Délmagyarország, 1998. augusztus (88. évfolyam, 179-203. szám)
1998-08-15 / 191. szám
14 SZOLGÁLTATÁS SZOMBAT, 1998. ÁUG. 15 horoszkóp ryn KOS: Megméret-4—tetik, de tudja, hogy jó szándékú, segítőkész kritikát fog kapni, így aztán képes elviselni is, egyébként pedig alapvetően magabiztos. yr BIKA: Szívesen foglalkozik régiségekkel, mindenekelőtt felkutatásuk jelent önnek örömet. Mindamellett pénzbefektetésnek sem utolsó dolog. IKREK: Uj ter-=-'vet kell készítenie, mert vágyai nem állnak arányban a lehetőségeivel. Túl sok időt pazarol a szerelemre, bár abból sosem elég! RÁK: Saját va—lós, vagy vélt sérelmei olyannyira elbontják, hogy nem képes kilátni ebből a helyzetből. Mivel igazán nem tud ártani, csak dühöng. £1 OROSZLÁN: Irigykedve látja egy régi ismerőse sikereit, pedig alaptermészetétől idegen ez a vonás. Keresse meg a furcsa érzés okát. SZŰZ: Vegye miféle dolnp sorra gok izgatják fel úgy istenigazából. Ha nem talál semmit, akkor valószínűleg súlyos depresszióban szenved. MERLEG: Most már bármi megtörténhet, ma azonban érje be azokkal az élményekkel, amelyeket kedvese nyújthat önnek. Az sem lesz kevés. SKORPIÓ: Szándékosan és tudatosan hagyja ma érvényesülni az eszét és nem az érzelmeit. A szombati nap ellenére üzletről lehet szó, ami önnek fontos. m "77^1 NYILAS: BárcsaJ ládja tagjai már sokallják, hogy állandóan elvégzendő feladatokat osztogat a részükre, ma még úgy döntenek, hogy hallgatnak. BAK: A semmittevésére igen alkalmas a mai napja. Úgy határoz, hogy nem kényszerítik a teendők, s kedve szerint választ minden percben. VÍZÖNTŐ: Képes befogadni minden újat. Ma azonban, ahelyett, hogy szorgalmasan lapozgatná a könyveit, vagy az újságokat, csak bambul a világba. yn HALAK: Tavasz óta nem volt egy nagytakarítás a lakásában. Most itt a kedvező alkalom, hogy porszívót ragadjon és hadat üzenjen a porcicáknak. ov—w> INGYEN HÍVHATÓ TELEFONSZÁMUNKON FELVILÁGOSÍTÁST KAPHAT A DÉLMAGYARORSZÁG ÉS A DÉLVILÁG, ELŐFIZETÉSÉVEL, LAPÁRUSÍTÁSÁVAL ÉS TERJESZTÉSÉVEL KAPCSOLATOS KÉRDÉSRE! Hétfőtől péntekig: 7.30-18.30-ig! 06-80/821-821 Tájékoztatást ad: Gábor Ildikó Telefon: 62/481-281/1 orvosi ügyelet O GYÓGYSZERTÁR: Klauzál téri, este 8-tól reggel 7 óráig. Csak sürgős esetben! O BALESETI SEBÉSZETI ÉS UROLÓGIAI FELVÉTEL: SZOMBATON a balesetet szenvedett személyeket a SZOTE Traumatológiai Klinika, az új klinikai tömbben (Semmelweis u. 6.) veszi fel, sebészeti (nem baleseti!!) ügyelet a II. kórház (Kálvária sgt. 57.) tart. A gyermeksérültek és gyermeksebészeti betegek ellátása a gyermekklinika gyermeksebészeti osztályán történik. VASÁRNAP a balesetet szenvedett személyeket a II. kórház (Kálvária sgt. 57.) veszi fel, sebészeti (nem baleseti!!) ügyeletet a Sebészeti Klinika (Pécsi u. 4.), urológiai felvételi ügyeletet a II. kórház tart. A balesetet szenvedett gyerekeket a kórház baleseti sebészeti osztályán, az egyéb sebészeti gyermekbetegeket a Sebészeti Klinikán látják el. O KÖZPONTI ORVOSI ÜGYELET a mentők Kossuth Lajos sugárút 15-17. szám alatti