Délmagyarország, 1998. június (88. évfolyam, 127-151. szám)

1998-06-05 / 130. szám

PÉNTEK, 1998. JÚN. 5. SPORT 9 • Munkatársunktól Amit régebben a május 1 -jei felvonulás jelentette a dolgozónak, ugyanazt je­lenti a szegedi, megyei ví­zilabda barátoknak az új­szegedi Sportuszodában szombaton 18 órakor kez­dődő DM jubileumi pólófi­eszta: kötelező részt venni rajta! A szervezők jóvoltá­ból ráadásul belépőjegy nélkül tekinthető meg az a kuriózumnak számító „vízi­ütközet", melyen a '73-ban világbajnokságot nyert ma­gyar férfi pólóválogatott nosztalgiázik egyet az ugyanebben az évben OB I­be jutott Szeol gárdájával. Csak kedvcsinálóként felsorolunk néhány nevet, akik hosszú évek után is­mét fürdőnadrágot, vala­mint úszósapkát húznak magukra: Molnár Endre, dr. Faragó Tamás, dr. Csa­pó Gábor, dr. Szívós István, dr. Horkai György, Geren­dás György, dr. Esztergomi vízilabda • Munkatársunktól Szerda délután, kora este befejeződött a férfi vízilab­da OB I alapszakaszának küzdelme. Óriási csata alakult ki mind az első, mind a har­madik, valamint a nyolca­dik helyért. Ezeket a „hábo­rúkat" végül a BVSC, az FTC, valamint a Kontavill Szentesi VK nyerte. Az utóbbi azért örvendetes, mert így a Kurca-partiak a legutolsó pillanatban sze­rezték vissza pozíciójukat, s ennek köszönhetően kedd­től immár a rájátszásban folytathatják tovább. Lé­nyegesen jobban szerepelt a Tabán Trafik Szeged csapa­ta, Scsegyerkinék csodálatos hajrájukkal megelőzték a Bp. Spartacust. Ötödik helyük azt is je­lenti, hogy ha nem az FTC nyeri a bajnokságot, akkor ősztől ismét indulhatnak a LEN-kupában. A rájátszás párosítása: BVSC-Kontavill Szentesi VK, Vasas-Szolnok, FTC­Bp. Spartacus, UTE-Tabán Trafik Szeged. Az együtte­sek magukkal viszik az alap­szakaszban elért egymás el­labdarúgás • Munkatársunktól Május 3-án félbeszakadt Tiszaszigeten a helyiek és az UTC megyei II. osztályú lab­darúgó-mérkőzése. A CSLSZ döntéseket hozott a találkozón történtekkel kap­csolatban, amelyek a követ­kezők: A meccs 44. percében ki­állított Molnár Zoltán (Ti­szasziget) öt bajnokitól ka­pott eltiltást. Az indoklás szerint a kiállítása után ­amelyet a második sárga lap miatt érdemelt ki - nem hagyta el a játékteret, és a já­tékvezetőt lökdöste, ezért járt a halmozott büntetés. A hazaiak edzőjét, Kántor Mihály, Rácz Béla, a két Vezsenyi, Riskó Géza, dr. Borzi Miklós. Az esemény­re kilátogatóknak ajándék­kal kedveskedik a Délma­gyaroszág szerkesztősége: birtokába juthatnak a ne­gyedszázados jubileumra készített ingyenes kiadvá­nyunknak. Nem szeretnénk, ha tola­kodónak tartanának ben­nünket, de mit szólnának a következő programhoz (ter­mészetesen szombatról van szó): 16.30-tól az újszegedi Sportcsarnokban megtekin­tik a Magyarország-Mace­dónia EB-selejtező férfi röplabda-mérkőzést, aztán 18-tól