Délmagyarország, 1998. augusztus (88. évfolyam, 179-203. szám)
1998-08-28 / 201. szám
PÉNTEK, 1998. AUG. 28. BELFÖLD 3 • Csongrád megye: több mint háromezer lopás A tettesek többnyire ismeretlenek • Munkatársunktól Az oszlopdiagram azt mutatja, hogy az idei, illetve a tavalyi esztendő első félévében vagyonunkat hány esetben érte bűncselekménynek minősített kár. A statisztikai adatok szerint az 1998as esztendő első hat hónapjában 3154 esetben loptak el tőlünk kisebb-nagyobb értéket. A több mint háromezer esetből 163-szor tűnt el autó. Autólopás bűncselekményével, ismeretlen tettes ellen ugyanennyi eljárás indult az idén június végéig, a tettest pedig mindössze 34 esetben találta meg a rendőrség. A Belügyminisztérium Adatfeldolgozó Hivatalának kimutatása szerint 1996-97ben az autótolvajok kedvencei a Lada, Volkswagen, a Trabant, a Mercedes és az Opel típusú gépkocsik voltak. felderítési mutató: felderítési mutató: 11,67% 8156 3477 20,85% 6825 3154 I Vagyon elleni bűncselekmények Ebből lopós Forrás: Csongrád Megyei Rendőr-Főkapitányság 1997 I. félév 1998 I. félév • Szekszárdi változatok Új híd a Dunán • Budapest (MTI) A Gazdasági Kabinet elé terjeszti a jövö héten a közlekedési tárca a szekszárdi Duna-híd felépítésének programjának több változatát - közölte Kazatsay Zoltán, a Közlekedési, Hírközlési és Vízügyi Minisztérium helyettes államtitkára csütörtökön. A mintegy 700 méteres hídhoz csatlakozna egy 30 kilométeres fel-, illetve levezető útszakasz is. A megvalósítás költségeit Kazatsay Zoltán mintegy 20 milliárd forintra becsülte. A közlekedési helyettes államtitkár elmondta: az építés változatai között szerepel a csak állami vagy tisztán magánforrásból történő finanszírozás lehetősége, illetve a vegyes pénzügyi megoldás is. - A követendő módozathoz feltétlenül kormánydöntés szükséges - emelte ki Kazatsay Zoltán. A KHVM szeretné, ha még ez évben kiírhatná a pályázatot az építésre pályázatot - jelezte a helyettes államtitkár. A szekszárdi Duna-hfd megépítését régóta tervezi a tárca. A francia GTM-csoport már 1993-ban megnyerte a híd létesítésére kiírt pályázatot. Ám nekik az elmúlt 5 év alatt nem sikerült létrehozniuk a megvalósítás költségeit fedező konzorciumot, így a KHVM 1997 januárjában többszöri határidőhosszabbítás után felmondta a nyertes céggel a megállapodást - emlékeztetett Kazatsay. A létesítendő szekszárdi Duna-hídhoz kapcsolódna a szintén régóta tervezett M9es autóút megépítése is. A török többségi tulajdonú cég, a Déli Autópálya Rt. ajánlkozott arra, hogy magánberuházásként - követve a tervezett autóút vonalát - útdíjas autópályát építene. A cég vezetői ajánlatot tettek a tárcának, hogy megépítik a hidat koncesszióban, és díjszedéssel üzemeltetik is. Ha a kormány a híd teljes magánerős megépítése mellett döntene, a Déli Autópálya Rt.-nek akkor is versenyeznie kellene a megépítés lehetőségének elnyeréséért tjtte hozzá Kazatsay Zoltán. Hétezren vonultak be Budapest (MTI) Több mint hétezer sorköteles fiatal vonult be a Magyar Honvédség két kiképző központjába és a kijelölt katonai tanintézetekbe - közölte csütörtökön a Honvédelmi Minisztérium sajtófőosztálya. A közlemény szerint 7059-en vonultak be, 309-en viszont nem tettek eleget a behívó parancsnak. Polgári szolgálat iránti kérelmet a behívó kézhezvételétől a behívásig 176an nyújtottak be. Fegyver nélküli katonai szolgálat engedélyezését egyetlen fiatal sem kérte. Buxkesztyő Z avarban a hazai pénzvilág. Jegybankunk újkori történetében példátlan eset fordult elő szerdán: forintot vettünk, hogy stabilizáljuk pénzünket. Néhány pillanatra drámaian meggyengült ugyanis a bankközi piacokon nemzeti valutánk. Tegnap pedig bekövetkezett a hazai értéktőzsde történetének második legmélyebb repülése: több mint 14 