Délmagyarország, 1998. május (88. évfolyam, 102-126. szám)
1998-05-18 / 115. szám
8 HAZAI TÜKÖR HÉTFŐ, 1998. MÁJ. 18. Göncz Árpád a tisztjelöltek között • Eger (MTI) A jövö hivatásos katonái már egy olyan magyar hadsereg tagjai lesznek, amely Európa és a nyugat népeinek szövetségese; ezek az államok a béke védelmére és nem egy gyilkos háború megvívása érdekében fogtak össze - hangsúlyozta Göncz Árpád köztársasági elnök szombaton Egerben, a Lenkey János Honvéd Gimnázium hetvenkét végzős hallgatójának ballagási ünnepségén. Jelen volt Végh Ferenc altábornagy, a Magyar Honvédség parancsnoka, vezérkari fónök is. A köztársasági elnök, a továbbiakban arra mutatott rá, hogy a NATO-tagság elnyerésével soha nem látott lehetőségek nyílnak azok számára, akik a katonai pályát választották. Ezek kihasználása azonban - mint mondta - szakadatlan tanulást igényel. A műszaki fejlődés ugyanis teljes egészében átformálja a katonai szakmát, s a jövő katonáinak állandóan lépést kell tartaniuk a technika megújulásával. Emellett az idegen nyelvek elsajátítása is alapfeltétele annak, hogy a Magyar Honvédség együtt tudjon működni szövetségeseivel. A köztársasági elnök kifejtette azon véleményét, hogy a most végző katonai középiskolások mindennek úgy tudnak megfelelni, ha féltve őrzik szívükben a magyar honvédhagyományokat, s felkészültségükkel, tudásukkal egyaránt dicsőséget szereznek hazájuknak. Az ünnepség után Göncz Árpád válaszolt a sajtó képviselőinek. a választási részvételi arányt firtató kérdéseire. Úgy vélekedett, hogy az 56.2 százalékos részvételi arány ugyan alacsony volt, ám nem tragikus, nem drámai mértékű. Ezzel együtt van egy olyan érzése - hangsúlyozta -, hogy az országot magát is megdöbbentette az emberek távolmaradása. Ebben az esetben megtörténhet, hogy a második fordulóban többen mennek el szavazni - mondta az államfő. A köztársasági elnök az ünnepségen katonai pályafutása elismerése képpen a Köztársasági Elnöki Érdeméremmel tüntette ki Mészáros P. Mihály nyugállományú alezredest. Telefonos üzlet • Budapest (MTI) Még nem biztos, hogy a Közlekedési, Hírközlési és Vízügyi Minisztérium (KHVM) engedélyezi a Matávnak a Jász-Tel Rt. többségi tulajdonrészének megvásárlását, ez a helyzet mérlegelése után, egy-két héten belül kiderül - közölte Bölcskei Imre, a KHVM hírközlési helyettes államtitkára az MTI érdeklődésére. Elmondta; a szaktárcának főként annak ismeretében kell döntenie, hogy az új helyzet mennyiben rajzolja át a hazai távközlési szolgáltatók palettáját, milyen erőviszonyokat teremt a szolgáltatásban. A Matáv tendergyőztesként a napokban tett ajánlatot a Jász-Tel Rt. többségi tulajdonrészének megvásárlására. Az eladók és a tender győztese közötti adásvételt azonban a KHVM-nek és a Gazdasági Versenyhivatalnak is jóvá kell hagynia. » Elballagtak az érettségiző diákak Idén is felcsendült a Gaudeamus A Körösy szakközépiskola diákjai indulás előtt lapunk különszámát, a Ballagás '98-at szemlézték. (Fotó: Miskolczi Róbert) Szombaton délelőtt 24 szegedi középiskola 136 osztályában 3057 diák vette vállára a ballagótarisznyát. A város középiskolái közül talán a jubiláló Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium készült legnagyobb izgalommal az ünnepre. Bár az épületet eltakaró állványerdö miatt sok fotózó, videózó vendég méltatlankodott, belül a régi falakat mindenütt virágfonatok díszítették. Az idén 