Délmagyarország, 1998. július (88. évfolyam, 152-178. szám)

1998-07-23 / 171. szám

6 HAZAI TÜKÖR CSÜTÖRTÖK, 1998. JÚL. 23. • Kerekasztal-beszélgetés nemzetről, kultúráról, nyelvről Az anyanyelv lehet apanyelv is Balról jobbra: Takács Edit, Péntek János és Galgóczi László. (Fotó: Mohos Angéla) Tudakozzátok oz írásokot! A nyelv, ha oktat, tudatlanságtól szabadít; ha-énekel, gyönyörködtet; ha dorgál, jobbít; ha bíztat, szűveslt; ha bátorít, vigasztal; ha fenyeget, tartóztat. A nyelvnek köszönjük, hogy a vad és oktalan módon élő emberek várasok társaságába szállottak és emberi életet tanultak. A nyelv oka, hogy a bölcs tudományok terjedtek. (Pázmány Péter) Grammatika, ahová rossz éjszakákon az álmok kormányozhatatlan léghajója szokott elvinni. Katekizmus és Matematika közi fekszik, száznyolcvan fokra a Vidámság délkörétől, s a legrémesebb országok egyike, amelyek Pedagógiában találhatók. Ha Dante járt volna valaha Grammatikában, akkor bizonyosan bevette volna a Pokolba, annak is a kilencedik körébe... S gyanítom, Napóleon is anélkül halt meg, hogy valaha bemutatták volna neki azt az emberevő szörnyet, akinek a neve állítmánykiegészítő alanyeset. Igen, az élet olyan furcsán van berendezve, hogy nem a nagy, markos, erős embereket birkóztatják a birtokos jelzővel, és nem az akadémikusokat csíptetik a célhatározó és a véghatározó harapófogójába, hanem a kis gyerekeket internálják Grammatikába, akiknek nincs egyéb vétkük, mint hogy piros" az arcuk és nevet a szemük eleven drágaköve. (Móra Ferenc) Minden órán minden tantárgy arra szeretne ráeszméltetni bennünket, hogy nem egymagunk élünk a világon. Másik emher is van. Ha boldogulni akarunk, meg kell tanulnunk a másik, a többi emberrel közösségben élni. Az iskolában minden órán azt a titkot tanuljuk ellesni, amely az egyik embert megtanítja a másik emberrel közösségben élni. Magyar órán azt figyeljük meg, hogyan és miképpen szoktak az emberek egymással beszélni, mi történik olyankor, mikor az egyik ember beszél, a másik ember pedig hallgatja, azaz: mi az emberi beszéd titka? (Karácsony Sándor) Nemzet, kultúra, anyanyelv címmel rendeztek kerekasztal-beszélgetést az elmúlt héten a tanárképző főiskolán, a magyartanárok nyári akadémiáján. Az asztalt hárman ülték körbe: Takács Edit, a Nemzeti Tankönyvkiadó magyar nyelvkönyvekért felelős szerkesztője, Péntek János egyetemi tanár, a Kolozsvári Tudományegyetem Magyar Nyelv és Kultúra Tanszékének vezetője és Galgóczi László főiskolai tanár, a Juhász Gyula Tanárképző Főiskola Magyar Nyelvészeti Tanszékének oktatója. Alább a közel másfél órás beszélgetés szerkesztett változatát olvashatják. Péntek János: - 1990 óta kétféle nemzetfogalom ismeretes. Egy politológussá avanzsált újságfró az államnemzet és az álomnemzet fogalmát állítja szembe egymással. Az álomnemzet volna a kulturális nemzetfogalom, az államnemzetet pedig az országhatár, illetve az állampolgárság határozza meg. Szerintem ez tisztán elméleti megközelítést jelent, de nagyon fontos gyakorlati konzekvenciái vannak annak - főleg a nagypolitikában, de az oktatáspolitikában is -, hogy ki melyik koncepciót fogadja el, illetve követi. Számomra legalább ennyire fontos, hogy mit tükröz a nemzettudat. Ez teljesen más, mint amit a politológusok mondanak. A nyelv eszközből jelképpé válik Péntek János: - A kilencvenes évek elején készült egy felmérés a nemzettudat jellegéről, amelyet Gereben Ferenc szociológus analizált. A felmérést - amely hét középeurópai országra terjedt ki, s a nemzettudat jellegét, illetve az identitástudat elemeit vizsgálta - több mint százhúsz településen végezték el. A felmérés azt mutatta, hogy a magyar identitás- és nemzettudat határozottan kulturális beállítottságú, még az anyaországban is. A kulturális jelleg abban nyilvánul meg, hogy az identitás- és nemzettudatban domináns szerepe van a nyelvnek. Erdélyben azt