Délmagyarország, 1998. szeptember (88. évfolyam, 204-229. szám)

1998-09-26 / 226. szám

rr'títí T ~~ • SZOMBAT, 1998. SZEPT. 26. STEFÁNIA-INTERJÚ 11 • Kende Péter az európai nyitott kérdéseiről n Az emberi szálak átszövik Európát" Kende Péter történész, szociológus az 1956-os magyar emigráció egyik legkövetkezetesebb szellemi vezéregyénisége a József Attila Tudományegyetem „Európai integráció - európai filozófia" című konferenciáján vett részt Szegeden. Az alábbi Interjúban az egységesülő Európa időszerű kérdéseiről fejti ki véleményét. • Tanár úr, ön 1956-tól egy szabad országban követte nyomon Nyugat-Európa gazdasági és politikai egységesülési folyamatát és politikai történészként nagy rálátása van erre. Szeretném, ha ebben az interjúban azokról a ma is nyitott európai kérdésekről lenne szó, amelyek a csatlakozás előtt álló Magyarország számára is felvetődnek. Mindenekelőtt, amikor az európai egységesülés előnyeiről beszélnek, rendszerint a konfliktusok nélküli, békés politizálást, egy európai békekorszak lehetőségét emelik ki. Ön szerint az Európai Unió tökéletes biztosíték egy európai háború elkerülésére? - Valljuk be, a béke feltételét elsősorban egy katonai szervezet, az Észak-atlanti Szövetség jelenti. A szovjet tábor felbomlásával egypólusúvá vált világ centrumát az Atlanti-térség képezi, és itt összpontosul a legjelentősebb katonai hatalom, a legerősebb politikai befolyás és a leghatékonyabb információáramlási infrastruktúra. Ezzel együtt is rendkívüli dolog azonban, hogy a nyugat-európai országok között immár ötven éve nem merült fel még a lehetősége sem a világháborúkhoz hasonló konfliktusoknak. A gazdasági és a politikai összeköttetések mellett oly mértékben szorosakká váltak a kulturális és emberi kapcsolatok az európai népek között, hogy eleve képtelenség a háborúskodás gondolata. Mára már teljesen a mesék birodalmába ment át egy francia-német vagy egy olasz-osztrák háború lehetősége. • Hadd vessem közbe, hogy a gazdag kapcsolatokat ápoló franciák és németek között azért mégiscsak tapasztalható némi történelmi gyökerű ellenszenv. A többnemzeti együttélés mintapéldájaként emlegetett Svájc egyik felén tanácsosabb franciául, a másikon pedig németül megszólalni... - Én ezt a jelenséget inkább a rokonszenv hiányának, vagyis közömbösségnek nevezném, semmint valódi, élő utálatnak. És ez is inkább azokra a területekre jellemző, ahol nem élnek egymás mellett franciák és németek. Mert ahol kapcsolat van, ott szükségképpen kialakul az együttműködésből eredő kölcsönös megértés és empátia. Az, hogy a kapcsolatoknak ilyen sűrű hálózata alakult ki Európában, záloga annak, hogy a népek ne kezeljék egymást ellenségnek. Itt vannak például a hatvanas-hetvenes években indult testvérvárosi kapcsolatok, amelyekbe Magyarország is bekapcsolódott. Noha ezek inkább egyegy jó bulit jelentettek a polgármestereket körülvevő hivatalnokok számára, de bármennyire is kimerül e kapcsolat a kölcsönös utazgatásokban, mégis emberek tucatjai látogattak el a másik helyre és ——^^ , , r , : A párizsi magyar emigráció két egyénisége: Kende Péter történész és Méray Tibor újságíró. (MTI Telefotó) tapasztalhatták meg az ottani életet. Mindegy, végül ki ennek a haszonélvezője, a kapcsolat ténye beszivárgott a köztudatba. • Mit válaszolna Heller Ágnesnek arra a kérdésére, hogy vajon létezik-e egyáltalán politika a háború és a háborús fenyegetés végső „eszköze" nélkül? - Az európai civilizáció egyik nagy vívmánya, hogy pacifikálni tudta az emberek közötti politikai kapcsolatokat, amelyek a régi időkben mindig fegyveres természetűek voltak. Az ókori Görögország városállamai, amelyekre a mai társadalmi berendezkedés modelljeként