Délmagyarország, 1998. június (88. évfolyam, 127-151. szám)

1998-06-20 / 143. szám

8 ÚJ GENERÁCIÓ SZOMBAT, 1998. JÚN. 20. Ganxsta Zolee és a Kartel: Vigyázat, turnéra indulnak) (DM/DV-fotó) SZIN a Laposon • Munkatársunktól A jelszót már tavaly meg­ismerhettük, de újra aktuális: SZIN a SZIM-mel, lévén az ifjúsági szervezet támogatja idén is a Szegedi Ifjúsági Na­pokat. A helyszín marad a be­vált Lapos, ahol ezúttal július 3-tól 5-ig tart a buli. Rengeteg fellépővel, ahogy megszok­hattuk, de minden napra jut két igazi „húzónév" is. így az első este a Gőzerő és a Kim­nowak, második nap a Nyers és a Pál Utcai Fiúk, 5-én pe­dig az eFeMer és Deák Bili Gyula lesz a két sztárfellépő. Szerveznek egyéb programo­kat is a Laposra, sportverse­nyek és gyermekrendezvé­nyek is színesttik a kínálatot. Sőt, ezúttal Te is sztár lehetsz, meghirdették ugyanis a „Mi­énk a színpad!" akciót, mely­re bármilyen produkcióval lehet jelentkezni a szegedi Rock Klubban. A Szegedi If­júsági Napok támogatója a Délmagyarország, a SZ1M, valamint a szegedi polgár­mesteri hivatal. Szegediek a döntöben • Munkatársunktól Fináléjához érkezett a mé­diában háttérbe szoruló műfa­jok, a soul, a blues, a jazz és a funky művelői számára kiírt első hazai zenei verseny, a Stella Artois Music Award. A döntőt június 21-én nemzetkö­zi zsűri előtt rendezik meg a Budapest Kongresszusi Köz­pontban. A döntőbe bejutott a szegedi Blues Bell is „Ha én lennék a nap" ctmű szerzemé­nyével. Erős mezőnyben bizo­nyíthatnak, hiszen a finálé résztvevője még Ferenczy György és a Herfli Davidson, az Oláh Kálmán Sextett, a Cotton Club Singers, Muddy Shoes, a Robin Hód, Dániel Annah, Aczél Tamás, vala­mint Andrássy Gertrúd. Hogyan hirdethetsz a RANDI-rovatban? Vágd ki a mellékelt ábrát, és ragaszd a beküldendő szöveget tartalmazó bo­rítékra. Az ábra hetente változik, s csak azon üzeneteket jelentetjük meg, amelyek borítékján az előző heti szerepel. Várjuk névvel, lakcím­mel kiegészített hirdeté­seiteket, üzeneteiteket, ihyen közöljük őket, de értük felelősséget nem vállalunk. (Neveteket, cí­meteket természetesen nem tesszük közzé). Cí­münk: Délmagyaror­szág/Délvilág Szerkesz­tősége, 6740 Szeged, Stefánia 10., Sajtóház. A borítékra írjátok rá: RANDI-rovatl Szia! Én vagyok az a hal­ványkék ruhás lány, akinek írtál, és aki szintén nagyon szeretne találkozni Veled, ezért várlak az üzenet megje­lenésének napján ugyanolt, a Stefánián. 18.15-kor. Remé­lem, eljössz! A „Szeretni valakit" jel­igéjű lánynak: 19/180 szőke hajú srác vagyok. Én is vá­gyom egy komoly, őszinte kapcsolatra. Szeretek min­dent, ami jó és szép az élet­ben. Ha szeretnél többel tud­ni rólam, akkor legyél az • Munkatársunktól Kis hazai rapügyi mű­hellyé növi ki magát a Ganxsta Zolee és a Kar­tel nevű szakcsoport. Itt vendégeskedett Dope­man, aki ma már saját lemezén szövegel, s rö­videsen szólóalbummal jelentkezik O. J. Sámson is. A hazai lemezkiadók né­hány esztendeje úgy gondol­ták, feltámasztják a hazai kislemezpiacot, azóta tucat­üzenet megjelenése napján 16-kor a Belvárosi mozi előtt. Ha az időpont nem jó, íij ,Jeremy" jeligére. Szia, „Charlie!" Hirdeté­sed felkeltette az érdeklődé­sét egy 14 éves, barna, hosszú hajú, zöld szemű lánynak. Imádom a hegyeket és a természetet is szeretem. Biciklizni is nagyon szeretek, de Veled biztosan imádnék. Ha felkeltettem érdeklődése­det, találkozzunk, de csak ak­kor, ha a belső értékek fon­tosabbak számomra, mint a külső szépség. Ne feledd, szép külső alatt is lakozhat gonosz lélek... Legyél a Centrumnak az újságbódés oldalán, szerdán. 