Délmagyarország, 1998. szeptember (88. évfolyam, 204-229. szám)
1998-09-28 / 227. szám
2 KÜLFÖLD Bokszoló után Télapó? S zlovákiában a helyzet változik, de még komoly utóvédharcokra lehet számítani. Kizártnak tartom, hogy Meciar és pártja olyan könnyen beletörődjön abba, hogy egyik napról a másikra kiütik a ringből, és más, mások állnak a helyére. Meciar megkapja a kormányalakítási megbízatást, amit a józan ész szabályai szerint nem tud teljesíteni. S egy olyan törékeny demokráciában, mint amilyen a szlovák, ha nem is nyílt törvénysértések, de mindenképpen súlyos vádak, etikátlan támadások fordulhatnak elő. Bár ne így lenne! Ami Szlovákiában történik, kicsit hasonlít a magyar és - más szempontból - a román fordulatra. Nálunk is rájött arra az ellenzék, hogy az utódpárt nem olyan erős, hogy abszolút legyen a fölénye, ezért össze kell fogni, ha változást akarnak. Szlovákiában négy párt tagja ennek az ellenzéki koalíciónak, s a józan ész szabályai szerint nekik kell majd megkapniuk a kormányalakítási megbízást. Bár, ha közülük csak egy politikai erő átáll a túloldalra, akkor borul a koncepció. Másrészt a helyzet a román állapotokra is hasonlít, lévén ott is be kellett vonni a magyar pártot a kormányzásba, mert nem lehetett mást tenni: egy oldalon álltak. Végre talán bebizonyosodik az, hogy nem nemzetiség szerint osztódnak meg a pártok, hanem közös program, közös jövőkép alapján. Jf^gyelőre nagyon furcsa kimondani, hogy kiütötték EL Meciart. De eszembe jut egy megfelelően erőltetett hasonlat: bizonyára mindenki örül annak, ha egy bokszoló után egy Télapó irányítja északi szomszédunkat. Bokszoló múltra Meciar tekinthet vissza, az ellenzék frontemberét, potenciális miniszterelnök-jelöltjét Mikulás Dzurindának hívják. Kérdés, mi van a puttonyában. Izrael: úi • Jeruzsálem (MTI) Izrael olyan új fegyvereket fejleszt ki, amelyek képesek hatástalanítani a szíriai rakétákat - jelentette be szombaton az izraeli védelmi minisztérium egyik vezetője, Mose Peled tartalékos táborfegyverek nok. „A Hetz elnevezésű rakétaelhárító rakéta mellett olyan támadó és védelmi; eszközök kifejlesztésén dolgozunk, amelyek már nem sokkal a szíriai rakéták indítása után képesek elérni ezeket" - közölte a tábornok. e Szlovákiai választások Meciar nyert - ellenzéke győzött „Égbekiáltó" • Vatikánváros (MTI) A pápa tűrhetetlennek nevezte az „égbekiáltó különbséget" az emberiségnek a gazdasági jólét és a tudományos haladás minden előnyét élvező része és az ínséget szenvedők nagy tömege között. Szokásos vasárnap déli Úrangyala-imádságában II. János Pál katolikus egyházfő Páli Szent Vince, a karitatív szervezetek védőszentjének ünnepét, valamint az éhező Lázárról és a dőzsölő gazdag emberről szóló bibliai példabeszédet használta fel annak hangsúlyozására, hogy „az igazságosság és a béke melletti elkötelezettség" kiemelten fontos aspektusa a Krisztus születésének 2000. évfordulójára való felkészülésnek. Az euróról tárgyaltak • Bécs (MTI) Az Európai Unió pénzügyminiszterei és jegybanki elnökei szombati bécsi nem hivatalos konferenciájukon megállapodtak abban, hogy december 31-én 11.30-kor hozzák nyilvánosságra az 1999. január elsejétől érvényes közös pénz, az euró átváltási árfolyamait. Rühe ultimátumot sürget • Bonn (MTI) A német védelmi miniszter egy vasárnapi sajtónyilatkozatában burkoltan bírálta a NATO főtitkárát a jugoszláv elnökkel szemben Koszovó kapcsán mutatott engedékeny magatartásáért. Volker Rühe a Welt am Sonntag című újságban mielőbbi ultimátumot sürgetett Szlobodan Milosevics elmére, mert szerinte csak így lehet véget vetni a szerbek katonai akcióinak Koszovóban. Elhallgat a BBC magyar