Délmagyarország, 1998. szeptember (88. évfolyam, 204-229. szám)
1998-09-23 / 223. szám
SZERDA, 1998. SZEPT. 23. BELFÖLD 3 röviden Új helyen a Déltáv ügyfélszolgálata • Munkatársunktól Mától nem a szegedi Rókusi körúti torony alatt várja ügyfeleit a Déltáv, hanem néhány száz méterrel feljebb, a Tesco áruházban. A távközlési cég ezzel a lépéssel is szeretne közelebb kerülni az előfizetőkhöz, ráadásul az ügyfélszolgálati iroda nyitva tartása is jelentősen meghosszabbodott. A közel 90 négyzetméteres helyiségben négy munkahelyen várják az ügyfeleket, ahol az előfizetők rendelkezésére áll egy bemutató pult is, amely a szolgáltatások (digifon, hangposta, internet, ISDN) kipróbálására alkalmas. Az új irodát hétköznap 8-18 óra között, szombaton 8-14, vasárnap pedig 10-14 között lehet felkeresni. A költözés természetesen nem érinti az ügyfélszolgálati iroda telefonszámát, továbbra is a díjmentesen hívható 184-es számot kell tárcsázni. Baka István emlékére • Munkatársunktól Baka István halála harmadik évfordulójának alkalmából szeptember 23-án 19 órától a Szent Imre Ifjúsági Klubban (Dugonics tér 12.) Kiss Máté előadóestjével indul újra a Szerda esti teaház rendezvénysorozata. Az est során Szőke Katalin irodalomtörténész mond bevezetőt Kiss Máté „Yorick visszatér" című műsora előtt. Orosz hatások • Debrecen (MTI) Hajdú-Bihar megye vállalkozóit is jelentős mértékben sújtja az orosz gazdasági válság - mondta Gondola Zsolt, a megyei kereskedelmi és iparkamara alelnöke debreceni sajtótájékoztatóján. Több mint 100 millió forint értékű Oroszországba kiszállított hajdú-bihari terméket nem fizettek ki az orosz partnerek. Ezek között többnyire könyvek, újságok, sörfőző berendezések és orvosi eszközök vannak. Új műveseállomás • Szombathely (MTI) Harminc dialízisre szoruló vesebeteg egyidejű kezelésére alkalmas új műveseállomást adtak át kedden Szombathelyen. A több mint 770 millió forint értékű beruházással elkészült dialízisközpont a magyarországi művesekezelések 35 százalékát végző EuroCare Rt. nephrológiai hálózatának része. Munkavédelmi képviselők • Százhalombatta (MTI) A november 16-27. között sorra kerülő tisztújításra készülnek a munkavédelmi képviselők - hangzott el a kedden kezdődött országos tanácskozáson Százhalombattán. A rendezvényt szervező Autonóm Szakszervezetek Szövetségének elnöke, Főcze Lajos elmondta: a munkavédelmi képviselők intézményét egy 1993-ban hozott kormányrendelet hívta életre, s jelenleg hozzávetőleg 2150 termelő, szolgáltató cégnél 9800 képviselő tevékenykedik. • Továbbra is ötszázalékos növekedéssel számolnak Nincs alternatív gazdaságpolitika A budapesti Tisza-villában tartott sajtótájékoztatón Chikán Attila gazdasági miniszter (balról) őrömmel nyugtázta, hogy az elmúlt évben jelentősen emelkedett a gazdasági társaságok hatékonysága. (MTI Telefotó) • Budapest (MTI) A kormánynak nincs alternatív gazdaságpolitikai prognózisa, továbbra is azzal számol, hogy a gazdaság bővülése jövőre eléri az 5 százalékot - mondta Chikán Attila gazdasági miniszter kedden Budapesten, a Figyelő Rt. TOP 200 kiadványáról tartott sajtótájékoztatón. Elmondta, hogy a legjobb 200 cég teljesítménye mintegy 45 százalékkal bővült a társaságok nettó árbevételét figyelembe véve. Arról is tanúskodik a kiadvány, hogy a multinacionális vállalatok igen jelentős szerepet játszanak a magyar exportban, ezért továbbra is azon kell munkálkodni, hogy e multikat minél jobban beépítsük a magyar gazdaság vérkeringésébe. Az is kedvező, hogy az elmúlt évben jelentősen emelkedett a gazdasági társaságok hatékonysága. A nettó árbevétel szerint a 200 legnagyobb vállalkozás öt legjobb cége a következő: a Mol Rt., a IBM Storage Products Ipari Vámszabadterület Kft., a Magyar Villamos Művek Rt., a Dunaferr Csoport és az Audi Hungária Motor Kft. Nyomoz az APEH • Budapest (MTI) Az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatalban elkészült a nyomozati jogkörrel kapcsolatos koncepció, amelynek végleges változatát szerdán juttatják el a pénzügyminiszterhez - közölte Vámosi-Nagy Szabolcs, az APEH elnökhelyettese, kedden sajtótájékoztatón. Elmondta, hogy bár az adózás rendjéről szóló törvény