szoktuk mondani, hogy a hazát virtuálisan számunkra az anyanyelv jelenti. Az anyanyelven kívül a kultúra más alapvető tényezői is meghatározó jelentőségűek. Ilyen például a vallás, a család és az iskola. A szociológusok úgy értékelik, hogy a nemzettudatban a nyelv eszközből szimbólummá válik. A felmérésben az is szerepelt, hogy az identitás- és nemzettudat minőségével erős korrelációt mutat a jövőkép és a valláshoz való viszony. Gereben Ferenc azt írja: „A hárított, negatív, zavaros és közömbös azonosságtudat tapasztalataim szerint általában pesszimista jövőképpel, és a vallás mellőzésével vagy elutasításával járt együtt, a vállalt, pozitív hangszerelésű identitás viszont inkább volt hajlamos a derűlátásra és a vallásos magatartásra." A kultúra meghatározásában szintén található bizonytalanság. A kultúrára vonatkozó definíciók számban olyasmit mutatnak, mint a nyelvészetben a mondat meghatározása, azaz valahol 150200 körül jár a kultúra definíciók száma, s nincs egyöntetűen elfogadott meghatározás. Ennek mégsines olyan erős ideológiai háttere, mert abban mindenki egyetért, hogy a kultúra nagy tartományai - az emberi világ szellemi, társadalmi és anyagi része - együtt határozzák meg a kultúrát. Problematikusabbá válik a dolog akkor, amikor nemzeti kultúráról beszélünk, pontosabban arról, mit lehet nemzetinek tekinteni a kultúrából? Ugyanis minél alaposabban ismetjük meg az egyes területeket, annál nyilvánvalóbb, hogy a kultúránk legtöbb eleme más kultúrákban is előfordul. A kultúra autentikus jellegét nem az egyes elemek autochton jellege határozza meg, hanem azok sajátos szerveződése teszi magyarrá a magyar kultúrát. Mint ahogy a magyar nyelvnek sem az adja a magyarságát, hogy hány, csak a magyar nyelvben meglévő fonéma van, ugyanis nem abból ered a magyar nyelv sajátossága, hanem mindennek a szerveződése együtt teszi karakteressé a nyelvet. Az ezzel kapcsolatos szkepszis, hogy lehet-e például nemzeti tudományról, nemzeti kultúráról beszélni, abból táplálkozik, hogy magukat az elemeket univerzálisnak tekintik. Ezek azonban alapjában nem kérdőjelezik meg azt, hogy a kultúrának vannak karakteres elemei, amelyek nemzetenként eltérnek. Az anyanyelv meghatározottságában szerepet kap az, hogy mi az elsőként megtanult nyelv, illetve melyik a leggyakrabban használt nyelv. De ebben működik egyfajta bizonytalanság is, mert az anyanyelv gyakran nem a leggyakrabban és legtöbbet használt nyelv a beszélő szempontjából. Itt döntő szerepe van a tudati elemnek, tehát, hogy a beszélő melyik nyelvvel azonosttja önmagát. A nyelv és a kultúra viszonyáról azért kell beszélnünk, mert a XX. századi nyelvészeti irányzatokban általános az a felfogás, amely a nyelvet homogén virtuális rendszerként képzeli el. Ebben a felfogásban a nyelv és a kultúra eltávolodik egymástól. Azt tudjuk, hogy a nyelv a maga valóságában nem homogén, hanem heterogén, meg azt is, hogy a nyelv testiségében és dimenzióiban benne van a kultúra is. A nyelv - amellett, hogy kultúra hordozó és kultúra közvetítő - szellemi termék, ami önmagában is nagyon fontos része a kultúrának. A kétely felkelti a kérdéseket Galgóczi László: - Én a nemzet, kultúra, anyanyelv fogalomkört a következőkkel bővíteném ki: nyelvtan és iskola. Mtg Péntek János az összefüggésekre világított rá, addig én inkább az iskola felől közelíteném meg a témát. Tehát: anyanyelv, nyelvtan és iskola öt tételben. Idézetek olvasok fel, amelynek azt a címet adtam, hogy Tudakozzátok az (rásokat! Az idézetekben benne lesz az, amiről beszélni akarok, mert nem szeretem a meghatározásokat. (Az idézeteket lásd keretes írásunkban.) Egy axiómával indítok, lehet vitatkozni. Anyanyelvünk, a magyar nyelv, műveltségünk elengedhetetlen feltétele, nemzeti kultúránk hordozója, nemzeti összetartozásunk, magyarságunk záloga és biztosttéka, nemzeti létünk folyamatosságának