százalékot csökkent a BUX. Tisztességben megőszült tőzsdealkuszok is zavartan állnak a jelenség előtt. Az első megdöbbenésben született magyarázat, miszerint az orosz pénzügyi összeomlás úgy gyűrűzött be hozzánk, mint annak idején a Coca Cola - felfoghatatlan. Szakemberek szerint ugyanis a pesti tőzsde alaposan túlreagálta az oroszországi híreket. Az ember, ki nem bróker, de még papírból is csak géppapírja akad, nem érti a dolgot. A Nyugat ugyanis hiába sorol bennünket továbbra is az orosz holdudvarhoz, a valóság az, hogy teljes külkereskedelmi forgalmunknak mindössze négy százalékát bonyolítjuk a keleti világhatalommal. Márpedig ez édeskevés ahhoz, hogy saját gondjaikkal pénzügyi bombát dugjanak a mi hónunk alá is. A tőzsdén szereplő vállalataink életében sem történt eget rengető változás az elmúlt hetekben. így azután érthetetlen egy Démász-zuhanás, mikor a szegedi központú részvénytársaság továbbra is a legsikeresebb hazai áramszolgáltató. Első negyedéves, egymilliárdos eredménye egészen másra predesztinálná az értékpapírpiacon. De igaz ez a Matávra, a Mólra, vagy akár TVKra is. A kutya valahol máshol lehet elásva, még akkor is, ha az elemzők egybehangzó véleménye az, hogy a külpiaci események határozzák meg a budapesti történéseket. Az is igaz, hogy a májusi választások óta gyengélkedő értéktőzsdét eddig sem sikerült teljesen meggyőznie gazdasági programjának szilárdságáról az új hatalomnak. A külföldi pénzemberek továbbra is túlzottan óvatosak, mi több, gyanakvóak. A moszkvai események erre csalt rátettek még egy lapáttal, jkjekünk pedig aligha marad más esélyünk, mint 1M hogy felvegyük mihamarabb a buxkesztyűt. Már csak azért is, mert közel két tucat hazai cég előszobázik, hogy bejuthasson a tőzsdére. Szölövédelem • Villány (MTI) Növényvédelmi szempontból közepesen fertőzött a villányi borvidék - hangzott el a Baranya megyei Villányban megrendezett hagyományos szőlővédelmi tanácskozáson. A térségben több szőlőbetegség is megjelent a nyáron. A lisztharmat a kékoportó fürtökben okozott kárt, de a szakemberek peronoszpórával és fakórothadással fertőzött növényeket is találtak. A gazdák ennek ellenére arra számítanak, hogy a leszüretelt szőlő mennyisége felülmúlja az előző évit. Mágnesgyár • Csepel (MTI) Mágnesgyárat és kutatóközpontot épít a Crumax Magnetics Vállalkozói Rt. Csepelen mintegy 20-25 millió dollárért, azaz körülbelül 4,5-5,5 milliárd forintért. Az 1,76 milliárd forint jegyzett és 1,2 milliárd forint saját tőkével rendelkező társaság egy több tízezer négyzetméteres létesítményt épít fel 1998-1999-ben Csepelen, amelyben jövőre már 400 munkást foglalkoztatnak. Az épület 8 millió dollárba, a teljes beruházás, a gépekkel és a berendezésekkel együtt mintegy 4,5-5,5 milliárd forintba kerül. Szénatüz • Dévaványa (MTI) Két és fél millió értékű széna és szalma égett el Dévaványán. A dévaványai Arany Kalász Mezőgazdasági Szövetkezet Szigeti-majorjában hatalmas lángokhoz hívták a tűzoltóságot szerdán délután négy óra tájban. A helyszínre érkező 6 tűzoltókocsi 26 emberrel rövid időn belül megfékezte a lángokat. Ötmillió forint értéket sikerült megmenteni, de így is 126 tonna gyepszéna. 65 tonna szalma és 52 tonna hereszéna vált a tűz martalékává. Civil egyetem • Bükkösd (MTI) A Központi Civilegyetem kihelyezett tagozataként felnőttképzés kezdődik október 10-én a Baranya megyei Bükkösdön. Az Alsómocsolád-Bükkösd Térségi Mobil Civilegyetem az élethossziglan tartó tanulás jogát érvényesítő intézmény. Minden olyan állampolgár hallgatója lehet, aki legalább érettségivel, vagy ennek megfelelő szakmai végzettséggel rendelkezik. A képzésre elsősorban Somogy, Tolna és Baranya megyéből várnak jelentkezőket szeptember 1-jéig. Kötelet húznak • Tahitótfalu (MTI) Dunakanyari