Délmagyarország, 1998. július (88. évfolyam, 152-178. szám)

1998-07-09 / 159. szám

CSÜTÖRTÖK, 1998. JÚL. 9. HAZAI TÜKÖR 9 Nem nyugdíjas, - vasutas! Ha valaki szereti a szakmáját, rögtön kide­rül, mihelyt elkezd be­szélni róla. Ezek közé tartozik Fügedi József nyugalmazott MAV-mér­nök-fötanácsos is. Az egykori balesetvizsgáló mellesleg mindent tud a vasútról. Szeretettel és odaadással beszél róla, még így, nyugdíjason is, amikor már nincs köz­vetlen kapcsolata egyko­ri munkakörével. De 44 év és 4 hónapos munka­kor után sem akar elsza­kadni a szeretett vasút­tól. A ma is vitális, jó erőben lévő nyugdíjas szervezője, mozgatója az egykori munkatársakkal való rendszeres összejö­veteleknek. Vasutasdinasztiából szár­mazik: édesapja, öccse, fele­sége, anyósa és apósa öltötte magára az egyenruhát és állt a vasút szolgálatába. A Bé­kés-megyei Nagyszénáson látta meg a napvilágot 1925. december 12-én. Négyen vol­tak testvérek. Amikor kiütött a háború, az édesapját Er­délybe helyezték, a család ment vele. Ott került a vasút­hoz, 1941 augusztus 4-én. Kolozsvárott szerezte meg a szakvizsgákat, aztán Három­széken forgalmi szolgálat­tevő, s ott is maradt mindad­dig, amíg az orosz front nem közeledett Erdélyhez. Azt mondja, élete egyik legszebb periódusát élte meg abban helységben. Aztán behívták a dési üzemszázadba, hosszú, kanyargós, megpróbáltatá­sokkal teli út után az lett a sorsa, mint sokezer embernek abban az időben: orosz hadi­fogságba került. 1945 húsvét­ján került a Kaukázusba. Még mindig jobb, mint Szi­béria, mondja Fügedi úr, aki 33 hónapot töltött fogságban. Azután Nagyszénás, Csorvás, Békéscsaba és Szeged követ­kezett- 1956-ban. • Hogyan kezdődött itte­ni pályafutása? - Először Szeged Állomá­son teljesítettem szolgálatot, megfelelő szakvizsgák letéte­le után pedig balesetvizsgáló­ként kezdtem dolgozni. Csaknem 20 évig voltam ezen a munkahelyen, 1975­ben bíztak meg ennek az osz­tálynak a vezetésével. Innen vonultam nyugdfjba 1985. december 31-én, negyven­négy év és négy hónap szol­gálati idő után. Ugyanezen a napon ment nyugdíjba a fele­ségem is, 35 év után. 0 Me­lyik volt a legsúlyosabb vo­natszerencsétlenség, amelyre emlékezik? - Sok volt. Mégis a leg­szörnyűbb, a legtragikusabb a mendei volt, a hetvenes évek elején. Karácsony táján egy Budapestről Békéscsaba irányába közlekedő - 60/16­A számú - mentesítő sze­mélyvonat frontálisan ütkö­zött egy gőzvontatású teher­vonattal Mende-állomástól, mintegy 3 kilométerre. Csak­nem 60 ember halt meg... 0 Ki volt a hibás? - A vizsgálat megállapítá­sa szerint a mendei állomás forgalmi szolgállattevője. Hat vagy hét év börtönt ka­pott. • Milyen embert kíván a vasutas foglalkozás? - Különleges embert. Pon­tosat. Itt nincs kérem kora hajnal, hanem 3 óra 10 perc! Nem lehet elkésni. Ebben a szakmában nagyon kis mu­lasztás, nagyon komoly bal­eseteket idézhet elő. • Nyugdíjasként hogyan telnek a napjai? - Nem szűnt meg a kap­csolatom a vasúttal. Még mindig nem nyugdíjasnak, vasutasnak érzem magam. Élnek a kapcsolataim is. Tíz évvel ezelőtt Helvécián vol­tam látogatóban az ottani, szintén nyugdíjas állo­másfőnöknél. Ott döntöttük el, hogy a volt állomásfőnö­kökkel, akikkel mi évtizede­ken keresztül együtt dolgoz­tunk, találkozókat szerve­zünk, kétévenként. A szerve­zéssel engem bfztak meg. Azóta is csinálom... Körülbe­lül 70-100 kollégánk jelenik meg az összejöveteleken. Itt Szegeden a Kálvária sugárúti lakóházban, ahol élünk, vál­laltam társadalmi munkát is, a lakásszövetkezet vezetősé­gében tevékenykedem, na­gyon jó közösségben végzem ezt a munkát. Baktóban van egy kis kertünk, ott is van tennivaló. 