Délmagyarország, 1998. szeptember (88. évfolyam, 204-229. szám)

1998-09-15 / 216. szám

KEDD, 1998. SZEPT. 15. SZEGED 5 Kossuth és Széchenyi a közgyűlésben Választás előtti találkozó • Munkatársunktól Az önkormányzati választásokra való készülődés jegyében a Délmagyarország Kft. szerkesztői és bel­politikai újságírói találkozóra hfvják a Csongrád megyében, illetve a Szegeden működő pártok és po­litikai szervezetek vezetőit. Ma délután két órakor a Sajtóház klubjában a Délmagyarország és a Délvi­lág kiadója ismerteti, miiyen megjelenési lehetőséget kínál, illetve mit vállal a politikai szervezetek elkép­zeléseinek megvalósításából. • A mi kis mosodáink Ez itt még nem Amerika Zsúfoltság nélkül: egyelőre több a mosógép, mint a vendég. (Fotó: Nagy László) A királyi párt ábrázoló festmények fölújítása után újabb képekkel gazdago­dott a szegedi városháza közgyűlési terme. Kossuth Lajos és Széchenyi István egész alakos képét a Mó­ra Ferenc múzeum föres­taurátora, Szabó Tamás állította helyre. A képeket száz éven át a múzeum képtárában őrizték. A szegedi városháza köz­gyűlési termében most már nem csak Ferenc József és Er­zsébet királyné, hanem Szé­chenyi István gróf és Kossuth Lajos is figyeli majd a képvi­selők szereplését. Néhány hete ugyanis újabb két, helyreállí­tott festményt erősítettek a díszterem falaira: Ferraris Ar­túr „Széchenyi István", és Ros­kovics Ignác „Kossuth Lajos" című festményei tovább gyara­pították a „haza nagyjainak" sorát a közgyűlési teremben. Pappné Zánthó Rita, a pol­gármesteri hivatal művészeti tanácsosa érdeklődésünkre el­mondta, hogy a közgyűlés még 1994 márciusában döntött úgy, hogy a díszterem falait „ural­kodókról, államférfiakról szóló műalkotások" díszítsék. A közgyűlési terem bejáratának két oldalán még ugyanebben az évben foglalta el helyét a királyi pár: a Ferenc József és Erzsébet alakját ábrázoló képe­ket Szabó Tamás restaurátor­művész tisztította meg az el­múlt évtizedek alatt rájuk ra­kódott szennyeződéstől. Vastagh György festőmű­vész 1883-ban készült alkotá­sai néhány évtizedes várakozás után eredeti helyükre kerültek vissza. A királyi pár Zombori László textilképeit váltotta, föl (utóbbiak azóta a városháza házasságkötő-termét díszítik). Érdekesség, hogy a textilek előtt Winkler László „szocre­ál" szellemiségű alkotásai buz­dították jobb munkára a régi idők tanácstagjait: az egyik ké­pen a háború pusztításai, a má­sikon viszont Gerő Ernő, „a hídverő" voltak láthatók. A közgyűlési termet díszítő festmények megválasztásáról szakértői bizottság döntött. így esett a választás két olyan kép­re, amelyek az eddigi kutatá­sok szerint sohasem függtek a díszterem falain. Roskovics Ig­nác „Kossuth Lajos", és Ferra­ris Artúr „Széchenyi István" ábrázolását a millenneum évé­ben rendelte meg a város. A képek a Közművelődési Palo­tába kerültek, s az eddig ismert adatok szerint mostanáig a mú­zeum raktárában porosodtak. A festmények helyreállítá­sára is Szabó Tamás, a Móra Ferenc múzeum főrestaurátora kapott megbízást. Hat hónapon át dolgozott a vásznakon kelet­kezett lyukak eltüntetésén, a százéves porréteg letisztításán. Az aranyozott, palmetta- (pál­majlevél díszes keretekből száznál is több darabka tört le - a hiányzó részeket újra elké­szítette a restaurátorművész. Most a „rebellis" Kossuth a bejárattól balra, az