Délmagyarország, 1998. június (88. évfolyam, 127-151. szám)

1998-06-19 / 142. szám

"ÉívynöX iaaíL'YgpávTtO \A SV'QTÖJ iődÉynBfno.'íé 2 KÜLFÖLD PÉNTEK, 1998. JÚN. 19. kommentár Bűnös kommunizmus \j agyon kemény tél volt 1981 decemberében. Egész 1V Európában, I^engyelországban is. De a lengyelek nem erről emlegetik ezt a zimankós telet, hanem arról, hogy ekkor (december 13-án) Vojciech Jaruzelski hadseregtábornok utasítására az országban bevezették a rendkívüli állapotot. Azon a vasárnapon a Nemzeti Megmentés Katonai Tanácsa vette át a kormányzási felelősséget, s első dolga volt feloszlatni a Szolidaritás Szakszervezetet. Annak első emberét, Lech Walesa vil­lanyszerelőt (a későbbi köztársasági elnököt) pedig házi őrizetbe helyezte a „megmentést" szolgáló veze­tés. Annak rendje s módja szerint megszakítottak minden hírközlési összeköttetést a világgal, internáló táborokat alakítottak (furcsa, ilyenek előtte is voltak, sőt napjainkban is vannak, igaz, nem I^engyelország­ban), az immár megmentőnek minősített hadsereg lengyel katonái pedig lengyel sztrájkoló munkások kö­zé lőttek. Hogy miért volt minderre szükség? Mert Walesáék veszélyeztették a szocializmus építésének békés útját, nem voltak hajlandók alávetni magukat az internacio­nalista baráti tanácsoknak. Amelyek természet­szerűleg a lengyel (és más közép-európai) nép nagy barátjától, a Szovjetuniótól eredtek. Pedig e diktátu­mok, vajh' ki ne tudná, testvéri segítséget nyújtottak volna nekik (is), hogy minél előbb egy magasabb rendű társadalomban, a kommunizmusban éljenek! Nem kértek belőle. Hogy ez a 17 évvel ezelőtti véres esemény miért kí­vánkozik ide? Annak apropóján, hogy a lengyel tör­vényhozás tegnap határozatot fogadott el a kommu­nista rendszer elítéléséről. Egészen bizonyos, hogy a határozat meghozatalában szerepet játszott az a bizo­nyos vasárnap hajnali döntés is. Az pedig, hogy nevén nevezik a bűnöst, az egykori LEMP-et (a Lengyel Egyesült Munkáspártot), valójában történelmi je­lentőségű verdikt: az egykori szocialista blokk orszá­gaiban ugyanis erre (még) nem került sor. T Jgyhogy egy valami immár bizonyos: a kapitalista C_y társadalmat felváltó társadalmi-gazdasági alaku­lat, amely a termelőeszközök közös tulajdonán stb. stb... alapszik, már nem fog megvalósulni Lengyelor­szágban (sem). Kiképzés nélkül - Koszovóba? • Nem bűnszövetkezet^ hanem „első számú felelős" A szejm a LEMP-röl Tüntettek a katonaszülök A jugoszláv hadsereg egyik tisztje feltartóztatta a vezérkar épületébe igyekvő katonaszülöket. Később erőszakos módszereket alkalmaztak a vajdasági és szerbiai apákkal s anyákkal szemben. (MTI Telefotó) hírek • Varsó (MTI) A jobboldali kor­mánykoalíció képvi­selőinek szavazataival a lengyel törvényhozás csütörtökön határozatot fogadott el a totalitárius kommunista rendszer el­ítéléséről. A szejm által jóváhagyott dokumen­tum a lengyelországi kommunizmus fennállá­sának első számú fe­lelőseként a Lengyel Egyesült Munkáspártot (LEMP) nevezte meg, amelyet a határozat sze­rint számos vétek és bún terhel. Ez a kompromisszum eredményeként létrejött megfolgamazás kulcsfontos­ságú volt ahhoz, hogy a koa­líció mindkét része, a ke­resztény-jobboldali Szolida­ritás Választási Akció (AWS) és a liberális Szabad­ság Unió egyaránt támogas­sa a határozatot. A két politi­kai tömörülés kezdetben kü­lönálló javaslatokat támoga­tott, mivel a