Délmagyarország, 1998. szeptember (88. évfolyam, 204-229. szám)

1998-09-22 / 222. szám

KSE KEDD, 1998. SZEPT. 22. BELFÖLD 3 röviden Vitanap a nyugdíjakról 0 Budapest (MTI) Az Országgyűlés Házbi­zottságának döntése értelmé­ben a parlament jövő szerdán tat vitanapot a nyugdíjakról. Áder János, az Országgyűlés elnöke tegnap közölte: a frakciók képviselői egyetér­tettek abban, hogy a Fidesz és az MSZP képviselőcso­portjának azonos tartalmú, de címében némileg eltérő kezdeményezéséről egyetlen napon rendezzék meg a vitát. Péchy Blanka­díjasok • Budapest (MTI) Győrffy Imréné Imréné, a kiskunmajsai Dózsa György Gimnázium tanára és Jármay Pálné vehette át a Péchy Blanka-díjat hétfőn Szemkeő Judittól, az Oktatási Minisz­térium közigazgatási állam­titkárától. Jármay Pálné a szegedi Csonka János Mű­szaki Szakközépiskola volt tanára 20 éve kezdte a Be­szélni nehéz! szakkör vezeté­sét Salgótarjánban, majd te­vékenységét Szegeden foly­tatta. Nyugdíjba vonulása után gondoskodott megfelelő utódjáról, és a nyelvművelő munkába való bevezetéséről. Az 1994-ben alapított Péchy Blanka-díjat évente ítéli oda a Kazinczy-díj Alapítvány kuratóriuma a beszédkultúrát gazdagító szakköri és ver­senymozgalmakban végezett eredményes munkáért. Miniszteri találkozó • Budapest (MTI) Lengyelország, Csehor­szág és Magyarország gazda­sági, politikai helyzetéről, il­letve az euroatlanti ratifiká­ciós folyamatról tárgyalt hét­főn, Budapesten a három or­szág honvédelmi minisztere. Janusz Onyszkiewicz, a Len­gyel Köztársaság nemzetvé­delmi minisztere, Vladimír Vetchy, a Cseh Köztársaság védelmi minisztere és ven­déglátójuk, Szabó János hon­védelmi miniszter közös közleményt írtak alá. Ebben kifejezték megelégedettségü­ket, hogy a NATO-tagorszá­gokban a három meghívott ország csatlakozási jegyző­könyveinek ratifikálása za­vartalanul halad, megteremt­ve ezzel a feltételeket az észak-atlanti szerződéshez történő mielőbbi csatlako­záshoz. Az orosz válság „fertőző" • Budapest (MTI) A külföldi tőkepiaci nagybefektetők kezdenek különbséget tenni Oroszor­szág és a régió országai kö­zött, ami jó hír Magyaror­szág és a többi közép-kelet­európai ország számára ­mondta Dávid Simmonds, a londoni Citibank elemző osztályának vezetője hétfőn Budapesten egy nemzetközi konferencián. A brit pénz­ügyi szakember elmondta: e megítélés változásának hatá­sa csak hosszú távon jelent­kezik, mert az orosz válság .fertőző", befolyásolja a be­fektetői magatartást. A vál­ság következtében a nagy tőkebefektetők tőkekivoná­saikat az orosz piacon már képtelenek véghezvinni, ezért a likvidnek számító közép-kelet-európai orszá­gokból viszik ki a befekteté­seiket. • Túl a legkritikusabb időszakon Alkalomhoz öltöztek az ikrek Öt nappal a szétválasz­tó műtét után, túl a legkri­tikusabb időszakon ismét sajtótájékoztatót tartottak a SZOTE Gyermekkliniká­ján. A háromhónapos, kis­peregi sziámi ikrek operá­cióját követő napok törté­néseiről, kritikus óráiról és pillanatnyilag jónak mondható állapotukról számoltak be az orvosok. Az intenzív osztály vezető­jének, Katona Márta docens­nek öt fárasztó, alvásszegény nap után arra is volt gondja