Délmagyarország, 1998. szeptember (88. évfolyam, 204-229. szám)
1998-09-09 / 211. szám
t Vásárlóerejük növekedett Yersenykeresetek # A pálya a vb után is marad Vizes százmilliók Sportpénzek Technika Turizmus Terepjárók Révbe érkezett a Lombard „zászlóshajója" Ötszörös ár a szegedi lízingcégért Lombard-központ. A takarékszövetkezetek vidéken erősek. (Fotó: Gyenes Kálmán) Lombard-kérő A Magyar Takarékszövetkezeti Bank Rt. a HVG információi szerint a minap több mint 500 százalékos árfolyamon vásárolt 12,5 százalék plusz egy szavazatnyi tulajdonhányadot a 169 millió forintnyi jegyzett tőkéjű Lombard Lízing RL-ből. Ugyanennyit vett a Takarékbankban többségi tulajdonos DG Bank érdekeltsége, a Volksbank Leasing International is. A vásárlók a közeljövőben tőkeemeléssel szeretnék megduplázni részesedésüket, azaz 50 százalék plusz két szavazatot akarnak szerezni az így már 250 milliós jegyzett tőkéjű cégben. Ez az újabb 450 milliós befektetés már a Lombard Lízing Rt.-ben marad. A Takarékbank nem túl sikeres korábbi lízingcége pedig - a tervek szerint - vásárlással olvad majd be a Lombardba. 0 DM/DV-informóció Az év első hét hónapjában a versenyszférában a havi bruttó átlagkereset 66 ezer forint volt, ez az előző év azonos időszakához képest 20 százalékkal magasabb - adta hírül a KSH gyorstájékoztatója. A szellemi dolgozók havi bruttó átlagkeresete 105 és félezer, míg a fizikai foglalkozásúaké ennek kevesebb mint fele, 48 és félezer ezer 500 forint volt, az előbbieké 23, az utóbbiaké 17 százalékkal növekedett. A versenyszférában dolgozók január-júliusi nettó - tehát adólevonás utáni - átlagkeresete 44 ezer 160 forint volt, ami 19,6 százalékos emelkedést jelent az előző év Talán kevesen emlékeznek már arra, hogy a világbajnokság színhelyéül szolgáló evezőspályát már 1981-ben felavatták, ami a mai áron számolva közel 600 millió forintba került - mondja dr. Kováts Gábor az Alsó-Tisza Vidéki Vízügyi Igazgatóság vízügyi igazgatója, aki nagyon örült az eseménynek, hiszen e nélkül a pálya sohasem kapott volna ekkora fejlesztési lehetőséget. A Maty-éri evezőspálya tulajdonosa az állam, kezelője a vízügyi igazgatóság és a Szegedi Vízügyi SE. Hivatalos értékbecslés mondta ki, hogy a pálya a világbajnokság előtt 600 milliót ért, ezt adta bérbe gyakorlatilag ingyen a kezelő, ami akár hozzájárulásként is értékelhető, ha a támogatásokról esik szó. Húszmillió forintot költöttek 1996-ban partvédelemre, 22 millióba került idén a meglévő csatorna rekonstrukciója, amit a Vízügyi Alap is támogatott 5 millió forinttal. A vízügyi igazgatóság 8 millió forintért töltötte fel friss vízzel a páazonos időszakához képest. A fogyasztói árindex ugyanebben az időszakban 15,9 százalékkal nőtt, így a reálkereset a versenyszférában átlagosan 3,2 százalékkal volt magasabb, mint az elmúlt év első hét hónapjában. (Vagyis mai szóhasználattal: a keresetek vásárlóereje nagyobb lett.) Az idén január-júliusban a bruttó keresetek az átlagosnál gyorsabban, 27 százalékkal emelkedtek a pénzügyi szektorban és kiegészítő szolgáltatásokban. Átlagosnak megfelelő volt a növekedés a szállítás, raktározás, posta és távközlés területén, a villamosenergia, gáz-, hó- és vízellátásban, valamint a gépiparban. lyát 1996-ban, idén további 5 millióba került a vízpótlás, de így már tiszta tiszai vízen lapátolhattak a sportolók. A Magyar Kajak-Kenu Szövetség, a Szegedi Vízügyi SE, a Magyar Evezős Szövetség és a Hermán Ottó Horgász Egyesület még 1997-ben alapított egy közhasznú társaságot, hogy az üzemeltetés egy kézbe kerüljön. A kht.