gondolunk, állandóan hadakoztak egymás ellen. A politikai kapcsolatok ősi formája a hódítás, a leigázás és a másik kiszipolyozása. Ezeken a viszonyokon az európai civilizáció, jórészt a kereszténység befolyása alatt, sokat szelídített. A középkori katolikus egyház nagy érdeme, hogy megpróbálta pacifikálni a barbár főurakat és megkísérelte civilizálni a törzsek közötti politikai kapcsolatokat. Az újkorban aztán a humanizmus filozófiai hatása, majd a nemzetközi jog kifejlődése előbb a nemzetközi kapcsolatok, majd az emberi kapcsolatok humanizálásához járult hozzá. Bibó István például az európai történelemben a 18. századot azért tartotta sokra, mert úgy vélte, hogy e késői dinasztikus Európában a körülményekhez mérten civilizáltakká váltak a háborús kapcsolatok. Az összecsapások inkább szimbolikus háborúk voltak, amelyekben kevés embert öltek meg. A cél az volt, hogy fegyveresen döntsenek el kérdéseket, és nem az, hogy sok embert öljenek. Ha már eldőlt, hogy ki az erősebb, akkor abbahagyták. Amikor a franciák XIV. Lajos idejében bevonultak a Rajna-vidéki Pfalz tartományba és ott nagy pusztítást vittek végbe, ezt akkor már mindenki úgy tekintette, mint a barbárság egy késői fellángolását. Pusztítani már nem volt divat a XVIII. században. A huszadik század vad háborúi ellenére is az a véleményem, hogy az európai civilizáció lényegi tulajdonságai közé tartoKende Péter 1927-ben született Budapesten. A Pázmány Péter Tudományegyetemen (19461948), majd a párizsi Sorbonne-hoz tartozó Ecole pratique des hautes étudesön (1958-1964) tanult történelmet és szociológiát. 1949-től a Szabad Nép külpolitikai szerkesztőjeként dolgozott, 1954 őszén egyik főszervezője volt a szerkesztőségben lezajlott lázadásnak, amelynek keretében a lap pártvezetésén számon kérték a hazugságokat. 1955-ben ennek hatására elbocsátották és Szegedre, a Délmagyarország szerkesztőségébe helyezték, ahol 1956-ig dolgozott. Budapestre visszatérve tevékeny részese volt az 1956os forradalomnak, alapítóNév/egy ja az akkor indított és a Népszabadsággal azonosulni nem kívánó Magyar Szabadság című lapnak. A szovjet csapatok bevonulása után vezető szerepet vállalt az Október 23. című illegális újság készítésében. Ennek következtében menekülnie kellett az országból 1957-ben Párizsban telepedett le, ahol folytatta tanulmányait. 1959 és 1964 között a brüsszeli Nagy Imre Intézet főmunkatársa, 1962 és 1988 között a Méray Tibor szerkesztette Irodalmi Újság szerzője, illetve politikai szerkesztője volt. 1969-től a legnevesebb francia egyetemek politológia előadótanáraként dolgozik. 1978ban megalapította a párizsi Magyar Füzetek című lapot, amelynek 1990-ig 20 száma jelent meg, gondozásában pedig 23 könyvet adtak ki. Mindvégig a magyar emigráció szellemi vezetői közé tartozott. Hazalátogatását még a megpuhult Kádár-rendszer sem tartotta kívánatosnak. A rendszerváltozás idején tért vissza Magyarországra. Jelenleg az 1956-os Dokumentációs és Kutató Intézet kurátora és társelnöke, valamint a francia Centre National des Recherches Scientifiques programvezetője. Számos politológiai és társadalomtudományi mű szerzője. 1993 óta a Magyar Tudományos Akadémia külső tagja. zik politika emberségesebbé és civilizáltabbá válása. A kérdésre tehát az a válaszom, hogy igen: lehet politizálni háború nélkül, hiszen az emberek a békés politizálást tekintik a normális állapotnak, és nem az erőszakos konfliktusokat. Régebbi korokban az emberek tisztában voltak azzal, hogy a háború az uralkodó állapot, s ehhez igazodtak. Csak néha tudtak fellélegezni, amikor lakhelyükön éppen nem vonultak át rablóhordák. Az az európai civilizáció, amely mára kialakult, annak a törekvésnek ad