0 Elegendő nyugdíjat hoz a postás? - Igen, én elégedett va­gyok. Be kell osztani. Meg úgy egyáltalán, én elégedett ember vagyok. Azt érzem, hogy a MÁV megbecsült en­gem, értékelte a munkámat. Ezt bizonyítják a különféle elismerések is, amelyeket munkám során kaptam a vas­utasnapokon. • Ennyi év után nyugdí­jasként, elégedett ember­nek vallja magát. Mi a vé­leménye a mai világról? - Kérem szépen, én a szakmai vonatkozású dolgok­ról mondanék véleményt. A technika, a berendezések mi­lyensége hihetetlen sokat vál­tozott. Amikor én ezt a mes­terséget csináltam, akkor még nem volt önműködő vo­natbefolyásoló vagy vágány­foglaltságot jelző berendezés. Ma már e korszerű műszaki megoldások nélkül élni sem lehet! 9 Mikor volt biztonságo­sabb a vasút: 1941-ben, amikor ön kezdte vagy napjainkban? - Ma biztonságosabb. Mert a személyi mulasztá­soknak a lehetősége a techni­ka által szinte ki van zárva. Kisintre Ferenc Fügedi József Szeged napilapjával a kezében: Soha nem szakadtam el a vasúttól. (Fotó: Mohos Angéla) A gyerektábor az égbe ment Eurorégiós sétarepülés: román, jugoszláv és magyar gyerekek - egy gépen. (Fotó: Gyenes Kálmán) Különleges tábornak ad otthont a kishomoki polgárvédelmi bázis. A hármas határ gyermekei gyűltek itt össze egy hét­re, hogy megismerjék Szegedet és környékét, valamint egymás orszá­gait. Számtalanszor beszámol­tunk már a Duna-Körös-Ti­sza-Maros Eurorégió születé­séről, a különleges övezet eseményeiről. A híradások főszereplői rendszerint politi­kusok, önkormányzati ve­zetők voltak. A szegedi re­pülőtéren azonban éppen zsi­vajgó gyereksereg bizonyítja, hogy működik a sokat emle­getett eurorégió. A Csongrád megyei önkormányzat kezde­ményezésére ugyanis a kis­homoki polgárvédelmi bázi­son egyhetes ifjúsági tábort szerveztek, melynek 100 ju­goszláv, román és magyar fia­tal a lakója. Igyekeztek úgy válogatni, hogy elsősorban csonka családban, vagy hát­rányos körülmények között élő gyerekeknek szerezzenek örömet - tudjuk meg Putics Tímea táborvezetőtől és Kató Sándor polgárvédelmi alezre­destől, akik köszönetet mon­danak a támogatóknak. A hagyományteremtő szándékkal megrendezett tá­borban zajlik az élet, egyet­len unalmas perc sincs, me­sélik a gyerekek. Egyik alka­lommal Ópusztaszerre men­nek megnézni az emlékpar­kot, máskor pedig a rend­őrség és a határőrség külön­leges alakulatai látogatnak Kishomokra bemutató tarta­ni. Szerdán éppen Szegeddel ismerkedtek - a földön és a levegőben. A román, a ma­gyar és a szerb gyerekek kö­zös nyelve az angol - derül ki a cserfes szegedi lánycsa­pat szavaiból. Papp Alexand­ra, Kató Judit, Pusztai Melin­da és Fontos Erzsébet azon­ban megtanult néhány román szót is, négyen már el tudnak számolni tízig. Újvidékről ér­kezett Palásti Andrea és Na­tasa Vujkov, akik azt élvezik a legjobban, hogy rengeteg az érdekes program. „Apám román, anyám ma­gyar, de én magyarnak val­lom magam" - mondja Batki Ovidiu, a romániai csapat egyik kísérője, aki gyorsan meg is fogalmazza a tábor lé­nyegét: „Itt végre mindenki látja, hogy a másik országban élők sem harapnak, hanem kedvesek és barátságosak." T. V. Hangverseny • Munkatársunktól Frankó Tünde, Siklósi Gábor és Égető Mária sze­replésével július 12-én 19.30-kor harmadik alka­lommal rendeznek nyáresti hangversenyt a szegedi dóm­ban. A koncerten Frankó