kifejezője. Ez az alaptétel. És innen folytatom, mert ez a nemzet, a kultúra és a nyelv. És én benne? Az anyanyelv a személyiség legbensőbb sajátossága, gondolkodásunk és értelmi gazdagodásunk nélkülözhetetlen feltétele, érzelmi és közösségi életünk kiteljesedésének legfontosabb eszköze. Az iskolai anyanyelvi nevelésben természetesen ebből az axiómából indulnék ki, s azt mondom: az iskolai anyanyelvi nevelés célja nem más, mint a nyelvileg művelt ember kiformálása. De ehhez azért hozzá kell tenni valamit. A nyelv használata, a beszéd ugyanis nem pusztán tevékenység, hanem tett. Az ember megnyilatkozásainak hatása és következménye van, s ebben nagy a felelősségünk. A magatartásformálás alapelvét, amelyet én is vallok, Pál apostoltól idézném: szólhatok az emberek vagy az angyalok nyelvén, ha szeretet nincs benne, csak zengő érc vagyok vagy pengő cimbalom. Karácsony Sándor azt mondta, hogy az irodalmi nevelés csak irodalommal lehetséges. Az irodalmi alkotások megismerésén keresztül fejlődik a felnövekvő ember értékítélete. Képes lesz választani szép és rút, jó és rossz, igaz és hamis között, s feltárul előtte az élet titka, érzi és érzékeli a létezés feszültségét és harmóniáját. Nyelvtanórán megtanítják a tanulókat elemezni. Minek? Ha valóban az a cél, hogy elemezzünk, akkor igaza van Fabriczius-Kovács Ferencnek, hogy elszakadtunk a valóságtól. Mert elemezhetünk... „Mert e fürge pajkos ürge te vagy Laci, te bizony." Elemeztük ezt a mondatot a gyermekekkel és a hallgatókkal, s ragyogóan tudták, mert megtanulták a nyelvtant. Persze, mondják, ilyen mondatokat nem szokás elemezni. De attól még vannak, sőt! Amit elemzünk, olyanok nincsenek sehol a szövegben. Hogy miért mondom ezt? Nemzeti Alaptanterv. Egyik kollégám szerint a NAT nemzetinek nem nemzeti, tantervnek nem tanterv, és hogy alap-e, az igencsak kérdéses. De a NAT előír többek között egy József Attila verset, a „Karóval jöttél..." címűt. Amint azt Fabriczius-Kovács Ferenc írta, a nyelv végső soron a kultúrának egész formája. És magyar órán, ahogy azt Karácsony Sándor mondta, azt kutatjuk, mi az emberi beszéd titka. Én egy ifjúsági regény olvasása közben jöttem rá, mi az emberi beszéd titka. A következőt olvastam: a vágy hozza össze a résztvevőket, az adatok megszabják párbeszédük határait, a kétely pedig felkelti a kérdéseket. Ennél tökéletesebb meghatározását még nem olvastam a kommunikációnak. Nos, a középiskolában a Karóval jöttél... című verset (íja elő a NAT. „Karóval jöttél, nem virággal". Kultúra? Nekem az első mondat után megszületik a gondolat: aki bottal köszön, annak doronggal felelnek. És nem az, amit az egyszeri felvételiző üt, hogy József Attila karóval született, .feleseltél a másvilággal". Fél, felesel, odavissza, adok-kapok - ez van az egész versben. De értik-e a költő szavait a középiskolások? „Tejfoggal kőbe mért haraptál?/ Mért siettél, ha elmaradtál?/ Miért nem éjszaka álmodtál?/ Végre mi kellett volna, mondd?" Ha rendszermondatként szemléljük, milyen mondatrészek azok, hogy mért haraptál, mért siettél, miért nem éjszaka álmodtál? Ok- vagy célhatározó? E kettő közül választ a gyermek. József Attila sorai ama názáreti kérdéseire emlékeztetnek. Én istenem, en istenem. miért hagytál el engem? Mi az a miért ott? Ok vagy cél? És itt jön a kultúra. Értjük-e József Attilát, értjük-e a názáreti kérdéseit? József Attila kérdéseire felel az utolsó versszak: „Tejfoggal kőbe mért haraptál?" - „Be vagy a Hét Toronyba zárva"; „Mért siettél, ha elmaradtál?" „Örülj, hajút tüzelőfára"; „Miért nem éjszaka álmodtál?" - „Örülj, itt van egy puha párna"; „Végre mi kellett volna, mondd?" - „Hajtsd le szépen a fejedet." Bizony, a sok miért célhatározó, a beteljesületlen vágyak kérdése, a földkerekség keresztácsolása. Korunkban nagypéntekre nem húsvét következik, nem feltámadás, hanem az, amit József Attila mondott: halálom is