. Kiemelkedő jövedelmet, folyamatos továbbképzést és karrierlehetőséget biztosítunk. Magyar és angol nyelvi szakmai önéletrajzát, bizonyítványmásolatait, fényképét az alábbi címre kérjük: Effem Hungary Gyártó Kft. 6648 Csongrád-Bokros, I. kerület. Tel.: 63-482-260