Délmagyarország, 1998. június (88. évfolyam, 127-151. szám)
1998-06-15 / 138. szám
IV. A DÉL SPORTJA HÉTFŐ, 1998. JÚN. 15. Csongrád: fáradtan is négy gál A vendégek kapusa, Berkes (jobbra) véd a becsúszó Kiss elöl a Zákányszék-Kistelek mérkőzésen. (Fotó: Gyenes Kálmán) labdarúgó •tjyti I. o. • Tudósítóinktól A megyei I. osztályú labdarúgó-bajnokságban az első öt csapat közül egyedül a Kiszombor nem nyert; a Csongrád, a Mártély, a Szóreg és a Zákányszék a Takó-tanítványokat kivéve magabiztosan gyűjtötte be a három pontokat. Ami az említett gárdákban még közös: kapott gól nélkül játszották le a találkozóikat. A Móraváros az utóbbi fordulókban alaposan visszaesett, most Ujszentivánon kaptak ki simán Deákék. KiszomborRöszke 2-2 (0-0) Kiszombor, 200 néző. Vezette: Nagy I. Kiszombor: Gulyás Rácz L., Uracs, Tóth, Szűcs K., Fancsali, Varga, Szűcs Z. (Kutasi), Rácz Zs„ Simon, Horváth. Edző: Kutasi László. Röszke: Aradi - Markó, Hurguly, Zámbori, Kovács R., Toppantó, Geleta, Tanács, Hornyák (Kovács A.), Szekeres, Fődi. Edző: Ottlik Sándor. Küzdelmes mérkőzésen a játék képének megfelelő eredmény született. Gólszerzők: Simon (11esből). Varga, ill. Fődi, Kovács R. Jók: Varga, Rácz Zs., Horváth, ill. Aradi, Hurguly, Zámbori. Ifjúságiak: KiszomborRöszke U-I Szentesi FCSzentesi Kinizsi TE 2-1 (0-1) Szentes, 250 néző. Vezette: Knerczer. Szentesi FC: Janiga Kerepeczki, Mészáros F., Csipkó (Kotymán), Vörös, Verebélyi, Varga A., Sipos A., Gulyás, Nana (Labádi), Bubor (Hajdú). Edző: Fehér László. Szentesi Kinizsi: Varga P. - Fruzsa, Pataki, Felföldi (Benkő), Berényi, Tari (Kiss Cs.), Rostás, Katona (Varga R.), Stráma, Andracsek. Edző: Vinnai István. Ellentétes félidőket hozott a helyi rangadó, amely már csak a nevében emlékeztetett a hajdani nagy csatákra... Gólszerzők: Varga, Verebélyi, ill. Andracsek. Jók: Sipos Á., Gulyás, Labádi, ill. Varga P., Pataki, Andracsek. Ifjúságiak: Szentesi FCSzentesi Kinizsi TE 1-3 Tápé-Szőreg 0-1 (0-1) Tápé, 250 néző. Vezette: Tóth G. Tápé: Irsevics - Mahler, Adelhardt, Kothencz, Dancsó, Hódi, Szélpál (Lévai), Nagy, Ács, Takács Z., Kalmár. Edző: Czibere László. Szőreg: Varga I. - Kiss, Kovács, Batik, Meiszter, Bosnyák, Zámbó, Varga II., Takács J., Tóth (Takó), Illés. Edző: Takó Ferenc. Kiegyensúlyozott erőviszonyok mellett a szerencsésebb csapat nyert. Gólszerző: Takács J. Jók: Irsevics, Kalmár, ill. Varga I., Takács J. Ifjúságiak: Tápé-Szőreg 1-3 ZákányszékKistelek 3-0 (1-0) Zákányszék, 40 néző. Vezette: Kószó. Zákányszék: Bagdi Kiss, Tóth-Abonyi, Kovács, Tóth E., Tóth T„ Börcsök (dr. Kazi), Mádi, Hegedűs, Tanács (Dencső), Szőke. Edző: dr. Tóth János. Kistelek: Berkes - Dancsok (Szemerédi), Virág Cs., Majoros, Tóth, Koncz (Sejben J.), Gombos, Vándor, Kispál, Kiszner, Sejben Gy. (Virág G.). Edző: Bitó Tibor. Közepes színvonalú mérkőzésen megérdemelt hazai győzelem született. Gólszerzők: Mádi (2), Dencső. Jók: Bagdi, Tóth-Abonyi, Tóth E., Mádi, ill. Kispál, Sejben Gy. Ifjúságiak: ZákányszékKistelek 3-1 CsongrádGyálarét 4-0 (2-0) Csongrád, 500 néző. Vezette: Boros. Csongrád: Bíró (Szécsi) - Csonka, Márta, Pálfi, Koncz, Jernei (Forgó), Móra, Tóth J., Tóth G., Bosánszki (Góg), Juhos. Edző: Kurucz István. Gyálarét: Szabó J. - Rabi, Szilágyi, Szűcs, Bánfi, Nóvák, Illés (Szabó T.), Kisjakab, Zsikó (Ambrus), Szécsényi (Horog), Oláh. Edző: Szabó József. A fáradt hazai csapat biztos diadallal búcsúzott a közönségétől. Gólszerzők: Tóth G. (2), Juhos (2). Jók: Pálfi, Móra, Juhos, ill. Rabi, Bánfi, Oláh. Ifjúságiak: CsongrádGyálarét 4—2 Tisza-UjMáraváros 4-1 (0-1) Újszentiván, 100 néző. Vezette: Csuka. Tisza-Új: Köröm Szász, Tóth G., Szegvári, Borbás (Almási), Puskás, Kiss, Nemes, Keller, Szabó, Mohamed. Edző: Puskás Tibor. Móraváros: Márki - Prágai, Csúcs, dr. Péter, Nagy, dr. Raskó, dr. Török Gy., Maróti, Török Zs., Csordás, Király. Edző: Tóth Lajos. Megérdemelt hazai siker született. Gólszerzők: Szabó (2), Szegvári, Mohamed, ill. Király. Jók: Tóth G., Kiss P., Szegvári, Szabó, ill. Nagy. Ifjúságiak: Tisza Új-Móraváros 2-2 CsanytelekMindszent 3-5 (0-2) Csanytelek, 250 néző. Vezette: Bálint Zs. Csanytelek: Palatínus Szabó, Mészáros, Balanyi, Bencze, Gyöngyi Zs., Somodi, Gémes, Justin (Juhász), Kovács (Urbácsik), Horváth. Edző: Jelenfi István. Mindszent: Juhász Muscha (Belovai), Borsodi (Antal), Bullás, Németh, Sebestyén, Szécsi, Gránicz, Bozó, Sátor, Répás. Edző: Bartucz Sándor. Hiába egyenlített a hazai csapat háromgólos hátrányból. Gólszerzők: Gyöngyi Zs. (2), Somodi, ill. Borsodi (2), Gránicz (2), Répás. Jók: Somodi, Gyöngyi Zs., ill. Borsodi, Muscha, Répás. Ifjúságiak: CsanytelekMindszent 0-0 Mártély-Algyő 3-0(1-0) Mártély, 350 néző. Vezette: Mózes. Mártély: Őze - Rau, Czuczi, Molnár, Kovács, Varga-Tóth, Csáki, Mucsi, Szűcs (Tóth I.), Pálinkó, Hecskó (Tóth Gy.). Edző: Hegyi Tibor. Algyő: Kadnár - Jójárt, Bóka, Szirovicza (Tóth L.), Piti (Kiss Gy.), Fejes, Papp, Molnár, Fodor (Licza), Makra, Kiss R. Edző: Bóka Ferenc. A szellemesen és jól játszó hazaiak magabiztos győzelmet arattak. Gólszerzők: Pálinkó (2), Szűcs. Jók: Csáki, Molnár, Szűcs, Pálinkó, Varga-Tóth, ill. Bóka, Fejes, Szirovicza. Ifjúságiak: MártélyAlgyő 13-1 SándorfalvaMárahalom 0-0 Sándorfalva, 200 néző. Vezette: Madácsi. Sándorfalva: Kertész - Bitó (Horváth), Kiss, Gajdacsi, Bozó M., Fábián, Bozó K., Tanács, Tóth, Szél, Szűcs. Edző: