Délmagyarország, 1998. szeptember (88. évfolyam, 204-229. szám)

1998-09-22 / 222. szám

10 HELYI TÜKÖR KEDD, 1998. SZEPT. 22. kispályás labdarúgás Súlyos szegedi érmek • Munkatársunktól A súlyemelő országos bajnokságot, mely egy­ben a vb utolsó váloga­tója volt, a közelmúltban rendezték meg Tatabá­nyán. Öt szegedi erős ember lépett dobogóra és valamennyien tudá­suk legjavát nyújtották. A Lelkesedés SK verseny­zői közül az eredményhirde­téskor Bodai Anna ezüst-, Szomódy Andrea bronzérmet vehetett át, mlg a férfiak kö­zül Horváth Attila és Dávid János a negyedik, Kocsis Zoltán pedig az ötödik he­lyen végzett. Az utóbbi idők legszínvonalasabb +105 ki­lós küzdelmét láthatta a tata­bányai közönség, melyen Stark Tibor, Tóth Ferenc, Nagy Akos és Dávid János próbált mindig többet emelni riválisainál. A bajnoki ara­nyat végül a két olimpiát is megjárt, EB-győztes Stark nyerte meg, Dávid egy érvé­nyes szakltógyakorlattal (10 kilóval elmaradva eddigi leg­jobbjától), de pályafutása legjobb lökésével (200 kg-ot teljesített, ez rajta kívül a Ti­sza-parti súlyemelők közül csak Balázs Mihálynak és Oláh Imrének sikerült) összetettben 362,5 kg-mal alig lecsúszva a dobogóról 4. lett. Az SZLSK sportolói 17 olimpiai pontot gyűjtöttek az országos bajnokságon. A szegediek részletes eredmé­nyei: Nők. 53 kg: ...2. Bodai Anna 97,5 kg (42,5; 55). +75 kg: ...3. Szomódy And­rea 160 kg (70, 90). Férfiak. 56 kg: ...5. Kocsis Zoltán 187,5 kg (85; 102,5). 77 kg: ...4. Horváth Attila 260 kg (115, 145). +105 kg: ...4. Dávid János 362,5 kg (162,5; 200). A felkészülést és a ver­senyköltségeket a Calendula Kft., a Ciklon Kft., az Erland Kft., az Izometria Kft., a csongrádi Agrotechnika Kft., az „O.V.E." Kft. kertészeti áruháza, Szűcs László drót­fonatkészítő és a Zenta Acél Bt. támogatta. Görkorcsolyás sikerek • Munkatársunktól A szegedi gökorcso­lyások folytatták jó sze­replésüket a Duna-kupa gyorsasági versenysoro­zaton, s külföldön is jól mutatkoztak be. Eredményeik: Ül. fordu­ló (Tatabánya). Egyéni. Mini, lányok: ...3. Szalóky Daniela, fiúk: ...2. Tranger Milán. Gyermek, lányok: ...3. Sza­lóky Dzsenifer, fiúk: ...6. Ró­zsahegyi Ádám, ...8. Tranger Zsolt. Serdülő lányok: ...2. Lajtos Szandra, fiúk: 3. Tut­rai Tamás. Kadett, fiúk: ...6. Molnár Eiserle Gábor, ...8. Nagy Levente. Junior, lá­nyok: ...6. Lajtos Kinga. Vál­tó. Gyermek, fiúk: ...3. Sze­ged (Rózsahegyi, Tranger M., Tranger Zs.), lányok: ...3. Szeged (Csikós, Szalóky D., Szalóky Dzs.). Kadett, fiúk: ...2. Szeged (Molnár, Tutrai, Nagy). Felnőtt, nők: ...2. Sze­ged, Tatabánya vegyes (Laj­tos Kinga), 3. Szeged, Érd vegyes (Lajtos Szandra). Amatőrök. II. korcsoport, lá­nyok: 1. Csikós Katalin. III. kcs., lányok: 1. Bálint Linda, ...4. Mészáros Melinda, 5. Nemes Katalin, ...8. Bányai Alexandra, ül. kcs., fiúk: ...2. Balogh Gábor. IV. forduló (Szombathely). Egyéni. Mi­ni, lányok: ...5. Szalóky D. Gyermek, lányok: ...11. Sza­lóky Dzs. Serdülő, lányok: ...2. Lajtos Sz. Kadett, fiúk: ...5. Molnár Eiserle, ...7. Nagy. Junior, lányok: ...6. Lajtos K. Váltók. Felnőtt-ju­nior, nők: ...5. Szeged, Érd vegyes (Lajtos Sz.). Kadett­serdülő, fiúk: ...4. Szeged (Molnár Eiserle, Nagy, Ve­ress). Gyermek, lányok: ...3. Szeged (Szalóky D., Szalóky Dzs., Csikós). Amatőrök. II. kcs., lányok: ...3. Csikós. III. kcs., lányok: ...2. Mészáros. III. kcs., fiúk: ...2. Veress Krisztián, 3. Balogh. V. for­duló (Baden). Egyéni. Mini, lányok: ...2. Szalóky D., fiúk: ...2. Tranger M. Gyermek, lá­nyok: ...4. Szalóky Dzs. Ser­dülő, lányok: ...5. Lajtos Sz., 6. Bodó Réka, fiúk: ...4. Tut­rai. Kadett, lányok: ...5. Bá­lint Linda, fiúk: ...7. Molnár E. Gábor, 8. Nagy. Junior, lá­nyok: ...2. Lajtos K. Váltók. Gyermek, lányok: ...3. Sze­ged (Szalóky D., Szalóky Dzs.). Serdülő-kadett, lá­nyok: ...4. Szeged (Lajtos Sz., Bálint). Kadett, fiúk: ...4. Szeged (Molnár E., Tutrai, Nagy). A versenyzőket Molnárné Kertész Sarolta és Bábosik Ottilia késztette fel a viada­lokra. Gólzápor Fiatalok veresége • Munkatársunktól Az országos diákolimpia csapatbajnokságon a Szege­di Birkózó Egylet fiataljai 23:20 arányú vereséget szen­vedtek Kecskeméten, amit a visszavágón ledolgozhatnak. A SZBE győztesei: Salamon Róbert, Lippai, Kerekes, Kiss M. és Nagy P. Meghívás • Munkatársunktól A junior Európa-bajnok­ságon bronzérmet szerzett férfi kézilabda-válogatott szegedi játékosait Rákos Ta­más, a Nexus Kft. vezetője látta vendégül a újszegedi Pedróban a Tromos elleni mérkőzés előtt. Deszki programok • Munkatársunktól A deszki Sportcsarnokban ismét több rangos sportren­dezvényt rendeznek. A szur­kolók a következő férfi kézi­labda-mérkőzéseket tekint­hetik meg, szeptember 23. (szerda), 16.30: Algériai vá­logatott-Vojvodina; szep­tember 25. (péntek): Deszk­Vedres. Egyéni bajnokság • Munkatársunktól Jakabszálláson rendezték meg 130 résztvevővel a me­gyei nappali egyéni tájékozó­dási futóbajnokságot tizenhá­rom kategóriában. Egyéni bajnokok a következők let­tek: Buknicz Yvett (Szőreg), László Károly (RTE), Bán Borbála és Hideg Istvánná (HTC), Csiszár Adrienne, László Dóra, Balogh Piroska, Sindely Pál, Farkas Dávid, Fodor József Bodó Tibor és Temesvári Ádám (vala­mennyien az SZVSE sporto­lói). Huszonöt éve készült el az első színes térkép a Dél­Alföldön (Mártély), s ez al­kalomból a bajnokságra meg­hívást kaptak az egykori baj­nokok. A nosztalgiaviadal győztese Szokol Lajos lett. Átnyújtották a Kinyó István emlékére alapított vándorser­leget, melyet Sindely Pál nyert el. Az eseményt a Sze­rencsejáték Rt. szegedi igaz­gatósága támogatta. Dorozsmai siker • Munkatársunktól Újkígyós Csaba KC­Autó-Hórusx Dorozsma SE 19-20(12-8) NB Il-es férfi kézilabda­mérkőzés. Újkígyós, 100 né­ző. Vezette: Nársi, Szilágyi. Autó-Hórusz Dorozsma SE: Pártos - Cséri, HÓDI 5, GLASZA 5, Szabó, Farkas 7 (5), Marancsik. Csere: DANI (kapus), Bozsák 3, Puszta­szeri, Miksi, Balogh. Edző: Giricz Sándor. Az Autó-Hórusz jó kezdés után bosszantó technikai hi­bák miatt visszaesett, s az első félidő végére négygólos hátrányba került. A második felvonásban nagyobb sebes­ségre kapcsoltak a dorozsma­iak, s az 50. percben előbb egyenlítettek (15-15), majd a hajrában a győzelmet is meg­szerezték. A kemény mérkő­zésen a rutinos, a második já­tékrészt jobban btró vendé­gek megérdemelten nyertek, s három meccs után még pontot sem veszítettek. • Augusztusban a legjobb szegedi sportoló Buday Dániel, az EB-gólkirály • Munkatársunktól Megezdődött Szegeden a Radnóti-hétfők kispályás labdarúgó-bajnokság, s az első fordulóban gólgazdag mérkőzéseket játszottak a csapatok. Á rangadón az elmúlt idény bajnoka az Errira és