adása? • London (MTI) A BBC Világszolgálata általános költségcsökkentési okokból meg akatja szüntetni német, magyar és szlovák nyelvű adásait. A The Sun.day Times értesülése szerint a külügyminisztérium által finanszírozott világszolgálatot a Foreign Office mintegy 20 millió fontnyi megtakarl- , tási terve készteti arra, hogy felhagyjon ezekkel az adásokkal, s még néhány további idegen nyelvű műsorral, így a Nepálba és az Afrika i portugál nyelvű részére sugárzó adással. Kilenc hónap • Tel-Aviv (MTI) Kilenc hónap letöltendő és 15 havi felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte egy Tel-Aviv-i bíróság Jichák t Rabin néhai izraeli kor- ; mányfő gyilkosának ba- i rátnőjét, amiért semmit sem tett a merénylet megakadályozására. A bíróság nem fogadta el az ügyész indítvá- j nyát, aki kétévi letöltendő börtönt kért a 23 éves Margalit Har-Sefire. A lány júniusban bűnösnek vallotta • magát abban, hogy tudott barátja, Jigal Amir gyilkos szándékáról, de nem szólt róla senkinek. • Orosz hadsereg Éhezők és valamelyest jóllakottak • Moszkva (MTI) Az orosz hadsereg létszáma jelenleg már csak 1 millió 353 ezer fö, s az év végéig a tervezett 1,2 millióra csökken - közölte Moszkvában Vlagyimir Potapov altábornagy, az orosz Nemzetbiztonsági Tanács titkárának helyettese. Potapov az orosz haderőreform menetét ismertetve kiemelte, hogy jelentős mértékben csökkentették már a feltöltetlen és kevéssé hadrafogható egységek számát, s ugyanakkor növelték az állandó készültségi szintű alakulatok számát: immár 12 ilyen ezred és 17 önálló zászlóalj van az orosz hadseregben. A Szevodnya című orosz napilap szombaton arra figyelmeztetett, hogy az orosz hivatásos katonák körében robbanásveszélyes pszichológiai helyzet van kialakulóban, s a tisztek egyre bizalmatlanabbak a hatalom iránt. A Média-Moszt sajtóholdinghoz tartozó lap szerint az orosz vezérkar jelentésében arra figyelmeztette Jevgenyij Primakov kormányfőt, hogy a hadseregen belüli állapotok „veszélyes, az állam létét fenyegető mezsgyéhez érkeztek". A hangulatjelentések szerint egyes alakulatok tisztjei akiknek több hónapos, 2-3 ezer dollárnyi zsolddal adós az állam - készek akár a transzszibériai vasút lezárására is. Katonatisztekről, nem pedig bányászokról és nyugdíjasokról van szó - emelte ki az Őrosz lap, a titkosszolgálati jelentésekből idézve olyan eseteket is, hogy egyes tiszti családokban volt példa a háziállatok - nem haszonállatok! - húsának fogyasztására is. Nem kétséges, hogy kit követne majd a sorállomány, hiszen tavaly is csak 290 napra elegendő, idén pedig még soványabb ellátmányt kaptak az egyszerű katonák írta a Szevodnya. Intő jel a fegyveres testületek megosztottsága is: vannak éhező és valamelyest jóllakott egységek. A belügyi alakulatok és a Határőrség sokkal jobb helyzetben van a hadseregnél, s ezért könnyen lehet, hogy majd a barikádok két oldalán állnak majd. S ha a védelmi minisztérium és a vezérkar elveszti ellenőrzését a csapatok felett - beleértve a rakétás egységeket és a nukleáris támaszpontokat, akkor az orosz pénzügyi csőd gyermekded viccnek tűnhet majd az új helyzethez képest - írta az orosz napilap. Mikulás Dzurinda, az ellenzéki Szlovák Demokratikus Koalíció (SDK) miniszterelnök-jelöltje feleségével, Eva asszonnyal győzelemként élte át a választási eredményt. (MTI Telefotó) O Pozsony (MTI) Az eddigi ellenzék győzelmét hozta a pénteken és szombaton tartott szlovákiai parlamenti választás: noha a legnagyobb párt ismét az eddigi kormánykoalíciót vezető Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom (HZDS) lett, az ellenzék négy pártja összesen a parlamenti mandátumok több mint 60 