Délmagyarország, 1998. június (88. évfolyam, 127-151. szám)
1998-06-13 / 137. szám
SZOMBAT, 1998. JÚN. 13. BELFÖLD 3 röviden Lezuhant egy hőlégballon • Besenyszög (MTI) Szolnok külterületén, Besenyszögnél lezuhant egy hőlégballon, és a balesetnél három személy súlyosan megsérült. A Szolnok megyei tűzoltókat pénteken reggel 6.54 órakor riasztották a baleset helyszínére. A feltételezések szerint a hőlégballon annak következtében zuhant le, hogy a lángcsóvát szolgáltató 11,5 kilogrammos gázpalack felhasadt és kigyuladt. A tűz átterjedt a hőlégballonra is. A balesetben súlyosan megsérült három személyt a mentők kórházba szállították. Megakadályozta a tragédiát • Szolnok (MTI) Életmentő Emlékéremmel tüntették ki Kiss Lajos szolnoki lakost, aki a vezető rosszulléte után átvette egy autóbusz irányítását, és megállította a gépjárművet. Az eset 1997. március l-jén történt, amikor is az egyik helyi járatú busz vezetője rosszul lett és elvesztette uralmát a jármű felett. Kiss Lajos ezt meglátva - élete kockáztatásával - lelassította, majd elkormányozta az autóbuszt, úgy, hogy elkerülte az előtt haladó másik helyi járatú busszal való ütközést. Ezzel súlyos közúti balesetet akadályozott meg, csupán egy könnyebb személyi sérülés történt, és az anyagi kár is jelentéktelen volt. Nemzetközi a néptánc • Eger (MTI) A fellépő együttesek látványos felvonulásával és menettáncával megkezdődött a Egerben a X. Agria Nemzetközi Néptánctalálkozó. A négynapos jubileumi fesztiválon 8 hazai és külföldi néptánccsoport mutatkozik be a barokk város központjában, a Dobó téren felállított nagyszínpadon. Digital Regia • Székesfehérvár (MTI) A Digital Regia program segítségével az elektronikus hálózat közvetítésével is intézhetik hivatalos ügyeiket a székesfehérváriak - jelentették be az intelligens város program arculattervezési pályázatának eredményhirdetésén. A Digital Regia fantázianévre hallgató intelligens város program gondolata 1995-ben Székesfehérvárott vetődött fel elsőként. Megvalósításában azonban több település megelőzte Fejér megye székhelyét. A program kidolgozása ott csak mostanra érkezett abba a stádiumba, hogy felkerülhet az internetre, illetve lehetővé vált az Intranet, a lokális hálózat kiépítése. Határsértők • Murakeresztúr (MTI) Tizenhat román állampolgárt fogtak el a határőrök a magyar-horvát határon a murakeresztúri vasútállomáson. Elfogásuk után a határsértők elmondták: a ferencvárosi rendező-pályaudvaron rejtőztek el a Horvátországon át Olaszországba tartó, kamionokat szállító vasúti szerelvényeken. • Honvédelem, földmüvelésügy, környezetvédelem... Négy kisgazda miniszter Áder János (balról) és Szabadi Béla a harmadik koalíciós tárgyalás után már konkrét eredményekről számolhatott be. (MTI Telefotó) • Budapest (MTI) A Független Kisgazdapárt elfogadta a FideszMagyar Polgári Párt koalíciós ajánlatát. Úgy döntött, hogy részese kíván lenni az 1998 nyarán megalakuló polgári kormánynak. Ezt Áder János, a Fidesz alelnöke és Szabadi Béla, az FKGP gazdasági kabinetjének vezetője jelentette be a két párt koalíciós egyeztetését követő sajtótájékoztatón, pénteken, az Országházban. - Négy miniszteri tárcát kap a Független Kisgazdapárt a koalíciós kormányban - közölte Áder János, a Fidesz-MPP alelnöke. Hozzátette: eldőlt, hogy