Délmagyarország, 1998. augusztus (88. évfolyam, 179-203. szám)
1998-08-27 / 200. szám
6 INTERJÚ CSÜTÖRTÖK, 1998. AUG. 27. • A dán láma motorozás közben is meditál A tudat gyémántútja Láma Ole Nydahl: Egy nyugati buddhista helyett Keleten öten állnak be kereszténynek. (Fotó: Karnok Csaba) Halál a síneken • Munkatársunktól Szerdán hajnali fél három körül a Szegedről Budapestre menő tehervonat Balástya és Kistelek között elütött egy nőt, aki azonnal szörnyethalt. Eddig nem lehet tudni, mit kereshetett ezen a korai órán az ismeretlen hölgy a sínek között. A'mozdonyvezető nem látta, kit vagy mit ütött el, ezért továbbment. Kisteleken megkérte a főváros felől érkező vonat vezetőjét, hogy nézzen körül a gázolás helyszínén. Tőle tudta meg, hogy egy nő volt az áldozat. Pénteki medenceparty • Munkatársunktól Az Anna-napi fürdófesztiválon nagy sikert aratott a medence-party, ezért augusztus 28-án, pénteken is rendeznek egy hasonlót. Az érdeklődőket este nyolc órától várják az újszegedi SZUE-ban. A bátrabbak fürdőruhában, a kismedence bokáig érő vízében rophatják a láncot a PRT együttes jóvoltából. Aki az éjszakai fürdőzés híve, annak sem kell unatkoznia, mivel a nagy- és az ülőmedence is a vendégek rendelkezésére áll ezen az estén. Cigarettát csempésztek • Budapest (MTI) Csempészett cigarettákat pakoló külföldi állampolgárságú orgazdát érlek tetten kedden a főváros XVIII. kerületében a Vám és Pénzügyőrség Központi Járőrszolgálat Parancsnokságának munkatársai - közölte szerdán Csabáné Gál Veronika. a parancsnokság sajtófelelőse. A vámosok járőrözés közben figyeltek fel a külföldire, amikor az egy mikrobuszból cigarettákat pakolt át egy taxiba. A pénzügyőrök a helyszínen mintegy 18 ezer csomag kereskedelmi mennyiségű, jugoszláv zárjegyekkel ellátott, jó minőségű cigarettát (Dunhill, Royal Rothmans) foglallak le, amelynek értéke meghaladja a hatmillió forintot. A vámosok szerint a külföldi a cigarettát anyagi haszonszerzés céljából, azaz orgazdaként kívánta értékesíteni. Gimnáziumi érettségizettek számára ingyenes, nappali tagozatos, közgazdasági szakközépiskolai képzés indul számviteli ügyintéző szakon az 1998/99-es tanévben. Jelentkezési korhatár: 22 életév. Pótfelvételi vizsgára jelentkezés határideje: 1998. augusztus 28. Magyar Iparszövetség Oktatási Központ Közgazdasági Szakközépiskola Szeged, Tisza Lajos krt. 83., III. em. Tel.: 62-329-287, 313-596 A tibeti buddhizmus karma kagyü vonala, azaz a gyémántút buddhizmus egyik legnevesebb mestere, Láma Ole Nydahl Szegeden tartott előadást. A dán származású láma 1969-ben lett a XVI. Gyalwa Karmapa első nyugati tanítványa. Miután hazatért Tibetből, százötven központot alapított, melyekből létrejött a „Szóbeli Átadás Vonala". A Dalai Láma eleddig tizennégy tudatos reinkarnáción ment keresztül. A tibeti buddhizmus karma kagyü vonalának legfőbb szellemi vezetője, a Karmapa azonban ntár tizenhetedik porhüvelyét használja. Új teste tizenöt esztendős. Ennek ellenére a gyémántút buddhizmus kevéssé ismert. A tibeti buddhizmus ezen ágának mára egyik legnépszerűbbé vált alakját, a dán származású Ole Nydahlt azonban még tizenhatodik testében fogadta személyes tanítványává, 1969-ben. Ole azóta láma lett, s huszonhat esztendeje járja a világot. A Deák Ferenc Gimnáziumban érdeklődők százai várták Láma Ole Nydahl szavait. A farmerban és pólóban érkező, kisportolt alkatú, hatvanéves férfi csengettyűk, füstölők és szerzetesek nélkül, kezében egy