liberálisok nem voltak hajlandók a népköz­társaság időszakát bűnös rendszernek, a volt állam­pártot pedig bűnszövetkezet­nek minősíteni, ahogyan azt a Szolidaritás akarta eredeti­leg. Az ellenzéki Demokrati­kus Baloldali Szövetség (SLD) már hónapok óta boj­kottálta a határozattervezet feletti vitát, mivel szerinte a kommunista rendszer értéke­lése nem a képviselők, ha­nem a történészek feladata. „Magára hagyjuk a koalíciót gyűlöletével és előítéletei­vel" -jelentette ki a baloldal képviselője még az első par­lamenti vita alkalmával. A szejm csütörtöki hatá­rozata kimondja, hogy az utópián alapuló kommunista diktatúrát a Szovjetunió és Sztálin a lengyel nép akara­ta ellenére erőszakkal kény­szerttette az országra, majd azt erőszakkal és hazugság­gal, valamint a beavatkozás állandó rémképével tartotta fent. A határozat szerzői sze­rint a parlament által elfoga­dott dokumentum megnyitja az utat a dekommunizációs törvény előtt, melynek terve­zetét az AWS várhatóan már pénteken bemutatja. A képviselők csütörtökön döntöttek az átvilágítási tör­vény módosításáról is. A tör­vénymódosítás utat nyit a volt kommunista titkosszol­gálatokkal együttműködött közéleti személyiségek le­leplezése előtt. Az SLD frakciója nem zárta ki, hogy a törvény megvétózása érde­kében Aleksander Kwas­niewski államfőhöz fordul. Kétségeit fejezte ki a liberá­lis Szabadság Unió néhány képviselője is, hangoztatva: a módosftást valószínűleg nemcsak az államfő fogja el­utasítani, hanem az alkot­mánybíróság is. • Belgrád (MTI) A szerb rendőrség csütörtök délután erő­szakkal vonszolta el az egyik belgrádi főútvo­nalról azt a néhány száz vajdasági és szerbiai szülőt, aki a Koszovóba vezényelt sorkatonák azonnali visszahívását követelte a jugoszláv hadsereg vezérkarának belvárosi épülete előtt. A szülők,' akik között mintegy ötvenen Szabadká­ról érkeztek Belgrádba, azt követően szállták meg az út­testet, hogy nem volt hajlan­dó fogadni őket Momcsilo Perisics tábornok, a jugo­szláv hadserg vezérkari • Moszkva (MTI) Vlagyimir Iljics Leninnek, a Szovjetunió megalapítójá­nak utolsó élő rokona, Olga Uljanova hamarosan hajlék­talanná válhat, amennyiben nem sikerül hamarosan összeszednie mintegy 112 ezer dollárnak megfelelő 700 ezer rubelt. Minderről maga a vélhetően idős hölgy tájékoztatta a nyilvánosságot egy levélben, amellyel a Ge­orgijevszkben működő, ma • Frankfurt (MTI) A német szövetségi jegybank szerint a német gazdaság elérkezett a föllendülés második sza­kaszába. A Bundesbank júniusi jelentése szerint az export előretöréséhez most már csatlakoztak a beruházások is. Az elemzők azonban óvato­san megjegyezték, hogy a lendület tartóssága és dinamikája jelen pilla­natban még „nyitott kér­dés". A bővülés alapjai minden­esetre szélesebbek, mert érezhető a háztartások fo­gyasztásának növekedése és a beruházási javak iránti ke­reslet erősödése - frták az elemzők a pénteken nyilvá­noságra hozott jelentésben. főnöke. A tüntetőket elkísér­te Belgrádba Kasza József szabadkai polgármester, a Vajdasági Magyar Szövet­ség (VMSZ) elnöke is, aki az MTI-nek elmondta: nem lehet pontosan tudni, hogy jelenleg hány vajdasági ma­gyar fiatal szolgál a Koszo­vóban, azonban egyes jelen­tések szerint az egyik lakta­nyában mintegy 500 magyar fiatal van. A politikus azt is elmondta, hogy a hadsereg átcsoportosítja erőit, több egységet átvittek a Vajda­ságból és