Délmagyarország, 1998. június (88. évfolyam, 127-151. szám)

1998-06-27 / 149. szám

SZOMBAT, 1998. JÚN. 27. STEFÁNIA-RIPORT 9 • A ló nemcsak a kezet - az embert is megismeri Egy nap a lassan telő időben A tápai téli kikötő közelében, a töltés mellett van Nagy Tamás tereplovas iskolája. A telep évről évre nemcsak a lovagolni szerető közönséget fogadja, hanem a Juhász Gyula Művelődési Központ nyári táborának iskolásait is. Az istálló homályában ápolt, szép lovak állnak, látni rajtuk, hogy szereti őket a gazda. Közülük az első gyönyörű vörösesbarna szőrű ló; női hajfestéket gyártó cégek sokat adnának ezért a színért. Fölötte tábla függ, és hirdeti az újonnan jövőnek, hogy ő Kuksi, nemére nézve pedig kanca. Kuksit épp Krisztina csutakolja. A gimnazista leány kezében határozott mozdulatokkal jár a dörzskefe, néha csettint a nyelvével, néha odapaskol a lónak. A többmázsás állaton érezni, hogy hálás az ápolásért, toppant egyet-egyet a földre hullt szénán, szinte óvatosan, hátra-hátra hajtva fejét gondozójához. Szénazizegésü reggel Kintről ekkor kiáltás hallatszik: - Itt a Tamás! szólnak be nekünk, mivel őt várjuk. Nagy Tamás, a lovaglótelep tulajdonosa, atyamestere és kétkezi irányítója egy szénásszekér bakján érkezik, mögötte imbolyog a könnyű rakomány. Gyere már, gyere, itt vannak a vendégek, szólnak rá sürgetően, de ez a világon semmi hatással nincs: Tamás egy jólvanjólvan-nal felel, hangjából érzik, hogy jut is idő, és marad is. A dolog egy csöppet sem udvariatlan: Tamás képében nem valami kifent tulajdonos érkezik elénk, hanem napbarnított, erős nézésű férfi. Az ember ekkor jön rá, hogy ebben a lószagból, csikónyihogásból és szénaillatból kikevert nyugalomban lassabban telik az idő. A tápai régi kikötőnél található telepet Nagy Tamás hozta létre a kilencvenes évek elején. Mára már kilenc nagylova, két pónija és két csikója van, s emellett gondozásra is fogad lovakat. A *jó környezet és a mester hozzáértése miatt a hely az idők folyamán ismert lett a lovas sportot kedvelők körében. Nagy Tamás lovastorna egyesületet is vezet, amely Marathon Tereplovas Club Lovaglóiskolai életkép: Lujza kissé makrancos még, de Nagy Tamás kézben tartja. (Fotó: Nagy László) néven a városban egyedüliként magas kategóriás versenyeken indul. Érkezésünkkor a Juhász Gyula Művelődési Központ szokásos nyári tábora zajlik itt. A gyerekek már várják Tamást a délelőtt szokásos lovagláshoz. Az etetőkbe időközben napfakított friss szénát szórtak. Az istállóban a zizegő alaphangon túl most csak a lovak szuszmuszolása és a halk szénaropogtatás hallik. Előkerülnek a lószerszámok és a pokrócok is. Mfg Tamás és gimnazista segítői a nyergeléshez készülnek, Juhász Miklóssal, a művelődési központ munkatársával hátrahúzódunk a többi lovat is megnézni. A másik istállóban ugyanaz a halk lófujtatás jelzi, hogy abrakolás van. A szurokfekete lófarkak meg-meglegyintenek, de ez inkább a legyeknek, szól. Én bizony a lovak hátánál nemigen járkálok - mondja a tapasztaltabb bölcsességével Juhász Miklós, miközben előzékenyen maga elé ereszt az amúgy békésen álldogáló lovak farához. De a gyerekekkel azért betartatja a szabályt. Különben teljesen lehetetlennek tűnik, hogy e békés lovak balesetet okozzanak. Egy percre csend van. Az emberben