motorkerékpár-katalógussal lépett az iskola aulájába. • Hogyan ismerkedett meg a tibeti buddhizmus tanításaival? - Valószínűleg már korábbi életeim valamelyikében volt Tibettel kapcsolatom, mert már egészen kis gyermekként álmodtam azt, hogy férfiakat védelmezek szoknyában. Ebből mindenki tudhatta, hogy álmomban szerzetesekért harcoltam a tibetiek hagyományos öltözékében. Vissza-visszatérő álmaimban hegyvidékeken kalandoztam, olyan tájakon, mint amilyenek Kelet-Tibetben terülnek el. Dániában pedig, ahonnan származom, egyáltalán nincsenek hegyek, én álmaim alapján mégis mindig hegycsúcsokat rajzoltam. Később, amikor '86-ban körbeutaztam KeletTibet azon vidékeit, ahová előttem még sohasem tette lábát fehér ember, sok helyet fölismertem álomképeim alapján. Többek között azt a falut is, ahol a fő tanítónk született. Az előjelek alapján úgy hiszem, nem is volt választási lehetőségem, törvényszerű volt, hogy találkozom a tibeti buddhizmussal, s ezen belül is a karma kagyü vonallal, azaz a gyémántút buddhizmussal. • Budapest (MTI) Ismét jelentősen gyengült szerdán a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX záróértéke 6386,36 pont, ami 384,10 pontos és 5,67 százalékos csökkenés. Minden vezető részvény ára esett. A Mol 310 forinttal alacsonyabban, 5280 forinton zárt, ami 5,54 százalékos csökkenés. A TVK záróára 3590 forint, ez 215 forintos és 5,65 százalékos gyengülés. Az • Budapest (MTI) A Dunainvest Tőzsdeügynökség Rt. forradalmian új szolgáltatást nyújt ügyfeleinek, akik ezentúl otthonról, számítógépükről követhetik a tőzsdei árfolyamokat, és arról azonnal megbfzáso• Mit kell tudni a tibeti buddhizmus ezen ágáról? - Buddhának háromfajta tanítványa volt. Az első csoportba tartozók saját problémáiktól próbáltak megszabadulni, el akarták kerülni az erős érzelmeket, s az őket befolyásoló élményeket. Számukra Buddha megmutatta a szerzetessé, illetve apácává válás útját. Voltak olyan tanítványai is, akik hasznosak akartak lenni az életben, és erős benyomást akartak tenni az emberekre. Nekik a bölcsességről, az együttérzésről beszélt Buddha, s elmondta, hogyan lehet világi emberként helyesen élni. És végül voltak olyanok is, akiket a tudat potencialitása érdekelt, azaz, hogy hogyan tudnak megtanulni még többet érezni a világból. Nekik Buddha a tudatról, mint térről mesélt, elmondta, hogy a tudat - akárcsak a tér nyílt, tiszta, ragyogó, határtalan, soha nincs kezdete, sem vége. A tanításoknak azon szintje, amellyel mi foglalkozunk, a tudat természetének közvetlen megismerésének lehetőségét hordozza. Tibetben ezeket a tanításokat nagyon nehezen lehetett megkapni, a sokféle tanítás közül. Ezeket a tanokat ugyanis csupán a hegyekben, barlangokban élő nagymesterek, meditálók ismerik, a kolostorokban szinte semmit sem tudnak róluk. Bár manapság soegyik legnagyobb értékvesztést az OTP papírjai szenvedték el: a bankpapír záróárfolyama 9000 forint lett. kan úgy hiszik, a tanításokat főképpen a kolostorokban adták át a mesterek tanítványaiknak, ez nem így van. A kolostorokban élők nagyon hamar elkezdtek politizálni, és elsősorban a szerzetesek és apácák támogatására figyeltek. A barlangokban meditálók azonban megmaradtak igazi gondolkodóknak, akik valóban a tudat természetével akartak mind mélyebben megismerkedni. Ezért tanulunk mi tőlük. • A karma kagyü tanításait a hagyományoktól megfosztva, lecsupaszítva hozzák Európába, illetve a világ más tájékaira. Miért kell szakítani az ősi, ázsiai