4-kor. Tartsd a kezedben egy ilyen újságot! Ha nem jó az idő­pont, írj „Lélek" jeligére. „Igazi társra vágyom" jeligére: 18 éves, vásárhelyi, barna hajú lány vagyok. Sze­retem a rockzenét, és a jó könyveket. Ha felkeltettem érdeklődésedet, találkozzunk a hirdetés megjelenését kö­vető napon, 18-kor, a Sarok­ház előtt. A kezedben legyen egy ilyen újság, az enyémben is lesz. Ha nem jó az időpont, Irj „Metál" jeligére. „A látszat néha csal" je­ligéjű lány üzeni az „Érettsé­gi nem kötelező" jeligéjű fi­únak: Ne haragudj, nem tud­tam elmenni a találkozóra, és nem vagyok ismerős Szege­den. Ha még mindig szeret­nél velem találkozni, akkor jöjjünk össze az üzenet meg­jelenése utáni napon, du. 5­kor Vásárhelyen, a buszállo­más melletti templomnál, a padon. Gyere el, várlak! nyi single próbálkozik ezzel a feladattal. Ám érdekes mó­don nem egy diszkósztár aratta a legnagyobb kisle­mezsikert, hanem az inkább hírhedt, mint híres Kartel „Argentin tangó" című EP­jével, melyből a megjelenés hetén több mint tízezer pél­dány fogyott! A csapatra egyébként a leggyakrabban a VII. kerü­letben, a Dohány utcában akadhatnak rá a rajongók, itt nyitotta meg ugyanis kocs­máját Big Daddy Laci. A Szegedi, 20 éves fiú va­gyok. Színházba, moziba, hangversenyre járok, de a diszkót nem szeretem. Intel­ligensnek és jóképűnek tarta­nak. Tartós, őszinte kapcso­latra vágyom, csillogás és felszínesség nélkül. Ha Te is ilyenre vágysz, egyszer meg­találjuk egymást. Fontos, hogy káros szenvedélyeid ne legyenek, nekem sincsenek. Jelige: „Vér és arany." A „White Falcon" jeligé­jű fiúnak: Én egy 21 éves, 165 cm magas, félhosszú, barna hajú, vidéki lány va­gyok. Hozzád hasonlóan sze­retek zenét hallgatni, kirán­dulni, nagyokat sétálni. Sze­retem a szép verseket, de a diszkóért nem rajongok. Ha felkeltettem az érdeklődése­det, találkozzunk a hirdetés megjelenésének másnapján, Szentesen, a Kossuth téren a szökőkútnál, de. 10-kor. Le­gyen nálad egy ilyen újság. Ha az időpont nem jó, írj „Vörös rózsa" jeligére! Itt a nyár, egyedül vagy, és nem tudod, hogy mit tegyél. Vágysz valakire, aki csak a tied. Ha úgy érzed, hogy egy 17 éves, 180 cm magas, sovány testalkatú, bama hajú, zöld szemű lány az, akire vártál, aki szeret szórakozni, de annyira nem, hogy a hét végét állandóan diszkókban, kocsmákban töltse, akkor írj a „Szép re­mények" jeligére. Szentesi, 18 éves, szőkés­barna hajú, zöld szemű, hű­díszletet mindenki kitalál­hatja, a falakon minden csu­pa Kartel, jégkorong és foci - NHL és UTE! Nyári koncertturnéra ké­szül a Ganxsta Zolee és a Kartel a Petőfi Csarnokbéli teltházas koncertjének élő zenekarával, a Vörös Brigá­dokkal. A 12 tagú produkció