Szerbiából Koszo­vóba, s a katonák helyét az újonnan behfvottak foglalták el. A magyar politikus azt is hozzátette, hogy a magyar fiatalokat egyelőre nem ve­is Lenin nevét viselő gyártól kért segítséget. Uljanova ta­lán politikai alapon jutott a lakáshoz - amelyet a szovjet kormány ajándékozott neki 1988-ban -, most azonban nem ilyen jellegű okból fe­nyegeti a hajléktalanság ré­A növekedés jótékony ha­tással van az inflációs kilátá­sokra, nem csak Németor­szágban. hanem a közelgő közös pénzrendszer többi tagországában is - írták. A legutóbbi adatok szerint május végén a német árindex 1,3 százalékkal haladta meg a tavaly május végi szintet. Az első negyedévben a né­met GDP 3,8 százalékkal nö­vekedett a tavalyi első ne­gyedévhez képest. Az előrjel­zések átlaga szerint a német gazdaság az idén 2,6-3 száza­lékkal növekszik, ráverve a tavalyi 2,2 százalékos növe­kedésre. A Bundesbank jelentése szerint a munkahelyek csök­kenésének évei után most már nem csupán a munka­helyteremtés érezhető, ha­nem imitt-amott munkaerőhi­tették be a harcokban. A pol­gármester felháborítónak, ám a jelenlegi rendszerre jel­lemzőnek nevezte, hogy a rendőrség erőszakkal távolí­totta el az úttestről a fiaik után érdeklődő szülőket. A hadvezetés nevében Gradimir Zsivanovics tábor­nok, a hadsereg tájékoztatási szolgálatának vezetője szólt a tüntetőkhöz, s azt állította, hogy a most behívottak kö­zül senki sincs Koszovóban. A katonaszülök hazugság­nak nevezték a tábornok állí­tásait, s közölték: gyerekei­ket egy napnyi kiképzés nél­kül küldték az albán több­ségű, forrongó Koszovó tar­tományba. A szülők, akik mindenképpen Perisics tá­me, hanem lányának elvált férje próbálja rákényszeríte­ni, hogy Uljanova fizesse ki neki a lakás rá eső részének árát. A V. I. Lenin nevét vi­selő szerelvénygyár a kom­munista párt vezetéséhez és Jurij Luzskov moszkvai pol­ány is. A foglalkoztatottak száma 33,8 millió volt má­jusban, már csak hajszállal kevesebb, mint tavaly május­ban. Májusban a szezonális hatésoktól megtisztított mun­kanélküliség 11,2 százalé­kosra csökkent az április 11,3 százalékról. A bruttó munka­nélküliség egyenest 10,9 szá­zalékra esett az áprilisi 11,4 százalékról - ez az eddig leg­nagyobb havi csökkenés az országegyesítés óta. A feldol­gozóiparban érezhető főleg munkaerőhiány, május végén 440 ezer állás volt betöltet­len, ez is a legnagyobb ilyen adat 1991 óta. Egy év alatt 120 ezer új munkahely kelet­kezett Németországban. A munkanélküliség arányát ettől függetlenül továbbra is „elfogadhatatlannak" tartja a központi bank. bornokkal akartak találkoz­ni, elutasították Zsivanovics azon javaslatát, hogy menje­nek el a vezérkar egyik épü­letébe, s vitassák meg a sor­katonák ügyét. Az utcán folytatott tár­gyaláson Zsivanovics közöl­te: a jugoszláv hadsereg fel­adata a határ védelme, s a haderő sorkatonákkal látja el feladatát, mivel a jugoszláv hadsereg nem zsoldosokból áll. A szülők mindvégig hangsúlyozták, elfogadhatat­lannak tartják, hogy hetek óta semmit nem tudnak fia­ikról, s hogy kudarcot vallott valamennyi olyan kísérletük, hogy felvegyék a kapcsola­tot a Koszovóba vezényelt katonákkal. gármesterhez továbbította a segélykérelmet azzal a köve­teléssel, hogy vizsgálják ki és méltósággal oldják meg az ügyet. Az AP jelentése szerint Gennagyij Zjuganov, a kom­munista párt vezetője nevé­ben szóvivője annyit mon­dott, hogy még