100. születésnapját ünneplő patinás iskolában nemcsak a ma érettségiző hét osztály, hanem az öregdiákokból álló veterán csoport is végigjárta a kicsinosított osztálytermeket és részt vett az Ifjúsági Házban megtartott ünnepségen. Gál Béla, a Radnóti gimnázium igazgatója a ballagók, az öregdiákok és a vendégek köszöntése után a tanév impozáns eredménylistáját sorolta: az OKTV-győzelmeket, a sportsikereket, művészeti versenyek sikereit. Az igazgató a hét ballagó osztály kétszáz végzős tanulója között külön is köszöntötte a G osztály diákjait, akik elsőként végeznek az iskola nyolc évfolyamos képzési rendszerében. Az intézmény 100 éves múltját jelképezték a mai érettségizőkkel együtt ballagó öregdiákok, akik 50 évvel ezelőtt végeztek a Radnóti jogelődjében, a Klauzál Gábor Gimnáziumban. Nevükben dr. Bérezi Mihály emlékezett, köszöntve mai iskolatársait. Mint mondta, azóta semmi sem változott, s mégis minden megváltozott: az egykori fiúgimnázium ugyan koedukálttá vált, de az iskola falai és előremutató szellemisége ma is a régi. A most érettségizőknek azt kívánta: legyenek sikeresek, eredményesek, szerencsések és boldogok. Az ünnepség forgatagában a ballagók közül a 12./a diákját, a szegedi Kübeki Katalint terveiről kérdeztem. - Szomorú vagyok, hogy felbomlik az osztályközösségünk, mert nagyon szép éveket töltöttünk együtt. Kemény iskola a Radnóti, nagy volt a hajtás, a tanárok sokat követeltek, de emberileg mindig mellettünk álltak, és hihetetlenül sokat kaptunk tőlük. Pszichológusnak készülök, a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetemre jelentkeztem. - Milyenek az esélyeid? - Kétezren jelentkeztek negyvenöt helyre, így meglehetősen kemény felvételire számítok, úgy érzem, nagyon nehéz dolgom lesz. Lehet, hogy csak jövőre tudok bejutni. Katalin osztálytársa, Veres Rafael Orosházán lakik, négy éven át kollégistaként volt radnótis diák: - Sajnálom itthagyni az iskolát, mert nagyon szép emlékek, boldog napok fűznek ide. Ugyanakkor izgatottan várom, hogy mit hoz a jövő. A Gödöllő Agrártudományi Egyetem gépészmérnöki karára jelentkeztem. Nagyon bízom benne, hogy felvesznek, és érdekesek lesznek az egyetemi évek is. - Hétfőn érettségi. Izgultok? - Bevallom, a matematikától tartok egy kicsit mondja bizonytalan mosollyal Katalin. - Úgy érzem, alaposan felkészültem. - Nem érhet nagy meglepetés, így abszolút nem tartok tőle! - vágja rá férfias határozottsággal Rafael. H. Zs. • Csodaszert is csak orvostól! Ha baj van a férfiassággal • MTI-Press Sok férfinak okoz lelki megrázkódtatást, ha a fizikai szerelemben nem tud teljesíteni. Pedig a legtöbb esetben a férfiasság ismét helyreállítható. A potenciazavarok gyógyításáról kérdeztük dr. Romics Imre professzort, a Semmelweis Orvostudományi Egyetem Urológiai Klinikájának igazgatóját. • Mi idézi elő a potenciazavarokat? - Potenciazavaron a merevedési képesség zavarát értjük - válaszol Romics professzor. - Megesik, hogy a merevedés tökéletes, de a sperma elégtelensége vagy minőségi hibája miatt mégis meddő lesz a házasság. A betegség gyakoribb fajtája, amikor merevedési zavar lép fel. Ez minden korosztályban előfordulhat. Okai pszichés (lelki, idegrendszer) vagy szervi eredetűek lehetnek. • Van-e gyógymód, vagy csak a belenyugvást ajánlhatjuk? - A pszichogén eredetű impotencia a beteg alapos kikérdezése és vizsgálata alapján általában könnyen kideríthető, a