a volt ezüstérmes Fergeteg gárdája csapott össze. Az első félidőben még szoros volt a találkozó, azonban a második játék­részben a Márkus Tamás ál­tal irányított Fergeteg fölé­nyes győzelmet aratott, a nagy mellénnyel játszó Erri­ra ellen. A forduló meglepetését az újonc Partner Büró szol­gáltatta, hisz a nagyon jó já­tékosokból (Tóth G., Móra, Tóth-Kovács) álló Keverőt verték meg. Az első forduló ered­ményei: Első Beton-Rad­nóti 6-1, Partner Büró-Ke­verő 3-2, Egy százalék­Főszer- Chalton DM 7-2, Tejivő-büfé-B & F katalizá­tor 4-4. Fergeteg­Errira-Dom Ingatlan 8-3 (2-2) • Munkatársunktól Jubileumi volt a hó­nap sportolója tegnapi díjátadó ünnepségünk, ugyanis 25. alkalommal választotta meg lapunk sportrovata a sok kivá­lóság közül azt az egyetlent, aki elismerés­ben és a Bounty Pub jó­voltából mindent igényt kielégítő vendéglátás­ban részesült. A 25. ku­pát egyhangú voksolás­sal Buday Dániel vehette át, aki nemcsak az innsbrucki Európa-baj­nokságon bronzérmet nyert magyar junior ké­zilabda-válogatott házi gólkirálya lett, hanem az öreg kontinens leg­jobb csapatainak küz­delmében a legeredmé­nyesebb mesterlövész­nek is bizonyult. A Pick Szeged kézilabda­csapatának egyik „gyöngy­szemének" Süli József, la­punk sportrovatának ve­zetője a következő szavak kíséretében nyújtotta át a Bounty Pub által felajánlott díszes trófeát: - Ez a kupa egyetlen ese­ményhez kötődik, de emlé­keztesse örökre arra is, hogy Szeged, pályafutása elején, már igyekezett elismerni te­hetségét és igyekezetét. (Igaz, a város vezetése elfe­ledkezett köszönteni az EB­bronzérmes játékosokat és szakembereket.) Kívánom, hogy kézilabdás pályafutása során még nagyon sok ha­sonló díjátadáson vegyen részt. Radnóti gimnázium, 100 néző. Fergeteg: Irsevics ­Takó, Batik, Tóth T., Váczi B„ Bosnyák. Csere: Kovács A. Errira: Földesi - Rácz L., Keller, Papp J., Döme, Körmendi. Csere: Terhes Z„ Horváth. Gólszerzők: Váczi B. (3), Bosnyák, Takó, Batik, Tóth (2), ill. Körmendi (2), Rácz L. Akire augusztusban felnézhettünk: Buday Dániel (balról a második) átveszi Süli Józseftől a serleget. Balról Teimel Zoltán. Jobbról Kovács Zsolt (pólóban) és Buday Ferenc. (Fotó: Nagy László) szükséged van Szegedre, de nekünk is reád - mondta Kovács Zsolt, a házigazda vendéglátóegység egyik tu­lajdonosa. Az ünnepelt szerényen csak ennyit mondott: - Egyelőre nem is gondo­lok erre, hiszen először is szeretnék leérettségizni a Csonkában, s van még mit tanulnom a kézilabdában is... A tegnap délutáni össze­jövetelre Buday Dánielt el­kísérte Teimel Zoltán, a klub sportigazgatója, vala­mint edző édesapja is. A csodálatos környezetet csak a kiszolgálás és a hangulat tudta fölülmúlni. A felsza­badult légkörben szinte egy­más után záporoztak az új­ságírói kérdések a sport- és a szakmai vezető, valamint a kézilabdás felé. Szóba ke­rült az EB, de a leghosszab­ban a csapat mostani gyen­ge idegenbeli szereplésénél időztek el. Minden részt­vevő elismerte, hogy Buday Dánielen sem Dunaújváros­ban, sem a Népfürdő ut­cában nem múlott a győze­lem. - Dani, köszönjük azt a játékot, amivel elkápráztat­tad a nemzetközi szakem­bergárdát, s a szegedi kö­zönséget. Engedd meg, hogy egyet kérjek tőled: bármilyen mesés csábítás is ér, ne foglalkozz a távozás gondolatával. Neked is

Next

/
Oldalképek
Tartalom