-t a vízügyi igazgatóság tavaly 3, idén 3,5 millióval támogatta. Az építkezés utolsó napjaiban harminc vízügyi dolgozó társadalmi munkában sokat segített, hogy minden időben elkészüljön. Dr. Kováts Gábor nagyon fontosnak tartja, hogy mindenki apportálja be a vb után a közhasznú társaságba azt, amit beruházott, hogy egyszerűbb legyen a pálya további üzemeltetése. A kht. valódi tulajdonos lehet, mert az több mint bonyolult helyzetet teremt, hogy a céltoronynak kétharmad részben az önkormányzat, egyharmadban a Vízügyi SE a tulajdonosa. Vagy ki őrzi majd azt az óriási értéket, ami a vb után a pályán és környékén ott marad? K. A. Az eddig is takarékszövetkezeti háttérrel „vitézkedő", szegedi székhelyű Lombard Pénzügyi Lízing Rt. tökeemeléssel készül szentesíteni a korábbi élettársi kapcsolatot. így teremti meg a folyamatosan top-10-be tartozó, döntően magántulajdonú társaság a versenyben maradáshoz ma már egyre nélkülözhetetlenebb hivatalos banki hátteret. A Lombard története tulajdonképpen 1990 februáijában kezdődött, amikor a miskolci székhelyű, Észak-magyarországi Innovációs Centrum Park vezetőt keresett Szegeden nyitandó képviseletére. A társaság már első egész üzleti évében, 1988-ban félmilliárdos árbevételt és 50 milliós nyereséget produkált - egyebek között értékpapír-forgalmazásból, megbízásos befektetésekből, lízingből. Az ICP volt az első nem fővárosi cég, amely részt vett a Budapesti Értéktőzsde alapításában. 1990 júniusában megalakult az ICP Rt. szegedi képviselte, a fiatal csapat pedig megtanulta a lízingszakmát, amit tulajdonképpen mindenki akkoriban kezdett. Amikor már elég erősnek érezte magát a Domonkos András vezette szegedi team, elhagyta az ICP-hajót és egy rövid ideig a magyar-olasz Vagyonkezelő és Nevesítő Organizációs Befektetési Részvénytársaságot erősítették. Az 1992-ben alakult Lombard Pénzügyi és Befektetési Rt. 1994 márciusában lép először a nyilvánosság elé. Az akkor már budapesti, kecskeméti, győri, kaposvári, szombathelyi, szegedi irodával rendelkező cég - első vidéki székhelyű társaságként nyilvános kötvénykibocsátás keretében minimum száz, maximum kétszázmillió forintot kért a befektetőktől, éves szinten bruttó 29,2 százalék kamatért. Az 1994-es esztendőben kétmilliárdos forgalmukkal, százmilliós nyereségükkel a 4-5. helyen jegyezték őket a lízingszakmában, a Lombard képviselője pedig bekerül a lízingszövetség négyfős elnökségébe. A legnagyobb nyilvános kötvénykibocsátáson, 1995 februárjában a befektetők több mint 600 millió forintért jegyeztek Lombard-kötvényt, az akkori államkötvényeknél alig magasabb, - másfél évre évi 34, kettőre évi 37 százalékos - kamat fejében. Szerencsére a pénzt sikerült időben kihelyezni, mert a kamatcsökkenés érdekes helyzetet teremtett, különösen a hosszabb futamidő utolsó félévében, amikor a hozamok már nagyon messze jártak a 37 százaléktól. A társaság igyekezett is ezeket a kötvényeket visszavásárolni, a befektetők azonban nem igazán kínálgatták mondja Anderle Adám vezérigazgató Az 1995-ös évet az egy esztendővel korábbinál alig valamivel nagyobb, kétmilliárdos forgalommal zárta a negyven alkalmazottat foglalkoztató Lombard Rt. Nyeresége 40 millió forint volt, a társaság vagyonértéke azonban már meghaladta a 200 millió forintot. Nem véletlen, hogy 1997 márciusában, ötéves születésnapjukat ünnepelve elsősorban azt emelték ki, hogy minden kötvénytartozásuknak maradéktalanul és az eredeti ütemtervnek megfelelően tettek eleget. A magyar lízingszövetség tagvállalatai közül hetedik legnagyobbnak bizonyult a Lombard, 1997-es 5 milliárdos forgalmából 4,5 milliárddal a személyautók és haszongépjárművek részesedtek. 