Délmagyarország, 1998. szeptember (88. évfolyam, 204-229. szám)

1998-09-23 / 223. szám

WTTSTíTSre^TíaBAaíSí^ SZERDA, 1998. SZEPT. 23. EGY SZÁZALÉKUL • A szegedi Hermán és a jövő Gazdálkodó horgászok A horgászegyesületek azért működnek, hogy halfogási lehetőséget biztosítsanak az e sport kedvelőinek. Ez csak te­lepítéssel oldható meg, mert a természetes sza­porulat nagyon kevés. Az egyesületek tehát azokba a vizekbe, me­lyeknek kezelői vagy tu­lajdonosai, halat raknak a horgászok befizette pénzekből. Egyszersmind gondozzák is a hatáskö­rükbe tartozó tavakat. A szegedi Hermán Ottó Horgászegyesület mindezt miképp oldja meg? Erről Schreiter Tibor ügyvezető alelnököt kérdeztük. • Túl vagyunk az idei horgászszezon felén. Mekkora összegekből, mennyi halat telepített ed­dig az egyesület az idén? - Csaknem ötmillió forint értékű halat raktunk tavaink­ba. Ebben van 95 mázsa ho­rogérett ponty; 650 ezer fo­rint értékű kárász, keszeg; 169 ezerért csukaivadékot te­lepített az egyesület; 60 ezer forint értékű süllő-, és 22 eze­rért pontyivadékot. Került vi­zeinkbe továbbá 18 ezer fo­rint értékű amurivadék is. A Tisza HTSZ-től ezen fölül pontyivadékot vásároltunk, s ezt továbbnevelve helyezzük ki ilyen módon. Az idén 15­18 mázsa saját nevelésű pon­tyot raktunk át a horgászta­vakba. Évről évre folyamato­san telepítünk; az erre szánt pénz a horgászok befizette te­rületi jegyek árából jön össze. Területi jegyet a kezelésünk­ben lévő vizekre (Fehér-part, Szilvás, Gumis, Keramit, Te­jes, régi télikikötő, Algyői­csatorna, Sancer-tavak), és az egyesületi tulajdonú Sándor­falvi-tóra külön-külön, s kombináltan is lehet váltani. 9 Miért vásárolta meg az egyesület a Sándorfalvi­tavat, amikor első látásra úgy tűnik, a horgászati le­hetőségeket a vízkezelői jog is biztosíthatta volna? - Az egyesület hosszú tá­vú érdeke: saját tulajdonban lévő területe is legyen. Tag­jaink így semmilyen körül­mények között nem szorul­hatnak ki a vízpartról. Tavaly januárban vettük meg a tavat, jórészt az egyesület tartaléka­lapjából, a tagok egyszeri, ezer forintos vízvásárlási hozzájárulást fizettek. A tíz­hektáros, gyönyörű tavat nemcsak a horgászok, de csa­ládtagjaik is előszeretettel lá­togatják: strandolásra, halfo­gásra egyaránt alkalmas. Nem is zavarják egymást, bőven elfér mindenki. Az idén egyébként már csaknem kilenckilós pontyot, tizenegy kilós amurt is fogtak itt, a kétkilós kárászokról nem is beszélve. A horgászok kifi­zette, egyszeri hozzájárulás bőségesen megtérül. • Az egyesület szó szerint a tönkremeneteltől men­tette meg a Keramit-Gu­mis-Tejes tórendszert. Ez is mutatja: a jó gazda gondosságával kezeli a vi­zeket. - Csongrád megye talaj­vízhálózata vészesen csök­kent az utóbbi évtizedekben, méterekkel ment lejjebb az említett tavak vízszintje. Ál­lami támogatással, pár éve, kiépítettünk egy közel öt ki­lométernyi csatornát a Gumis és a Maty-éri tározó között, hogy tolózár-nyitással, gravi­tációs úton kerülhessen a Maty-ér megfelelő minőségű, tiszai eredetű vize a Gumis­ba. Onnan pedig a vele szin­tén általunk összekötött Te­jesbe s Keramitba. Az el­mondottakból kiderül: az egyesület a legmesszebb­menőkig a horgászokat szol­gálja. Éz már kezd tudato­sodni tagságunkban - a tava­lyihoz képest közel hétszáz­zal nőtt a létszámunk, így je­lenleg jó háromezer tagunk van. A folyamat remélhetően folytatódik: minél több hor­gászt tömörltünk, annál több halat tudunk telepíteni. Farkas Csaba Versenyben. Szép Krisztina a Hermán egyik