elsősorban a Balaton kör­nyékét célozta meg a fellé­pésekkel. Beszélik, hogy az előzenekar a Back II Black lesz... Nemcsak turnéval telik a séges lány vagyok. Szeretek sétálni, moziba járni, és jó zenéket hallgatni. Sok csaló­dás után komoly, őszinte kapcsolatra vágyom. Korban hozzámillő, hűséges, őszinte kapcsolatra vágyó fiúk je­lentkezésére várok. Kérlek, írj a „Forró nyári éjszakák" jeligére. Vásárhelyi, 19 éves, 158 cm magas, vékony testalka­tú, barna hajú, barna szemű lány szeretne megismerkedni korban hozzáillő fiúval. Sze­retek sétálni, néha szórakoz­ni járni, kerékpározni. Jelige: „Nyári szerelem". 20 éves, 175 cm magas, bama hajú, vidám természe­tű, magányos srác sorait ol­vasod. Vágyom egy komoly, őszinte, tartós kapcsolatra, bár eddig ez nem sikerült. Szeretek sétálni, moziba jár­ni. beszélgetni. Ha Te hűsé­ges, szeretetre vágyó, és adni tudó, komoly gondolkodású, csinos lány vagy, akkor ra­gadj tollat, és írj „Megöl a magány" jeligére. Helló! 23 éves srác va­gyok. Vágyom egy komoly, tartós kapcsolatra, őszinte, hűséges, komoly lány sze­mélyében. Szeretek diszkóba járni, zenét hallgatni, sétálni, beszélgetni. Egy korban hoz­zámillő lányt keresek, akinek nyári, hiszen rövidesen szó­lólemezzel rukkol ki a csa­pat dj-je - és a pesti E-Klub lemezlovasa O. J. Sám­son. Az új album populáris változatban mutatja be a ja­maicai gyökerekből táplál­kozó, ám Angliából elterjedt műfajt a jungle-t. Az anyag­ról nem hiányozhatnak ter­mészetesen a harcostársak sem, így szerepel a lemezen egy duett is Ganxsta Zolee­val. Nem kispályázik O. J., hiszen első lemezének rög­tön a Best of... címet adta. elege van a csalódásokból, és aki komoly kapcsolatra vágyik. írj „Csak rád várok" jeligére. Kedves, „Susanna" jel­igéjű lány! Amit írtál, annak alapján nagyon szimpatikus­nak tűnsz. 18 éves, 184 cm magas, barna hajú, vidám természetű, szegedi srác va­gyok. Nagyon sok mindent szeretnék csinálni. Szeretnék megismerkedni veled, ha el­jössz 20-án, 15-kor a Belvá­rosi mozi előtt lévő padok­nál. Addig is: szia! Az „Orchidea" jeligéjű, szentesi lánynak: Nem jöttél el Szegedre, s engem sem hívtál Szentesre. Miért vála­szoltál a hirdetésemre, ha nem akarsz találkozni ve­lem? Remélem, csak egy rosz tréfa ez, annál is inkább, mert én nagyon szeretnélek megismerni! Nem ismerem Szentest, ezért kérlek, gyere Szegedre. Ha a buszköltség okoz gondot, ne aggódj! Én majd kifizetem Neked. Vár­lak jún. 21.-én, Szegeden, a busz végállomásánál, 14.45­kor. 18-kor indul vissza busz. Nagyon várlak! Szia! Az „Első szerelem" jeligéjű srác. A „Hamupipőke" jeligé­jű lánynak: Nagyon megtet­szett, amit magadról írtál. 16 Iéves, barna, rövid hajú, sze­müveges fiú vagyok. Rend­szeresen sportolok, és én sem szeretem a diszkót. Sze­retnék veled megismerkedni. Ha te is úgy akarod, talál­kozzunk jún. 7-én, a Móra múzeum lépcsőjénél, 16-kor. Legyen nálad egy ilyen új­ság, nálam is lesz. Ha nem jó az időpont, írj a „Magányos lovag" jeligére. Keresem DÓRIT, akivel jún. 6-án, szombaton, Szik­sóstón együtt röplabdáztunk. Mindketten osztálytársaink­kal voltunk. Rajtad rózsaszín