Fábián László. Mórahalom: Kapitány Börcsök, Bóka, Kószó, Békési, Temesvári (Szaniszló), Tandari (Dóczi), Hevesi, Pelsőczi, Pipicz, Palotás, (Csiszár). Edző: Tandari Zoltán. Egyenlő erők küzdelme igazságos pontosztozkodással. Jók: Kertész, Fábián, Gajdacsi, ill. Bóka, Pipicz. Ifjúságiak: Sándorfalva-Mórahalom 1-3 A bajnokság állása: 1. Csongrád 2. Mártély 3. Szöreg 4. Kiszombor 5. Zákányszék 6. Móniváros 7. Röszke 8. Szentesi FC 9. Tápé 10. Mórahalom 11. Algyó 12. Sándorfalva 13. Tisza-Új 14. Kistelek 15. Cyálarét 16. Szentesi Kin. 17. Mindszent 18. Csanytelek 33 26 5 33 24 2 33 23 2 33 18 6 33 18 5 33 16 8 33 16 7 33 15 3 33 13 7 33 12 7 33 II 9 33 33 33 8 10 9 7 9 3 8 6 8 5 8 4 2 10 21237 688 759 6110 75 9 8010 7715 5613 49 14 .lOri 44 15 5217 4321 4919 4320 4021 4421 3922 83 38 74 32 71 53 60 45 59 58 56 61 55 45 48 47 46 48 43 55 42 70 34 76 34 74 .10 73 30 75 29 86 28 98 16 Az utolsó forduló párosítása: Június 21. (vasárnap), 17 óra: Algyő-Kiszombor, Szőreg-Mártély, Móraváros-Tápé, Mindszent-Tisza-Új, KistelekCsanytelek, Gyálarét-Zákányszék. Szentesi Kinizsi TE-Csongrád, MórahalomSzentesi FC, Röszke-Sándorfalva. Bordány: már bajnok labdarúgó aiegyei II. a. • Tudósítóinktól A labdarúgó megyei II. osztályban az utolsó előtti foduló főként a hazai csapatok sikerét hozta, a vendégeknek három ikszre és egy győzelemre (a Szegvár nyert Tömörkényen) futotta az erejükből. A Bordány a pályán elért eredmények alapján már bajnoknak tekinthető, de játékos jogosulatlan szerepeltetése miatt még vonhatnak le tőle pontokat. Elképzelhető, hogy ez sem befolyásolja a végeredményt. ApátfalvaÜllés-Domafa 2-1 (1-0) Apátfalva, 150 néző. Vezette: Kónya. Apátfalva: Jung - Sóki III. (Fekete), Faragó, Szopori, Dömötör, Bartucz, Köteles (Jani), Kolompár (Sóki II.), Mátó G., Károlyi, Sóki I. Edző: Sóki József. Üllés: Dobó - Szilágyi, Babarczi, Rózsi, Varga, Kertész, Bálint, Kiss, Csurgó, Csányi, Galiba. Edző: Szélpál József. Megérdemelt győzelemmel búcsúzott az Apátfalva az utolsó hazai mérkőzésen lelkes közönségétől. Gólszerzők: Dömötör, Károlyi, ill. Csányi. Jók: Sóki I., Mátó G„ Dömötör, Szopori, ill. Dobó (a mezőny legjobbja), Csányi, Kertész. Ifjúságiak: Apátfalva-Üllés-Domafa 3-1 FábiánsebestyénJATE2-1 (1-1) Fábiánsebestyén, 150 néző. Vezette: Forgó. Fábiánsebestyén: Kiss (Berki) - Faragó, Varjas, Harkai, Simái, Pataki, Kovács T., Kovács R., Györgyi I. (István), Verók, Györgyi L. Edző: Pataki Antal. JATE: Bíró - Tóth N., Szovics, Röst, Barczi, Cs. Tóth, Tóth K., Pápai, Kádár (Fazekas), Vass, Balogh. Edző: Bucsek József. Küzdelmes mérkőzésen 0-1 -ről fordítottak a vendéglátók. Gólszerzők: Kovács T., Györgyi