nem jutott el hozzájuk a levél, arról pedig nem óhajtott nyilatkozni, hogy mit szándékozik tenni az ügyben a pártelnök. A Bundesbank a júniusi jelentésében kétségét fejezte ki az iránt, hogy a japán kor­mány április végén meghir­detett 130 milliárd dolláros gazdaságélénkítő terve hatá­sos lesz-e, kellően megerősí­ti-e a befektetők és a fo­gyasztók bizalmát, ahhoz ké­pest, hogy a japán pénzügyi rendszer fontos problémái to­vábbra is megvannak. A Bundesbank szerint általában is „kétségkívül megoldatlan még" a délkelet-ázsiai vál­ság, de ennek kellemetlen következményeit ellensú­lyozzák a német export fő pia­cai, főleg Európa. A válság­sújtotta ázsiai országokba irányul a német export 5 szá­zaléka, és „ez túl kevés, sem­hogy közvetlenül fenyegetné a föllendülést" - idézte a je­lentést az AFP hírügynökség. Török gépek Cipruson • Nicosia (MTI) F-16-os török harci re­pülőgépek szálltak le Ciprus északi részén, egy légitá­maszponton - értesült az AFP Rauf Denktastól, a cip­rusi török közösség ve­zetőjétől. a megosztott medi­terrán sziget északi részén egyoldalúan kikiáltott, csak Ankarában elismert Észak­ciprusi Török Köztársaság el­nökétől. Denktas nem közöl­te, hány gépről van szó, de Ankarában úgy tájékoztatta a francia hírügynökséget egy a török kormányhoz közeli for­rás, hogy hatról. A ciprusi tö­rök vezető hangsúlyozta, hogy „ellensúlyozó intézke­désről" van szó. Ez válasz ar­ra, hogy kedden négy görög F-16-os szállt le a Paphosz légitámaszponton, a görög közösség ellenőrizte terüle­ten. Netanjahu a kivonulásról • Jeruzsálem (MTI) Az izraeli miniszterelnök megerősítette, hogy vizsgál­ja, milyen módon rendezhet­nének népszavazást a cisz­jordániai csapatvisszavonás­ról. Ezzel Benjámin Netan­jahu tovább halogathatná a kivonulást, de elhallgattat­hatná leghevesebb ellenzőit. Közvélemény-kutatások sze­rint az izraeliek kétharmada támogatja azt az amerikai ja­vaslatot, hogy Ciszjordánia további 13 százalékáról von­ják ki az izraeli csapatokat. Ártatlan tábornok? • Hága (MTI) Milorad Krnojelac egyko­ri boszniai szerb táborpa­rancsnok csütörtökön először jelent meg a háborús bűncse­lekmények kivizsgálására felállított hágai Nemzetközi Törvényszék előtt. „Ártatlan­nak vallom magamat" - je­lentette ki. Krnojelacot hétfőn vették őrizetbe francia és német SFOR-katonák. Az. ellene felhozott vádak szerint az egyik legnagyobb szerb fogolytábor parancsnokaként emberiség elleni bűncselek­ményekért felelős. Általános sztrájk • Dakka (MTI) Általános sztrájk bénította meg csütörtökön Banglades életét. Az országos munka­beszüntetést - amelynek kö­vetkeztében leállt a gazdasá­gi tevékenység az ázsiai ál­lamban - hétpárti ellenzéki szövetség hirdette meg a kormány lépései elleni tilta­kozásul. Szemtanúk elmon­dása szerint Dakka és más nagyvárosok utcáin csak rik­sák és kis taxik közlekedtek. Tudások és bányászok • Moszkva (MTI) Az orosz kormány épülete előtt csaknem félezer tudós tüntetett, tiltakozva a tudo­mány és az alapkutatások fi­nanszírozásának csökkentése ellen. A tudósok Moszkva melletti városokból vonultak a fővárosba, s csatlakoztak a moszkvai „Fehér Ház" előtt immár egy hete táborozó csaknem 200 bányászhoz, akik ugyancsak az állami tá­mogatás növelését, illetve a bányák újraállamosítását kö­vetelik. o Német gazdaság A fellendülés második szakasza Lenin unokahúga hajléktalan lesz?

Next

/
Oldalképek
Tartalom