végigtapsolják a pó­lófiesztát, majd átugranak a VI. sörfesztiválra, s pár korsó habostetejűt lehör­pintenek. Mindehhez jó szórakozást kívánunk! (A legendák vízilabda­mérkőzését a Telin Tv fel­vételről vasárnap, 19 óra­kor közvetíti.) leni eredményeiket. A pá­rokból az a csapat kerül az elődöntőbe, amelyik eléri a nyolc pontot. Az alapszakasz végeredménye 1. BVSC 22 19 3 ­286-159 41 2. Vasas 22 18 4 ­236-139 40 3. FTC 22 14 5 3 207-127 33 4. UTE 22 15 - 7 191-116 30 5. Szeged 22 13 3 6 180-156 29 6. Spartacus 22 13 3 6 192-129 29 7. Szolnok 22 6 313 149-201 15 8. Szentes 22 5 215 159-197 12 ». Eger 22 5 215 150-210 12 10. MAFC 22 5 1 16 119-206 11 ll.OSC 22 3 316 133-227 9 11 HVSC 22 1 1 20 107-242 3 A Tabán Trafik Szeged az UTE ellen csatározik a 4 kö­zé jutásért. Az első találko­zóra június 9-én (kedden) a fővárosban kerül sor, majd június 11 -én (csütörtökön), 19 órakor folytatják az új­szegedi Sportuszodában. Ha ekkor még nem lesz döntés (a Tisza partján mindenki ebben reménykedik), akkor pénteken újfent Budapesten feszül egymásnak a két gár­da. Ha szükség lesz egy ne­gyedik meccsre is, azt Sze­geden vasárnap, 18 órakor rendezik. A Szentes ugyane­zekben az időpontokban a BVSC ellen szerepel. Saj­nos, a szegediekhez hasonló­an a Kurca-partiak sem visz­nek magukkal pontot a ráját­szásba... Ferencet május 27-éig tiltot­ták el a kispadtól, ő szavak­kal bántotta a bírót. Ökrös Zoltán, a szigeti há­lóőr a találkozó lefújását kö­vetően a következő mondat­tal fenyegette meg Vincze Ferencet, a bírót: „Elvágom a nyakadat, ha legközelebb találkozunk!" Őt június 10­éig a labdarúgás alól „men­tette fel" a szövetség. Az eset szenvedő alanya, Vincze játékvezető enyhe írásbeli figyelmeztetést ka­pott, mivel nem jelent meg a fegyelmi tárgyaláson. A bíró jelentése alapján egyébként az intézőbizottság jogosnak találta a mérkőzés félbesza­kítását. A rangadó három pontjához, 3-0-ás gólkülönb­séggel a vétlen UTC jutott. röplabda A magyar férfi röp­labda-válogatott már tavaly decemberben el­kezdte az újabb EB-se­lejtezö sorozatot, s a nyitómeccsen 3:0-ra verte Fehéroroszorszá­got. A kővetkező mér­kőzésen már igazi bra­vúrt hajtottak végre a Nyári-fiúk: Zágrábban verték meg 3:l-re Hor­vátországot. Most két héten belül két mérkő­zés vár legjobbjainkra: először Szegeden, majd Skopjéban lépnek pá­lyára az egykori plávi­röpisulin nevelkedett Macedónia ellen. • A horvátok elleni győ­zelemre Európa is fel­kapta a fejét, a hazaiak edzője dühöngött, hitet­lenkedett. Tényleg ilyen SZOMBAT Asztalilabdarúgás Telehír Barátság-kupa, Szeged, Első Magyar Ken­derfonó Rt. tanácsterme, 9. Kézilabda NB II, nők: Szentesi VSC-Medgyesegyháza, Szentes, Városi Sportcsar­nok, 15. Rádiós tájfutás Diána-Westel-kupa nem­zetközi verseny, Ásottha­lom, 8. Röplabda Európa-bajnoki selejtező