rítusokkal? - Azért, mert az embereknek nagyon kevés ideje van. Azokat a kísérő dolgokat pedig, amelyek az igazi lényeget veszik körül, megkaphatják a művészetektől, vagy éppen a kereszténységtől. Még így is nagyon sok dolog van, ami elvonja a figyelmünket. Ezért mi azt próbáljuk megmutatni az embereknek, hogyan kell a dolgokat helyesen szemlélni úgy, hogy közben a lényeg ne vesszen el. Ha a karma kagyüvel foglakozó ember például a művészeteknek hódol, akkor is tisztán, a gyémántút buddhizmus segítségével megvilágosodva teheti ezt, sokkal jobban, mint annak előtte. tőzsde ami 900 forinttal, 9,09 százalékkal alacsonyabb keddi záróáránál. A Matáv 55 forintot veszített értékből, zá• A keresztény egyházakban pontosan szabályozott rítusok során lesz egy egyszerű hívő emberből az egyház tagja, vagy éppen fölszentelt pap. De hogyan lesz valakiből láma egy, a hierarchiát tagadó vallásban? - A buddhista szerzeteseknek kétszázötven, az apácáknak háromszázötven cselekedettől kell tartózkodniuk. A világi embereknél pedig az érzelmek kiegyensúlyozottsága a fontos. A gyémántút szint azonban arról szól, hogy a megfelelő látásmódot őrizzük meg. A pokol és a mennyország a saját fülünk, vagy bordáink között van, attól függően, hogy hová képzeljük a tudatunkat. Attól függ, hogy a fekete, vagy a rózsaszín szemüvegünket vesszük-e föl. Persze magam is évekig tanultam a Himalájában, s az elmúlt huszonhat év során minden nap egy másik városban tartottam előadást. Néha megkérdezem az emberektől, akik eljönnek az előadásaimra, mit gondolnak, miért beszélek nekik. Először azt gondolják, hogy nagyon magas, spirituális gondolataim vannak, azután ha megszólalok, szóhoz sem jutnak, hiszen egészen másról beszélek, mint amire ők számítanak. Azután elmondom nekik, hogy a különbség közöttünk éppen az, hogy nekem kevesebb gonróára 1063 forint lett. A Richter is számottevő értékvesztést volt kénytelen elkönyvelni: 11 ezer 200 forinton, vagyis 800 forintos csökkenéssel zárta a napot. A kárpótlási jegyek tovább gyengültek, 10 forinttal alacsonyabban, 460 forinton fejezték be a kereskedést. A határidős részvénypiacon a decemberi lejáratoknál is estek az árak: a Matáv 1120, a Mol 5650, a TVK 3800 forinton zárt. tás igénybevételéhez csupán számítógép, televíziós antenna, telefonvonal és egy modem kell. A szolgáltatás egyszeri 40 ezer forintos - letétként szereplő - belépési díjon felül havi 9600 forintba kerül a befektetőknek. dolatom van, mint nekik. A tükörben kevesebb a kép, ezért fényesebb a ragyogása. Ha kevesebb a hullám az óceánon, könnyebb a mélyére látni. Nem az a kérdés, hogy mit éreznek, vagy gondolnak az emberek, sokkal inkább az, hogy a gondolatok és érzelmek honnan indulnak, és hová térnek vissza. Az én munkám az, hogy megérttessem az emberekkel: a tudat természetének megismerésére kell törekedniük. Ezért lettem a XVI. Gyalwa Karmapa tanítványa, ezért vagyok láma. • Általában a keleti filozófiák, de különösképpen a tibeti buddhizmus egyre nagyobb körben terjed el a világon. Mi az oka ennek a népszerűségnek? - A vallás, mint minden más, egészen egyszerűen kereslet és kínálat kérdése. Ha Nyugaton egy ember buddhista lesz, helyette Keleten legalább öten állnak be kereszténynek. A vallás föladata, hogy az emberek vágyait teljesítse. Nyugaton az emberek számára a legnagyobb problémát az jelenti, hogy hová parkoljanak a második kocsijukkal, vagy hogy mit kezdjenek a szívük körül fölgyülemlett sok zsírral. Ha tehát