Délmagyarország, 1998. június (88. évfolyam, 127-151. szám)
1998-06-29 / 150. szám
6 UNIVERSITAS HÉTFŐ, 1998. JÚN. 29. Az elmúlt hét végén egymást érték a diplomaosztó ünnepségek a városban. A szegedi felsőoktatási intézményekben idén több mint ezerötszázán vehettek át oklevelet. A Szegedi Hittudományi Főiskola múlt hét pénteken délután öt órakor tartott diplomaosztó ünnepségén huszonnyolc nappali és huszonöt levelező tagozatos hallgató ve-' hetett át egyetemi, illetve főiskolai szintű végzettséget tanúsító oklevelet. Rajtuk kívül tízen - záróvizsgájuk elhalasztása miatt - ősszel kapnak diplomát. A főiskola Dóm téri épületében rendezett ünnepség elején felolvasták Gyulay Endre megyés püspöknek a végzősökhöz szóló levelét. Ebben a püspök azt ajánlotta a friss diplomásoknak, hogy hasznosítsák a lelkek és az egyház javára mindazt, amit tanultak. „Az Istent szeretőknek minden javukra szolgál" ezt a Pál apostoltól származó idézetet választotta az elmúlt tanév és a diplomaosztó ünnepség mottójául a főiskola rektora, Turay Alfréd, aki beszédében visszatekintett az elmúlt egy évre, és értékelte az ennek során végzett munkát. Ezt követően átnyújtotta a diplomákat, majd a megjelent tanárok, hallgatók és vendégek közösen elénekelték a Boldogasszony anyánk című népéneket. A diplomaosztó ünnepséget Te Deum, hálaadó szentmise zárta a dómban. • A József Attila Tudományegyetem Természettudományi Karának történetében hetvenhetedik alkalommal osztottak ki okleveleket a végzős hallgatóknak szombaton ttz órától az űjszegedi sportcsarnokban. Idén 415 tanulmányait befejező diák vehette át az egyetemi Tudományegyetem intézményi egységeként működő Szegedi Élelmiszeripari Főiskolai Kar diplomaosztó ünnepi tanácsülésén, szombaton 11 órakor az egyetem rektora, dr. Mészáros Rezső is megjelent, és gratulált a most végzett hallgatóknak. Az okleveleket a kar főigazgatója, dr. Szabó Gábor nyújtotta át a diákoknak. A főigazgató elmondta, hogy az elmúlt ötvenöt évben végzett mintegy ötezer hallgató jól megállta a helyét az életben. Idén kilencvenketten élelmiszertechnológus mérnökként, huszonegyen élelmiszeripari gépészmérnökként, ötvenegyen vállalkozó-menedzser mérnökként, tizennyolcan pedig műszaki tanárként fejezték be tanulmányaikat. A végzős diákok nevében Fazekas Orsolya arra hívta fel a figyelmet, hogy a tanulás folyamata a diploma átvételével nem ért véget, mert az életben rengeteg kihívással kell szembenézni. Az ünnepségen a főigazgató elismeréseket és okleveleket adott át a kiváló munkát végzett tanároknak és hallgatóknak. • Vasárnap kétszáztizenegy végzős joghallgató tette le a doktori esküt a Szegedi Nemzeti Színházban megrendezett doktoravató ünnepségen. A József Attila Tudományegyetem Államés Jogtudományi Karának nagyszabású protokolláris rendezvényén dr. Mészáros Rezső rektor köszöntötte a megjelenteket, köztük Szalay István polgármestert, valamint a Szegedi Felsőoktatási Szövetség tagintézményeinek vezetőit. Idén a szegedi tudományegyetem jogi karának nappali tagozatán százkilencvenen, a levelező tagozaton pedig huszonegyen végeztek. Az ünnepélyes eskütétel után, dr. Molnár Imre dékán felolvasta a végzősök névsorát, illetve diplomájuk minősítését, majd az esküt tett hallgatók átvették oklevelüket a rektortól. Dr. Mészáros Rezső az ünnepség végén sok sikert és boldogságot kívánt a jövő