és energiája, hogy „szalonképes­re" öltöztesse kis pácienseit. A doktornő két gyönyörű rózsa­szín rugdalózót vásárolt a lá­nyoknak, így Melinda és Iza­bella illendő öltözetben fogad­hatták a megannyi tévést, fo­tóst és újságírót a tegnapi, be­tegbemutatással egybekötött sajtótájékoztatón, amit abból az alkalomból szerveztek, hogy az egykori sziámi ikrek túl vannak a műtét utáni leg­kritikusabb perióduson. Az utóbbi napokban a teher az intenzív osztály orvosaira ­s ahogyan Katona Márta ne­vezte őket - fantasztikus nővé­reire nehezedett. A gyerekek őrzőinek jutottak nehéz órák. Melindával, a nagyobb súlyú babával volt kevesebb tenni­való, nála egyszer vérátöm­lesztést kellett végezni, ezt ki­véve állapota csaknem folya­matosan stabil volt. Izabella, a kisebb már a műtőasztalon ria­dalmat okozott. Nála az operá­ció bevégeztét követően köz­vetlenül keringési rendellenes­ség jelentkezett, s emiatt újra fel kellett nyitni mellkasát. Az első éjszakát követő hajnalon pulzusa 220 volt, az életvesz­élyes szívritmuszavar meg­szüntetéséért három és fél órán keresztül küszködtek az orvo­sok. Izabellának a veseműkö­dését is javítani kellett, s egy alkalommal negyven fokra szökött fel a láza. A szétvá­lasztott ikrek végig erős fájda­lomcsillapítót kaptak, s izom­lazítót, mély altatásban voltak, géppel lélegeztették őket, s há­romféle antibiotikummal véd­ték az esetleges szövődmé­nyektől, fertőzésektől. Az édesanya, az édesapa, a 6 éves Brigitta a sok nehéz órát okozó Izabellát ébresztgetik. (Fotó: Schmidt Andrea) Az öt nap tömör krónikáját így foglalta össze Katona dok­tornő, aki tegnap már csak jó hírekről számolhatott be. Me­lindánál tegnap délelőtt meg­szüntették a gépi lélegeztetést, Izabella gépét is lekapcsolták, de nála még a tubust nem vet­ték ki, hogy gépi levegőt szív­hasson tovább. Mindkét gye­rek ébredezik, Melinda hangra figyel, élénk. Altatót már nem, fájdalomcsillapítót azon­ban kapnak. Megkezdték a két kicsi anyatejes táplálását, s ér­dekes, hogy éppen Izabella, a kisebb súlyú, a többször kriti­kus helyzetbe került gyerek fogadja be jobban a táplálé­kot. Melinda hasa felpuffadt, s emiatt átmenetileg felfüg­gesztik anyatejes táplálását. Az operációt végző Füzesi Kristóf professzor is meg­nyugvással mondta, hogy az ikrek túl vannak azon az idő­szakon, amikor az elsődleges sebészi szövődmények fellé­pése várható lett volna, de hozzátette, lehetnek késői szö­vődmények. Pillanatnyilag a sebek gyógyulása, a keringés és a bélműködés optimális ­fogalmazott a professzor, aki a szakma megítélése szerint is bravúros műtétet hajtott vég­re. Újságírói kérdésre vála­szolva mondta, a közelmúlt­ban Európában a kisperegi ik­rekéhez hasonló sziámi szét­választás nem történt. Ez év májusában az USA-ban vé­geztek csaknem ugyanilyen operációt, de ott az egyik baba nem élte túl. - Jó helyre vezérelt sor­sunk és az Istenünk - fogal­mazta meg a lényeget az édes­anya már odafenn az intenzív osztályon, ahol először volt együtt a nagy család. Az édes­apa és a nagyobb testvér, a 6 éves Brigitta vasárnap este lát­ták először a két kislányt kü­lön ágyban. Most már mindig így látják