azzal törődünk, hogy a tudatunk potencialitását kibontakoztassuk, egy sor problémától azonnal megszabadulunk. Keleten pedig, ahol ma is rengeteget szenvednek az emberek, azért van szükség a vallásra, hogy valami értelmet adjon a kínjaiknak. Azt mindenki tudja, hogy a keresztények szakértők a szen- vedésben. Csak ránéznek Jézusra, és eszükbe jut, hogy Krisztus őértük szenvedett, így sokkal jobban viselik a megpróbáltatásokat. Az embereknek manapság egyre több független döntést kell hozniuk. Buddha pedig azokat a tanokat hirdeti, amelyek segítségévél ez könnyebben megy. Ezért kedvelik egyre többen a nyugati világban is a tibeti buddhizmust. • Annak ellenére, hogy elfogadja más vallások tanításait, egy könyvében azt írja, Khomeini ajatollahot fenékbe tudná rúgni. Miért haragszik az iszlámra? - Manapság a világot két veszély fenyegeti. Az egyik az iszlám, a másik pedig a túlnépesedés. Az iszlám hívei intelligensek, és arra is képesek, hogy boldogságot éljenek meg. Ara az iszlám tulajdonképpen egy hadüzenet, nemcsak a más vallásúak, de a nők ellen is. És mivel minden ember tudatának a csendes része a nőies, ezért minden vallás, ami a nőiesség ellen harcol, alapvetően zavarodott képet fog mutatni a külvilág felé. A túlnépesedés talán még ennél is nagyobb probléma. Évente kétszer utazom körbe a világot, nagyon sok mindent láttam, például azt is, hogy az elmúlt harminc évben a föld népessége megduplázódott. A mennyiség egyre nagyobb, a minőség egyre silányabb. Néha érzem, milyen nagyszerű is lenne egy olyan szép helyre elutazni, mint Afrika, s közben látni, hogy az emberek okosak, műveltek, egészségesek, szabadok. Ez persze nem így van. Változás csak akkor várható, ha a szegény országokban kevesebb gyermek születik. Az egyetlen mód, hogy megmentsük a Földet az, hogy elkezdünk fizetpi a szegény országokban élőknek azért, hogy kevesebb gyermeket szüljenek. Ez ráadásul még olcsóbb is, mint az éhezőket segíteni. • Kezében egy motorkatalógussal érkezett az előadásra. Lámaként így vonzódik a modern technika vívmányaihoz? - Van egy motorkerékpárom, egy BMW K 1100-as. A barátaim pedig azt mondják, hogy van egy új modell. Most azon gondolkodom, lecseréljem-e a motoromat. Egyébként nagyon szeretem a sebességet, a motorozás mellett gyakran ejtőernyőzöm is. Olyan ez számomra, mint egy jó meditáció. Kéri Barnabás Tőzsdézés - otthonról kat is adhatnak - közölte koztatón Budapesten. A Debreczeni Kálmán, a brókercég vezetője elcég elnöke szerdán tájé- mondta, hogy a szolgáltaKedves fiatalok! Aki megtanulja a szabás-varrás fortélyait, mindig csinosan járhat, és nem marad zsebpénz nélkül. A Szegedi Ruhagyár Rt. szeretettel hívja és várja 16-20 év közötti fiúkat és lányokat férfiruha- és nőiruha-készítő szakmára. 1998. szeptember l-jétől anyagi ellenszolgáltatás nélkül gyakorlati oktatási helyet biztosítunk szákmunkástanulók részére. Jelentkezhetnek 8 általános iskolai végzettséggel, vagy érettségivel rendelkezők, azok, akik érdeklődést tanúsítanak a szakma iránt. Az ingyenes gyakorlati oktatás mellett a tanulók étkezési hozzájárulást, a nyári szakmai gyakorlat idejére ösztöndíjat és munkaruhát kapnak. A szakma megszerzése után hosszú távon munkahelyet és megélhetést biztosító kereseti lehetőséget kínálunk. A továbbképzési szándékot támogatjuk. Érdeklődni a Szegedi Ruhagyár Rt. tanműhelyében személyesen vagy telefonon, hétfőtől péntekig, reggel 7-14 óráig a 488-288/144-es melléken lehet. Újabb zuhanás