Tünde, a budapesti operaház szólistája népszerű szoprán áriákat énekel. A program gerincét Égető Mária, a dóm orgonistájának előadásában G. F. Handel, J. S. Bach, H. Villa Lobos és E. Elgar orgonaművei adják. Az est érdekessége, hogy Handel Tűzijáték szvitje Ed­ward Power Briggs átiratá­ban hangzik el. A mű barokk jellegét Siklósi Gábornak, a szegedi konzervatórium ta­nárának ütős közreműködése emeli ki. Sínen" lesznek • Munkatársunktól Vasutasnapot rendeznek július 11-én, szombaton a SZVSE-pályán reggel kilenc órától. A rendezvény gyerme­keknek szóló sport- progra­mokkal kezdődik, de tíztől az idősebbek is összemérhe­tik erejüket. Az öregfiúk focimeccsét követően a cselgáncsozóké és birkózóké a terep. Dél­után kettőtől Vajda Júlia operettel, Németh József pe­dig cigánydalokkal szóra­koztatja a közönséget. Ezen kívül fellép Nagy Bandó András humorista és a sze­gedi majorett- és jazzbalett­csoport. A zenét a Móra együttes szolgáltatja, a belépés díjta­lan. Bejutni pontokkal, forintokkal • MTI Press A felvételi vizsgák júli­us 8-áig a legtöbb felső­oktatási intézményben befejeződtek. Ennek alapján, mintegy 50 ezer fiatalt hívtak be május­ban a közös érettségi fel­vételi írásbelire, majd mintegy 35 ezret az egy­séges írásbeli vizsgákra. A legfontosabb tudniva­lókról a Művelődési és Közoktatási Minisztéri­umban dr. Bakos Károly főtanácsos tájékoztatta az MTI-Press munkatár­sát. - A szóbeli vizsgák után folyamatosan rögzítették a jelentkezők adatait, az ered­ményeket, majd az ellenőrzés után megküldték az országos központba, ahol az adatokat feldolgozzák - mondta Ba­kos Károly. - A felvételizők minden vizsgahelyen elért pontjait külön számolják. Nincs egységes rendszer, az intézmények maguk döntik el, hogy milyen kritériumok alapján határozzák meg a pontokat. • Tegyük fel, hogy vala­ki öt jogi karra is jelent­kezett, mert biztosra akart menni a jövőjét illetően. - A megjelölt intézmé­nyek sorrendjében megnézik, hogy ezek közül hol éri el a bejutáshoz szükséges pont­számot, s oda felveszik. • Kitűnik-e ezekből a több helyre való jelentke­zésekből, hogy a felvételi vizsga előtt önismeretből is vizsgázik a jelentkező? - Mindig azt tanácsoljuk a fiataloknak, hogy a jelentke­zésnél valamilyen módon ér­vényesítsék a saját értékrend­jüket. A döntésbe beleszólni nem tudunk, csak azt garan­táljuk, hogy a jelentkezéseket abban a sorrendben vizsgál­juk, ahogyan azokat megje­lölték. 0 Utólagos változtatásra nincs lehetőség? - Ez kizárt, ugyanis 130 ezer jelentkező közel 300 ezer adatát átkódolni képte­lenség. December 15. és már­cius 1. között mindenkinek van ideje, hogy átgondolja a jövőjét. 9 Hogyan alakul a költ­ségtérítéses képzés? - Az 1998. évi Felvételi Tájékoztatóban 8500 helyet hirdettek meg. Hogy végül hány hallgatót vesznek fel er­re a formára, az csak a pont­határok megállapításánál de­rül ki. Vannak olyan képzési formák, amelyeket csak költ­ségtérítéses formában indíta­nak. • Ki határozta meg a költségeket? - Ez az intézmények joga. 0 Van-e mód arra, hogy ha valaki nem éri el a központilag finanszírozott képzésbe való bejutási szintet, a térítéses képzés­sel bekerülhet ugyanoda? - A minőségvédelem ér­dekében két új szabály lépett érvénybe az idén. Az egyik: nem vehető fel az, aki az adott karon, szakon, tagoza­ton, képzési formában érvé­nyes pontszámítási rendszer­ben a többletpontok nélkül elérhető maximum 60 száza­lékát nem éri el. A másik szabály: ha az adott karon, szakon, tagozaton, képzési formában államilag finanszí­rozott és költségtérítéses kép­zés is van, az utóbbi pontha­tára nem lehet alacsonyabb az állam által fizetett képzés 90 százalékánál. 