férfimérkőzés: Magyaror­szág-Macedónia, újszegedi Sportcsarnok, 16.30. Sporthorgászat Fesztivál-kupa horgász­verseny, Szeged, Fehér-part, 5. Úszás Melyik a legjobb óvoda?, újszegedi Sportuszoda, 9. Vízilabda A Délmagyarország jubi­leumi pólófiesztája, újszege­di Sportuszoda, 18. OB I/B, férfiak: Bertók SC-BEAC, Szentes, ligeti uszoda, 15. Labdarúgás NB l/B: Szeged-Dorozs­ma-Paks, Szeged, Felső Ti­sza-parti stadion, 17. Megyei II. osztály: UTC -Fábiánsebestyén, Szeged, Kertész utcai pálya, 17, Vincze. Előmérkőzést az if­júságiakjátszanak. Megyei III. osztály: Sán­dorfalva IL-Pázsit SE, Sán­jó eredmény ez? - kér­deztük íszövetségi kapi­tányt. - Igen, de a beloruszok elleni siker is értékes, hisz az egykor világverő Szovjet­unió minden tagországa bi­zonyítani akaija, hogy a régi diadalokban részes volt. Bár a mai magyar együttesnek már kötelezőnek számított a győzelem. Visszatérve a horvátokra: az nagyon érté­kes eredmény! • Egyénileg? - Mészáros P. és Koch jól mozgatta a csapatot, Pásztor és Tomanóczy csúcsformá­ban van, Kántor Sanyira na­gyon készültek - hiába! -, de Veressel nem számoltak. A török, francia és német já­tékosügynökök szemet ve­tettek rá, s másokra is. Bí­zom benne ez nem zavarja meg a srácokat. # Mit tudott meg a ma­cedónokról? - Eddig két meccset ját­dorfalva, 17.30, Magony. Kispályás labdarúgás Gázszolgáltatók országos bajnoksága, újszegedi Kis­stadion, 8. VASÁRNAP Kézilabda NB II, férfiak: Torná­dó-Orosháza, Kiskundo­rozsma, tornacsarnok, 11. Motokrossz Duna-kupa nemzetközi if­júsági versenysorozat máso­dik fordulója, Hódmezővá­sárhely, 47-es út melletti motokrossz-pálya, 13. Rádiós tájfutás Diána-Westel-kupa nem­zetközi verseny, Ásottha­lom, 8. Súlyemelés Csongrád megye-Bran­denburg (német) nemzetközi csapattalálkozó, Etelka sori súlyemelőcsarnok, 16. Tánc Nemzetközi társastánc és országos latin-amerikai ranglistaverseny, újszegedi Sportcsarnok, 16. Tömegsport Óriások csatája, újszegedi Sportuszoda, 15. Vízilabda Szenior vízilabdatorna, Hódmezővásárhely, városi strandfürdő, 9.45. Labdarúgás NB III: Szegedi VSE­szottak a csoportban: Sváj­cot legyőzték 3.l-re, mlg a fehéroroszoktól ugyanilyen arányú vereséget szenved­tek. A sorsoláskor a „sötét ló" kategóriába soroltam őket... Azóta már kaptam ró­luk információkat. Az egy­kori jugoszláv röplabdaisko­la képviselői, persze nem olyan szinten mint a plávik, vagy a horvátok, de jaj an­nak, aki nem veszi őket ko­molyan! • Milyen eredményre számít? - Talán az elmondottak­ból már körvonalazódott, hogy győzelmet várok ­Szegeden és Skopjéban is! Itthon nagy segítségünkre lehet a csodálatos közönsé­günk, hisz nekik is köszön­hetjük, hogy ebben a soro­zatban minden hazai EB-se­lejtezőnek Szeged adhat ott­hont. Kőrösfői László, a Magyar Röplabda Szövet­ség elnöke ugyanis úgy