Délmagyarország, 1998. május (88. évfolyam, 102-126. szám)

1998-05-23 / 120. szám

SZERDA, 1998. MÁJ. 23. SZEGED 5 csörög a Pannon GSM Kedves Olvasóink! Közérdekű prob­lémáikat, észrevételeiket, tapasztalatai­kat ezen a héten Szabó C. Szilárddal oszthatják meg. Ügyeletes munkatár­sunk hétköznap reggel 8 és 10 óra, va­sárnap 14 és 15 óra között hfvható a 06-20-432-663-as rádiótelefonon. Elve­szett tárgyakat visszaadni szándékozó olvasóink ingyenes hirdetésben tehetik közzé mondandójukat. Hirdetésfelvétel: 8-tól 18 óráig a 06-80-820-220-as zöld számon, illetve személyesen a Sajtóházban. A Bartók tér megszál­lása. Lázár Ferencné (314­899) arról panaszkodott, hogy a Bartók téri játszóte­ret egy hete minden éjjel is­meretlen emberek szállják meg, akik magukkal hoz­zák a kutyáikat is. Olva­sónk elmondta, hogy az ebek ugatása és a hangos beszéd miatt nem tudnak éjjelente aludni a környék­beliek. Pálmavivő. A 495-608­ról telefonáló olvasónk ér­dekes kéréssel fordult hoz­zánk. Kérte azt az ismeret­lent, aki csütörtökön éjjel megtalálta az Ásványhát utca 14. szám alatti ház zárt udvarában a három pálmá­jukat, s azt elvitte, jutalom ellenében vigye vissza. Nem értem. Miskei Lászlóné (470-400) nem érti, hogy miért csak a Re­tek utca egyik felén vágja le a füvet a Környezetgaz­dálkodási Kht. Dékány Gyuláné (254-781) nem ér­ti, hogy miért kenik fel olajjal az autóbuszok pad­lóját. Kártyakereső. Szakái Gézáné (Olajbányász tér 1. IX. em. 1.) egy héttel ez­előtt a Víztorony téri rende­lőben járt kisfiával, ahol annak rendje-módja szerint odaadta az asszisztensnek mind a maga, mind pedig a kisfia tb-kártyáját. Téve­désből azonban valamelyik beteg magával vitte azokat. Olvasónk a Csörögön ke­resztül kérte az ismeretlent, hogy juttassa vissza a nél­külözhetetlen dokumentu­mokat. A fűnek annyi. A csü­törtöki Csörögben megje­lent, hogy a szentmihályte­leki Petőfi utcai játszótéren évek óta nem vágják a fü­vet, s immáron méteres a gaz. Tegnap felhívott ben­nünket a városrész önkor­mányzati képviselője, Papp Zoltán, aki közölte: intéz­kedett az ügyben, s napo­kon belül lekaszálják a fü­vet a játszótéren. Vérszfvók. Szúnyogir­tással kapcsolatosan tegnap is sokan telefonáltak. Hív­tak bennünket Gyálarétről, Tarjánból, Újszegedről és Tápéról, s elmondták: nem csökken a vérszívók szá­ma. Állatvédők. Egy hölgy olvasónk a nemrégiben ala­kult szegedi állatvédő egyesület telefonszámára volt kíváncsi. íme: Kobak Állatbarát és Állatvédelmi Egyesület: 06-20-662-901, vagy este 8 óra után 62/475-879. «> ilnnl. • • • Lekvárnak még drága Földiepermustra • Miért szomorú a Kárász-árkász? Belvárosi gödörkeringö Reménykedjünk: a kajak-kenu világbajnokságra érkező vendégeket már nem ilyen szemeteskonténerek fogadják... (Fotó: Nagy László) Figyelőnk az idei első gyümölcsöt, az epret és an­nak árait szemrevételezte. A termék ára igen gyorsan vál­tozik, két héttel ezelőtt 900­1000 forint között mozogtak a kilónkénti árak, s nem ki­zárt, hogy ha jön egy-két meleg nap, akkor több száz forintos áreső lesz az eper­piacon. A zöldségesnél és a pia­con kapható eper már sza­badföldi, elvétve lehet kapni melegházi importot, ám erre májusban már