Délmagyarország, 1998. július (88. évfolyam, 152-178. szám)

1998-07-24 / 172. szám

PÉNTEK, 1998. JÚL. 24. SZABADTÉRI JÁTÉKOK 9 Büvök, bajok egy barokk bálban Maszk nélkül: Romano Nicola és Kerényi Miklós Gábor. (Fotó: Nagy László) A Renato szerepét éneklő Anatolij Fokanov, a Magyar Állami Opera­ház kiváló baritonistája nem először lép fel a Sze­gedi Szabadtéri Játéko­kon: 1993 nyarán Amo­nasrót énekelte az Aidá­ban. Anatolij Fokanov Maga­danban született, a novoszi­birszki zeneakadémián tanult, és az ottani operában debütált. Később Ufában és Dusambé­ban énekelt, majd Ljubjanában és Varsóban is többször ven­dégszerepelt. Már több mint öt éve él hazánkban, magyarul feleségétől tanul. Az elmúlt években az Operaház vezető baritonistájává vált, többek között Anyegin, Marcel, latna, Amonasro, Rigoletto, Valentin és Posa márki szerepét énekel­te. Példaképeinek Tito Gobbit és Ettore Bastianinit tartja, gyakran hallgatja lemezeiket, mint mondja, sokat tanult tő­lük. 9 Énekelte már Renato szerepét? - Nem ismeretlen szá­momra a darab, mert két éve Prágában, a gyönyörű Narod­ni Divadlóban énekeltem ugyanezt a svéd verziót. Ke­rényi Miklós Gábor szegedi rendezése azonban újdonsá­got jelent, mert csodálatosak a jelmezek és a díszletek, nagy­szerű produkcióra van kilátás. Amikor felkértek, boldogan mondtam igent, mert az Aida előadásai óta nagyon szere­tem ezt a várost. Szegeden valahogyan nyugodtabbak, kedvesebbek az emberek, ha nincsenek próbák, akkor pi­henni is lehet. 9 Milyen figurának képze­li Renátát? - Renato egy érdekes ka­rakter: kemény, hajlíthatatlan, de nagyon jó ember, aki ra­gaszkodik az elveihez. Azok­hoz az alapvető emberi érté­kekhez - barátság, hazafiság, hűség, tisztesség -, amelyeket az életben a legfontosabbak­nak tart. Egy arisztokrata szár­mazású tipikus belügyminisz­ter, aki a király barátjaként csak a munkáját végzi. Keré­nyi rendező úrral vitatkoztunk a figuráról, ő nem tartotta ennyire pozitív hősnek. Sze­rintem csak a történések hoz­zák ki a sodrából. Amikor úgy hiszi, hogy a felesége a leg­jobb barátjával csalja meg, tel­jesen kivetkőzik magából, és egy másik ember lesz. Semmi másra nem tud gondolni, csak a bosszúra. Verdi fantasztikus muzsikát komponált, ez a szó­lam a legtöbb baritonista ked­vencei közé tartozik. 9 Jól döntött, amikor Ma­gyarországot választotta új otthonául? - Az elmúlt hat évben ti­zenhárom bariton főszerepet énekelhettem el az Operaház­ban. Tizenöt nagyszabású kon­cert közreműködője voltam Nagyon sok meghívást kap­tam, tavaly nyáron öt fesztivá­lon vettem részt idehaza és külföldön. A szegedi előadá­sok után a Budafest előadásain is éneklem ezt a szerepet, ok­tóberben pedig Japánban ven­dégszereplésre utazom az ope­raházi társulattal. A Traviatát mutatjuk be, amiben az öreg Germont szerepét énekelem. Jól érzem magam Budapesten, magyar feleségemmel öt éve boldogan élek, megkaptam a magyar állampolgárságot is, így ma már mondhatom: Ma­gyarország a hazám. H. Zs. Hétfő, kedd, szerda este. Nagyjából ennyi időt szabtak ki az Iste­nek az Álarcosbál nagy­színpadi előkészületeire. Zenekar. Kórus. Balett. Artisták. Statisztéria. Összesen mintegy 250 közreműködőt