Délmagyarország, 1998. július (88. évfolyam, 152-178. szám)

1998-07-11 / 161. szám

SZOMBAT, 1998. JÚL. 11. KULTÚRA 15 Tesco visszaszámlálás - már csak 10 hét a nyitásig Hírős Nagy múltú település Szeged. A hírős város, az egyik legszebb magyar tájszólás bölcsője. Az „ö"-zés különleges bájt ad az itteniek ízes beszé­dének. A Tescót azonban valószínűleg mégis csak „ö" nélkül ejtik majd a helybéliek. Szeged min­dig is Délkelet-Magyar­ország kapuja volt, a tér­ség gazdasági, közigaz­gatási és kulturális köz­pontja. Egyetlen nemzet­közi óriás cég sem hagy­hatja figyelmen kívül a Tisza-parti várost. Anglia legjelentősebb kiskeres­kedelmi áruházlánca, a Tesco vezetőinek pedig éppenséggel nem voltak olyan szándékai, hogy mellőzzék Szegedet. Ép­pen ellenkezőleg. Roppant jelentős ter­vekkel érkeztek a Tesco szakemberei a hírős vá­rosba. Meg is volt erre a jó okuk, hiszen az ország negyedik városában megfelelő az infrastruk­túra, ahogyan manapság ildomos nevezni az utak, vasutak, hírközlés összességét. Az is igen vonzóvá teszi Szegedet, hogy hatalmas a vonzás­körzete. Több mint fél­millió ember számára a „Város" Szeged. A Tesco ébredt legha­marabb, s így nem csoda, hogy a Tesco emeli az el­Tesco ső hipermarketet a csongrádi megyeszékhe­lyen. A nagy áruházlánc­létesítési versenyben a többi vállalat hanyagolta Szegedet, nem úgy az angliai székhelyű Tesco. Mindenkit megelőzve ők építik ki hadállásaikat, s nem is akárhogyan! Sze­geden emelkedik nem is oly' sokára Európa leg­nagyobb Tesco hiper­marketje. A Tesco hipermarket­je, ha már hiper, hát egy­maga kiérdemli Szeged legnagyobb kereskedelmi létesítménye címet. A Tesco vezetői ideje­korán észrevették: a gaz­dasági fellendülés nem kerüli el Csongrád me­gyét sem, s annak szék­helye válhat a fejlődés motoijává. A szegediek, akik amúgy is - joggal ­büszkék városukra, ha­marosan csodájára jár­hatnak tehát Európa leg­nagyobb Tesco hiper­marketjének. Nincs messze már az az idő, amikor a helybéliek ide­genvezetve vendégeiket, soroják a nevezetessége­ket: „Megnézzük a Dóm teret, a Tiszát, a főteret, a múzeumot és a végére hagytuk a csemegét, ki­rándulunk a Tescóba!". (x) Baka müve a városházi udvaron A Hóra színház Város­házi esték sorozatában vasárnap este fél 11 -kor a városháza udvarán Orbán György előadá­sában láthatja a közön­ség azt a pódiumjátékot, a Baka István: Szekszár­di mise című kisregé­nyéből és verseiből Ga­csályi József vitt színre. A rendhagyó pódiumdarab műfajilag a színmű és a mo­nodráma közé tehető, előadó­ja egy személyben elbeszélő és a történet két fő alakjának megjelenítője. Az előadás ve­zető fonalát Baka István 1984-ben Írott Szekszárdi mi­se című műve által elbeszélt történet adja, amely - Orbán György szavaival - transz­cendens találkozás a kisváro­si dilettáns kórusvezető Sé­ner János és a magyarságát büszkén és mégis egyénien vállaló Liszt Ferenc között. „Baka István maga is úgy érezte, hogy ő egy személy­ben Séner és Liszt - vallja Orbán György. - Innen meri­tek, amikor egymagam vi­szem színre