L., ill. Vass. Jók: Kiss, Kovács T., Simái, Varjas, ill. Bíró, Szovics, Tóth K., Röst. TömörkénySzegvár 1-2(0-1) Tömörkény, 50 néző. Vezette: Pálinkó. Tömörkény: Papp Z. Kiss, Túri, Felföldi, Bartók, Kovács, Balogh (Tóth), Papp L., Rácz J., Rácz Cs., Szalai. Edző: Váradi István. Szegvár: Bán - Kanalas, Jancsovics, Vfgh, Bujdosó, Márton, Rajos, Szabó, Kárász, Terbán, Tolnai. Edző: Szécsényi András. A döntetlen igazságosabb lett volna. Gólszerzők: Papp L„ ill. Terbán (2). Jók: Kiss, Kovács, Tóth, Szalai, ill. Bán, Terbán. Ifjúságiak: TömörkénySzegvár 0-0 Bordány-UTC 5-1 (0-1) Bordány, 200 néző. Vezette: Kertész. Bordány: Mihálffy B. Simonics (Péter), Király, Mihálffy G., Takács (Kátai), Szabó A. (Cseh), Szabó G. (Mátyás), Horváth, Mihálffy Zs., Szabó Zs., K. Tóth (Farkas). Edző: Szabó Zsolt. UTC: Kovács - Meszes, Katona, Aradi, Murányi, Kácsor, Tóth Z., Kakuszi, Túri, Berkó, Miklósi. Edző: Vitális Imre. A hazai csapat az első félidőben kihagyott rengeteg helyzet után a második játékrészben simán hozta a mérkőzést. Gólszerzők: Szabó Zs. (3), Mihálffy Zs., Kátai, ill Simonics (öngól). Jók: Mihálffy B„ Mihálffy G., Szabó Zs., Király, Horváth, ill. Kovács, a mezőny legjobbja, Berkó, Tóth. Ifjúságiak: Bordány-UTC 1-5 Székkutas-Takács AutászalonZsombá 3-3 (1-2) Székkutas, 100 néző. Vezette: Farkas. Székkutas: Bácsi - Forrai T., Kiss, Forrai L„ Horváth Cs., Dóda, Lengyel (Lajos), Hajzlinger, Dómján (Hegyi), Horváth Z., Konkoly. Edző: Segesvári Csaba. Zsombó: Kálmán - Viktor, Bálint, Vincze, Farkas, Szépfalusi, Szűcs L. (Bálint), Gaál (Nagyapáti), Németh, Soós, Szűcs A. Edző: Vasas Róbert. Fordulatokban gazdag mérkőzésen igazságos döntetlen született. Gólszerzők: Konkoly (2), Hegyi, Dóda (öngól), ill. Szűcs L. Jók: Konkoly, Hegyi, ill. Vincze, Szűcs L.. Szűcs A. Ifjúságiak: SzékkutasZsombó 5-2 TanárképzőFöldeák 2-2 (1-1) Kisstadion, 100 néző. Vezette: Veres. Tanárképző: Mindák Verbói, Bodnár, Galambos, Gyüre, Szajkó, Czenki, Lukács, Répás (Magasi, Csaba), Kubát, Demeter. Edző: dr. Miskolczi József. Földeák: Magyar - Szűcs, Horváth, dr. Grezsa, Bajusz (Sándor), Koczkás (Molnár T.), Dégi (Dékány), Kurunczi, Veszelovszki, Kopunovics, Molnár Zs. Edző: Tóth Imre. A Tanárképző a 88. percig vezetett 2-1-re, tíz emberrel játszva. Gólszerzők: Kubát, Lukács, ill. Kopunovics (2) Jók: Czenki, Lukács, Galambos, ill. Kopunovics, dr. Grezsa, Veszelovszki. SzatymazCsanádpalota 1-0(0-0) Szatymaz, 150 néző. Vezette: Pacskó. Szatymaz: Tóth Z. - Újvári, Horváth, Kocsis F., Szanka, Kocsis R., Arany (Holler), Toldi, Zsemberi S., Hegyesi, Ocskó (Kádár). Edző: Hegyesi László. Csanádpalota: Gazsó