majd őket. Kalocsai Katalin • Szeged, a kereskedelem központja Hipermarket a Franciahögyön Európa legnagyobb Tes­co hipermarketjének ün­nepélyes megnyitóját tar­tották meg tegnap, hétfőn délután Szegeden, Új-Róku­son. A vásárlók holnap, szeptember 23-án, szerdán 8 órától vehetik birtokukba a közel 20 ezer négyzetmé­ter alapterületű áruházat. A hivatalos megnyitón megje­lent Gordon Reid, Nagy-Bri­tannia nagykövete, vala­mint Paul Kennedy, a Tesco CEO vezetője. Szalay István polgármester szerint Sze­ged a régió kereskedelmi központjává vált. Dr. Jancsó János, a szegedi Tesco Áruház vezérigazgatója az újságírók kérdéseire vála­szolva elmondta: a brit tulaj­donban lévő Tesco cég 4-5 év­vel ezelőtt kezdett fölfigyelni Közép-Kelet-Európára, azon belül is Magyarországra. Egy kiskereskedelmi lánc megvá­sárlását követően 1995-ben építette az első középméretű áruházat Szombathelyen. Majd Budapest következett, 1998-ban pedig egyszerre há­Szerdától a vásárlóké a terep a Tescóban. (Fotó: Nagy László) rom áruház is nyílik vidéken: Kaposváron, Szegeden és Szé­kesfehérváron. Egy év múlva legalább négy újabb hipermar­ket formálja majd a vásárlói szokásokat Nyíregyházán, Miskolcon, Debrecenben és Pécsett. Egyelőre azonban a szegedi hipermarket számít a világon a legnagyobbnak. A városra azért esett a Tesco-vezetés vá­lasztása, mert látják: a fejlődés olyan ütemű, hogy abból az angolok sem maradhatnak ki. Már az is világosan látszik, hogy a szegedi beruházás sike­re alapvetően befolyásolja majd a Tesco további terjesz­kedését. S hogy miért tartják a sze­gedi Tescót hipermarketnek? Mert alapterülete közel 20 ezer négyzetméter, amelyből több mint 10 ezer az eladótér. A termékek száma 80 ezer, a jegyzet Hiánygazdaság n égen, a már-már történelmi múltnak számító átkos £\ kommunizmusban az igazán jó használati és fo­gyasztási cikkeket csak a pult alól és csak bennfentesként lehetett megszerezni. Egy kis jófajta kolbász, mellé vala­milyen márkás nyugati (cseh) sör, aztán, ha megszaladt a szekér, exportból visszamaradt konfekció, és így tovább, szóval ezekhez azért hozzá lehetett jutni egyeseknek. Az­tán ez a rendszer megszűnt, nincs hiánygazdaság, be le­het menni a boltba, ki lehet fizetni az áru árát, aztán ha­za lehet fuvarozni. Ebben az évben azonban felütötte a fejét a politikai hi­ánygazdaság. Emlékezzünk: tavasszal, az országgyűlési választásokon elfogyott az istenadta nép, s nagyon keve­sen szavaztunk, még kevesebben meggyőződésből. Kide­rült, mely megyék és mely települések az ideológiailag legkevésbé képzettek, akik kimaradtak a választósdi nevű össznépi buliból. Persze, a második körben már javult a statisztika, hiszen a pártok nagyon csúnyán beszéltek a felelőtlen, érdektelen, nemtörődöm (állam)polgárokról. Azt nem tudom, hogy az önkormányzati választások látogatottsága milyen lesz, de jogi értelemben nincs is nagy jelentősége, ha egyetlen választó betéved a szavazó­fülkébe, már érvényes a szavazás. Azonban hiány van je­löltekből. Van még öt nap a határidőig, és hiányzik 11 ezer ambiciózus polgár, illetve elvtárs. F agy valóban nem kelendő egy testületi, avagy pol­gármesteri