kifejezést, hogy legyen értelme építeni, s ami felépült, azt ne romboljuk le értelmetlenül. • A magyar polgár hajlamos az államot történelmileg valamiféle ellenségnek tekinteni. Mit gondol, ha a csatlakozás végbemegy, az Európai Unió közigazgatási központját, Brüsszelt milyen szemmel fogják nézni Magyarországon ? - Ebben a kérdésben az az európai tapasztalat, hogy a nemzeti kormányoknak sikerült a választók ellenszenvét Brüsszelre áthárítani. A kedvezőtlenül fogadott döntések esetén általában arra hivatkoznak, hogy a döntés a brüsszeli bürokratáktól származik és nem az illető ország kormányától. Ez persze képmutatás, hiszen a brüsszeli bizottságot a kormányok nevezik ki, a bizottság fölött pedig ott áll a miniszterek tanácsa, amely bármit meg tud vétózni, amit a bizottság kidolgozott. Nem igaz tehát, hogy a nemzeti kormányoknak nincs közük a döntésekhez, de ez egy kényelmes módszer arra, hogy az állami bürokraták iránt érzett ellenszenvet a nemzeti szintről átvigyék a nemzetek fölötti, távoli szintre. A bürokrácia iránti ellenszenv legalább már integrálódott Európában. Magyarországon ez a jelenség sokkal hamarabb fog bekövetkezni, mint bárhol Európában annak idején. A magyar szakmai közvélemény, a kamarák, a szakszervezetek, az iparcsoportok egykettőre haragudni fognak Brüsszelre. E szempontból a nehéz döntések terhe némileg lekerül a magyar kormányok válláról és átkerül egy névtelen, arctalan bürokráciára. • Itt van például a magyarországi gabonaválság. Vajon ez előfordulhatott volna az Európai Unión belül is? - Valószínűleg nem, hiszen az Európai Uniónak meglehetősen hatékony mezőgazdasági szabályozó rendszere van, lévén, hogy éppen ezt akarták elkerülni, ami Magyarországon idén a többlettermelés miatt kialakult. A korabeli Közös Piac egyik célja az volt, hogy rendezett piacot alakítson ki a mezőgazdaságban. Ez nem abban az értelemben volt tervgazdaság, ahogyan a pártállami rendszerben: csak annyiban tervezett, hogy a fölöslegeket és a hiányokat el lehessen kerülni. Ezáltal a tagországok stabil árakat tudnak fenntartani, noha ezek az árak a Közös Piac kezdete óta jelentősen eltértek a világpiaci áraktól. A másik cél éppen az volt, hogy a mezőgazdasági termelőket megvédjék a világpiaci árak vad ingadozásától. A szabályozott mezőgazdasági piac a Közös Piac egyik legnagyszabásúbb eredménye volt, amely mögött persze voltak tévedések is, és a döntéseket hosszas alkudozások előzték meg. Mindettől függetlenül a védett piac kitűnően működött. • Feltételezhető, hogy azoknak a termelőknek, akik ezt a védettséget élvezik, egyáltalán nem érdekük, hogy az Európai Unió új tagokat vegyen fel. Mit gondol, hogyan fogadják majd a vetélytársakat? - A kiterjesztés valóban gondot jelent, hiszen az új tagoknak kiszemelt országok között több jelentős mezőgazdasági termelő is van, köztük Magyarország és Lengyelország. Természetesen a nagy termelő országok nem lelkesednek a felvételért, mert attól tartanak, hogy elvesztik azt a kényes egyensúlyt, amelyet már a korábbi belépések is megingattak. Lássuk be, az újabb átrendezés újratárgyalásokkal jár, és ez a védettséget élvezőknek nem kedvez. Ezek az országok egyáltalán nem akarják, hogy a védett mezőgazdasági piac felboruljon. Ezért tartózkodással tekintenek az új közép-európai országok belépésére. • Nem gondolja, hogy inkább csak a politika az, amely eredményeket ért el az európai integráció terén, míg a tagországok gazdasága nem érdekelt e folyamatban? - A politikusok tudják, hogy stratégiailag hasznos volna, ha Európa kelet felé kibővülne, bár e szempontból a franciák kevésbé meggyőződésesek, mint a németek. Franciaország viszonylag védett geopolitikai helyzete több