legjobb horgásza. (Fotó: Nagy László) Az Országos Fordító és Fordításhitelesítő Iroda Rt. Szegedi Területi Irodája az alábbi, magas szintű szolgáltatásokat ajánlja a lakosság és közületek részére: fordítás, lektorálás, hitelesítés, tolmácsolás, szinkrontolmácsolás (konferenciák, rendezvények). Ügyfélszolgálati irodák: 6723 Szeged, József Attila sgt. Ó7/A. I. em. 6501 Baja, Szt. Imre tér 2 Tel.: 79/321-044 6640 Csongrád, Dózsa Gy. tér 4-14 Tel.: 63/383-499 6400 Kiskunhalas, Eötvös u. 8 Tel.: 77/426-203 5600 Békéscsaba, Damjanich u. 1/3 Tel.: 66/323-413 6000 Kecskemét, Kéttemplom köz 9-11 Tel.: 76/505-480 4400 Nyíregyháza, Báthory u. 5 Tel.: 42/314-534 5000 Szolnok, Baross u. 1 Tel.: 56/510-780 6100 Kiskunfélegyháza, Wesselényi u. 1 Tel.: 76/466-920 4024 Debrecen, Wesselényi u. 6. . . .Tel.: 52/348-664/246 m. OFFI Rt. Szegedi Területi Iroda Postacím: 6701 Szeged Pf.: 1174. Tel./fax: 62/486-994, 62/481-550. Félfogadás: munkanapokon 8.30-15.00 óráig. • „A törvény jó, a lobby hasznos, a kártyán nyerek" Százmilliárd feletti reklámköltés Nagy Péter 1984-tól látja el a Magyar Rek­lámszövetség főtitkári feladatait, szakmai ber­kekben a „legkreatí­vabb" titkárként emle­getik. Mégsem kizárólag erre büszke: négy ide­gen nyelvet kiválóan be­szél, s okosak az uno­kák is... A szövetség az elmúlt hétvégén kétna­pos szegedi médiaterve­zési tréninget szervezett, ez alkalomból beszél­gettünk reklámról, eti­káról, lobbyzásról, ha­zai sajátosságokról és a vidéki helyzetről. - Nyomdaipari-grafikai főiskolát végeztem, ezután e területen dolgoztam. 1959­ben, az akkori, hangsúlyo­zom, az akkori Magyar Hir­detőnél kezdtem belekóstol­ni a reklámszakma ínyencsé­geibe, 25 évig ott is marad­tam, falatozni. A szövetség főtitkári posztjára 1984-ben kerültem, máig nem váltot­tam, szeretem a reklámot és a szövetségi munkát, úgy tűnik, ezt a szakma is elhiszi nekem. 9 Hazai sajátosság, hogy miközben fod­rászműhelyt csak mester­vizsgával lehet nyitni, reklámügynökséget gya­korlatilag bárki nyithat. Ezt nem én mondom, önt idézem. - Helyes az idézet, hely­telen a helyzet. Ezért van szükség többek között a Reklámszövetség munkájá­ra. Tessék elképzelni, hogy miközben a rendszerváltás minden, piachoz kapcsolódó témát felpörgetett, két-há­rom évvel ez előttig egy 1978-ban született belkeres­kedelmi törvény paragrafu­sán kívül nem volt lényeges, reklámra vonatkozó szabá­lyozás. Azután szépen sorra jöttek a szakmánkat is érintő jogszabályok. 1996-ban a rá­diózásról és a televíziózásról szóló törvény, ez az amit médiatörvényként emleget­nek, ugyanebben az évben a versenytörvény, 1997-ben a gazdasági reklámtevékeny­ségről szóló jogszabálygyűj­temény és a fogyasztóvédel­mi törvény. A szövetségnek ennek kapcsán is számos új feladata adódott. Tavaly megszületett a Magyar Rek­lámetikai Kódex, azzal a cél­lal, hogy a hazánkban rek­lámtevékenységet folytató cégeknek legyen végre egy normagyűjteménye. Jelenleg 500 tagvállalat és 120 egyén Nagy Péter: Kreativitás nem létezik intelligencia nélkül. (Fotó: Nagy László) szakmai érdekeit képvisel­jük, egy olyan piacon, ame­lyet tavaly 102 milliárd fo­rint klasszikus reklámköltés jellemzett. 