százalékát szerezte meg. A gyakorlatilag végleges, ám még nem hivatalos eredmények szerint a HZDS a szavazatok 27 százalékát és az ezzel járó 43 képviselői mandátumot kapott. A sorrendben második a 26,33 százalékot és 42 mandátumot elért Szlovák Demokratikus Koalíció (SDK), melynek a fiatal és ambiciózus kereszténydemokrata, Mikulás Dzurinda a frontembere. Harmadikként a rendszerváltás előtti kommunista párt utódpártjának tekintett Demokratikus Baloldal Pártja (SDL) végzett: 14,66 százalékot és 23 mandátumot szerzett. A Magyar Koalíció Pártja (SMK) 9,12 százalékkal és 15 mandátumával az egy hónap múlva megalakuló új törvényhozás negyedik legerősebb pártja lesz. A nacionalista Szlovák Nemzeti Párt (SNS) 9,07 százalékot és 14 mandátumot ért el, 5 képviselővel többet juttatva be a parlamentbe, mint korábban. Az új parlament új pártja - a várakozásoktól elmaradó 8,1 százalékával és 13 mandátumával - a Rudolf Schuster nevével jegyzett Polgári Egyetértés Pártja (SOP) lesz. A hat parlamenti párt közül a négy ellenzéki erő, az SDK, az SDL, a magyar MKP, és a SOP összesen 59,12 százalékot és 93 mandátumot kapott a 150 tagú parlamentben: ez minősített többséget biztosít számukra. Merényletterv az ENSZszékház ellen • Stokcholm (MTI) Az amerikai rendőrség körözést adott ki két férfi ellen, akiket azzal gyanúsít, hogy merényletet terveztek az ENSZ székháza és Irán New York-i képviselete ellen közölte szombaton egy svéd napilap. A Dagens Nyheter szerint a svéd, illetve kanadai útlevéllel rendelkező két terrorista szeptember 15-én engedélyt kapott, hogy az ENSZ Közgyűlése idején dokumentumfilmet forgasson a világszervezet jövőjéről az Art Vision nevű, Malmőben alapított svéd vállalat megbízásából. Ilyen cég azonban, mintutóbb kiderült, nem létezik. A svéd hatóságok által értesített amerikai rendőrség a Közgyűlés színhelyét és Irán ENSZ-nagykövetségét ábrázoló alaprajzokat talált a feltételezett terroristák szállodaszobájában, de a két férfinak nyoma veszett. Az FBI nyomozói szerint a két körözött férfi az iráni rezsim ellen harcoló, Modzsahedin Khalk elnevezésű terrorszervezet tagja lehet - a szervezetnek Svédországban és az Egyesült Államokban is vannak csoportjai -, s négy nappal azelőtt érkeztek New Yorkba, hogy Mohammad Hatami iráni elnök megkezdte egyesült államokbeli látogatását. Hatami a múlt hétfőn szólalt fel az ENSZ-ben. Magyar Államkincstár Csongrád Megyei fiókja 6720 Szeged, Deák Ferenc u. 17. Telefon: (62) 472-272 (pénztári órák: hétfőtől-péntekig 08-13 óráig) Szolgáltatásaink: Állampapír forgalmazás (Magyar Államkötvény, Kincstári Takarékkötvény, Kamatozó Kincstárjegy, Diszkont Kincstárjegy) • Másodpiaci forgalmazás (korábbi kibocsátású állampapírok vétele és eladása) • Újrabefektetési lehetőség (időkiesés és kamatveszteség nélkül) • Ingyenes értékpapírszámla • Vételkor és eladáskor átutalás folyószámláról, folyószámlára Vásároljon állampapírt közvetlenül a Kibocsátótól, a Magyar Államkincstár Fiókjaiban, ahol az állam az állampapírokra teljeskörű garanciát vállal. Állampapírok vásárlására lehetőség van még az elsődleges forgalmazóknál és egyéb értékpapír-forgalmazóknál is.* A Magyar Állampapírok biztonságát az állami garancia adja, melynek értelmében az állam az adott állampapír tökéjét és kamatait esedékességkor a forgalmazóknak mindenképpen kifizeti. *Felhivjuk a befektetők figyelmét arra, hogy a forgalmazók kiválasztásakor és megbízásakor körültekintően járjanak el. mivel a kifizetőhelyek esetleges szerződésszegése, vagy visszaélése esetén a kifizetésekért a kibocsátó Iazaz az állami nem vállalhat felelősséget RÉSZLETES INFORMÁCIÓ: 0 6-40-2 4-24-2 4 (HELYI HÍVÁS)