lóközelben megmozdul a több évszázados közös múlt, és biztos benne, hogy az emberiség rejtett emlékezetében a ló több nyomot hagyott, mint a gépek fognak. Valami szeretetféle tölt el. A mester ilyenkor biztatóan a lovak farára paskol, s amazok értik is e jelet, én azonban, a legyező lófarkak mellett bizonytalan kimenetelűnek találom a dolgot - s beérem a lenyűgözött álldogálással. Körbenézni a nyeregben Vissza Nagy Tamáshoz. A kör alakú lovaglókarámban már egy hétévesforma leányka léptet, elegáns tartással és komolyan ülve meg a hatalmas lovat. Tamás 6 éves kortól tanít kezdő gyerekeket, Ha valakinek nincs meg a súlya a nagy lóhoz, akkor pónira ülteti. A 6-7 éves gyermek már tud valamit, mondja, ha a felszállás és a leugrás nem is megy még, de már nem félnek a lótól. A gyerekek előbb közelíteni tanulnak meg a lóhoz, majd kitudják azt is, hogyan kell ápolni. „A lovaglást sokan kipróbálják - így Nagy Tamás -, és el is maradoznak sokan. Aki viszont kitart, idővel nemcsak használni akarja a lovat, hanem foglalkozni is szeretne vele. Szeretne többet tudni róla, mert a ló akkor az már nem eszköz, hanem társ lesz. A lónak jól esik, ha munka után ápolják, s nem is hiszi, milyen közel kerül hozzá, ha még egy kis kockacukrot, de legalábbis egy marék füvet is visz neki. Ezzel megköszönheti, hogy társa volt és cipelte a hátán és kifejezheti, hogy igénye van a későbbi találkozásokra. A ló nemcsak a kezet ismeri meg, amely az ajándékot adja, hanem az emberre is ráismer. És ez hosszú távra szól. Egy ló egy embernek akár 20 évig is társa lehet." Tamás már tudja, hogy az első alkalommal beállító és hamar fellelkesedő vendég jobb, ha előbb kipróbálja a dolgot. Van aki felül a lóra, s elmegy a kedve. A feje túl magasan van, a ló nagyon is ingatag. Aki viszont le tudja győzni gyalogjáró szokásait, abból pár hónap alatt lovas lesz. A mester szerint akkor lehet igazán élvezni a lovaglást, ha már körbe tudunk nézni a nyeregben. A telep lovai különben emberhez szokottak és alkalmazkodóak. Tereplovagláskor jó is, hogy összetartanak, mert így akár egykor a huszárlovak, nem hagyják el egymást. És a látogató sem jár úgy, hogy több kilométerről kell begyalogolnia a telepre a ló után, amely elhagyta. Persze, a baleset elkerülése végett Tamás ítéli meg, a vendég képes-e már az önálló tereplovaglásra. Olyan ez, mondja kelletlen hasonlattal, mint az autóvezetés: bizonyos számú tanórát el kell tölteni, hogy az ember biztonsággal lovagoljon. Kezdetben futószárral vezetett lovon tanítja meg a helyes tartást, majd a lépésben haladó ló irányítása következik, s azután jöhet az ügető jármod, végül a vágta. A tábor általános iskolás korú gyerekei mind nyeregben vannak már. A lovak nyugodtak, ráérősen lépdelnek körben. Egy áprilisi csikó is odaüget a kerítéshez, ahonnan a karámban kezdődő járatást figyeljük és érdeklődve szusszant felénk. Okos tekintetével szemügyre veszi az új arcokat és vékonyat nyerít. Amíg a többi ló dolgozik, ő is kinn van a gyerekek között. Mire felnő, mutat rá Nagy Tamás, éppúgy megszokja és megszereti az emberi társaságot, mint a többiek. Ez a titka a kezességüknek. Az állomány fele már itt született, s Tamás a jövőben még inkább maga akar tenyészteni. Ló és lovas természete Közben figyelmeztető