kell ösz­szerendezni - ha nem számítjuk a háttérben se­rénykedók nélkülözhe­tetlen hadát a kelléke­sektől, sminkesektől, öl­töztetóktól a díszletezö­kön, világosítókon, han­gositókon át a nézőtéri személyzetig. A hőséget és a vadul táma^ szú­nyogezredeket kénytele­nek vagyunk beszámíta­ni. Nos, operapremier előtt hajlunk fennkölten fogalmazni; de ez itt, ké­rem, kegyetlen, öldöklő küzdelem. Semmit sem fognak belőle érzékelni a bemutatón. - „Without maszk" - kiált angol-magyar keveréknyel­ven Kerényi Miklós Gábor rendező. A király szerepében Szegeden debütáló bolgár te­norista, Romano Nicola le­kapja a fehér maszkot az arca elől majd megint visszateszi. Igaza van? Vagy mégse? A pillanat példátlan! Kerényi fennszóval bevallja, hogy már ő sem tudja: most maszkkal, vagy maszk nél­kül? A fent jelzett körülmé­nyek ellenére minden másod­percben elképesztő koncent­ráltságot produkáló rendező ebben az egyetlen minutában talán mégis „diffúz módon organizálta magát". Ez a ked­venc szófordulata. A színpa­don folyton mozgásban lévő Azt mondják, Kom­lóssy Erzsébet óta nem volt olyan mezzója az Operaháznak, mint az Ul­rica szerepét éneklő Wie­demann Bernadett. Pedig a Fiatal énekesnő még el sem érte azt a kort, ami­kor a mezzoszopránokat már érett énekesnek szokták tekinteni. 9 Még sohasem énekelt Szegeden, mit árulna el bemutatkozásképpen ön­magáról? - A Zeneakadémia opera tanszakán hat éven át Bende Zsolt tanítványa voltam, aki nagyszerű tanárnak bizo­nyult, apánk helyett apánk volt. Medveczky Ádám, Bé­kés András, Mikó András voltak még a mestereim. A diploma után rögtön az Ope­raház tagja lettem, és immár az ötödik évadomat töltöttem a dalszínházban. Korábban Győrben is énekeltem, érde­lelkeket szokása illetni ily választékos kritikával - ha kevésbé összpontosít. Ha rendes formáját futja, akkor olyanokat is mond, hogy „A franc egye meg, mi a bánatos istennyilát csináltok!" Elkép­zelem, mennyire utálhatják! És mennyire szerethetik! Agyonhajszol mindenkit, de nála többet senki sem dolgo­zik. Csak azért nem fogad­nék, mert tutira menni nem elegáns: minden bizonnyal hátulról előre is tudja az ope­ra minden hangját, plusz látja az egész előadást és az összes apró részletét. Azon­nal észreveszi a legsötétebb sarokban tartózkodó statisztát késség, hogy épp az Álarcos­bál volt a legelső színpadi produkcióm. Az Operaház­ban kisebb szerepekkel kezd­tem, majd a vak asszonyt énekeltem a Giocondában. Wagner szerepekre is felkér­tek, például Erdát, Waltrautét énekeltem. Egyelőre nem na­gyon örültem ezeknek, ráér­nék később is Wagnert éne­kelni. Az első nagy Verdi­szerepem az Azucena volt A trubadúrban. 9 Ulrica egy öreg jósnő; szívesen énekli ezt a szere­pet? - Szeretem játszani a figu­rát, de bevallom, az áriájáért nem rajongok. Roppant ne­héz, ugyanakkor egyáltalán nem hálás feladat. Gálákon sem szokták önálló műsor­számként énekelni. Bár az is igaz, számomra egyszer már szerencsét hozott: tavaly no­vemberben harmadik lettem ezzel az áriával a római ének­versenyen. is (a 80-ból), ha az két centi­vel jobbra parkol mint kelle­ne, és habozás nélkül helyre­parancsolja. Nagyvonalúság és cizelláltság, képzelőerő és