hasztalan. „A szivem es a lélkém magyar" Takács Edit: - Ha a nemzet, a kultúra és az anyanyelv a személyiség kiteljesedését jelenti, akkor Péntek János kérdésére, miszerint: anyanyelv-e az anyanyelv, a következőkben hallani fogják, hogy az apanyelv is lehet. Ez abból a rendhagyó és rendkívüli levélből derül ki, melyet az Angliában született, és jelenleg is ott élő SzaplonczayPapp Szilvia Mária írt, s melyet először az Erdélyi Magyarság, majd pedig a Magyar Nemzet közölt. „Kedves Magyar szem, sájnálom - en nem tuduk magyarul imi. De megpróbálóm... Angliaba szöletettem es eltem mindig, de a szivem es a lélkém magyar. Benne született az a érzékeléses, de mikor as apam meghalt, es a érzékeléses erősödik. En nem kivanok semmit! Egyedül vagyok a nemzeti érzelembe. Az apám is volt mindig. Estet muszáj nekem birnom, de akarok kiabálni kőzt a csendesegbe hogy élt a háború után, es jó ember volt... Én vagyok az iddosebb leány. Mikor as apám élt, nem tudta, hogy es a érzékeles benne van nekem. Mindig csendes volt a magyarság dolognál. Es a csaladról is! Soha nem mondott semmit - de en tudtom - mikor a szemibe neztem, és a szivebe hallgatom. (...) En büske vagyok. De as apam meghalt es nem mondót nekem semmit. Angliaba elt 40 évig. En vagyok a leány - kiabalni akarok - nem ákarom hogy as apatitnak^ magyar nev meghalni - régi gyükes nemes esáld volt. (...) En harcos teljes feledés. Talán est a irast nem érdeklődik kicsoda olvas mi szó? - de mégis iróm. De kérem, hogy olvasni magyar szemvei es magyar szivei megérteni. Köszönöm." Azt hiszem ez az a pont. amikor érezzük az irracionalitást. A nyelv kultúra megőrző és teremtő is. Itt kapcsolódik az irodalomhoz. S valóban, az oktatásnak sokkal fontosabb feladata van, minthogy pusztán csak grammatikát tanítson. Ne csak a nyelv használói, hanem értői és szeretői is legyünk. Abban kellene gondolkodnunk, hogy ezen a téren mit nyújthat az iskola, az oktatás, a NAT, illetve ebből mit vehetnek át a határon túl élők. Péntek János: - Itt most többnyire mindenki a NAT-ra koncentrál. Én viszont a NAT előtti korszakra is gondolok. Az elmúlt negyven évben a nemzettudat is trianizálódott. A magyar kultúra és a magyar nyelv egységéről és teljességéről kellene beszélni, és arról, hogy az oktatáspolitikának és az oktatásnak is ezt a teljességet kellene szolgálnia. Az elmúlt négy évtizedben részben az internacionalizmus miatt, részben hamis nemzetállami meggondolásból - a tudományok művelése jelentős mértékben az anyaországra szűkült le. Ez a nyelvre, a nyelvi kodifikációra is érvényes volt. 1990 előtt Erdélyben a magyar nyelv központi tárgy volt, igaz, néha jöttek utasítások, hogy kiket kell kitörölni az irodalomoktatásból. Mi, amit csak lehetett a magyar kultúrából, ebbe a tantárgyba sűrftettük bele. Manapság a tiltott lényegesség állapotából a szabad lényegtelenség állapota felé tartunk, s 1990 óta folyamatosan azt érzem, hogy a magyar nyelv mint iskolai tárgy veszít jelentőségéből és háttérbe szorul. Fontosnak tartom, hogy a megoldáson az anyaország és a peremrégiók közösen gondolkodjanak. 1990 után nagyon sokan úgy gondolták, hogy a határon túriaknak egyetlen dolguk van: sürgősen meg kell tanulniuk a pesti nyelvet. Én nem vagyok ennek a híve, mert amit közmagyar vagy nemzeti nyelvnek tekintek, az a nyelv közös változata, s ezt kölcsönösen, egymástól kell tanulnunk. A mintát ugyanis nemcsak az anyaország képviseli. Galgóczi László: - Én mindig azt mondom, hogy az eszményi nyelvhasználatban a példa a domináns. Hogy a Károlyi bibliafordítás nyelve elterjedt az északkeleti és keleti területeken, az a papoknak volt köszönhető. Ma, amilyen magyar nyelv elteijed, az a tömegtájékoztatásnak köszönhető. Ismerik a fellengzős hanghordozást meg a képi világot. Már elnézést, de ezt adjuk a gyermekeknek. Ennél sokkal, de sokkal többet kell nyújtanunk. Szabó C. Szilárd