Délmagyarország, 1998. július (88. évfolyam, 152-178. szám)

1998-07-21 / 169. szám

KEDD, 1998. JÚL. 21. SPORT 7 XXIX. KAJAK-KENU VILÁGBAJNOKSÁG Jgj 1998. szeptember 2-6., Szeged Még 43 nap a rajtig! Elkezdte a Medikémia röplabda Tegnap elkezdte a felké­szülést az 1998/99-es idényre a Medikémia Szeged férfi röp­labdacsapata. Az első tréninget (ez 15 órakor rajtolt az újsze­gééi Sportcsarnokban) még Nyári Sándor szakmai igazga­tó és Nusser Elemér, az után­pótlás szakág vezetője dirigál­ta. Az új edző, Karagics Má­tyás ma csatlakozik a Tisza­parti együtteshez, mely a kö­vetkező kerettel kezdte meg a munkát: Petheő Gábor, Úrfi Csaba, Berkes Zoltán, Hul­marm Zsolt, Neizer Zoltán, Pé­terfy Tibor, Torma Péter, Vja­cseszlav Nyirka, Farkas Andor (Kecskeméti SC), Jánosi Gá­bor (Kazincbarcikai VSE). A másik ukrán légiós, Jurij Melnicsuk neve nem szerepel a listán, de ez - mint Nyári Sándor elmondta - még nem jelenti azt, hogy Jura már alá­írt volna a német második vo­nal valamelyik együtteséhez. Döntéséről időben tájékoztatja majd a Medikémiát. A játékosokra napi két edzés vár, s valószínűleg a Nyári Sándor képviselte cse­peli iskolát (erős alapozás, s csak utána labdás foglalkozá­sok) felváltja a kecskeméti szisztéma, ahol mindent lab­dával (ez lehet az erősítő sza­kaszban medicin is) csinálnak. Karagics Mátyásnak nem lesz könnyű dolga, hisz héfő­től (július 27.) négy szegedi (Petheő, Hulmann, Berkes, Úrfi) a válogatottal készül, de augusztus 10-től már Szege­den edzőtáborozik a nemzeti együttes Nyári Sándor szövet­ségi kapitány vezetésével. Meghívásos lovasverseny lovaglás Az idén, július 25-26-án immár tizedik alkalommal rendezik meg Zsombón (a Dózsa dűlői lovaspályán) a hagyományos lovasver­senyt. A szervezők ezúttal is számos, országos vi­szonylatban is neves ver­senyzőt hívtak meg, így a mindig szépszámú közön­ség ezúttal is színvonalas küzdelmet láthat majd. A versenyt a Gold Szeged Lo­vasklub és a Déli Farm Kft rendezi. Takács Jenő, Palotás Sán­dor és Mészáros Rudolf, ami­kor a verseny részleteiről és céljáról kérdezősködtünk egy­más szavába vágva ismertet­ték a hétvégi lovasparádé lét­rehozásának körülményeit: - Célkitűzésünk az - han­goztatta Takács Jenő főszer­vező - hogy a kétnapos ver­sennyel tovább népszerűsítsük megyénkben ezt a szép sport­ágat, amely országszerte egy­re nagyobb teret hódít és egy­re több hívet szerez magának. - Az idén immár tizedik al­kalommal szállnak nyeregbe az ország minden részéről ide­sereglő lovasok, hogy bemu­tassák tudásukat. Most bővült a versenyzési lehetőség azzal, hogy beiktattuk a kettes foga­tok akadályhajtását, ami szin­tén látványos és érdeklődésre számottartó produkció ­mondta Mészáros Rudolf. Palotás Sándor az egyik rendező, a Déli Farm Kft ügy­vezetője a programot ismertet­te: - Július 25-én, szombaton inkább más sportágak (terep kerékpárverseny, ritmikus sportgimnasztika, jelmezes díjugrató) kerülnek előtérbe, este pedig közös vacsorát ren­dezünk a lovasok számára. Vasárnap viszont 9 órakor a díjugratásra, 10.30-kor a ket­tes fogatok hajtására, 13.30­kor a stafétás