mindkét figurát." Gacsályi József szavaival „a Szekszárdi mise olyan al­kotás, amely egy kisváros is­mert alakjai által a teljesség egyetemesség-igényével mu­tatja meg, milyenek viszo­nyulásaink, indulataink, vá­gyaink, s azt is, mire va­gyunk képesek mindezek ketrecében, kényszerében. Sőt, többet is elénk tár: azt, amire képtelenek vagyunk." A prózai alapon a Baka-ver­sek egy-egy dramaturgiailag fontos ponton kapcsolódnak a szöveghez, megerősítve, esszenciáját, esetleg más megvilágítását adva ezzel a történetnek. „Baka István egész költészete - vallja Ga­csályi József - a behatárolt­ságnak, az elmúlás fájdalmá­nak, és a teljes tágasságnak, vagyis az öröklétnek együttes tükre. Ezért rímelnek versei a Szekszárdi mise hívására, ezért kínálja magát az élet és a poézis párhuzama." Az előadás ötletéről így emléke­zik Orbán György: „Gacsályi Lászlót, Baka István barátját én kerestem meg azzal a ké­réssel, hogy segítsen a mű megszerkesztésében. Beval­lom, a lelkiismeret furdalás sarkallt erre az előadásra. Amíg Baka István élt, egyre csak halogattam a dolgot. Amikor halálhíre eljutott hozzám kétségbe estem és el­határoztam, hogy nem késle­kedem: pódiumra lépek a Szekszárdi misével." A pódi­umjáték premieije tavaly áp­rilisban a szekszárdi Német Színházban volt. A darab be­mutatásával a Hóra Színház az idén 50 esztendeje szüle­tett szekszárdi-szegedi Baka Istvánra emlékezik. S. P. S. Vámellenőrzés az Albacompnál? • Székesfehérvár (MTI) Az Országos Vám- és Pénzügyőrség (VPOP) vám­ellenőrzést végez a számítás­technikai importtal foglalko­zó cégeknél, köztük a székes­fehérvári Albacompnál is ­közölte pénteken Laczó László, a VPOP szóvivője. Ezzel pontosította azt a Fejér megyei napilapban megjelent értesülést, mely szerint már a VPOP is nyomoz az Alba­compnál a két hete letartózta­tott elnök-vezérigazgatója és két vezetőtársa ügyében. „Ki neveli a gyerekeket?" A Koch Sándor Csong­rád Megyei Tudományos Ismeretterjesztő Társulat július 14-e és 21 -e kö­zött rendezi meg a XXXV. pedagógiai nyári egyetemet a biológiai központban. A „Ki neve­li a gyerekeket?" című előadássorozat témái az iskolai nevelés pedagó­giai, pszichológiai és szociológiai kérdései lesznek. A Koch Sándor Csongrád Megyei Tudományos Isme­retterjesztő Társulat idén is megrendezi pedagógiai nyári egyetemét július 14. és 21. között. A „Ki neveli a gyere­keket?" című előadássoroza­tot Lehmann István, a me­gyei közgyűlés elnöke nyitja meg július 14-én 9 órakor, ezután a közoktatás reform­járól és az iskolai nevelésről Báthory Zoltán, a Műve­lődési és Közoktatási Mi­nisztérium helyettes állam­titkára, 10.45-től pedig az óvoda és az iskola mai prob­lémáiról Vekerdy Tamás pszichológus tart előadást. Július 15-én 9 órától Kissné Nóvák Éva, a JATE docense az értékekről beszél a mai Magyarországon, 11 órától pedig a „drogfogyasz­tó diszkóifjúság" kérdéseiről Zelenai Károly tart előadást az Ifjúsági drogcentrumban. Július 16-án 8.30-tól „Anyanyelvem magyar, de szlovák rokonaim is vannak" címmel a szlovák kisebbsé­gek iskolai neveléséről Ma­ruzsné Sebő Katalin, a JGYTF docense beszél, majd 10 órától a gyermek és ifjúsági bűnözés helyzetét Cseres Judit pszichológus és Csendes László az ORFK munkatársa mutatja be. Július 17-én 8.30-tól Gál Béla, a Radnóti Miklós Gim­názium igazgatója az elitis­kola nevelési problémáiról, 9.45401 pedig Fórián Szabó Zoltán „Mire nevel az egy­házi gimnázium?" címmel tart előadást. 