kisgazda miniszter vezeti majd a Földművelésügyi, a Környezetvédelmi és a Honvédelmi Minisztériumot. A negyedik tárcát illetően még további egyeztetésre van szükség. A tárgyalóküldöttségek megegyeztek abban: sem közjogi, sem politikai értelemben nincs szükség, illetve lehetőség arra, hogy létrehozzák a koalíciós miniszterelnök-helyettesi tisztséget. Elmondta: a Földművelésügyi Minisztérium új neve Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium lesz, ami magában foglalja a területfejlesztést is, amely így kikerül a környezetvédelmi tárca hatásköréből. Elmondta, hogy megállapodásuk értelmében az egyes minisztériumokat irányító párt jogosult a politikai államtitkár személyének megjelölésére is. A tárcák irányítóinak személyére vonatkozó kérdéseket illetően Szabadi Béla néhány napos türelmet kért, ugyanis az FKGP országos elnökségének kell jóváhagynia a személyi javaslatokat. A politikus hangsúlyozta, hogy az FKGP történelmi súlyának és parlamenti mandátumarányának megfelelően vesz majd részt a következő kormány munkájában. Közölte: úgynevezett tiszta minisztériumok jönnek létre, de a kormányzati felelősség közös. Áder János kérdésre válaszolva közölte, hogy Orbán Viktor fideszes és Torgyán József kisgazda pártelnök csütörtöki beszélgetése jelentősen elősegítette a koalíciós tárgyalás menetét. Elmondta: a Fidesz tiszteletben tartja a koalíciós partner jelölési jogát az egyes miniszteri posztokra, és ezzel kapcsolatban a leendő miniszterelnöknek sincs vétójoga. Ujabb kérdések kapcsán Szabadi Béla jelezte: a nyilvánosság előtt nem mondtak olyat a kisgazdák, hogy pénzügyminisztériumi államtitkári posztra tartanak igényt. Arra a felvetésre, hogy Füzessy Tibor és Gáspár Miklós kereszténydemokrata politikus valóban felajánlotta-e tapasztalatait az FKGP számára, Szabadi Béla közölte: „hallgatólagosan megállapodtunk, hogy személyi kérdésekről hétfőig nem nyilatkozunk". Áder János ezzel kapcsolatban megjegyezte: Gáspár Miklósnak nincs kormányzati tapasztalata. A titkosszolgálatok felügyelete pedig nem a kisgazdákhoz, hanem a Fideszhez tartozik majd. Áder János utalt arra, hogy a kormány megalakítása előtt a parlamentnek módosítania kell a minisztériumok felsorolásáról szóló törvényt. „Ha az ellenzék hozzájárul a házszabálytól való eltéréshez, akkor ez akár egy ülésen is megoldható" mondta a politikus. • A Magyar Rádió hírműsorában Orbán Viktor miniszterelnök-jelölt is beszélt a leendő kormányzati struktúráról. Az új kormány várhatóan tizenöt minisztériumból áll majd, jelentette ki. A tárcákat a leendő koalíciós pártok mandátumaránya szerint osztják el. Ez azt jelenti, hogy a 3-4 kisgazda tárca mellett, l-l minisztériumot irányít majd az MDF és a Kereszténydemokrata Szövetség, a többi tárca a FideSzegedi szobrász a Dante-biennálén • Szeged (MTI) Tóth Sándor szegedi szobrászművész nyerte el az idei, sorrendben 13. ravennai szobrászati Dante-biennálé második díját. Rámutatott arra is, hogy magyar alkotó első alkalommal részesült ezen a fórumon ilyen szakmai elismerésben. A jelentősnek számító képzőművészeti biennáléra, mint azt ugyancsak elmondta, a Dante képzeletvilágát megjelenítő szobrászművészek kapnak meghívást. Tóth Sándor munkái pedig már hosszú ideje szerepelnek a tárlaton. Legutóbb Firenze város