díjugratásra, 15.30-kor a kettes fogatok akadályhajtására, 17.30 óra­kor pedig a kitartásos magas­ugratásra kerül sor - közölte Palotás úr. A szervezők akárcsak az elmúlt években most is 2-3 ezer nézőre számítanak, akik közül senki sem fogja meg­bánni, hogy ezen a hét végén ezt a szórakozási formát vá­lasztotta. P. S. J. Készül az akadály a zsombói lovaspályán. Balról jobbra: Palotás Sándor és Mészáros Rudolf az aka­dály kellékeinek kiválásztását végzi, míg Árva Gá­bor és lova, Rexos, figyelemmel kíséri az esemé­nyeket. (Fotó: Gyenes Kálmán) Totónyeremények • Budapest (MTI) A Szerencsejáték Rt. közlé­se szerint a 29. heti totónyere­mények a jövedelemadó levo­nása után a következők: 13 plusz egy találatos szelvény 13 ánrab, nyereményük egyenként 239 ezer 330 forint, 13 találatos szelvény 101 darab, nyeremé­nyük egyenként 20 ezer 008 fo­nnt. 12 találatos szelvény 1691 darab, nyereményük egyenként 1012 forint. A 11 találatos szel­vényekre egyenként 148 forin­tot, a 10 találatos szelvényekre egyenként 62 forintot fizetnek. Góltotó: 4 találatos nem volt. A következő hétre átvitt nettó nyereményösszeg 455 ezer 644 forint. 3 találatos 2 da­rab, nyereményük egyenként 46 ezer 303 forint. Edző ós játékos már van... • -.L . '.f&Ük sA t* Gergely Károly vezetőedző (sötét tréningruhában) segítőjével. Beszédes Sándorral már az első edzésen alaposan megizzasztotta a játékosokat. (Fotó: Gyenes Kálmán) labdarúgás Jobb későn, mint soha jelszóval, tegnap meg­kezdte felkészülését az új bajnoki idényre a Szeged Labdarúgó Club NB l-es csapata. Délben, a Fesztivál étteremben sajtótajékoztatót tartott Nagylaki Kálmán, a klub elnöke, ahol beje­lentette, hogy a csapat edzői teendőit Gergely Károly látja el. A szak­ember dolgozott többek között az NB l-es III. ke­rületi TVE-nél, majd más csapatoknál is. Vezetésével tegnap dél­után a Felső Tisza parti sta­dionban a játékosok (akik között számos, neves labda­rúgót találhattunk) nekiláttak az első meccs, a Matáv Sop­ron elleni mérkőzésre való felkészülésnek. A sajtótájékoztatón el­hangzott a többi között, hogy a kései kezdés oka el­sősorban az, hogy a városi közgyűlés csak hosszas hu­zavona után szavazta meg a támogatást a csapat részére, s addig, amíg nem volt pénz, nem tudtak érdemben lépni. Nagylaki Kálmán elnök azt is elmondta, hogy tiszta lap­pal szeretnének a bajnokság­ban rajtolni, s csak olyan já­A megjelentek névsora Szulyovszki (SZEAC), Kovacsevics (Paks), Kurucz (SZLC) - kapusok, Németh (Dorog), Vörös (MTK), Jávorka (Paks), Dávid (Békéscsaba), Tyukodi (Cse­pel), Basics (Becse) védők, Rau (SZEAC), Udvari (SZLC), Kiss P. (Tisza-Új), Turdali (Szabadka), Tur­ján (SZEAC), Mike (Tiszakécske), Major (Tiszakécs­ke), Lázár (Stadler), Foris (Csepel) középpályások, Hadár (Stadler), Herczku (Dorog), Kenesei (SZLC), Szabó Z. (MTK) csatárok. tékosokat szerződtetnek, akik képesek szívvel-lélek­kel harcolni a minél jobb szereplésért. Egyébként a délutáni edzésen már megis­merkedhetnek az új szerze­ményekkel is - invitálta az első gyakorlásra a sajtó kép­viselőit az elnök. Délutánra már negyven fok