11 órakor Mes­terházi Zsuzsának, a Gyógy­pedagógiai Főiskola tan­székvezetőjének „Mire és hogyan nevel a Waldorf-is­kola?" című előadása követ­kezik. Július 18-án 8.30-tól a korai középkor problémáiról és azok oktatásának kérdése­iről Kristó Gyula akadémi­kus beszél, 10.30-tól pedig az információs forradalom és az ifjúság kapcsolatáról Vámos Tibor akadémikus tart előadást. Július 20-án 8.30-tól a romániai Maroshévízről ér­kezett Komán János a ki­sebbségi magyarok nevelé­sének kérdéseit osztja meg a résztvevőkkel, 9.30-kor Szi­geti Lajos Sándor egyetemi tanár „Irodalomtanítás 2000-ben" című előadása következik, Bachát László főiskolai tanár 11 órakor kezdődő előadásának témája pedig a fiatalok nyelvhasz­nálata. Július 21-én 9 órakor kezdődik a nyári egyetem utolsó előadása, melyet Koz­ma Tamás, az Oktatáskutató Intézet főigazgatója tart .Al­ternatívák az oktatásügyben két kormányzati ciklus után" címmel. Mándi Andrea Díjazott kirakatok e Munkatársunktól Városi Kkrakatversenyt hirdetett a Nagykörúton be­lüli üzletek számára a sze­gedi önkormányzat és a Csongrád Megyei Kereske­delmi és Iparkamara Keres­kedelmi Osztálya. A kirakatokon a kajak­kenu-világbajnokságot és a Szabadtéri Játékokat kellett megjeleníteni, a zsűri elnö­ke Nagy Péter, a Magyar Reklám Szövetség főtitkára volt. A díjakat pénteken a városházán adták át: 1. Pick Korzó Márka­áruház. Üzletvezető: Nagy­né Kéri Mária. Kirakatren­dező: Durkó Éva. 2. Classic Férfi Divatüz­let. Kirakatrendező: Kertész Gézáné. Alföldi Divatház. Kirakatrendező: Szokola Mária. 3. Herendi Márkabolt. Kirakatrendező: Volák Ju­dit. 4. Szegedi Napsugár Kft. Kárász utcai virágüz­lete. Kirakatrendező: Gá­bor Józsefné és Szepesi Jó­zsef né. Különdíjak: Szegedi Nemzetközi Vásár és Piac Kft., Parragh Rt. csempeüz­lete, Szeged Nagyáruház szupermarketje, Képesbolt, Bálint Sándor Könyvesbolt, Belvárosi Virágstúdió. • A Dóm téri Szegedixie '98 sztárjai: Joe bácsi és Mr. Hefty Jazz Frankié Látó és Joe Murányi egy korábbi szegedi koncerten. (DM-fotó) Augusztus 15-én Igló­di István rendezésében, dr. Szalay István polgár­mester védnökségével Szegedixie címmel nagy­szabású dixiegálát ren­deznek a Dóm téri sza­badtéri színpadon. A ha­gyományteremtő szán­dékkal életre hívott program házigazdája a szegedi Storyville Jazz Band, a vendégek kö­zött két világsztárt is üd­vözölhetünk: Joe Murá­nyit és Keith Smith-t. A Szegedixie '98 műsorá­ban fellépő sztárok közül a dixierajongók már régi is­merősként köszönthetik Joe Murányit, akit korunk egyik legjobb amerikai dzsesszkla­rinétosának tartanak, s aki már szinte állandó ven­dégművész Szegeden. Joe bácsi - hogyan rajongói ne­vezik - a századelőn Ameri­kába kivándorolt magyar szülők gyermeke. Bár már az Újvilágban született, von­zódása az óhazához idővel egyre erősödött. Fiatalon klasszikus zenésznek ké­szült, de hamar beleszeretett a dzsesszbe, s később is megmaradt a műfajnál. Ti­zennyolc évesen már a szá­zadelő legendás New Orle­ans-i trombitásával, Bunk Johnsonnal játszott, s ké­sőbb is olyan nagyságok voltak a partnerei, mint Ed­die Condon és Lionel Hamp­ton. Első nagylemezét a Red Ónon együttessel 1953-ban készítette. Tagja volt a World's Greatest Jazz Band­nek, majd pályafutása csú­csán Louis Armstrong zene­karában muzsikált négy éven át, egészen a legendás dzsessztrombitás 1971-ben bekövetkezett haláláig. A hetvenes években Roy Eld­ridge-dzsel zenélt, majd sa­ját együtteseivel, illetve ven­dégszólistaként járta a vilá­got. Ma a legjobb New York-i klubok népszerű sztáija, és a világ minden tá­ján szívesen látott vendég a fesztiválokon. A Szegedixie másik sztár­ja Keith Smith angol trombi­tás, akit - orrára utalva ­Mr. Hefty Jazz-nek is hívnak hazájában. Pályafutását még tizenéves korában Chris Barber zenekarában kezdte. Egész életére eljegyezte ma­gát a dixie műfajával, ezen belül is a New Orleans-i stí­lussal. Már fiatalon a dixie szülővárosába költözött, s nappal újság- és virsliárus­ként, kifutófiúként dolgo­zott, hogy esténként együtt muzsikálhasson George Le­wis-zal, Red Allennel. Hajlé­kony, lendületesen virtuóz trombitajátékával hamarosan a közönség kedvence lett. A New Orleans-i évei alatt Roy Eldridge játéka hatott rá leg­inkább, s azóta is őt tartotta legfontosabb tanítómesteré­nek és példaképének. Keith Smith a legnagyobb európai és amerikai fesztiválok ked­velt vendége, többek között Benny Waters, Johnny Mor­timer és Al Gray partnere­ként is készültek vele felvé­telek. H. Zs. • Novemberben Szegeden Marketing-filmfesztivál Sárosi Péter, Szűcs Krisztián, Gyenesi Edina és Vető Richárd aláírják a szerződést. (Fotó: Miskolezi Róbert) • Munkatársunktól Két évvel ezelőtt született döntés arról, hogy a jövőben évenként rendezik meg az úgynevezett Prince Award Nemzetközi Film, Videó és Multimédia Fesztivált, ame­lyen a világ minden tájáról érkező szakemberek bemu­tathatják legjelentősebb al­kotásaikat. A kategóriák: szponzorált film, befektetői kapcsolatok film, marketing­PR film, közérdeklődést fej­lesztő film. A szegedi Graffiti Kft. idén megpályázta és meg is nyerte a Prince Award Fesz­tivál szervezési jogát, így Szeged lesz a házigazdája ennek a jelentős nemzetközi összejövetelnek, mégpedig november 12-15-e között. A filmvetítések helye a Belvárosi mozi lesz, az ér­deklődő közönség számára minden előadás nyitott, te­hát belépődíj nélkül látogat­ható. Tegnap délután a Graffiti Kft. szegedi irodájában Sá­rosi Péter, az Alapítvány a Public Relations Fejlesztésé­ért kuratóriumának elnöke és a Graffiti Kft. képviselői ün­nepélyes külsőségek között kézjegyükkel látták el a fesztivál rendezésének jogát biztosító szerződést.

Next

/
Oldalképek
Tartalom