nemigen van kereslet. A legolcsóbb epret Makón, a piacon találtunk. Itt az apraját kilónként 380 forintért, a teltebb, nagyobb szeműt 450-600 forintért mérték. A hódmezővásárhe­lyi piacon 600-700 forint kö­zötti árakkal találkozhatott a vásárló. Szegeden, a Mars téri placcon szinte minden for­májú, fajtájú, nagyságú ne­mes-szamóca kapható. Az olcsóbb kategóriában 450 forintos kilónkénti árak, a szemrevalóbb osztályban pe­dig 600, 650, 750 forintos árak jellemezték a választé­kot. A Papagáj Markét igen jó minőségű, mutatós gyümöl­csöt kínál 720 forintért. Sze­ged belvárosában, a Tisza Lajos körúti zöldségesnél kétféle minőségű áru kelleti magát, 500 és 800 forintos áron. A Metróban jelenleg csak negyedkilós kiszerelés­ben kaphatunk a csemegé­ből, ennek ára 237,50 forint. Ugyancsak kis csomagokban vehetünk epret a Nagyáru­ház polcáról, ahol a legbor­sosabb árat, 940 forintot ta­láltuk. O. K. K. Átépítik Szeged legfor­galmasabb utcáját, a Ká­rászt. Ebből az alkalomból egymásba érnek a gödrök, s ami legalább ekkora baj, pattanásig feszülnek az in­dulatok. A város polgárai hol a nagyberuházást meg­rendelő városházi vezér­kart ültetnék karóba, szer­vezetlenségre panaszkod­ván, hol a kivitelezőket söprüztetnék ki a belváros­ból, azt állítván: más, bel­várost szépítő települése­ken biztos ügyesebben ve­zényelték le az ostromálla­potot. De vajon mit szól a vádak­hoz egy igazán érintett cég, a Giltek Kft. projekt menedzsere, Gyurics Attila, s mivel biztatja a szegedieket Nagypál Miklós, az önkormányzat műszaki irodájá­nak vezetője? Hogy mi is az Giltek? Nem más, mint az a cég, amelyiknek Miskolcról érkezett alvállalko­zói, a Telvill Kft. munkásai ép­pen most ássák az árkokat, hogy a Déltáv Rt. megbízásából a te­lefonkábeleknek, s még számos fontos szolgáltatás szerelvényé­nek biztosítsanak helyet a várva várt díszburkolat alatt. Persze ók csak társbérlők a nagy Ká­rász-árkászásban, ugyanis velük együtt mélyítik a nagy lyukakat most például a vfzügyesek is, akiket már megelőztek a vil­lany- és gázszerelók. Amikor tehát Gyurics Attilát kérdeztük a nagy Kárász-káosz okairól, • Munkatársunktól A Szóbeszéd című közéleti magazin rendhagyó adása­ként, május 24-én ismét élő­ben tudósít a választási ese­ményekről a Globe TV, a Dél­magyarországgal közös pro­dukció keretében. Az este 10 és 12 óra közötti műsorban a legfrissebb megyei és orszá­gos eredményekkel szolgál­nak a szerkesztők, és a tervek között szerepel a három sze­tulajdonképpen csak egy úr ka­pott szót, a türelmetlenebb pol­gárok által vádlottak padjára ül­tetett, sok-sok fő- és alvállalko­zó közül. De mint elmondta: fo­gadatlan prókátorként is vállal­ja, hogy megvédje a szebb sétá­lóutcáért dolgozókat. - A többszöri felvonulást, bontást, ideiglenes helyreállítást csak egyetlen módon kerülhet­ték volna el a Kárászon dolgo­zók - ha ezt a városrészt zárt építési területté nyilvánítják ­mondta Gyurics úr, hozzátéve: nyugat-európai metropoliszok nagy belvárosi rekonstrukciói során erre találni nem is egy példát. Igen ám, de ott a meg­rendelő város pénztárcája meg­engedi, hogy az utcákban vásár­lókra váró üzletek tulajdonosait kártalanítsa az önkormányzat, netán