szék, vagy be kell látni: összesen ennyi fedhetetlen politikusjelöltünk van. Az is lehet, hogy a többi jelölendő személynek vagy székházügye volt, vagy bennragadt a Postabank-bizniszben. Ha jobban belegon­dolunk, egyik sem valószínű. Ha Németországban totális közöny van, azt megértem. Ők nem lesznek szegényebbek attól, ha más garnitúra igazgatja az önkormányzati sze­keret. Lehet, hogy mi sem? Jelölések... • Budapest (MTI) Öt nappal a határidő lejárta előtt, az októberi önkormány­zati választásokon megválasz­tandó több mint 41 ezer kép­viselői, illetve polgármesteije­lölti helyre alig 30 ezer jelölés érkezett a választási szervek­hez - jelentette be Tóth Zol­tán, a BM Országos Választá­si Irodájának vezetője hétfői sajtótájékoztatóján. Elmondta, hogy a péntek délutáni jelent­kezési határidő lejártát köve­tően már nem lehet ajánló­szelvényeket gyűjteni, s nem is veszik át azokat. Négy év­vel ezelőtt mintegy 100 ezer jelölés volt. Ennek ismereté­ben az Országos Választási Iroda és a BM kéri a pártokat és a jelölő szervezeteket, hogy mielőbb adják le ajánlási szel­vényeiket. Azokon a településeken, ahol esetleg jelöltek hiánya miatt elmarad a választás, csak hat hónap múlva, jövő év április 18-át követően lehet majd időközi választásokat tartani. Addig a jelenlegi pol­gármester és képviselő-testü­let megbízatása érvényben marad. A helyi választási bi­zottságok szeptember 28-áig minden ajánlószelvényt ellen­őriznek, s nyilvántartásba ve­szik a jelölteket. Ezt követően 11 ezer féle szavazólap ké­szülhet 30 millió példányban. polcrendszer hossza 12 ezer méter. Az áruház 4,5 milliárd forintos beruházással épült (80 százalékban a szegedi KESZ Kft. munkáját dicséri), hat és fél hektárnyi területen. Itt ígér­nek tagsági kártya és mini­mumvásárlási kötelezettség nélküli kiszolgálást. Huszonö­tezer forint fölötti vásárlásnál hitelt lehet igénybe venni. A Tesco helyet adott 33 szerző­déses üzletnek is, amelyek kö­zött bank, posta, utazási iroda, fodrász, nyomda éppúgy talál­ható, mint pizzéria és kínai ét­terem. A szegediek 46 pénz­tárnál hagyhatják ott a fizeté­süket hétfőtől szombatig 7-21, vasárnap 10-18 óra között. A bevásárlóközpont közel 500 alkalmazottat foglalkoztat, akik közül 184-en korábban munkanélküliek voltak. A Tesco különben ma már Ma­gyarország legnagyobb foglal­koztatójává vált. A Tesco milliókkal támo­gatja Szeged kulturális- és sportéletét, a naponta megma­radó friss árut pedig szociális intézményeknek ajánlja föl. F. K. Nagybani piaci árak Dorozsmáról (Szeptember 21.) Albatök 20 Ft/kg Cukkini 35Ft/kg Patisszon 30 Ft/kg Kígyóuborka 160-180 Ft/kg Fürtös uborka 80 Ft/kg Paradicsom 150 Ft/kg Paprika 90-110 Ft/kg Pritaminpaprika 90 Ft/kg Burgonya 33-40 Ft/kg Káposzta 30 Ft/kg Karfiol 100 Ft/kg Kelkáposzta 60 Ft/kg Vöröshagyma 30-35 Ft/kg Fokhagyma 180-200 Ft/kg Gyökér 50 Ft/kg Sárgarépa 35 Ft/kg Zöldbab 100 Ft/kg Csiperkegomba 200-260 Ft/kg Csemegekukorica 10-15 Ft/db Görögdinnye 25-30 Ft/kg Sárgadinnye 100 Ft/kg Őszibarack 100-150 Ft/kg Alma 50-70 Ft/kg Körte 90 Ft/kg Kékszilva 100-120 Ft/kg Dióbél 800 Ft/kg Mák 460 Ft/kg

Next

/
Oldalképek
Tartalom