aranydíját ítélte neki a zsűri. Az idén a Dante-kapu című munkája látható Ravennában. Az 50 centiméter magas, 30 centiméter széles domborművet - amelyen Dante alakja is látható - a ravennai Szent Ferenc templom kapujára tervezte a művész. Reményei szerint kiállított munkája alapján 5x3 méteres nagyságban elkészítendő dombormű fogja majd díszíteni a templom kapuját. Tőkés-díj Szörényi Leventének • Kisvárda (MTI) A magyarság érdekében kifejtett tevékenységéért Szörényi Levente zeneszerzőt tüntetik ki a kisvárdai Tőkés László Alapítvány idei egyéni díjával közölte a kuratórium döntését az MTI-vel Lengyel Szabolcs, a testület elnöke. Az elismerést június 16án a kisvárdai Bessenyei György Gimnázium dísztermében adják át. Az eseményen előreláthatóan jelen lesz Tőkés László, az erdélyi Királyhágó-melléki Református Egyházkerület püspöke. A Tőkés László Alapítvány egyéni díját eddig öt alkalommal adták ki. A díjazottak között van Gelu Peteanu román író és műfordító, Ágoston András, a Vajdasági Magyarok Demokratikus Közösségének elnöke, Sára Sándor, a Duna Televízió elnöke, Duray Miklós, a szlovákiai Együttélés Mozgalom elnöke és Benkő Samu, erdélyi művelődéstörténész. • Budapest (MTI) A magyar agrárkivitelt korlátozó lengyel piacvédelmi döntések miatti ellenintézkedések várhatóan tíz napon belül lépnek életbe - közölte Bálás Péter, az IKIM helyettes államtitkára sajtótájékoztatón pénteken, Budapesten. Az év első négy hónapjában az IKIM adatai szerint a Lengyelországba irányuló magyar export 48 millió dollárt, az import 16 millió dollárt tett ki. A tárca illetékese szerint Magyar-lengyel agráirvita miután a lengyel partner bevezette a csaknem húsz termékre vonatkozó megszorító intézkedéseit, a magyar szállítások e területen tavaly éves szinten 0,7 millió dollárra estek vissza, miközben az import 2,1 millió dollárra növekedett. Idei adatok ilyen bontásban még nem állnak rendelkezésre. Bálás Péter szerint ezért volt szükség a keményítő alapanyagú termékekre és a kukoricára vonatkozóan elfogadható megoldás kidolgozására. A kormány többek között emiatt döntött úgy, hogy mindaddig, amíg a lengyel korlátozás hatályban van, Magyarország is megszünteti a vámkedvezményt a keményítő alapú 19 termékre. E cikkek vámtétele 26-27 százalék között alakul a visszavonásig. A takarmánykukoricaexport kedvezményéről már az új kormány folytatja a tárgyalásokat annak érdekében, hogy a hagyományos szállítások mértékéig visszaálljanak CEFTA-kedvezmények. Ez az idén még 130 ezer tonna takarmány kukorica kedvezményes exportját jelentené az év végéig. jegyzet Tárcajárás F égre vége a találgatásoknak. A csütörtöki leányfalui csúcstalálkozó után ugyanis nem kellett sokáig tippelgetnünk, vajon milyen volt a lapjárás, pontosabban a tárcajárás a Torgyán-birtokon? Figyelembe véve azt, hogy a négy tárcát öt óra alatt is csak egy híján sikerült szétosztani, minden bizonnyal kemény csatát vívott a két pártelnök. Ha Kossuth legendássá vált mondását idézzük vissza, akkor látszik, igen jól sikerült egyensúlyozniuk az elmúlt hetekben a hazai politikai életben magának mérleg szerepet kivívott kisgazdáknak. A szabadságharc legendás politikai vezére szerint ugyanis, akinek keze a nemzet zsebében, s a nemzet fegyverén, az ura igazán csak annak. A több hétig