megveszekedett realitásérzék jellemzi a munkáját. Szelle­mes és érzékeny. Közönséges és kegyetlen. Mesteri. Mű­vész. - Hét hónapja dolgozunk - néz rám jelentőségteljesen Jánoskuti Márta jelmezterve­ző, mintha azt vizsgálná, ké­pes vagyok-e fölfogni, hogy ez mit jelent. Csak sejtem. Először is Kerényi eldöntöt­te, hogy a svéd változatot játsszák, Verdi eredetijét. Miért is kéne III. Gusztáv­9 Versenyző típus? - Sok megmérettetésen részt vettem már. A Pavarot­ti-verseny középdöntőjéig ju­tottam, spanyolországi, olasz­országi nemzetközi versenye­ken döntős voltam. Szlováki­ában pedig megnyertem éle­tem első nagy énekversenyét. 9 A szegedi premier után milyen feladatokra ké­szül? - Néhány hónap múlva Verdi Requiemjével egy nagy németországi turnéra indu­lunk, A varázsfuvolába is be­állok harmadik dámának, és én csinálom az Álarcosbál szeptemberi operaházi premi­erjét. 9 Szerepálma? - Nagyon szeretem az orosz operákat, kár, hogy ná­lunk nem játsszák a Pikk dá­mát vagy a Hovanscsinát. Régóta szeretnék Amneris és Gertrudis szerepében is be­mutatkozni. H. Zs. ból, a művészetkedvelő és művészkedő svéd királyból Boston kormányzója-Richár­dot csinálni, ha már egyszer nem működik a római cenzú­ra... - Gusztávot a hatalomnál és annak megtartásánál sok­kal jobban érdekli az élet ­meséli Jánoskuti Márta, hogy érzékeltesse, miféle gondol­kodással indult az operát szfnreállftó trió, a rendező, a díszlet- és a jelmeztervező munkája. - Ám mint tudjuk, a hatalom és az életigenlés egymással össze nem férő dolgok. Álcázásra van szük­ség, álarcot kell viselni, sze­repeket kell játszani. Hatal­A Szegedi Nemzeti Szinház operatársulatá­nak szopránsztárja, Far­kasréti Mária énekli Ame­lia szerepét az Álarcosbál Dóm téri előadásain. A ki­váló énekesnőt 1996-ban Pál Tamás zeneigazgató fedezte fel, s nyomban szerződtette társulatához. Farkasréti Mária először A bolygó hollandi Sentájaként mutatkozott be Szegeden; rög­tön óriási sikert aratott, s meg­hódította a közönséget. Ké­sőbb Manón Lescaut, Túran­dó! és Santuzza szerepét éne­kelte. A nemzetközi operaélet is hamar felfedezte, Hollandi­ában, Belgiumban és Lissza­bonban a Nabucco Abigélje­ként és A trubadúr Leonórája­ként diadalmaskodott. 9 Ameliát nem először alakítja... - Már korábban is találkoz­tam a szereppel, Amsterdam­ban és Hollandia más nagyvá­rosaiban öt alkalommal ven­dégszerepeltem vele. Gyönyö­rű és izgalmas feladat! Telje­sen át tudom érezni ennek az asszonynak a vívódását, mert a szerelem ilyen: kiszámítha­tatlan, hogy mikor, kibe szere­tünk bele. Óriási lehetőség most számomra, hogy a Sze­gedi Szabadtéri Játékok szín­padán is bemutatkozhatom. Boldog vagyok, hogy bíznak bennem. 9 A többi főszereplővel fellépett már korábban? - Még énekkari tag voltam az Operaházban, amikor Ana­tolij Fokanovval egy színpa­don szerepeltem. Romanóval, a nagyszerű bolgár tenoristá­val már sokszor játszottam együtt Hollandiában. Csodála­masoknak és körülöttük min­denkinek. A machinációk, a kendőzések, az álságok, az álarcok forgataga örökös, akár játéknak, akár realitás­nak tűnik föl. A bálon felvett álcák és pózok játéknak tet­szenek, mögöttük azonban ott a tragédia realitása, a