épületében, hétköznap 17 óra 30-tól másnap reggel 7 óra 30-ig, szombaton, vasárnap és ünnepnapokon reggel 7 óra 30tól másnap reggel 7 óra 30-ig. Tel.: 474-374. O VÉRADÁS a SZOTE Vértranszfúziós Állomáson (Szeged, Pécsi u. 4/B) hétfő, kedd, csütörtök 8-13; szerda 8-18; péntek 7-13 óráig. KÖRZETI ORVOSI ÜGYELET O Újszentiván, Tiszasziget, Kübekháza: dr. Varga István, Újszentiván. Tel.: 277-165. O Bordány, Forráskút, Üllés: dr. Csonka Erika, Üllés. Tel.: 282-052, 282-417. • Pusztamérges, Öttömös: dr. Hegedűs B. Zoltán, Öttömös, Béke u. 2. Tel.: 298-570. • Mórahalom: dr. Dézsi Csaba, Mórahalom, Széchenyi u. 1. Tel.: 280-625, 06-60-385-488. • Zákányszék: dr. Mester Lajos, Zákányszék, Dózsa Gy. u. 70. Tel.: 290-642. • Kisteleken: dr. Jeszenszky Emma, dr. Bohner Imre, a körzeti központi rendelőben, Kossuth tér 2. Tel.: 259-740. • GYERMEKGYÓGYÁSZATI NAPPALI ÜGYELET: hétköznap 13 órától 19 óráig, hétvégén és ünnepnapokon reggel 7.30-tói 19 óráig a Tisza Lajos krt. 20. sz. alatti rendelőben történik a sürgős esetek orvosi ellátása. Tel.: 474-374. • GYERMEKGYÓGYÁSZATI ÉJSZAKAI ÜGYELET: hétköznap és ünnepnapokon 19 órától 7.30-ig a Gyermekkórházban (Temesvári krt. 37.) folyik a sürgős esetek ambuláns ellátása, ezen időszakon belül, 22 órától 06 óráig a súlyos állapotú, nem szállítható gyermekekhez az ügyeletes gyermekorvos kihívható. Telefon: 474-374. • MÓRAHALMON REUMATOLÓGIAI SZAKRENDELÉS: kedden 10.30-12, csütörtökön 15-18 óráig. • S.O.S. LELKISEGÉLYSZOLGÁLAT: Éjjel-nappal hívható. Tel.: 311-000. A hívás ingyenes. • SZÜLÉSRE FELKÉSZÍTÉS: Család- és Nővédelmi Tanácsadó, Debreceni u. 2. Tel.: 48-36-31. • ADDIKTOLÓGIAI (alkohol-gyógyszer) KRÍZISELLÁTÓ, AMBULÁNS SEGÉLYSZOLGÁLAT 0-24 óráig. II. Kórház pszichiátriái osztály, Kálvária sgt. 57. • HAZI SZAKAPOLAS: Szegedi Kék Kereszt Szolgálat. Tel.: 469-300,489-215. KÖRZETI ÁLLATORVOSI ÜGYELET: szombat reggel 6-tól hétfő reggel 6 óráig: • Szeged-Felsőváros, Északi városrész, Petőfitelep, Baktó, Algyő, Tápé területén: dr. Krajcsovics László, Szeged, Göndör sor 23/B. Tel.: 327-773. • Szeged város egyéb közigazgatási területén: dr. Perényi László, Szeged, Vasas Szent Péter u. 9. Tel.: 06-30-354-048. • Szőreg, Deszk, Kübekháza, Tiszasziget, Újszentiván, Klárafalva: dr. Tóth Tamás, Szeged, Thököly u. 10/B. Tel.: 06-30583-913. • Domaszék, Röszke: dr. Perényi László, Szeged, Vasas Szent Péter u. 9. Tel.: 06-30-354-048. • Baks, Csengele, Dóc, Ópusztaszer, Kistelek, Pusztaszer: dr. Szántó Gellért, Kistelek, Diófa u. 41. Tel.: 364-168. • Balástya, Sándorfalva, Szatymaz: dr. Haller Mihály, Balástya. Tel.: 278-311. • Mórahalom. Zákányszék: dr. Tóth Ferenc, Mórahalom, Bartók B. u. 1. Tel.: 06-60-480-475. • Ásotthalom, Öttömös, Pusztamérges, Rúzsa: dr. Szőke Csaba, Ásotthalom, Felszabadulás u. 31. Tel.: 291-487. • Bordány, Forráskút, Üllés, Zsombó: dr. Hursán Mihály, Forráskút, Csongrádi u. 10. Tel.: 287-654. Az állatorvos kiszállításáról a hívó fél köteles gondoskodni. • KISÁLLATÜGYELET: augusztus 14-től 21-ig: dr. Szóké István, Újszeged, Pécskai u. 14. Tel.: 06-20-666-311 Szeged, Bécsi krt. 5. Telefon: 62311-155 Nyitva: 7-17. Szombat: 7-12. Szentes, Ifjúsági sétány 3. (dr. Istenes). Telefon: 63314-403. Nyitva: 7-12 óráig, 13-17 óráig, szo.