felé kúszott a hőmérő hi­ganyszála, amikor a játéko­sok Gergely Károly edző ve­zetésével kivonultak az pá­lyára. Huszonketten mond­tak jelent a hívó szóra, kö­zöttük a volt csapat néhány kiválósága. Először őket kérdeztük: Kenesei Zoltán: - Szíve­sen jöttem újra Szegedre, mert szép napokat töltöttem itt, de hogy itt maradok-e végleg, az még a jövő zené­je. Holnap már biztosat mondhatok. Bennem meg­van a szándék, de nem csak rajtam múlik... Udvari Szabolcs: - Saj­nos a Ferencvárossal nem jött össze a dolog, így to­vábbra is csapatot keresek. Hogy melyik lesz az? Talán a Szeged LC, talán más. Ti­szakécskére is hívnak. Sok az ismeretlen arc a játékosok között, Borbély László menedzser segítségé­vel a két szerb labdarúgóval ismerkedhettünk meg. Ba­sics Budmil, háta mögött több mint 270, első osztályú mérkőzéssel, a középhátvéd­poszt várományosa, s ha megegyezik a klub vezetői­vel, szívesen marad a Tisza­partján. Társa, Turdali Denis Szabadkáról, az igen erős Spartaktól van itt, ő közép­pályás. Amint azonban Bor­bély László elmondta, még más olyan szerb játékosokat is Szegedre tud hozni, akik egész biztosan nem keltenek majd csalódást. Gergely Károly, a gárda új mestere már az első edzé­sen igencsak megizzasztotta a játékosokat. Szerinte még akkor is melegük lett volna, ha nincs ez a nagy kánikula. - Sajnos alapos késésben vagyunk, ami a felkészülést illeti - mondotta az edző -, de én bízom abban, hogy né­hány hét után utolérjük a többieket. A keretben szá­mos olyan nevet találunk, aki már megjárta az NB l-es csapatokat is, és akiket nem kell majd noszogatni a mun­kára. Az edzőnek segítőtársa is van már Beszédes Sándor személyében, ő is Szabadká­ról jött. Nagylaki Kálmán elnök kezében szinte percenként cseng a „mobil", újabb ne­vek röppennek fel, sokan szeretnének Szegeden ját­szani. - Az új szerzemények kö­zött van néhány „nagy" név is, holnap mindenkivel - a megegyezés reményében ­leülünk tárgyalni. Az már biztos, hogy a másik Tisza­parti csapattól két játékost kaptunk. Tuijánt kölcsönbe, Szulyovszkit pedig véglege­sen. Nagy segítség volt ez számunkra. De ugyancsak a SZEAC-tól velünk edz Rau is. Hárman az MTK-tól, ugyanennyien a Stadlertől, ketten-ketten pedig a Csepel­től és Dorogról vannak itt. P. Sándor József búvárúszás • Munkatársunktól Dunaújvárosban ren­dezték meg a búvár­úszók országos bajnok­ságát, mely az utolsó válogatóverseny volt a szeptember 2-án, Ko­lumbiában kezdődő vi­lágbajnokságra. A viadal előtt két szegedi sportoló volt az utazó keret­ben (Savanya és Kanyó). Az ob után azonban már csak a világbajnok Savanya Nor­bert (három elsőség mellett egy hatéves csúcsot döntött meg!) maradt a négyfős fér­ficsapatban, mert csapattársa Kanyó Dénes nagyon gyen­ge formában versenyzett, így a szövetségi kapitány nem számít rá a tengerentúlon. Savanya-aranyak Az ob után a három búvárszúszó közül (Révész Judit, Savanya Norbert és Kanyó Dénes), csak a kö­zépen elhelyezkedő búvárúszó-világbajnoknak volt oka mosolyogni. (Fotó: Gyenes Kálmán) Az egyetlen szegedi vb­résztvevőnek hat hete ma­radt a még jobb formába