jogászainak, egyben hangsúlyozta, hogy esküjüket minden körülmények között tartsák be. • A József Attila Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának vasárnapi diplomaosztó ünnepségén zsúfolásig telt a Szegedi Ifjúsági Ház nagyterme. Dr. Balázs Mihály dékán ünnepi beszédében elmondta: reméli, hogy a hallgatók nem lelketlen, szeszélyes és haragvó iskolamesterek, hanem szigorú és lelkiismeretes tanárok kezében érezték magukat az egyetemen. A JATE Bölcsészettudományi Karán az idén négyszáznegyvenkilencen vehették át diplomájukat, közülük huszonötén kitüntetéses oklevelet kaptak. Az idén kaptak először diplomát a bolgár és az ukrán szakos hallgatók. Dr. Balázs Mihály szerint egyre több és több ismeret birtoklása nem feltétlenül jelenti azt, hogy bölcsebbek is leszünk. Nyílt és okos párbeszédre van szükség a diákok és a tanárok között. A dékán beszéde végén elmondta: a végzősöknek keményen meg kell majd küzdeniük a megélhetésükért, de e küzdelem során ne feledjék a könyveket, s olvassanak a jövőben is minél többet. H. Sx.-Sx. C. Sx. SUZUKI. Ezt megnézheti! • JATE, SZOTE és Hittudományi Főiskola Doktoravatás, diplomaosztók Jogi doktorokat avattak a Szegedi Nemzeti Színházban. (Fotó: Nagy László) végzettséget tanúsító dokumentumot dr. Varga Károly dékántól. A kar vezetője az ünnepségen mondott beszédében hangsúlyozta, hogy a megszerzett diplomák mögött korszerű tudás van, amelynek birtokában - reményei szerint - a végzett diákok könnyen megbirkóznak az életben eléjük kerülő feladatokkal. A dékán méltatta a karon folyó oktatási és kutatási tevékenységet, amelyet az akkreditációs bizottság is kiválónak minősített. Ez - Varga Károly szerint - a tanárok felkészültségét, az oktatásban nyújtott kitűnő teljesítményét dicséri. Az okleveleken kívül a diplomaosztó ünnepségen nyújtották át „A Természettudományi Kar kiváló hallgatója" elismerést hat diáknak. • A Szent-Györgyi Albert Orvostudományi Egyetem tanácsa dr. Papp Gyula egyetemi tanár, tudományos rektorhelyettes elnökletével szombaton 11 órakor a központi egyetemi épület aulájában ünnepi ülésén fogorvosdoktorokat, illetve diplomájukat honosító orvosokat avatott. Továbbá egyetemi oklevelet adott ki az angol-magyar orvosi szakfordító képzést eredményesen befejezők számára. A huszonnégy fogórvosdoktor jelölt közül ketten summa cum laude, húszan cum laude, és ketten rite minősítéssel zárták tanulmányaikat. Az orvosdoktori diplomájukat honosítók közül a különbözeti vizsgákon ketten megfelelt, ketten jól megfelelt minősítést kaptak. A nyolc angol-magyar orvosi szakfordító diplomás közül valamennyien felsőfokú minősítést szereztek. A doktoravató ünnepségen a végzősök dr. Mészáros Tamás egyetemi tanártól, az Általános Orvostudományi Kar dékánjától vették át diplomájukat. • Az immár a József Attila SUZUKI Swift Cherry 1.3 CC A nyár slágere a Cherry A nyár örömei. Napsütés, kikapcsolódás, szabadság. Fagylalthegyek és tengernyi gyümölcs. A Suzuki legfrissebb gyümölcse a bordó Cherry. A Cherry az egyébként is keresett 1.0 GL és 1.3 GC modellek egyedi színű változata, színre fújt alsó-felső lökhárítóval és egyedi kárpitozással, bámulatosan jó áron. Kellemes, nyári ráadás a rádiómagnó és az a kiváltság, hogy ebből a gyümölcsből csak valamivel több mint nyolcszáz darab terem. Kellemes nyaralást, jóízű szemezgetést! A Cherryvel és a Cherryből.