nyugalomra ad okot, mint Németországé, amely hosszú ideje Európa keleti határvidékét képezi. Mindemellett teljes az összhang a politikai vezetők között, hogy a kiterjesztésnek meg kell történnie. A gazdasági körök valóban berzenkednek az új tagok felvétele ellen, és mindenütt hajlamosak arra, hogy bizonyos veszélyeket felfújjanak. Abban azonban igazuk van, hogy a bővítésnek lesznek problémái, amelyek a meglévő gazdasági érdekeket sérteni fogják. • Ön hisz abban, hogy egy hatékony európai integrációs folyamat mellett megőrizhető a kontinens eddigi nemzeti sokfélesége? - E tekintetben két folyamat játszódik le párhuzamosan, s ezeket ne keverjük össze. Egyfelől a világ technikai-gazdasági szempontból erősen egységesül és uniformizálódik, s ez kétségkívül csökkenti a helyi jellegzetességeket. Ez azonban nem politikai jelenség, hanem egyszerűen a posztindusztriális civilizációban kialakult gazdasági kapcsolatok következménye, és a dologban nagy szerepet játszanak a divathullámok is. Hadd mondjak egy példát: a farmernadrág, mint viselet olyan erős divathullám volt, amely még a szemben álló politikai blokkok határain is áttört. A magyar fiatalok jóval a szovjet rendszer öszszeomlása előtt tértek rá a farmerruha viseletére, ami azt mutatja, hogy nem a politikai hatalom hozta az uniformizációt. A másik párhuzamos folyamat a politikai egységesülés, amelynek célja az, hogy rendezett formába öltse az államok egymás közötti kapcsolatait, s ezeknek egy konföderális, később esetleg föderális formát adjon. Ez a második folyamat azonban inkább az ügyek intézésének mikéntjére vonatkozik, és tartalmilag nem befolyásolja oly mértékben a nemzetek életstílusát, mint az első. Amit amerikanizálódásnak nevezünk, az az első folyamat látható következménye. Meg kell azonban jegyeznem, hogy az amerikanizálódás a világ legtöbb részén már helyi jelenséggé vált; nem az amerikaiak keltik, hanem a világ gazdasági rendszerének helyi működésével függ össze. Ez valóban a nemzeti különbségek eltűnésének irányába hat, s szerintem ezen nehéz változtatni, hacsak arra nem gondolunk, hogy a különbözőségnek is lehet piaci értéke. A turisztika például óriási iparág, s az igényes látogatók szívesebben mennek olyan helyre, ahol helyi különlegességeket találnak. Vannak országok, ahol ezt megértették - például Ausztria - és ellenállnak annak az uniformizálódásnak, amely például a spanyol és olasz partvidéket vagy a francia és a svájci hegyvidéket már elárasztotta. Ausztriában az ember mindig a régi Ausztriát látja. • Tanár úr, mit gondol, az információs társadalom küszöbén milyen esélyei vannak a magyar nyelvnek Európában? - A magyar nyelvnek, mint általában Európa kis nyelveinek, meglehetősen rossz a helyzete. Egy dolog ugyanis, hogy közigazgatási szempontból egyenrangúnak nyilvánítják az Európai Unión belül, és másik, hogy ténylegesen használják-e. Mindemellett állapítsuk meg némi csodálkozással és örömmel, hogy a kilencvenes években sok olyan külföldi tanult magyarul, akiknek a politikai változás előtt eszükbe sem jutott volna. Magyarország belekerült a világ vérkeringésébe és többeknek azok közül a vállalkozók és üzletemberek közül, akik errefelé működnek, érdekében állt beszélni a nyelvünket. E szempontból tehát vannak tartalékai a magyar nyelvnek. Túlzás nélkül elmondhatjuk, hogy az eljövő évtizedekben több idegen fog magyarul tanulni, mint valaha is a történelemben. Egészében . véve azonban a magyar fiatalságnak mégis arra kell berendezkednie, hogy két-három európai nyelvet beszéljen. Magyarország nem lehet kulturális tényező Európában, ha a magyarok nem tudják megértetni magukat. Panek Sándor Í3?£ ööíWtNítHíl .HXXHJUOOl* JtLLLfLAJAA/ LAMJ