Zielbauer, Sebők, Juhász, Steig, Halász, Stranszky, Csókás, Erdélyi, Hadobás, Vörös. Edző: Erdélyi Csaba. Három kapufa, sok kimaradt helyzet után szerencsésen győzött a Szatymaz. Gólszerző: Toldi. Jók: Szanka, Toldi, Hegyesi, ill. Zielbauer, Sebők, Stranszky. Ifjúságiak: Szatymaz-Csanádpalota: ll-l Tiszasziget-Gilax Szentmihály 0-0 Tiszasziget, 200 néző. Vezette: Juhász. Tiszasziget: Abonyi Miksi (Leindler), Kovács, Szalai, Molnár, Tóth, Vass, Ábrahám, Jaksa, Dóra, Kéri. Edző: Hegyeshalmi Tibor. Gilax-Szentmihály: Eleven - Ugray (Bozsák), Horváth (Nóvé), Kaszab, Ferenczi, Cságrány, Oleár, Pikó, Tari, Csehó, Lehota, Edző: Lehota István. Küzdelmes mérkőzésen igazságos eredmény született. Jók: Kovács, Szalai, Vass, ill. Nóvé, Ferenczi, Oleár, Lehota. A bajnokság állása 1. Bordány 2. Tisz&sziget 3. Szentmihály 4. Deszk 5. Apátfalva 6. Fábiánseb. 7. Üllés-Domafa 8. UTC 9. Fiiideák 10. Szatymaz 11. Szegvár 12. Székkutas 13. Zsombó 14. Tanárképzó 15. JATF: 16. Csanádpalota 17. Tömörkény 31 25 30 21 32 18 31 18 31 15 31 13 31 13 30 13 31 II 31 II 31 II 31 12 3 3106-29 78 3 6 78-25 66 9 5 91-50 63 6 7 84-49 60 5 II 69-62 50 7 II 70-63 46 4 14 56-62 43 4 13 53-67 43 9 11 72-73 42 8 12 56-56 41 6 14 52-64 39 3 16 54-75 39 9 15 49-75 30 7 17 51-75 28 4 19 44-79 28 6 19 31-75 24 9 19 43-80 18 Az utolsó forduló párosítása. Június 21. (vasárnap), 17 óra: Földeák-Tiszasziget, Zsombó-Tanárképző, UTCSzékkutas, JATE-Bordány, Üllés-Domafa-Fábiánsebestyén, Szegvár-Apátfalva, Csanádpalota-Tömörkény, Maros Dömper-DeszkSzatymaz. Szabadnapos: Gilax-Szentmihály . Sipos és az ötezer kilométer atlétika • Munkatársunktól A cím kicsit csalóka és „hazug", hisz Sipos István (SZVSE), az ismert szegedi ultramaratonista New Yorkban vasárnap (magyar idő szerint délben) 3100 mérföld lefutására vállalkozott. Sipos erre az einbertpróbáló megmérettetésre New Yorkban „melegített", ahol 1078,26 km-es teljesítménnyel nyerte a tíznapos viadalt. Ott adták át neki a meghívót a 3100 mérföldesre, melyen rajta kívül hat (közülük egy hölgy) „aszkéta" vesz részt. Hogy mit vár magától? - Ez túl hosszú táv ahhoz, hogy bármiféle esélyről lehetne beszélni - mondta Sipos István az elutazása elótt. - Aki ezt befejezi, már győztes, hisz olyan korlátokat döntött le magában, amire nem mindenki képes. Természetesen szeretném megnyerni, de engem már az is alaposan motivál, hogy a körpályás magyar rekordot 2 ezerről 5 ezer kilométer közelébe tornászhatom fel. Sipos István versenyzését és utazását a következő cégek szponzorálják: Adidas Budapest Kft., Adidas szegedi márkaboltja, Morton's utazási iroda Szeged, Szeged Press, IKESZ Kft., Madal Bal Kft. Budapest, ZentaAcél Bt., Nega '97 Rt., Medikémia Rt.