-vas.: 7-12 óráig. Hódmezővásárhely, Andrássy u. 52. Telefon: 62346-006. Nyitva: h-p.: 8-16 óráig. • VOLÁN-INFORMÁCIÓ: 421-478 • AUTÓMENTŐ: 470-470 • ZÖLDTELEFON: 475-375 • AUTÓKLUB SEGÉLYSZOLGÁLAT 088 • TINITELEFON: 312-011, hétköznap 16-19 óráig. • VÁMÜGYINTÉZÉS. ZollPlatz Kft. Vámügynökség munkanapokon, 8-21, szombatvasárnap 8-10 óráig. Tel.: 421-011,485-446. Fax: 467-988. • REPÜLŐJEGY ingyenes információ és tanácsadás, Morton's Légi Utazási Iroda, Szeged, Petőfi sgt. 7. Tel.: 310-088. szervizek Mesterek a házhoz és a háztartáshoz KOMFORT-tól üvegezés, tükörkészítés, homokfúvás Tel.: 311-240 szőnyegtisztltás, -szegés, kárpitozás Tel.: 311-003 SZIPPANTÁS 350 Ft/m3 Vákum Kft. Tel.: 62-291-628, 60-380-255 ZflNUSSI márkaszerviz IEHEI Hútő-, mosogepTelefon: 483-663 javítás. 20% árengedmény beszerelt alkatrészekre. K Garanciával javítunk! Ingyenes kiszállás! NONSTOP HIBABEJELENTÉS jd Tei, 483-996 06-30-458-063. KukoveczNana u. 21. 4 (A TV-. YIDE0HÜT0-, MOSOGEPSZERVIZ közérdeké tájékoztatás e MENTŐK: 104 e RENDŐRSÉG: 107 e CSONGRÁD MEGYEI RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG Információs Szolgálata. Hívható munkanapokon 8-tól 12 óráig: 62/489-218 • MEGYEI BALESETMEGELŐZÉSI BIZOTTSÁG: 324-312 e TŰZOLTÓSÁG: 105 • ÖNKORMÁNYZATI VÁROSŐRSÉG Szeged, Rókusi krt. 66. Ügyelet: 16-20 óráig. Tel, 60/301-125, 62/466-741. CB hívó „K"-10 Megye 1. • CSONGRÁD MEGYEI POLGÁRŐR SZÖVETSÉG diszpécserszolgálatának díjmentesen hívható száma: 187. • A POLGÁRŐR SZÖVETSÉG ÉS A VAGYONVÉDELMI SZÖVETSÉG Szegeden, a Rákóczi tér 1. VI. em. 617-es szobában kedden és pénteken 10-12 óra között díjmentes szaktanácsot ad. Tel, 483-583/ 266, 267. Az éjjel-nappali diszpécserszolgálat Szegeden, a Fő fasor 152. szám alatt. Tel, 0662 438-495. • INTERCITY menetjegyrendelés: 310-136 • MÁV-INFORMÁCIÓ: 421-821; belföldi ügyekben: 310-996, 6-18 óráig; 405-112, 6-22 óráig• ÖNKORMÁNYZATI szociális irodák: Kereszttöltés u. 29/B (tel, 469-046); Kossuth L. sgt. 115. (tel, 489-086); Alsó kikötő sor 5. (tel, 434-162). Tess Italy Olasz lakberendezés Szeged, Fekete sas u. 28. - antik bútorok - lakástextilek - speciális kamisok - varrás - szerelés - helyszíni felmérés 20% 20% 20% ISíZ A Rosemari <d|| Divatiskola 7 Szegedi Tagozata felvételt hirdet az 1998/99-es tanévre divat-stílustervezői asszisztens szakra. Jelentkezési határidő: augusztus 24. Érdeklődni lehet hétfőtől: 405-345 [18 órától). A Délmagyarország és a Délvilág szerkesztőségének egykori és jelenlegi munkatársai megjelent köteteiből olvasnivalót kínálunk Baka István: Farkasok órája, Sztyepan Pehotnij testamentuma Chikán Ágnes: Elmentem világgá (Csavargások egy kutató oldalán) Darvast László: A Borgognóniféle szomorúság, A Kleofás képregény, A veinhageni rózsabokrok. Dér Endre: Paradicsommadarak