ke­rülésre, s ezért napi két tré­ninggel készül mesterével, Gyémánt Imrével. Révész Judit számára is ez volt az utolsó kvalifikációs lehető­ség - ó sem élt vele, mert a Szegedi Muréna Duna-Tisza TC búvárklub sportolója csak utolsó nap tudott nyerni 100 m búváron, így ő sem lett a nemzeti együttes tagja (három hölgy utazik). A szegedi sportolók eredményei: Savanya Norbert, 400 m uszonyos: ...2., 800 m uszo­nyos: 1., 1500 m uszonyos: 1., 800 m búvár: 1. (új orszá­gos csúcs, 6:22,85). Kanyó Dénes: 100 m uszonyos: ...3., 100 búvár: ...3., 200 m búvár: ...4., 400 m búvár: ...2., 800 m búvár. ...3. Révész Judit: 50 m búvár: ...5., 100 m uszonyos: ...5., 100 m búvár: 1., 200 m uszonyos: ...7., 400 m búvár: ...3. reflektor I. Chalton­DM-kupa • Munkatársunktól Az újszegedi Kisstadion­ban rendezték meg az I. Chalton-DM-kupa kispá­lyás labdarúgótornát, me­lyen kilenc csapat állt rajt­hoz. A csoportmeccsek után a hármas fináléba az Egy százalék-Főszer, a Gumi­macik és Chalton DM gár­dája került (a három játék­vezető: Bokor Béla, Serfő­ző Zsolt és Köböl Sándor volt). Az első találkozón az Egy százalék 5-2-re verte a Gumimacikat, majd a Chal­ton 6-2-re nyert a „macik" ellen. A két veretlen mérkő­zésén a rutinos százaléko­sok nem sok esélyt adtak a chaltonosoknak, mert 4-0­ra diadalmaskodtak. A torna végeredménye: 1. Egy százalék-Főszer (Horváth Róbert, Szrenka Béla, Urbán Rezső, Magyar Károly, Tóth Gábor, Márki Ferenc, Szécsényi Gábor, Kovács András, Tárkány Zsolt), 2. Chalton DM, 3. Gumimacik, 4. RB 52, 5. Trio-Kreál, 6. Koszó-Trans. A torna legjobb játékosa: Szécsényi Gábor (Egy szá­zalék), a legjobb kapusa: Ambrus Gábor (Koszó­Trans), a gólkirálya: Dobó Zoltán (Chalton DM) lett. Edzőmeccs • Munkatársunktól A megyei labdarúgócsa­patok a bajnokságok köze­ledtével már futószalagon játsszák az előkészületi derbiket, egy ilyenre került sor Balástyán is. Balástya-Kistele'k 0-5 (0-3) A vendégek góljait Kis­pál (2), Buknicz, Gombos és Muhel szerezték. Kiste­leki hír még, hogy Horváth Attila - akinek a Balástyá­ba igazolása kérdőjeles volt - végül úgy döntött, marad a megyei I. osztályú gárdá­ban. Fesztivál­kupa • Munkatársunktól Július 28-án az újszegedi Ady Endre Fiúkollégium­ban (Közép fasor 23) ren­dezik meg a Fesztivál-kupa asztalilabdarúgótornát. Az első napon a csoport­meccsek zajlanak 10.30-tól (a szervezők a helyszínen is elfogadják a nevezése­ket), míg a második nap kerül sor a döntők lebonyo­lítására. Asztalos Leonban • Munkatársunktól Asztalos Judit (a Szege­di Egységes SK női kézi­labdacsapatából ismerős lehet a név olvasóinknak), aki az utóbbi években a Kiskunhalast erősítette, Spanyolországba igazolt. Dr. Hoffmann László köz­vetítésével került az első osztályban szereplő Leon együtteséhez, melynek fér­figárdájában már megfor­dult magyar játékos, a ka­pus Bíró Imre. Asztalos Ju­dit egyéves szerződést kö­tött az „oroszlánosokkal", s várhatóan július végén, vagy augusztus elején csat­lakozik az ibériai gárdá­hoz. Terveiről annyit árult el: szeretné a nyelvet is megtanulni és jól kézilab­dázni.

Next

/
Oldalképek
Tartalom