vé­Tótkomlós, Szeged, vasutas­pálya, 17, Berger. Hódmező­vásárhelyi FC-Szarvas, Hódmezővásárhely, városi stadion, 17, Nagypál. Megyei I. osztály: Móra­halom-Kiszombor, Móraha­lom, Mózes. Röszke-Már­tély, Röszke, Madácsi. Al­győ-Szőreg, Algyő, Csende. Tisza-Új-Tápé, Űjszentiván, Samu. Móraváros-Csanyte­lek, Szeged, Horgosi út, Bo­kor. Zákányszék-Mindszent, Zákányszék, Paróczai. Gyá­larét -Szentesi FC, Gyálarét, Nagy S. Kistelek-Csongrád, Kistelek, Pálinkó. Szentesi Kinizsi-Sándorfalva, Szen­tes, Kalmár. Valamennyi ta­lálkozó 17 órakor kezdődik, előmérkőzést az ifjúságiak játszanak. Megyei 11. osztály: Ma­ros-D Deszk-Tiszasziget, Deszk, Tóth G. Zsombó­Bordány, Zsombó, Juhász. Üllés-Domafa-Tömörkény, Üllés, Bán. Szegvár-Szaty­maz, Szegvár, Sipos. Gilax­Szentmihály-Fö Ideák, Szentmihály, Forgó. Szék­kutas-Tanárképző, Székku­tas, Kertész. JATE-Apátfal­va, Szeged, Kertész utcai pá­lya, Tari. Valamennyi talál­kozó 17 órakor kezdődik, előmérkőzést az ifjúságiak játszanak. Megyei III. osztály: Sze­lekedik: mindegy, hogy a Medikémia hol végez a baj­nokságban, Szegeden lelkes és szakértő publikum ül a lelátókon, s mindig nagy­szerű a hangulat. Nyíregy­háza visszalépése után így került ez a derbi is a Tisza­partjára. • A szegedieknek milyen szerepet szán a kapitány? - Könnyen lehet, hogy mind a négy medikémiás (Petheő, Úrfi, Berkes, Hul­mann) helyet kap a szűkebb, tizenkettes keretben is. Per­sze ez csakis rajtuk, a for­májukon múlik. Annyit el­árulhatok: Zágrábban Pam­puch és Koch révén újoncot avattunk, lehet, hogy Szege­den is lesz debütáló, a neve még titok... A Magyarország-Mace­dónia EB-selejtező június 6­án (szombaton), 16.30-kor kezdődik az újszegedi Sportcsarnokban Imre Péter ged-Dorozsma-Baks, Kis­kundorozsma, Varga. Csanytelek II.-Pusztamér­ges, Csanytelek, Szombathe­lyi. Balástya-Öttömös, Ba­lástya, Kormányos J. Csen­gele-Röszke II., Csengele, Jéga-Szabó M. Baktó Szi­lánk-Baktó SC, Baktó, Tóth A. Ásotthalom-Üllés-Doma­fa II., Ásotthalom, Kucsora. Ruzsa-Ópusztaszer, Rúzsa, Frenzel. Maroslele-IKV-Al­sóváros, Maroslele, Szűcs. Eperjes-Szikáncs, Eperjes, Nagypéter. Kiszombor II.­Algyő II., Kiszombor, Bo­rok. Károlyi DSE-Hódme­zővásárhelyi Astra, Szeged, Textiles-pálya, Kecskés. Kü­bekháza-Ambrózfalva, Kü­bekháza, Gombos. Szőreg II.-Maros-D. Pitvaros, Sző­reg, Avramut. Valamennyi találkozó 17 órakor kezdő­dik. Kispályás labdarúgás Női megyei bajnokság: Szentes-Csólyospálos, Szentes, Városi Sportcsar­nok, 14. Szegvár-Csongrád, Deszk- Mórahalom, Zá­kányszék- Kistelek. Az utóbbi három találkozó 9.30 órakor kezdődik. HÉTFŐ Teremlabdarúgás NB I: HKFC 93-Szu­perinfó-Haga Build Pool, Hódmezővásár­hely, Hód-tói Sportcsar­nok, 18.15. Utánpótlás-kupa • Munkatársunktól Csongrádon rendezték meg a Csongrád megyei úszó utánpótlás-kupa harmadik fordulóját. A Szegedi Úszó Egylet versenyzői remekeltek a viadalon, s több elsőséget szereztek. Eredmények, lá­nyok, 6 évesek, 50 m gyors: 1. Borbás Réka, 100 m hát: ...3. Borbás Réka. 7-8 évesek, 50 m gyors: 1. Bor Katalin, 50 m mell: 1. Kiss Alexand­ra, 2. Sódar Aliz, 200 m ve­gyes: 1. Sódar Aliz, 2. Bor Katalin, 4x50 m vegyesváltó: ...2. SZUE (Dávid Alexandra, Sódar Aliz, Bor Katalin, Kiss Alexandra). 