szervi eredetű bajokat nehezebb felismerni. Mik is lehetnek ezek? A normális merevedéshez normális működésű idegpályák és normális vérkeringés szükséges. Például a cukorbetegség az ereket teszi tönkre, többféle gerincvelőbetegségben az idegek károsodhatnak, a krónikus alkoholizmus és más betegségek is együtt járhatnak szervi impotenciával. Ezeknél az okot kell kideríteni és az alapbetegséget kell befolyásolni, ha ez lehetséges. Ez a legnehezebb, hiszen a cukorbetegséget kezelhetjük, de megszüntetni nem tudjuk. Ilyenkor andrológus segíthet a problémán. • Milyen gyógyszerekkel? - A Magyarországon jelenleg elérhető gyógyszerek között egy Yochimbin tartalmú ajzószer van, amellyel enyhe pszichogén vagy szervi zavarok esetén segítenek. Ha a férfihormon koncentrációja alacsonyabb a panaszosnál, akkor azt tabletta formájában lehet pótolni. Azonban vigyázni kell vele, mert úgy tudjuk, hogy a prosztatarák lehetséges kiváltója a testosteron, a férfi hormonkezelés során használt szer. Ezért a betegeket rendszeresen kell ellenőrizni. • Gyorsabb eredményt elérő szerek nincsenek? - Hazánkban elérhetők még az injekcióban a barlangos testbe beadható különböző hatásnövelő anyagok, amelyek 20-30 perc múlva merevedést okoznak. A műtéti beavatkozások gyenge hatásfokuk, szövődményeik miatt nemigen terjedtek el. Legvégső esetben egy protézist helyeznek műtétileg a péniszbe, amely állandó merevséget okoz. Ennek drágább formája, amikor egy beépített szelepes pumpaszerkezettel lehet erekciót előidézni, illetve azt megszüntetni, Magyarországon nehezen elérhető. • Hallani igen hatásos külföldi szerekről, gyógyszerekről, ami után a kétségbeesett beteg méltán vágyakozik. Például most a Viagra-tabletta a sztár. Mi ezekkel kapcsolatban az igazság? - Az ideális persze az lenne, hogyha a beteg egy tabletta beszedésével a kívánt állapotba kerülhetne. Ha nem is ilyen egyszerűen, de egyszer használatos fecskendővel a hugycsőbe beapplikálható egy apró gyógyszerkapszula. Ez már elérhető. Amerikában óriási reklám előzte meg egy hasonló szer forgalomba kerülését, a gyakorlat azonban bebizonyította, hogy ez sem hat minden esetben, másrészt vannak mellékhatásai. Többek között fájdalom a péniszben. Tablettás - erekciót előidéző - szerről magyarországi tapasztalat nincs, az amerikai tapasztalatok is újak és nem elégségesek ahhoz, hogy szilárd véleményt alkothassunk róluk. Örömmel hallottuk ezt a hírt, de tartózkodóan fogadjuk, hiszen számtalan alkalommal hallunk csodagyógyszerekről, amelyekről később bebizonyosodik, hogy nem sokat érnek. Nem mindenkinél hat. s mindig csak orvosi javaslatra szabad vele próbálkozni. Azt tanácsolom tehát, hogy orvosi vizsgálat nélkül semmiféle külföldről beszerzett csodagyógyszert ne alkalmazzanak - mondja összegzésként a professzor. Dr. Rwzsicska Mária • A Cenzor Értékpapír Rt jelenti az értékpapírpiacokról Választási hangulat A május 10-i választási forduló eredménye élénk reakciót váltott ki a Budapesti Értéktőzsde részvényszekciójában, s az árfolyamok erős visszaesésének következtében a BUX-index a hét végére 6 százalékkal, azaz 539 ponttal előző heti záróértéke alatt végzett. A 8139,63 pontos heti záróértékhez hasonló szinten utoljára február végén állt a tőzsde hivatalos indexe. Az alábbi táblázat szemlélteti a Blue Chip papírok heti mozgását. Értékpapír Forgalmi Múlt heti Heti Árváltozás érték záróár záróár % milliárd Ft Borsodchem 1,6 7560 7 030 -7,01 Égis 1,58 10 300 8 825 -14,32 Graboplast 0,97 8 050 6 780 -15,78 Rába 0,61 3 220 3100 -3,73 MOL 20,22 6 550 5 825 -11,07 OTP 5,01 10 800 10460 -3,15 Pick 0,4 13100 12 600 -3,82 Richter 2,53 21 900 20 600 -5,94 TVK 6,82 4 710 4 375 -7,11 Démász 1,28 19 000 17 450 -8,16 Matáv 15,% 1330 1 280 -3,76 A kormányalakítás bizonytalansága játszott főszerepet az elmúlt heti áresések bekövetkeztében, mert bár a nyugati tőzsdékre kellemetlen tényezők is hatnak - ázsiai válság, FED-ülés esetleges döntése -, a hangulatot tükröző indexértékek stabilnak tűnnek, a Dow Jones 9000 pont felett, az FTSE-100 pedig 5900-6000 pont körüli értéken van régóta, így a budapesti remények leginkább helyi problémákra vezethetők vissza. A részvénypiac meghatározó, külföldi szereplői elfogadták az utóbbi négy év vezető koalícióját, s egy bizonytalan politikai váltás nem biztos, hogy megerősítené hosszú távú befektetési elképzeléseiket. A hét elején néhány külföldi brókercég az eladási oldalon jelentkezett - nagy portfólióeladásokról azonban nem volt szó -, a hét második felének vonzó, vásárlásra csábító árai viszont már a vevőoldalra állították őket. A heti kereskedés két abszolút vesztese az Égis és a Graboplast részvénye. A társaságok negyedéves gyorsjelentése nem kápráztatta el a befektetőket, a két papír látványos mélyrepülésbe kezdett. Viszonylag kis áreséssel vészelte át a hetet a Matáv,'aminek ADR-jei a budapesti árak felett forogtak a New York-i tőzsdén. Az OTP részvényei köszönhetően a jó első negyedéves gyorsjelentésnek több, mint 200 forintot emelkedtek a pénteki kereskedési napon, amely egyébiránt a 200 pont feletti emelkedésével kissé korrigálta az index addigi, 8 százalék körüli csökkenését. A határidős BUX-piacon a héten óriási forgalom mellett három főszereplője volt a kereskedésnek: az idei december és a jövő évi június, illetve december. A hét első napjának fontos eseménye, hogy aki a Mol- és Pick-részvényekre osztalékot szeretne kapni, az ma még megveheti, lévén a mai nap az említett két papír esetében az osztalékszelvényekkel utolsó kereskedési lehetőség. A Mol részvényenként 80, míg a Pick 200 forintot fizet. Simády Béla „Befektetni pedig szükséges... - ...mozgásban a Cenzor. CENZOR ÉRTÉKPAPÍR Rt. SZEGED 800 új jogszabály • Eger (MTI) Az európai uniós csatlakozási folyamat során hazánknak, mintegy 800 EU-jogszabályt, úgynevezett közösségi vívmányt kell beépítenie jogrendszerébe, annak érdekében, hogy vámrendszere megfeleljen az uniós követelményeknek - hangsúlyozták vasárnap Egerben a Magyar Vámügyi Szövetség konferenciáján, ahol az európai integráció volt a fő téma. Vannak építő javaslataink... Ha ön építkezik, épít, vagy építtet, volna néhány javaslatunk arra, hogyan teheti könnyebbé munkáját, életét. Építőipari termékeinket folyamatosan fejlesztjük, ezúttal két ú) termékcsaládot mutatunk be Önnek. SORITON burkolatragasztók: • SORITON B belső térben alkalmazható ragasztó • SORITON K kültéri fagyálló ragasztó • SORITON F rugalmas ragasztó • 1 ag : M 'M Lf% - L ^ SORIFIT FLEX fugázók: • SORIFIT fugázó • SORIFIT rugalmas fugázó • 1 ag : M 'M Lf% - L ^ SORIPON önterülő aljzatkiegyenlítő habarcsok: • SORIPON beltéri aljzatkiegyenlítő • SORIPON EXTRA kültérben is használható fagyálló aljzatkiegyenlítő Vevőszolgálat: 1072 Budapest, Nagydiófa u. 10-12. Telefon: 322 1066 Fax: 342-21S2