9 Ön szerint mi az, ami az embereket reklám kapcsán igazán érdekel­heti? - Kérem szépen, a 102 milliárd forintot miért köl­tötték el a cégek? Mit tetsze­nek gondolni, kire, ki fizeti ezt meg? Az emberek több­sége szereti a reklámokat. Az igazán jó, színvonalas, kreatív, ötletes, szellemes reklámokat. A reklám mi­nősége meghatározó, ha mö­götte tiszta a jog, akkor a lai­kus számára más nem érde­kes. 9 Sokak szerint a rek­lámtörvény parlamenti szereplése mintapéldája a hatékony lobbyzásnak. A kormányjavaslat módosí­tásában érdekelt ágaza­tok, mint például a do­hányipar, már jóval a vi­ta megkezdése előtt képe­sek voltak egyeztetett anyagot tenni a képvi­selők asztalára. - Igen, a dohány, a szesz, a gyógyszer... Ez most mind terítékre került, hozzáte­szem, éppen ideje volt. Lobbyzás? így is nevezhető. Érdekképviseleti munka, így is. Könyörgöm, a rendszer­váltás óta felpörgött a szak­ma, itt vannak a multik, az egyetemek ontják a fiatal szakembereket, hát mit csi­nálhatnánk, ha nem az ér­dekképviseletet? A szakmá­nak megvannak a maga for­MHNB^Éggm Határidős tőzsdei ügyletek (deviza, gabona eladás/vétel) Opciós kötések 9 Befektetési tanácsadás Tőzsdei elemzés 9 Közvetlen tőzsdei kapcsolat H-6720 Szeged, Arany J. u. 7. H-6701 Szeged, Pf.: 2050. H-1134, Budapest, Róbert K. krt. 61-65. Tel /fax: 62-311-147 Tel.: 62-321-546, 424-181, 1-350-0767, 350-0766 Mobil: 30-9-583-204. E-mail: nexon@tiszanet.hu IK ITT-r-t 1 A K Ügyvédi költség nélkül Belföldi ingatlanok adásvétele az ország egész területén Az értékes ingatlanok nemzetközi irodája 6720 Szeged, Arany J. u. 7. Tel./fax: 62-424-023 INTERAGENT Co. Ltd tengerparti ingatlanok Spanyolországban és Thaiföldön 8 millió Ft-tól, hitellehetőséggel. Teljes körű ügyintézés. télyai, a jogszabályi bukta­tói, és az önállósága. A hazai helyzet kezd tisztulni, de ko­rántsem egyszerű, a média­törvény például egyedül a világon nálunk tesz különb­séget közszolgálati és keres­kedelmi televíziós-rádiós reklámozásról. 9 Mi az, ami nem a kö­zeg sajátossága, hanem, a szakmai munka jel­lemzője Magyarorszá­gon? A már említett félezer vállalkozásból körülbelül 20-25 igazán nagy ügynök­ség gyakorlatilag elviszi a nagy megbízásokat. Ezekre a cégekre jellemző, hogy ál­talában külföldi szakember áll az élükön. Nagyon kevés, jelenleg csupán két olyan példát tudok mondani, ami­kor magyar szakemberek „örököltek" cégvezetési posztot, vagy kaptak nagyon magas fizetést. Jellemző a fővároscentrikusság. Kár ar­ról beszélni, hogy ez helyes-e, vagy sem, egyszerűen Így működik. A reklámszakma is Budapestre építi bástyáit. 9 A vidéki végvárak nél­kül is biztonságosak a fővárosi bástyák? - Ha én most azt mon­dom, hogy igen, a vidék is nagyon fontos, akkor ezt ilyen formában senki nem hiszi el és idétlenül hangzik. Ha azt mondom, hogy a vi­déket föl kell hozni, az sértő. Inkább azt mondom, ami nem sablonos, nem hangzik rosszul, és ecseteli a sajátos­ságokat. A vidékre figyelni kell. Minden megyeszékhe­lyen működik 5-10 olyan reklámvállalkozás, ami ellát­ja, felvállalja a helyi igénye­ket és reklámérdekeket, be­álltak, ismerik a helyi viszo­nyokat, és ez speciális gya­korlati tudást jelent. Vidéken rengeteg kiváló, nyugodt, ér­tékes reklámszakember dol­gozik. Erősíteni kell a hitü­ket. 9 Mit kezdjen vidéken egy marketing vagy mé­dia végzettségű fiatat? - Tanuljon nyelveket, és maradjon otthon. Figyeljen és ismetje meg a környezete sajátosságait. Ha ezeket is­meri, akkor jöhet Pestre, bojtárkodni, hajtani, és csak kicsivel több pénzt keresni, mint amit otthon is össze tud hozni. Csak akkor jöjjön a fiatal, ha tudás-tudás és ta­nulás-tanulás között különb­séget tud tenni. Ha nem ké­pes erre, akkor csalódás éri, ha képes rá, akkor szakmai­lag és emberileg is javára válik. 