az építkezés időtartamára eltekintsem az üzletek bérleti díjaitól. Ez Szeged esetében föl­tehetően olyan sokmilliós szám­lát jelentett volna, amit a város nem engedhetett meg magának. Ezért maradt hát a folyamatos, lyukat lyukkal követő munka­rend. S hogy még nehezebb le­gyen a kivitelezők munkája, a vezetékek lefektetése során na­ponta kell megküzdeniük a terv­rajzokon még véletlenül sem szereplő, a múlt századból ránk maradt közművekkel, s azokkal a szocialista vívmányokkal, amelyek az „építsünk bármi áron" korszakban készültek el, mindenféle engedélyeztetési el­járást megkerülve. - Megértem én a lakosság gedi körzetben győztes képvi­selő megszólaltatása. Rend­szeresen jelentkezik majd a friss információkkal a megye­házán lévő területi választási központ is. A választási ered­ményeket politológus szakem­ber segítségével értelmezhetik a választók, akik a nap legfon­tosabb szegedi történéseiről is méltatlankodását, hiszen való­ban sok kényelmetlenséggel jár egy ekkora beruházás. De azért a kivitelezők is elvárnák ám ez eddiginél segítőbb együttmű­ködést. Mondjuk azt, hogy a nevetgélve sétálók ne tapossa­nak bele a frissen simított be­tonba, s az éjjelre megerősödő legények ne tépjék le a munka­területet elkerítő szalagokat, s ne lökdössék a korlátokat, az átjárókat a munkagödrökbe. Miközben a vagy hőségben, vagy szakadó esőben építő munkások szinte szégyenkezve dolgoznak a város érdekében, látván, hogy útban vannak mindenkinek - tette közzé ké­réseit a Giltek Kft. menedzsere. S hogy meddig legyünk még türelmesek? Egy biztos dátumot kaptunk a nagy bi­zonytalanságban: a „telefono­sok" június elejére lebetonoz­zák összes munkagödrüket. Nagypál Miklós, az önkor­mányzat műszaki irodájának vezetője ehhez hozzátette: júni­us végéig igyekeznek annyit munkát elvégezni a Kárászon, amennyi csak megoldható a sé­táló utca folyamatos üzeme mellett. Vagyis a távközlési re­konstrukció mellett a vízügyi beruházások is folytatódnak, sor kerül az elhasználódott elektromos vezetékek cseréjé­re, majd a nyári turistaszezon idején pihenhetnek a Kárász ut­ca építői. - Reményeink szerint a nyá­ri szabadságolások előtt döntés születik a Kárász utca felújítás­tudomást szerezhetnek. Kap­csolják az MSZP és a Fidesz országos, illetve helyi köz­pontjait, ahonnan politikusok, kampányszakemberek szá­molnak be a hangulatról, a részeredmények tükrében. Is­mét lesz játék: ezúttal a három szegedi körzetben győztes je­lölt személyére tippelhetnek a ra szoruló házainak tatarozási üteméről is - mondta az iroda­vezető -, s akkor ősszel már megkezdődhetnek az épületta­tarozások. Ezzel egyidőben egyébként a díszburkolat lefek­tetésére is sor kerülhet, ha nem is a Kárász teljes hosszában. De annak nincs különösebb akadálya, hogy a Széchenyi tér és a Klauzál tér közötti szaka­szon már dolgozzanak ezen a munkások, majd amikor elké­szülnek a házak homlokzat-fe­lújttásával, haladhat tovább a burkolatépítés a Dugonics térig - mondta Nagypál Miklós. S hogy miért nem lehetett egyszerre elvégezni az összes közművel kapcsolatos munká­latot? - kérdeztük a városházi szakembert is. A műszaki iro­da vezetője szerint Győrben valóban ezt a megoldást