kiáltás harsan a mester felé. Kibújt a Lujza! Persze, igen, a dologhoz hozzátartozik, hogy a lónak is van természete, amit ki kell ismerni. Lujza pár hete került a telepre - szállóvendégnek. Két legényke kapín ajándékba szüleitől a jó bizonyítványért. A lovat „panzióba" adták Nagy Tamáshoz, aki gondozza és az egyelőre kissé makrancos lovat hozzászoktatja a gyerekekhez. A két fiúcska, ha valamelyikük nincs éppen a 16 nyergében. ahol lehet, Lujzával tart. A ló érezze, hogy van gazdája. Nagy Tamás oda-odaszól nekik, hogy beszéljenek a lóhoz vagy paskolják meg a nyakát. Kockacukrot is tőlük kap. Igaz, Lujza egyelőre kissé hálátlan: tempója a nyergében lovagló fiúknak lényegesen zötyögősebb, mint a többieké. Lujzát tehát egyelőre száron tartja a mester. A Juhász Gyula Művelődési Központ táborosai viszont önállóan ülnek már lovukon. A lépésben megtett körök után most ügetés következik, és a nehezebb feladattal megszaporodnak Nagy Tamás instrukciói is. Rövidebb szárral tartsd, alább fogd, dőlj hátrább, használd a pálcát. A gyerekek egyenes háttal, szemre is tetszetősen ülnek a nyeregben. Csak egyszeregyszer sejteni, hogy e lovaglótudományhoz a ló békés természete is sokat ad hozzá, amikor a hátas hirtelen prüszköl egyet vagy a körözést unva már a vizeshordó felé húz. Ilyenkor a nyeregben kissé eltanácstalanodó Zorrót a mester szava segíti ki a bajban. Újabb instrukciók, újabb körök következnek. Végül a tábor gyerekei sorra szállnak le a lóról. Lujzára még vár a körömvágás és a patatisztftás, amit a mester vallatóeszközökre emlékeztető szerszámokkal fog elvégezni. Szóval az idő lelassul. Az örömöket itt nem a pénz okozza, hanem egy csikó születése vagy az, ha egy gyerek nem fél már a lótól. Különben Tamás, aki egész napját kinn tölti a telepen, saját örömére is szokott lovagolni. Ha kedve van, lóra ül és elindul a Tisza-parton. Két kilométerre tud egy ártézi kutat, amely mindig jóízű, friss vizet ad. A mester, míg Lujza patáját ráspolyozza, időnként felegyenesedik, és körbefürkész a telepen. - Tomika! kiált óvodásforma szőke kisfiának, aki nagyobbacska nővérével együtt látható magabiztossággal mozog a telepen. A gyermekek imént egy póni hátáról szólongatják apjukat. Tamás még nem készteti őket a lovaglásra, de a család jövőjét e lovaglóklubban látja. Meggazdagodni nem fognak belőle, de megélni igen. Szerintem boldogok lesznek. Panek Sándor • Hajdani lidérces ingovány Enerszámos állatok M

agyarország legna gyobb nádfedeles építménye nem Csongrádban épült, hiszen itt a megyében van olyan nádtermő hely, ahol abbahagyták a vágást, s a vízben pusztul el az ősi építőanyag. A Fertő tó környékén azonban máig megbecsülik a nádat, ott magasodik a hatalmas nádpalota, a Kócsagvár, a húszezer hektáros Fertő-Hanság Nemzeti Park központja. A helyén valamikor a sarródi rév kikötője volt, csakhogy a vízrendezés következtében a Fertő tó egyre kisebb lett, s szárazra került a kikötő. Ahol egykor a révészek evezője csobbant a vízben, ott most a Kócsagvár irodái, kiállítótermei és vendégszobái várják a Fertő barátait. De mit jelent a tó neve? A „tótan" szakértői úgy határozzák meg, hogy a .fertő" nagy vagy közepes kiterjedésű, sekély - átlagosan 1-2 méter mélységű - állóvíz, felszínének több mint