9 Mikor és hogyan tud­hatják meg az érintettek, hogy sikerült e bejutniuk a felsőoktatásba? - Július 8-ig zömmel befe­jeződnek a szóbeli vizsgák. Ezt követően, a jogszabály szerint 20-ig dönteniük kell az intézményeknek. A dön­tést várhatóan a 20-án megje­lenő újságok közlik. 0 Milyen lehetőségre szá­míthatnak, akiket nem vesznek fel, netán későn kapcsoltak és nem is ad­tak be jelentkezési lapot? - Lesz újabb jelentkezési forduló. A minisztérium erre vonatkozó felhívása július 20-án jelenik meg, augusztus 3-ig lehet dönteni. Lesznek olyan szakok, amelyek indí­tására a Felvételi Tájékoztató kiadása után kaptak enged­élyt az intézmények. Meghir­dethetik azokat a helyeket is, amelyekre nem volt elég je­lentkező, vagy minőségi okok akadályozták a betölté­süket. Indulnak pedagógus átképzési, továbbképzési for­mák is, valamint elindul egy vadonatúj, kétéves képzési forma, az akkreditált iskolai rendszerű felsőfokú szakkép­zés is. K. E. 3 alkalomra feladott lakossági apróhirdetése INGYEN még egyszer megjelenik! Érdeklődjön Ásotthalom • Munkatársunktól Az ásotthalmi művelődési ház szakkörösei nyerték a kunfehértói alkotótáborba szóló pályázatot. A gyerekek a művelődési ház igazgatójá­nak, Dombóvári Artúrnénak vezetésével utaztak a tábor­ba, hogy a zenéről és a leg­különbözőbb hangszerekről minél többet tanuljanak. A hatvan táborozót délelőtt ke­mény munka várta, amit dél­után szabadprogramokkal pihenhettek ki. A nyertesek záróelőadáson mutatták be egymásnak és a közönség­nek újonnan szerzett tudásu­kat, és ma utaznak haza, Ásotthalomra. Domaszék • Munkatársunktól Háromnapos sörfesztivált rendeznek július 10. és 12. között a domaszéki ven­déglőben. A péntek délutáni vetélkedők után Vecsernyés Róbert szórakoztatja a kö­zönséget, majd hajnalig rop­hatják a táncot a domaszéki­ek a nosztalgiadiszkóban. Szombaton a sportcsarnok­ban kispályás labdarúgótor­nára várják a szurkolókat. Este nyolc órától a Gumima­cik bemutatójának tapsolhat a közönség, utána diszkó. Vasárnap a szegedi bábszín­ház társulata a legkisebbeket invitálja a vendéglőbe. A bábjátékot a mórahalmi ma­zsorettek műsora követi, míg a sportcsarnokban a házigaz­dák „öregjei" a pusztamér­gesi labdarúgókkal csapnak össze. A rendezvényt az el­maradhatatlan diszkó zátja. Kistelek • Munkatársunktól A kisteleki tánctábor résztvevői nagyszabású gá­lára várják az érdeklődőket július 11-én, szombaton este a kisteleki kollégium díszter­mében. A vendégek a két­száz forintos belépődíj fejé­ben különféle sztenderd és latinamerikai táncokat lát­hatnak. A táncest külön ér­dekessége, hogy a fellépők között bemutatkozik a fiatal, magyar bajnok páros, Szűcs Simon és Törökgyörgy Me­linda. Mórahalom • Munkatársunktól Elkezdték a mórahalmi agráripari parkhoz vezető út építését. A Kissori út és a Felszabadulás út által hatá­rolt, több mint tíz hektáros területre a későbbiekben asz­falton lehet eljutni. A kivite­lező cég, a Hódút Kft. a na­pokban készül el az útalap kiásásával. Az aszfaltozás, a vízelvezető árok építése és a táblák kihelyezése összesen 69 millió forintba kerül, aminek az egyik fele állami támogatás, míg a másik felét a mórahalmi önkormányzat fizeti. A közel tízezer-ötszáz négyzetméter területű utat szeptember végén adják át a forgalomnak.

Next

/
Oldalképek
Tartalom