vá­lasztották, és így közel fél évig csak pallókon lehetelt közle­kedni a Rába-parti település belvárosában. De a példa azt mutatta, hogy ezzel időt nem­igen nyertek a beruházók, s még több kényelmetlenségnek voltak kitéve a város lakói. Ami pedig a Kárász-felújítás befejezésnek pontos határide­jét illeti: ezt a napot még nem jelelölte, nem jelölhette ki sen­ki. Ugyanis a beruházás ­Nagypál Miklós szavaival élve - még tele kérdőjelekkel. En­nek persze nem örül senki. De mégis csak könnyebben elvi­selnénk, ha gödörből lenne ke­vesebb. Bátyi Zoltán nézők vasárnap 17 és 19 óra között, a 495-555-ös és a 495­666-os telefonszámon. A sor­rendet a 23 óráig feldolgozott adatok alapján állapítják meg. A helyesen tippelők közül há­rom néző nevét sorsolják ki, akik értékes jutalomban része­sülnek. A fődíj: féléves Dél­magyarország-előfizetés. A műsor házigazdája Arató László, a Délmagyarország új­ságírója. ,Vasúti" buszok • DM-információ Május 24-étől megválto­zik a szegedi Nagyállomás és az újszegedi pályaudvar között közlekedő autóbu­szok menetrendje. A Nagy­állomásról 11.05, 15.05 és 17.30 órakor indulnak a jára­tok Újszegedre. Az újszege­di vasútállomásról 5.00, 9,10, 13.05, 15.05 (ez a járat csak munkaszüneti napokon közlekedik), és 17.05 órakor indul autóbusz a Nagyállo­másra. Menetjegyet a buszon le­het váltani, ára 120 forint. Díjtalanul utazhatnak a hat éven aluli, valamint az isko­lába még nem járó gyerekek, és a 65. életévüket betöltött magyar állampolgárok. Öregrókusért • Munkatársunktól Az Önkormányzati Vá­rosőrség - az Öregrókusért Egyesülettel közösen - ma a Dózsa-pályára várja a szege­dieket. A délelőtt 10 órai megnyitó után mazsorettek előadásában gyönyörködhet­nek az érdeklődők. Ezt kö­veti a tűzoltók, valamint a határőrség bemutatója. A kutyák és az önvédelmi sportok kedvelőinek a várha­tó látványért szintén érde­mes lesz kilátogatni az ese­mény helyszínére. A rende­zők gondoltak a családokra is, akiknek külön versenye­ket szerveztek, melyek szü­netében meg lehet tekinteni a védelmi szervezetek által kiállított eszközöket. Tetúirtús • Munkatársunktál A Szegedi Környezetgaz­dálkodási kht. szakemberei ezen a héten kezdik meg Szeged területén, elsősorban a belvárosi részeken a levél­tetű. elleni védekezést. A munka az időjárási viszo­nyok függvényében várható­an három hétig tart. Az irtás során alkalmazott készítmé­nyek emberre, állatra nem veszélyesek, a gépkocsikon nem hagynak maradandó el­változást. Határolt nélkül • Munkatársunktól Tudományos együttmű­ködési megállapodást írt alá a közelmúltban három or­szág regionális tudományos testületeinek egy-egy képvi­selője Temesváron. Az ok­mányt az újvidéki egyetem professzora, Stojan Savics rektorhelyettes, a temesvári Kutatási és Fejlesztési Bi­zottság képviseletében Dó­rin Dehelean professzor, az Interdiszciplináris Bizottság elnöke, magyar részről pedig szegedi professzor, Telegdy Gyula akadémikus, az MTA Szegedi Akadémiai Bizott­ság elnöke látta el kézjegyé­vel. IV. Szegedi Borfesztivál krkimás és -már fin 1998. május 27-30., Szeged, Széchenyi tér MINDENKIT SZERETETTEL VARNAK A RENDEZŐK! Választás - élében

Next

/
Oldalképek
Tartalom