egyharmadát mocsári növények borítják, köztük kisebb-nagyobb nyíltvizű tisztások. A Fertő a kontinentális síkvidéki sós tavak legnyugatibb képviselője, a jégkorszak végén született, kora alig több mint húszezer év. Az ifjú tó vizében ma is megél az Alföld eltűnt rétjeinek kipusztult hala, a csík, van benne süllő, s az óarany színű fertői nyurgaponty. Egzotikus irodalmi hőst is adott a Fertő vidéke, Hany Istókot, a vízi embert. Jókai Mór is regénybe vette a történetét, írtak róla mások is. Hany Istók kis szobra, Kovács György munkája, Sarródon,~a Kócsagvár bejáratánál leskelődik. A valóság pedig anyakönyvileg is ellenőrizhető. Kapuvári halászok fogtak ki a vízből 1749 márciusában egy nyolcéves forma, meztelen fiút, aki egyáltalán nem embergyerekként viselkedett. Füvet, szénát és szalmát evett, ruhát nem tűrt magán, s ha meglátott valakit, azonnal a vízbe ugorva menekült előle, s úgy úszott, mint a hal. Kihalászása után megkeresztelték a fiút, keresztszülei Holczinger Mihály sekrestyés és Meisner Anna Mária szolgáló. Istók vezetékneve, a „hany", elfeledett szó, jelentése mocsár, láp. Hiába élt azonban a lápban talált gyermek több mint egy évig emberek között, s járt ruhában, evett főtt ételt, nem szerette meg a civilizációt. Egy váratlan pillanatban belevetette magát a Rábába, s elúszott a Hanság mocsarai felé. Soha többé nem látták. A mesék, lidércek világából a második világháború után szigorúan őrzött terület a Fertő tó. Ennek előnye, hogy negyéén évvel később, érintetlen, szűz területen húzták meg a természetvédelem határait. A zakója zsebében Sokol rádió, a hozzágumizott elemmel, a lábán surranó, a félhosszú katonai lábbeli, belegyűrve az ünneplőből munkaruhává lett öltöny nadrágja, a fején barna kalap: magyar gulyás a Fertő-Hanság Nemzeti Parkba, Sarród mellett, a mintegy kilencven jószágot számláló szilaj szürkemarha gulya mellett. Azok kedvéért, akik már nem tudják, a szilajon tartott tehenek fölé csak télen és esetleg este keriil födél, a gulya pedig attól az, ami, hogy az állatokat este nem hajtják haza. Egy hosszú bot is van a gulyásnál, a bot végén vaskarikák. Hogy azok minek csörögnek ott? „Olyan kommunikációs dolog a kutyákkal - mondja a gulyás. - Ha a hangom nem ér el hozzájuk, megcsörgetem a botot, és csinálják, amit kell." A magyar szürkemarhát az elmúlt időkben kiszorították a jobban tejelő fajták, pusztáink jellegzetes állata majdnem eltűrtl a nagy fejlődés fejetlenségében. A Fertő-Hanság Nemzeti Park vállalta a tartásukat, hogy mind egy szálig ki ne vesszenek. Bivalyt is tartanak a ridegmarhák mellett. A

Z ősi és a szupermodern dolgok keverednek egymással a Fertő tó védett övezetében. héten teszik a fülükbe az enerszámot" mutat a gulyás a villásszarvú szürke tehenekre. „Az Európai Unió számait" magyaráz tovább, látva az arcomon az értetlenséget. „Brüsszelben egy hatalmas számítógépben őrzik az európai szarvasmarhák adatait." Az enerszám pedig nem jelent mást, mint azt, hogy a Fertő gulyása még nem tanulta meg a felsőbb államigazgatás új nyelvét, az orosz helyébe lépett angolt. Szegény tehén fülében ugyanis így kezdődik a szám: NR... vagyis number, s ebből lesz a magyar nép ajkán „enerszám", amelylyel ősi örökségünket jegyzik a nagy európai memóriában. Zelei Miklós i.