ablak mel­letti faltükörben, „Erzsébet ol­dalán" foglal helyet, míg a konzervatívabb Széchenyi a császár felől, ugyancsak az ab­lakhoz közeli faltükörben tű­nődik a haza sorsának fölvirá­goztatásán. A tervek szerint a közgyűlé­si teremben most látható két portré (Tisza Lajos és Tisza Kálmán arcképe, mindkettő Benczúr Gyula alkotása) való­színűleg a közgyűlési terem melletti két kisebb tanácskozó­terembe kerül majd. Helyüket László Fülöp „Deák Ferenc" és Pataky László „Andrássy Gyula gróf' című képei foglal­ják el, amelyek sokkal inkább illenek majd a díszteremet éke­sítő, nagy méretű festmények közé - nemkülönben a haza történelmében betöltött szere­pük szerint is helyet követel­nek maguknak Kossuth, Szé­chenyi és a fenséges pár társas­ágában. Nyilas Péter Ausztráliában még a legkisebb faluban is köte­lező tartozék a kocsma mellett, az amerikai nagy­városokban sétálva pedig előbb-utóbb beleütközünk egy önkiszolgáló, éjjel­nappal nyitva tartó mosó­szalonba. Magyarország még nem Amerika, a sze­gedi példa azt mutatja, hogy a polgárok többsége nem hagyja a szennyest másra, a mosógépárusok­nak pedig egyelőre sze­rény konkurenciát jelent a városban müködö három mosószalon. Négy esztendeje gondolta úgy egy magyar-amerikai vál­lalkozó, hogy meghonosítja a Szegeden is az amerikai min­tát, így néhány garzonházba közös használatú mosókony­hát telepitett. A vállalkozást ma már más viszi tovább, megfogyatkoztak a berende­zések is, csupán a Székely so­ri és a Kereszttöltés utcai gar­zonház alagsorában dolgoz­nak a gépek. Kisebb falu ágaskodik a • Munkatársunktól Baróti István, az esztergo­mi bazilika orgonaművész­karnagyának orgonaestjével kezdődik szeptember 16-án 19 órakor a szeged-rókusi katolikus templom őszi hangversenysorozata. Baróti István karnagyi munkássága mellett az esztergomi bazili­ka orgonájának tervezője és tarjáni lakótelep szívében, 210 lakás, egyharmadában fiata­lok, egyharmadában nyugdíja­sok élnek, egyik réteg sem büszkélkedhet postabankvezé­ri fizetéssel. A lakások többsé­ge egyszobás, 30 négyzetmé­teres garzon, ahol a fürdőszo­bába bajjal fér be a mosógép, így jól jött az alagsori mosó­konyha. Naponta 2-3 mosás a penzum, tudjuk meg a gépek­hez zsetont árusító gondnok­tól, Goldea Mónikától. A ko­pott ajagsori helyiségben két mosó-trés egy szárítógép áll éppen üresen, gyomrukba 7,5 kg ruha fér. A masinának meg se kottyan a paplan, pokróc és ágynemű, a házból nyugdíja­sok és egyetemisták egyaránt használják a őket. A mosózse­ton 180, a szárító 100 Ft, az öblítő benne van az árban, de a mosószert hozni kell. A le­hangoló környezet arról árul­kodik, hiába látjuk a vállalko­zó plakátját a bejáratnál, ez in­kább szociális szolgáltatás, mint vállalkozás. Nem cáfol meg bennünket Kovács János, a gépek gazdája sem: - Alig két éve vettem át a a kivitelezés vezetője. Egy­házi zenét tanít az esztergo­mi Hittudományi Főiskolán, Strigonium férfikarával Liszt-művek előadásával szerzett elismerést, valamint jelentősek Liszt-kutatásai is. 1970 óta a Budapest II. ker. gépeket, ismertem a korábbi vállalkozót, hiszen én is ide hordtam a cukrászdámból a szennyest mosatni. Kialakult egy törzsvendégkör, akik meg­kedvelték ezt az olcsó mosatá­si lehetőséget. Fejlesztésre egyelőre nem gondolok, hiszen azt vettem észre, hogy nem vi­gyáznak a berendezésre, a