9 Közel másfél évtized alatt nincs csömöre a reklámtól? - Nincs, mert minden vál­tozik, nincs, mert előbb­utóbb mindenki belém bot­lik, nincs, mert szeretem és jók az eredmények, érdeke­sek az emberek. A felesé­gem vegyészmérnök, és sze­rencse, hogy az ő baráti társ­ágában sok időt töltünk. A vegyészeihez ugyanis nem értek, és jó civilnek lenni. A kártyában általában civilek között nyerek... Katk* Krisztina TOSHIBA íezések * DÉMÁSZ ártámogatással * POSTABANK áruhitel konstrukcióval FŐSZER-ELEKTROPROFIL KFT 6723 Szeged, Római krt. 23. Tel.: 421-533, Fax: 421-637 6722 Szeged, Moszkvai krt. 30. Tel.: 321-676, Fax/üz.r.: 311-136 Jevöre jön az euró • Budapest (MTI) Az euró bevezetése nélkül nem lehet befejez­ni az európai egységes piac megteremtését ­mondta Hannes Pórias, az Európai Unió soros el­nöki tisztét betöltő Auszt­ria budapesti nagyköve­te. Riecke Werner, a Magyar Nemzeti Bank alelnöke az eu­ró jövő év január elsejei beve­zetésének közvetlen haszna között említette, hogy je­lentősen csökkennek majd az európai és a magyar bankok tranzakciós költségei, illetve kevesebbet kell majd félreten­niük az árfolyamkockázatok fedezetére. Az MNB alelnöke szerint azt egyelőre nem lehet megítélni, mikor jelentkezik a magyar bankok és vállalatok életében jelentősebb költség­megtakarítás e vonatkozás­ban, mert egyrészt az MNB erről nem készített felmérést, és maguk a bankok is üzleti titokként kezelik a tranzakci­ókból származó nyereségeket, illetve költségeket. Az MNB alelnöke arról is szólt, hogy belátható időn belül az Euró­pai Unió lakossága számára is előnyöket hoz az új közös va­luta. Többek között az egyes országokban előállított termé­kek árai közvetlenül naponta összehasonlíthatóak lesznek, így a turisták összevethetik az egyes országok árukínálatát. Ugyan Magyarország Eu­rópai Unióhoz való csatlako­zásának feltételei közé nem tartozik az, hogy teljesíteni kell az Európai Monetáris Unió követelményeit, de az országnak szem előtt kell tar­tania, hogy az uniós közössé­gi joganyag már tartalmazza az EMU monetáris politikai követelményeit. Ezek közül legfontosabb az, hogy min­denkor biztosítani kell a jegy­bank függetlenségét, illetve Magyarországon is előbb­utóbb meg kell szüntetni a tőkemozgások minden korlá­tozását, legkésőbb a belépés időpontjáig, mondta az MNB alelnöke. Az ország EU-tagságának elnyerése után a monetáris unióba való belépés feltétele ugyanazoknak a maastrichti kritériumoknak a teljesítése lesz, mint amelyeket az Euró­pai Monetáris Unióba első körben belépő országok elé tűztek. így az alelnök szerint már most érdemes szem előtt tartani, hogy Magyarország elélje a gazdasági konvergen­ciát az „euróövezettel". Az al­elnök azt is kedvezően érté­kelte, hogy az euró bevezeté­sével kialakuló euró-kötvény­piacon várhatóan kisebbek lesznek a kamatok, mint a mostaniak, de az is igaz, hogy napjainkban ennek ellene dol­gozik az orosz pénzügyi vál­ság. OTP-kórtyák • Budapest (MTI) Az OTP ügyfelei 215,8 milliárd forint értékben vásá­roltak kártyáikkal idén az első hat hónapban, ami 82,5 százalékkal több, mint 1997 első félévében. A bank ügy­felei 18,3 millió alkalommal vásároltak kártyával idén ja­nuár-júniusban, ami 29,5 szá­zalékkal magasabb a bázis adatnál. Az OTP Bank több mint 1,6 millió kártyát bocsá­tott ki, ami 60 százalékos piaci részesedést jelent Ma­gyarországon. Az OTP jelen­leg több mint 760 telepített bankjegy-automatával s 11 ezer telepített terminállal ren­delkezik az országban. • • í 1 i

Next

/
Oldalképek
Tartalom