1998-ban már augusztusban hatmilliárd forint felett jártak, azaz év végére a forgalom meghaladhatja a 10 milliárdot. A jelenleg 169 millió forint alaptőkéjű tárasság tulajdonosai 30 százalékban takarékszövetkezetek, 70 százalékban magánszemélyek, a szavazati arányok azonban ettől eltérőek. A cégpiramis csúcsán álló Lombard Portfolio Kft. a lízingcégen kívül többségi tulajdonosa még a Lombard „vezetéknevű" Könyvház Kft.-nek, a Bérlet Kft.-nek, egy ingatlanforgalmazó és egy biztosításközvetítő társaságnak. A birodalom zászlóshajója természetesen a legnagyobb forgalmat produkáló Lombard Pénzügyi Lízing Rt. Anderle Ádám a lízingcég vezérigazgatója a közelgő tőkeemelésről, a takarékbankos házasságról nem árult el konkrétumokat, helyette indoklással szolgált. „Hiú ábránd volt, hogy banki háttér nélkül, pénzintézeti futkosással lehet hosszú távon lízingcéget finanszírozni." A Lombardnak tehát szüksége van igazi banki háttérre, olcsó forrásra, a takarékszövetkezeti integrációnak pedig a lízingre, mint ügyfeleknek kínálható termékre, de egyúttal biztonságos pénzkihelyezésre is, amit már korábban is garantált a magát csak pénznagykereskedőként aposztrofáló Lombard. „Banki háttér nélkül a lassú halál állapota kezdődött volna, a működési költségek ugyanis nehezen csökkenthetők. A Deutsche Genossenschaftsbankkal a hátunk mögött erősödik az eddig is biztonságos, konzervatív cég elfogadottsága." Anderle Ádám szerint nincs szó arról, hogy a társaság székhelye változna - a takarékszövetkezetek sem a fővárosban erősek -, s marad a Lombard név is. A tőkebevonásról pedig egy közelgő közgyűlés dönt majd. Kovács András Pillanatkép. A versenynek vége, de hogyan tovább? (Fotá: Gyenes Kálmán) TOSHIBA * POSTABANK áruhitel konstrukcióval FŐSZER-ELEKTROPROFIL KFT CITROEN Van térerő! CITROEN m Kii ZIXEM 2000 Kft. E_SJ Szeged, Szent László u. 5. Telefon: (62) 492-888. Szerviz: Szeged, Berlini krt. 16-18. Telefon: (30) 587-023. 5 személy vagy rengeteg csomag? Mindkettő! Citroen Berlingo diesel- és benzinmotorral, óriási árengedménnyel és kedvezményes részletfizetési lehetőségekkel, amíg a készlet tart! Már 25%-os kezdőrészlettel elvihető! klimaberendezessel Kezelési költség nélküli hitelre Alacsony kezdőrészlet befizetése után a Skoda PICKUP és a VANPLUS már Önnek dolgozik és pénzt keres! A teljes vételár ettől a pillanattól csak részletkérdés. Kell ennél több egy kisáruszállltó beruházásához? Válassza a PICKUP-ot vagy a Felicia VANPLUS-t és megbízható munkatársra talál. SKODA PICKUP és VANPLUS! PICKUP & VAMPLUJ IKESZ 6724 Szeged, Kossuth L. Sgt. 112. Autócentrum Tel-: (62) 471 200 ím*. Muiuc.eni.ruHi Tel/Fax. (62) 471_242 VaSS AutÓ 6600 Szentes, Csongrádi út 36. \iif Tel./Fax: (63) 314-222 víukw velőnk Energiapiac • Kijev (MTI) Rendkívüli állapotot hirdet ki az ukrán energiapiacon hétfőtől az ország energiaügyi minisztériuma - közölte Olekszij Sebersztov miniszter a hét végén Kijevben. A miniszter közlése szerint a rendkívüli állapot egészen addig tart majd, amíg a megyei állami közigazgatások készpénzzel ki nem fizetik áramdíjtartozásaikat. A minisztérium a nem fizető megyéket az áramszolgáltatás korlátozásával fogja büntetni. Sebersztov elmondta: amenynyiben a helyzet nem rendeződik, akkor a minisztérium bírósági úton fog jogot szerezni arra, hogy a megyékkel szembeni követeléseit ingatlanok lefoglalásával érvényesítse.