fürdőruha, fehér papucs, raj­tam szürke rövidnadrág volt. 180 cm magas, barna hajú srác vagyok. Szemünk több­ször találkozott. Ha volna kedved találkozni velem, le­gyél kedden az árvízi emlék­műnél, 19-kor. Ha nem jó a hely, vagy az idő, írj „Szul­tán" jeligére. Szegedi, 21/169, fekete ha­jú, vidám természetű, de ko­moly gondolkodású srác va­gyok. Külsőleg átlagos. Káros szenvedélyem nincs, de szere­tek sétálni, beszélgetni, zenét hallgatni, vagy csak egyszerű­en ábrándozni. De mindezek kettesben sokkal jobbak. Ezért szeretnék találmni egy ked­ves, őszinte, komoly kapcso­latra vágyó lányt, akivel közö­sen fedezhetnénk fel, hogy nem csak szürke hétközna­pokból áll az élet. írj „Közös esték" jeligére! Mindszenti, 18 éves lány vagyok. Megismerkednék tartós kapcsolat céljából ko­moly gondolkodású, de jó humorú sráccal. 180 cm ma­gas, szőke hajú vagyok, hob­bim a gitározás, rajzolás, utazás. írj „Napsugárvarázs" jeligére! A „Hosszú, forró nyár" jeligéjű srácnak: Felkeltetted egy 17 éves, 158 cm magas, szőke, szegedi lány figyel­mét, aki egy megértő társat keres. Ha szeretnél velem ta­lálkozni, írj helyet, időpon­tot, „Summer" jeligére. Az „Első szerelem" jel­igéjű srácnak: Bocs, hogy nem voltam ott a találkán. Ha még adsz egy esélyt, én szívesen találkoznék veled. Csak írd meg, hol és mikor! (De ha lehet, a találka ne le­gyen jún. 21-26 között). Ad­dig is szia, és üdvözöl az „Orchidea" jeligéjű lány. Szegedi, 22 éves, 167 cm magas, fekete félhosszú ha-, jú, szemüveges lány va­gyok. Nagyon szeretem a house-t, olyan szegedi fiú vagyok, aki szintén rajong a house-zenéért. Ha te vagy ez a srác, írj „House-party" jeligére. A „Kedvellek téged" jeligére: Régóta keresem azt a srácot, aki hű társam, jó­ban-rosszban kitartó lenne mellettem. Lehet, hogy meg­találtam azt, aki talán pont engem keres. 19 éves, vörö­sesbarna hajú, zöld szemű, egyetemista lány vagyok. Úgy érzem, megértenénk egymást, és sok közös té­mánk akadna. Az üzenet megjelenése napján, 17-kor a szegedi árvízi emlékműnél leszek. Ha szeretnél megis­merkedni egy vidám termé­szetű, ambiciózus lánnyal, akkor legyél ott te is. Jel­igém: „Zafír". /v\ Ar;'- aa • McDonald's # • McDonald's • • i® tnmnnntnin • tamogatoja AHOL JÓ LENNI, AHOL JÓ ENNI! • O. J. Sámson, a lemeztulajdonos A Kartel és a Vörös Brigádok Modern Talking 1 Back for Good BMG Titanic 3 Filmzene Sony Hupikék Törpikék 4 Hajrá Törpök! EMI-Quint Irigy Hénaljmirigy 2 Snassz Vegas Zebra/PolyGram Madonna 5 Ray of light Warner Andrea Bocelli 11 Romanza PolyGram Celine Dien 8 Lef s Talk About Love Sony Animál Cannibals 6 Kés, villa Magneoton Baby Sisters Új Hoppá BMG DJ Bebe 10 Magic Record Express Andrea Bocelli 7 Aria PolyGram Shygys 14 Warner Shygys Pa-Dö-D6 Uj 10 éves a Pa-Dö-D<5 EMI-Quint Nana Uj Father PolyGram Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról MG Uj Bi Ere 15 Era PolyGram Simply Red 13 Blue Warner Ganxsta Zolee és a Kartel 12 Argentin tangó Sony 19. Re Eros Eros Ramazotti BMG Fresh Új Itt vagyunk Sony Magyar Hanglemezkiadók Szövetsége által szponzorált eladási sikerlista. RANDI-rovat

Next

/
Oldalképek
Tartalom