Dlusztus Imre: Barcs Sándor Horváth Dezső: A tizedik ember, Klinikai föltámadás, Móra kőpárnája, A röhögő katona, Aranyhajcsár Terus ángyi Ezredes úr, hadra vágva Kisimre Ferenc: A joghurtforradalomtól a polgárháborúig Ladányi Zsuzsa: Schéner Mihály, Schéner Mihály kézkiviNyilas Péter: ASER-enciklopédia, Szegedi séták Halász Miklós: Elátkozott riportok Petri Csathó Ferenc: 111 vers Podmaniczky Szilárd: Haggyatok lótuszülésben, Megyek egy kört az alvázon Simái Mihály: Fényörvények, Tündérkarácsony Sulyok Erzsébet: Aranymosás Szív Ernő: A vonal alatt, Hogyan csábítsuk el a könyvtáros kisasszonyt? Sz. Lukács Imre: Magyar gulág Németh András: Tétova esztendő, A nap szembenéz a holddal, 79 nap remény Tandi Lajos: Porlódi Niké Turi József: A zsilip, A démon Turi József, Beck János, Szépfalusi József: Susog a nád A kötetek szegedi könyvesboltokban, a Délhírnél és a Hajnóczy u. 11.-ben megvásárolhatók • ÁRAMSZOLGALTATASI HIBÁK BEJELENTÉSE: 474-574. • FÖLDGÁZSZOLGÁLTATÁSI HIBÁK (gázhiány, gázszivárgás) BEJELENTÉSE. DÉGÁZ RT. Munkanapokon 7-18, szombaton 7-12 óráig: 482-084, 312-287; éjszaka és munkaszüneti nap: 482-084,471-968. • TÁVHŐSZOLGÁLTATÁS HIBABEJELENTÉS: 488-588, éjjel-nappal hívható (Szetáv) • VÍZ- ÉS CSATORNAHÁLÓZATI HIBABEJELENTÉS, csak Szegeden: 310-155 ^Boldog születésnapot * Szatymazra, Rácz Lászlónénak 50. születésnapjára sok szeretettel gratulál keresztlánya és gyermekei, valamint Irén, Feri, a Rácz és a Varga család Botdog születésnapot Íh/IÍN Boldog szülinapot kíván Dobó Lászlónénak, a legdrágább édesanyának, nagymamának, dédnagymamának Mariann, János, Zoli, Marietta, Laci, Lilla és Levente születésnapot Anya! Boldog szülinapot kíván Neked: Levi, Füles. „30-asoké a világ"Rácz Lászlóné 50. születésnapja alkalmából sok boldogságot kíván Ty szeretőférje •en trern mhed\ V Drága Erzsike! Hidd el, tényleg Neked szól! A meghívásunk érvényes ám augusztusban Is! Szeretettel: kolléganőd férje J Ha üzenetet szeretne küldeni, megtalálja hettoi számunkban a Gralulalunk-kuponl vagy keresse fel hirdetoirodoinkat! *sr 6 a 45-böl" lottósorsolás gálaműsorral Szegeden, 1998. augusztus 22-én, 16.00 órától, a Stefánia Parfy-n, az alsórakparton. St«f6i»ia liatos akció!!! 1998. augusztus 3.-1998. augusztus 19. Játsszon Szegeden bármelyik on-line (műholdas) átvevőhelyen a hatoslottón egy szelvényen legalább 640 Ft értékben (joker nem számít bele), melyért szerencseszelvényt kap és nyerje meg a 200 000 Ft-os értékpapírt vagy a hat darab 50 000 Ft-os értékpapírok egyikét. Sorsolás: 1998. augusztus 22-én, 17.00 órakor a hatoslottó gálaműsorában. Külön meglepetés!!! Azoknak a kedves fogadóknak, akik a Széchenyi téri vagy a Mars téri lottózóban Szerencsekártyát vásárolnak, 2 db belépőjegyet adunk ajándékba a kecskeméti repülőnapra. t Szegedi Területi TOSHIBA klímaberendezéssel * POSTABANK áruhitel konstrukcióval FŐSZER-ELEKTROPROFIL KFT 6723 Szeged, Római krt. 23. Tel.: 421-533, Fax: 421-637 67 22 Szeged, Moszkvai krt. 30. Tel.: 32 1 -676, Fax/üz.r.: 311-136