nyárbúcsúztatót tartanak a hét végén Tahitótfaluban. Az eseménysorozat pénteken délután kezdődik a híd melletti parkolóban különféle zenekarok fellépésével. Este utcabálon mulathatnak a helyi és a környékbeli települések lakói. A szombati programban gyermekvetélkedők és gulyásparti szerepel, a délutáni órákban pedig kötélhúzó versenyt rendeznek a Duna két partja között, a Tahi-híd mellett. A 15 fős csapatok egy 300 méter hosszú kötélbe kapaszkodnak, s az a csapat nyer, amely vízbe rántja az ellenfél első emberét. • A tőzsdei áresést az orosz válsággal magyarázzák Kiszámíthatatlan a jövö Pacsi Zoltán, a BÉT ügyvezető igazgatója és Schalkhammer Erika igazgatóhelyettes. Nem bocsátkoznak jóslatokba. (MTI Telefotó) • Budapest (MTI) Az orosz válság hatására áresés söpört végig a nemzetközi tőzsdéken, és ennek hatása alól a Budapesti Értéktőzsde sem tudta kivonni magát - így kommentálta a BÉT történetének második legnagyobb, 14,38 százalékos zuhanását Pacsi Zoltán, a BÉT ügyvezető igazgatója csütörtökön a tőzsdezárást követő tájékoztatóján. Pacsi Zoltán 18-20 milliárd forintra becsülte a napi forgalmat, ami magasnak tekinthető. Ebből és az üzletkötések szintén magas számából arra következtetett, hogy a már napok óta az eladói oldalon álló nagy külföldi befektetési alapok mellé felsorakoztak a hazai befektetők is. A BÉT ügyvezető igazgatója elmondta azt is, hogy a határidős indexpiacon elrendelt klíring után hat brókercég határidős kereskedési jogát kellett ideiglenesen felfüggeszteni, mivel számlájukon nem állt elegendő fedezet veszteségeik finanszírozására. A cégek nevét azonban nem árulta el, mert péntek délelőtt 9 óráig lehetőségük van számláik feltöltésére. Pacsi Zoltán szerint a brókercégek tanultak a tavaly novemberi krachból, óvatosabbak lettek, az akkorinál magasabb fedezetet követelnek meg ügyfeleiktől a lombardhitelek nyújtásakor, és a határidős indexpiacon is körültekintőbb kockázatkezelési technikákat alakítottak ki. Ennek következtében remélhetően nem rendíti meg helyzetüket a mostani tőzsdei áresés. A tőzsde jövőbeni árfolyammozgásaival kapcsolatban nem kívánt jóslatokba bocsátkozni az ügyvezető igazgató. Szerinte a jövő kiszámíthatatlan, minden az orosz válság fejleményeitől illetve a nagy pénzügyi befektetők magatartásától függ. Úgy látja azonban, hogy a magyar gazdaság helyzete jó, a tőzsdei vállalatok jól prosperálnak, és az orosz piaccal szoros kapcsolatban lévő cégek kivételével nem csökkentek nyereségkilátásaik sem. A részvények alulértékeltsége miatt Pacsi Zoltán a kivárást tartotta a legmegfelelőbb befektetői magatartásnak. • Budapest (MTI) A Budapesti Értéktőzsde csütörtökön eddigi történetének második legnagyobb zuhanását élte át, a BUX 5467,96 ponton zárt, ami 918,40 pontos és 14,38 százalékos csökkenés. A tőzsde legnagyobb értékvesztését 1997. október 28-án szenvedte el, amikor 1292,54 pontot, 16,50 százalékot csökkent az index értéke. A kereskedés első felében egész napra felfüggesztették többek között a Richter és az OTP adásvételét. 12,53 százalékos. A Matáv 111 forintot veszített zárásra, ami több mint 10 százalékos csökkenés. A távközlési papír záróára 952 forint. Az OTP-t 7000, a Richtert pedig 8890 forinton függesztették fel egész napra. A kárpótlási jegyek tovább gyengültek, zárásra 10 forintot veszítettek értékükből, utolsó áruk 410 forint volt. A határidős részvénypiacon is zuhantak az árak: a Matáv 935, a Mol 5130, és a TVK 3300 forinton zárt idei decemberi lejáratra. A második legnagyobb zuhanás valamint a határidős piacon a BUX-kereskedést. A húzórészvények komoly értékvesztést szenvedtek el. A Mol 570 forinttal, 4710 forintra gyengült, ez 10,79 százalékos értékvesztés. A TVK 450 forinttal, 3140 forintra csökkent. A vegyipari papír vesztesége