jövő évi tervezetében még nem szerepel az adóhivatal nyomozati jogköre, nincs akadálya annak, hogy egy jogszabály-módosítással a közeljövőben bekerüljön a törvénybe. Vámosi-Nagy Szabolcs bejelentette, hogy a pénzügyminiszter szeptember 15i hatállyal kinevezte Kántor Tibort, az APEH elnökhelyettesévé. Kántor Tibor fogja ellátni a belsőellenőrzéssel, a személyi ügyekkel, valamint a tervezett nyomozati tevékenység felügyeletével kapcsolatos elnökhelyettesi teendőket. Postabank: az állam jegyzet Polgármesterkedni rossz? A számtan csalóka. Hogy az ország 3153 településén 2173 polgármesterjelöltet vettek lajstromba, nem jelenti azt, hogy csak 980 helységben nincs jelölt a fontos posztra. Hiszen sokfelé többen is aspirálnak rá, hogy betölthessék e pozíciót, másutt meg senki. Miért nem akaródzik minálunk polgármesterré válni? Az ország településeinek jelentős részében miért nem fűlik hozzá a foga senkinek se, hogy a helyi hatalom egyes számú embere legyen? Azzal függ ez össze, hogy a helyi hatalom birtokosának kevés a jogosítványa, a gazdasági lehetősége? Mit tehet egy nyolcszáz lelkes kis faluban a polgármester? A helyi adókból alig van bevétel, az országos kalapból alig jut neki valami. Ül a fontos székben, hallgatja, hogy elégedetlenkednek a választói, legfeljebb ő is velük moroghat, és egy-egy rommá vált régebbi középületre kiteszi a táblát: „Belépni tilos és életveszélyes!" Ha nagyobb a faluja, böngészheti a pályázatokat, melyik alapítvány hirdet pénzügyi segélyprogramot a hátrányos helyzetű óvodának, iskolának, és ha helyesen tölti ki a tetemes mennyiségű űrlapot, esetleg nyer valamit, és a helyi közélet avitt köpenyére egy szép, új folt kerül. Persze közben a polgármester úrnak is meg kell élnie valamiből, mert ha például tiszteletdíjas, akkor ugyancsak találékonynak kell lennie, hogy eltartsa a családfát. T Jgy tűnik, egyelőre Vasban a legrosszabb a hely\J zet: épp Nyugat-Magyarországon, ahol - nemcsak a közhiedelem szerint, hanem valóban - magasabb az életszínvonal, mint a keleti végeken. Csongrád megye még ennél is érdekesebb, hiszen itt bőven van jelölt, több is, mint ahány település. Mégis az új fenekekre várakozó polgármesteri székek egyharmada még jelöltre vár. Mi lesz ott, ahol az október 18-tól számított hat hónap múlva, az időszaki választásokon sem lesz vállalkozó szellemű nőszemély vagy férfiú? uiuX állja a veszteségeket ^JS BRAMAC CSERÉP 1 0% • Budapest (MTI) Takarékoskodással a Postabank felhalmozott veszteségeit már nem lehet felszámolni, a végső összeget a költségvetésnek kell állnia, azt a betétesekre nem lehet hárítani - jelentette ki Auth Henrik, a Postabank Rt. vezérigazgatója a Nap-kelte keddi műsorában. A vezérigazgató elmondta, hogy jelenleg a további veszteségek csökkentésén dolgoznak, és reményeik szerint december végére napi szinten már nem termel majd további veszteségeket a bank. Auth Henrik kiemelte: a betéttulajdonosoknak semmi félnivalójuk nincs, mivel a kormány és az állam teljes súlyával a Postabank mögött áll. SOFA ABLAKOK MODUL BAU FINN BITUMENES ZSINDELY 1S20 Ft/m'+ófo Szeged, Csongrádi sgt. 27., Szeged, Dorozsmai út 5. Tel.: 491-022, 466-092. • Hetvennégy hónap a 15 millióért A pénzfutárok börtönbe mennek A forintokat még mindig nem találták meg, de jogerős ítélet már született. Röviden így összegezhetjük a rejtélyes pénzeltűnési ügyet, ami 1996 decemberében a Magyar Nemzeti Bank Csongrád Megyei Igazgatóságán kezdődött, s amelynek tetteskutató zárójelenetét tegnap rendezték a Csongrád Megyei Bíróságon. Nagy volt a csodálkozás Szeged városában, amikor kiderült: rekordot javítottak a pénzfuvarozók Százméteres forinteltüntetésben. Történt pedig mindez 1996. decemberében, amikor egy pénzszállító autó a Magyar Nemzeti Bank Csongrád megyei központjából 204 millió forinttal a gyomrában indult át a szomszédságban lévő szegedi főpostára. Ott nem okozott különösebb meglepetést ez az ösezeg, Tiiszétl igencsak nagy a pénzforgalom a Szeged főterén található postaépületben. Az viszont annál inkább megdöbbentette a pénzszámlálókat, hogy ebből a 204 millióból éppen 15 millió hiányzott. Pedig fegyveres postarablóknak nyomát sem látták