tartó koalíciós tárgyalások vége felé már látszik, viszonylag erős pozíciókat sikerült kiharcolnia a kisgazdáknak. Bár a nemzet zsebének vigyázását a választásokon győztes Fidesz-Magyar Polgári Párt megtartotta magának, a hon védelmét azonban átengedte leendő koalíciós partnerének. A leányfalui baráti találkozó - ahogyan a kisgazdavezér felesége aposztrofálta a féljek csúcstalálkozóját - nem volt tehát eredménytelen. Az ebédmeghívás étlapján, aligha lehet kétséges, hogy „harmadik fogásként" a kormányalakítással kapcsolatos kérdések szerepeltek. Azt persze nem tudni, a desszert előtt vagy után sikerült-e egyezségre jutni például abban a nehéz kérdésben, hogy kié legyen a földművelésügyi tárca? Az már sokkal meglepőbb, hogy a vidék fejlesztését nem egy csúcsminisztérium, hanem az agrárvezetés hatáskörébe utalták. Azon sem érdemes csodálkozni, hogy a földügyek mellé, a víz és a levegő tisztaságáért felelős környezetvédelmi tárcát is megkapták Torgyánék. M ár csak egy kérdés, pontosabban egy tárca maradt nyitott. így legalább a futball-világbajnokság meccsei mellett néhány napig még erre is lehet fogadásokat kötni. Bár ahogyan a miniszterelnök-jelölt sportszeretetét ismerjük, ő sokkal szívesebben tippel a ma esti holland-belga meccsre. Cl4 17JJ|W| Szeged, Csongrádi sgt. 27. Tel.: 491-022. yr\r \ Telephely: Dorozsmai út 5. Tel.: 466-092 MODUL BAU JAMINA TETŐCSERÉP ENGEDMÉNNYEL Új! Bramac Classic tetőcserép, hullámpala, náciszövet Hő-hangszigetelők kedvező áron SZDSZ-elnökjelölés • Budapest (MTI) Az eddig beérkezett jelölések mintegy 70 százaléka Magyar Bálintot, a május 24-én lemondott ügyvivői testület tagját javasolja az SZDSZ elnöki posztjára mondta el Kóródi Mária, a jelölőbizottság tagja pénteken az MTI-nek. A többi jelölt közül Mécs Imre a távirati irodának megerősítette, hogy indul az elnöki posztért, Wekler Ferenc viszont még nem tudott választ adni erre a kérdésre. • Az FKGP megígérte Lesz megoldás a gabonaválságra • Munkatársunktól Az FKGP Csongrád megyei szervezete tegnap sajtótájékoztatón foglalkozott azokkal a problémákkal, amelyekre rövid időn belül szeretne megnyugtató megoldást találni. Pancza István országos alelnök, Csongrád megye országgyűlési képviselője, az FKGP megyei szervezetének elnöke kijelentette: a párt tud a gondokról, s amint a kormány megalakul, orvosolja a problémákat. A kisgazdapárt előtt ugyanis nem ismeretlen az a helyzet, hogy még a magtárakban van a tavalyi gabona, de hamarosan már az új termést kellene értékesíteni. Dán János országgyűlési képviselő utalt a tegnapi Délvilágban megjelent cikkünkre, amelyből kiderült, a Makói Malom Kft.-t felszámolják, mivel több százmillió forint a tartozása. Az FKGP azon gazdák mellé áll, akik nem kapták meg a pénzüket a kft-től, s ha kell, demonstrációt is szervez. Mint mondotta, a mezőgazdaság mindig is igényelt állami beavatkozást, tehát nem lehet egy ilyen helyzetet egy magántulajdonú cég belügyének tekinteni. A kisgazdapárt szerint helytelen az a megyei közgyűlési döntés, miszerint a makói kórház még az önkormányzati választások előtt visszakerülhet a városhoz. Ugyanitt hívják föl a figyelmet arra, hogy úgy a megyei közgyűlés, mint a települési önkormányzatok már csak halaszthatatlan témákban hozzanak döntéseket a választások előtt.