Szé­kely soron például nem győ­zöm a székeket pótolni, mindig ellopják őket. A szerény árak­ból pedig nem telik alkalma­zottra. A Kálvária sugárúton alig két hónapja megnyílt mosósza­lonban már amerikai látvány fogadja az embert. Az egykori AFIT-telep alaposan átalakult, autószerelőműhely helyett lo­vasbolt, olasz étterem, sőt, „Az utolsó napok szentjeinek Jézus Krisztus egyháza" vert itt ta­nyát. „Grand opening featuring Large Capacity" - hatalmas angol nyelvű táblák és csillogó krómozott Dexter gépek hirde­tik az amerikai mosókultúrát. A szalont üzemeltető fiatal há­zaspár pontosít, ók Ausztráliá­ból vették a mintát. Optimis­ták, hiszen a tágas, napfényes Állami Zeneiskola orgonata­nára és 1992 óta orgonajáté­kot oktat a budapesti Zene­akadémia egyházzenei tan­székén. Az est műsorán Jo­hann Sebastian Bach orgona­művei mellett szegedi bemu­tatóként szerepel Cstky Bol­szalonban 10 mosó- és 10 szá­rítógép várja a szennyest. A 8 kilogrammnyi töltelék mosása, szárítása mosószerrel együtt 900 forintba kerül, egyetemis­táknak ebből kedvezmény jár. Töltelék, hiszen ruhán kívül ide is gyakran hoznak pokró­cot és tollpaplant, ezeket házi masinákkal bajos lenne kimos­ni. - Főleg a fiatalokra, egye­temistákra számítunk, nyugdí­jasoknak nehéz is lenne 8 kilo­gramm ruhát ide szállítani. ­mondja Németh Nándor és Né­meth Mária. A gépek mellett székek és asztalok, újságok, gyermekek­nek játszósarok. A tengerentú­lon ugyanis a háziasszonyok közösségi programjának szá­mít a mosás, amíg a férfiak a focit vagy a baseballt nézik, addig ők a mosószalonban kö­tik össze a hasznosat a kelle­messel. Nálunk még szokatlan az újfajta műintézmény, a leg­többen beadják a ruhát, majd egy óra múlva érte mennek. Hiába, erősek még a patyolatos reflexek. T. V. dizsár marosvásárhelyi zene­szerző Passacaglia Bolyai képletére című, szóló hege­dűre írt kompozíciója. Ma­gyarországi bemutatóként hangzik el Michael Rzad­kowsky Variációk Szent Be­nedek himnuszára című al­kotása. Az est során közre­működik Márffy Gabriella Bernben élő hegedűművész. Rókusi orgonaest Szabó Tamás restaurátormüvész a helyreállított Széchenyi-kép előtt. (Fotó: Schmidt Andrea) Brókergondok. Több olvasónk - közöttük P. Szilveszter - is felháborító­nak tartja a CB Brókernél történteket. Nem értik, ho­gyan lehet az, hogy négy hónap múltán sem tisztázó­dott ez az ügy, mikor a Postabankot egy-két hét alatt is át tudták világítani. Felháborító nemtörődöm­ségnek nevezte egyik olva­sónk, ami a brókerház kap­csán történik. „Hangos" halak? Nagy Gábor, Roosevelt téri tele­fonálónk tetszését nyilvání­totta ki a hét végi, jól sike­rült halászléfőző-verseny okán. Egyvalami azonban kissé felbosszantotta: mindkét este éjfélig hangos disco-zene szólt, ami sze­rinte zavarta az ott lakókat. Olvasónknak ráadásul az a véleménye, hogy a halász­csörög a Pannon GSM Kedves Olvasóink! Közérdekű prob­lémáikat, észrevételeiket, tapasztalatai­kat ezen a héten Rafai Gábor újságíró munkatársunkkal oszthatják meg, aki munkanapokon 8 és 10 óra között, va­sárnap 14 és 15 óra között hívható a 06-20-9432-663-as rádiótelefon-szá­mon. Elveszett tárgyaikat kereső, illet­ve talált tárgyakat visszaadni szándé­kozó olvasóink ingyenes hirdetésben te­hetik közzé mondandójukat. Hirdetés­felvétel 8 és 10 óra között a 06-80-820-220-as zöld