akkoriban a Széchenyi tér környékén. A nyomozás során aztán a milliókat utaztató postásokra terelődött a gyanú. Feltűnt például, hogy a forintfuvarosok a postára átvitt zsákok leadása után nem várták meg, amíg átszámolják kollégáik a pénzt, hanem siettek tovább. Azt is kiderítették a nyomozók, hogy a Mercedes pénzeskocsi 22 kilométerrel többet gurult azon a napon annál, mint amennyit a megszabott munkája indokolt volna. A pénzszállítók ellen szólt, hogy hiába csörögtek mobiltelefonjukra a hiányt fölfedező pénztárosok, a készüléket VíUiRiti rejtélyes oknál fogva kikapcsolták. A két forintfutárt pedig az sarkalhatta pénzsikkasztós harci tettére - hangzott el még a szegedi városi bíróságon -, hogy munkájuk során azt tapasztalták, nem igazán tartják be a szegedi főpostán a pénzkezelésre vonatkozó szigorú szabályokat. Végül ejtsünk szót az egyik pénzeszsákon tartózkodó, meghibásodott lakatról is, ami nagyon megkönnyítette mindazok dolgát, akik milliókat szerettek volna akkoriban Szegeden a postai pénzeskocsiból lopni. A történések mozaikjait összerakó rendőrségi vizsgálatot ügyészi vádemelés is követte, majd a Szegedi Városi Bíróság idén februárban közvetett bizonyítékok alapján elítélte a két pénzfuvarost társtettességben, különösen nagy értékre elkövetett sikkasztás miatt. Radnai Attila 3 év 10 hónap, Tóth Gábor pedig 3 év 8 hónap börtönbüntetést kapott, s kötelezték a vádlottakat arra is, hogy a Magyar Postának térítsék meg a 15 milliós kárt. Igen ám, de a két vádlott - bár a nyomozás során bevetett hazugságvizsgáló ellenük „vallott" - tagadta bűnösségét, a pénz sem került elő, így mindenki természetesnek vette, hogy föllebbezés után a Csongrád Megyei Bíróságon folytatódik a per. Ez így is történt, s tegnap a Széchenyi téri bírósági épületben kimondatott a másodfokú ítélet is. Eszerint az első tárgyaláson kiszabottnál rövidebb időt kell majd a két elítéltnek a rácsok mögött tölteni. Radnai Attila büntetését 3 év 2 hónap, Tóth Gáborét pedig 3 év szabadságvesztésre mérsékelték. Ami viszont nem változott: az eltűnt milliókat az utolsó fillérig be kell fizetni a börtönbe induló tetteseknek a posta kasszájába. Bátyi Zoltán • Csongrád megye Húsz településen még nincs jelölt A helyi, illetve a területi választási irodákhoz szeptember 25-én, pénteken 16 óráig kell bejelenteni a jelölő szervezeteknek és a független jelölteknek az önkormányzati választáson való indulási szándékukat. Csongrád megyében tegnap 11 óráig a hatvan település közül negyvennek már volt polgármesterjelöltje. A délután folyamán nem érkezett több ajánlás. A szakemberek úgy vélik, hogy a megyében nem lesz olyan település, ahol nem lehet megtartani az október 18-ai önkormányzati választásokat. - Eddig 84 polgármesterjelöltről van tudomásunk - mondta dr. Huber Bertalan, a területi választási iroda vezetője. A jelöltek közül ötven független, a többi pedig valamelyik párt bizalmát élvezi. A legtöbb jelöltet eddig a kisgazdák állítottak, hat önállót és 4 közösét. A képzeletbeli listán őket az MDF követi, öt közös jelöltet jelentettek be. A szocialistáknak három önálló és egy közös, mtg a Fidesznek egy önálló és négy közös jelöltje van. A Magyar Kereszténydemokraták Szövetsége pedig két közös jelöltet regisztráltatott. A pártok mellett számos civil szervezet is részt kíván venni az októberi megmérettetésen. Megyei szinten a tízezer lakosnál kisebb települések hat listán 68 jelöltet, míg az e fölötti települések 5 listán 35 jelöltet állítottak eddig. Várhatóan Csongrád megyének mind a hatvan településéről beérkeznek az ajánlószelvények a megadott határidőig. A nyolc városban: Szegeden, Hódmezővásárhelyen, Csongrádon, Makón, Szentesen, Mórahalmon, Kisteleken és Mindszenten már van polgármesterjelölt. Eddig húsz helyről, többek között Ásotthalomról, Balástyáról, Bordányból, Deszkről, Üllésről, Eperjesről, Fábiánsebestyénről és Ópusztaszerről nem érkezett be az ajánlás a területi választási irodába. Amennyiben valamelyik település nem tud polgármestert jelöltetni, illetve elegendő számú képviselőjelöltet állítani, akkor - október 18-tól számított - hat hónap múlva időközi választásokat kell majd tartani. K. T.