ki­rálygyilkosság. A magát ugyancsak folyton álcázott tömeg fej nélkül marad. A színek dramaturgiája hűsége­sen igazodik a rendező dra­maturgiai elképzeléseihez. A svéd változat magával hozta a kék-arany színek dominan­ciáját. Az első álruhák felöl­téskor ezt oldja a meleg-vö­rös színek használata, majd a realitás szürke álsága, s a bál­ban újra visszatér az első résznek az a játékossága, amikor a komoly parlamenti emberek kalózruhát öltöttek és Ulrika barlangjába men­tek; a bálban ismét a vörös és a mély padlizsán járul kék­arany színekhez. Az összefo­gott képekben hatalmas tö­megen kell megnyilváníta­nom az álságokat és takart arcokat: tömböket kell feste­ni. A szabadtérin szokatlan mivességű, sokfunkciós dísz­let barokk pompájában a tö­megek (Kerényi szerint „tú­rógombócok") koreografált mozgatásával szemet gyö­nyörködtető, attraktív színpa­di tablók születnek. És akkor még egy szót sem szóltunk zenéről, énekről, csak arra biztatnánk, akit kell, hogy ne hagyjon ki egy különleges operai élményt. Napi álarcos­bálunkat megszakítva fordul­junk a színpadi játék realitá­sához. Lássuk az életet! Sulyok Erzsébet „A szerelem kiszámíthatatlan." (Fotó: Nagy László) tos hangja van. rendkívül mu­zikális - és ami ritkaság a te­noristáknál - magas és jó megjelenésű. 9 Milyen feladatokra ké­szül mostanában? - Nagyon sűrű évadot zár­tam, s a nyáron is sok fellépé­sem volt. Június végén Te­mesvárott Leonora szerepét énekeltem A trubadúrban, va­lamint egy gálakoncerten is felléptem. Utána Alsó-Auszt­riában Melk mellett, a Grafe­negg-kastélyban adtam két áriaestet a bécsi zeneakadémi­án végzett kiváló fiatal zon­goristával, Bonyhádi István­nal. Az Álarcosbál-előadások után egy kicsit pihenni szeret­nék. A következő évadban a tervek szerint Donna Elvirát éneklem a Don Giovanni elő­adásain, azután Tosca, majd a Nabucco Abigélje következ­ne. A debreceni színházból is több szerepre felkértek, s le­hetséges, hogy ismét hívnak külföldi vendégszereplésre is. A szegedi színház vezetésé­nek azért is köszönettel tarto­zom, mert ha épp nincsenek előadásaim, elengednek a kül­földi fellépésekre. H. Zs. Ulrica varázsgömbböl mondja a jövőt. (Fotó: Nagy László) Szereposztás 1998. július 24., 25. Giufeppe Verdi: Álarcosbál Opera három felvonásban, olasz nyelven Szövegét Seribe nyomán A. Sommá írta Díszlet: Csikós Attila Jelmez: Jánoskuti Márta Karigazgató: Katona Anikó, Gyüdi Sándor Koreográfus: Keveházi Gábor Vezényel: Pál Tamás Rendezte: Kerényi Miklós Gábor III. Gustavo: Romano Nicola (Bulgária) Amelia: Farkasréti Mária Renato: Anatolij Fokanov Ulrica: Wiedemann Bernadett Oscar: Miklósa Erika Cristian: Gyimesi Kálmán Horn, összeesküvő: Szüle Tamás Ribbing, összeesküvő: Fried Péter Főbíró: Kovács Hegedús István Amelia szolgája: Réti Csaba Közreműködik: a Szegedi Szimfonikus Zenekar, a Fesztiválkórus, Fesztiválbalett • Renato: Anatolij Fokanov „Magyarország lett a hazám'' Anatolij Fokanov: Renato egy érdekes karakter: kemény, hajlíthatatlan, de nagyon jó ember. (Fotó: Gyenes Kálmán) • Ulrica szerepében: Wiedemann Bernadett „Rómában szerencsét hozott" • Amelia: Farkasréti Mária Izgalmas feladatok

Next

/
Oldalképek
Tartalom