számon, il­letve személyesen a Sajtóházban és hirdető irodáinkban. léhez sokkal jobban illett vol­na a magyar nóta - főleg, ha kicsit halkabban szól. Ritka buszok. A hét végi sándorfalvi búcsú kapcsán te­lefonált Németh Lászlóné, aki azt tette szóvá, hogy a Tisza Volán „észre sem vette" a ren­dezvényt. Kisbuszokat kül­dött, a járatokat sem sűrítette, holott ilyenkor sokkal több az utas. Akadt olyan idős házas­pár, aki csak a negyedik járat­ra fért fel, végül onnan is le kellett szállniuk, mert a zsúfoll buszon rosszul let­tek. Jó lenne, ha a közleke­désszervezők erre is gon­dolnának. Fél óra. A 493-114-ről azt tették szóvá, hogy teg­nap reggel - éppen a leg­kritikusabb időben - több mint fél órát állt a trolifor­galom a Csongrádi sugár­úton. Miért nem küldenek ilyenkor buszokat, hiszen a legtöbben időre mennek munkába? - kérdi olva­sónk. A taxisoknak min­denesetre nem jött rosszul a trolileállás. Mi lenne, ha azok, akiknek érvényes bérletük volt, bevinnék a taxiszámlát a közlekedési vállalatnak? - vetette fel olvasónk. I/VJ1M1 Halálos balesetek • Munkatársunktól Az elmúlt vasárnap két ha­lálos baleset történt a megyé­ben. Délelőtt 9 óra 50-kor Makó belterületén, a Kossuth utcában haladt a 76 éves Cs. Mihály. Egy kereszteződésben nem vette észre az elsőbbsé­gadás kötelező táblát, s kihaj­tott a jobbról szabályosan ér­kező személygépkocsi elé, amelyet a 32 éves B. Gábor vezetett. Az autó sofőrje az erőteljes fékezés ellenére sem tudott megállni, s elütötte a motorost, aki a kórházba szál­lítás után életét vesztette. Ugyancsak motoros áldo­zata volt annak a balesetnek, amely vasárnap este tíz órakor történt az 55-ös úton, Doma­szék környékén. A 36 éves Sz. József Mórahalom felől érke­zett autóval, tompított világí­tással, körülbelül hetven kilo­méteres sebességgel. Nem vette észre az út szélén motor­kerékpárját szerelő, 25 éves Sz. Jánost, akit az autó jobb eleje elcsapott. A fiatalember a helyszínen életét vesztette. A SZAB hírei • Munkatársunktól A Szegedi Akadémiai Bi­zottság Föld- és Környezet­tudományi Szakbizottsága szeptember 15-én 15 óra­kor szervez tudományos ülést, amelyen egyebek mellett az Alföld-kutatás eredményeit tekintik át. Szeptember 18­án 14.30-kor dr. Bernáth Gábor egyetemi tanár tisztele­tére, 65. születésnapja alkal­mából tudományos ülést tar­tanak a SZAB, valamint a SZOTE Gyógyszerkémiai Intézete közös szervezésé­ben. Boogie­szanatórium • Munkatársunktól Újból indul a Boogie-sza­natórium a Vízmű Klubban (Tisza L. krt. 88.). A szerdán­ként 19 órakor kezdődő fog­lalkozásokra főleg 30 év felet­ti - nem profi - táncolni vá­gyókat várja: Kalapos József. Az estek támogatója a Brüsszeli körúti Irodabútor Stúdió. Stabil gazdálkodás • Munkatársunktól Szombati lapunkban ír­tunk arról, hogy a Globex brókercégének tevékenysé­gét átmenetileg felfüggesz­tette az Állami Pénz- és Tőkepiaci Felügyelet. Az Algyői Takarékszövetke­zetnek 37 milliós követelé­se van még a Globex Hold­inggal szemben. Technikai hiba miatt cikkünk utol­só mondata csonkán jelent meg. A takarékszövetkezet ügyvezető igazgatója, Jász Péter azt hangsúlyozta, hogy a betétesek pénzét semmiféle veszély nem fenyegeti, a szövetkezet gazdálkodása stabil. Ú|ság, könyv, szórólap, ügyviteli nyomtatvány, meghívó, név|egy, IGÉNYES KIVITELBEN: 61/311-819 DM

Next

/
Oldalképek
Tartalom