9-10 éves, 4x50 m vegyesváltó: 1. SZUE (Lipták Zsuzsanna, Kálmán Kata, Kiss Anita, Török Anett). Fiúk, 9-10 évesek, 200 m vegyes: ...3. Kozári András, 4x50 m vegyesváltó: ...2. SZUE (Kozári and­rás,Kopasz Ádám, Sóki And­rás, Kovács László). 8 éve­sek, 4x50 m vegyesváltó: ...3. SZUE (Gábe Tamás, Herpai Dániel, Bodor Attila, Szabó Tamás). 11-12 évesek, 50 m mell: ...2. Csöke szilárd, 3. Joszt Ádám, 100 m gyors: 1. Csöke Szilárd, 2. Borbás Bul­csú, 200 m vegyes: 1. Csöke Szilárd, ...3. Joszt Ádám, 4x50 m vegyesváltó: 1. SZUE (Borbás Bulcsú, Herpai Ger­gely, Joszt Ádám, Csöke Szi­lárd). A szegedi sportolók edzői: Kiss Gyula és Zsilinsz­ki Tibor. SZVSE-s aranyak • Munkatársunktól Az SZVSE tájfutói három­napos viadolon vettek részt Budapesten, ahol több első helyet szereztek. Eredmé­nyek, normál táv, N14.: ...2. Sipka Gabriella, N16.: 1. Csiszár Adrienn, N18.: ...3. Csányi Andrea, 4. László Dóra, N21.: 3. Tokaji Móni­ka, 4. Hecz Katalin, F16.: ...6. Gyöngyösi István, F50.: 1. Sindely Pál. Sprint, N14.: ...2. Sipka Gabriella, NI6.: 1. Csiszár Adrienn, NI8.: ...2. Csányi Adrienn, N21.: ...3. Tokaji Mónika, 4. Hecz Ka­talin, F16.: 1. Simkó János, ...3. Bodó Tibor, 4. Szabó Zsolt, 5. Novai Gergő, F14.: ...6. László Miklós, F50.: ...3. Sindely Pál. Váltó, NI4.: 1. Fodor mónika. Sipka Gabri­ella, Terhes Beáta, NI6.: 1. Csányi Adrienn, Csiszár Ad­rienn, László Dóra, N21.: 1. Szabó Andrea, Hecz Katalin, Tokaji Mónika, F16.: 1. Bo­dó Tibor, Szabó Zsolt, Sinkó János, ...3. Gyöngyösi István, Nyerges Dániel, Novai Ger­gő. Dzsúdós érmek • Munkatársunktól Véget ért Miskolcon a cselgáncsozók Magyar Köz­társaság-kupa felnótt első osz­tályú versenye. Az SZVSE ju­dósainak eredményei, 60 kg: ...2, Csomor Benny. 66 kg: ...3. Polyák Péter. 90 kg: ...2. Szabó Csaba, 3. Bürgés Mi­hály. A csapatok pontverse­nyében a Vasutas a negyedik helyen végzett. Az együttes felkészülését és utazását a Re­emtsma Kft., az FBSZ és a C­Mobil támogatta. Kiss Katalin Tatabányán • Munkatársunktól Kiss Katalin, a Szegedi DRE válogatott röplabdázó­nője Tatabányára, a Vértes Volánhoz igazolt. e DM jubileumi pólófieszta Faragéékra várva Kedden folytatiák Négy EB-selejtezö Szegeden! Reméljük, a macedónok elleni selejtező után is diadalmasan emelheti magasba a kezét - társaival együtt - Tomanóczy (balról) és Kántor. (Fotó: Gyenes Kálmán) Döntés a tiszaszigeti ügyben Sportműsor

Next

/
Oldalképek
Tartalom