Délmagyarország, 1998. május (88. évfolyam, 102-126. szám)

1998-05-14 / 112. szám

CSÜTÖRTÖK, 1998. MÁJ. 14. SZEGED 5 • Álmodik a Nagyáruház Nem a fantázia - a pénz hiányzik A szomszéd rétje A győri Belváros megszépítésébe a magántőke is beszállt. A padokon réztáblácskák hirdetik: ki, avagy melyik cég állított saját magának örök emléket azzal, hogy az ülőalkalmatosságot közhasználatra a város­nak ajándékozta. Ugyanilyen feliratok díszítik a szö­kőkutakat, a köztéri szobrokat is. Cserébe a vállalko­zók bizonyos köztartozásait elengedte az önkormány­zat. Vagyis a cégek, kereskedők, vállalkozók egy árva fillért sem spóroltak meg, befizetéseik azonban „kézzel foghatóvá" váltak. Megeszi-e a Tesco a Nagyáruház és a Kárász utca kereskedőit? Figye­lemfölkeltőnek szánt cik­künk (DM, 1998. május 6.) nagy visszhangot vál­tott ki a városban, ezért az elkövetkező időkben szakembereket, építésze­ket, városvezetőket sze­retnénk a témával kap­csolatban megszólaltatni. A Szeged Nagyáruház tulajdonosai kijelentet­ték: az új helyzet gondol­kodásra készteti őket. A 13 ezer négyzetméter alapterületű Szeged Nagyáru­ház nem állami beruházás­ként épült, tulajdonosai ke­mény pénzeket, mintegy 260 millió forintot fizettek ki érte 1980-ban. A hitelek legutolsó részletét is csak 1992-ben törlesztették. Az áruház fő „részvényesei" - ami a jelen­legi változások korában ritka - jórészt ugyanazok: 40 szá­zalékkal a Dél-Tisza Menti Áfész, 33-mal a Komplett Rt. rendelkezik, 20-at pedig a Burger King birtokol. Rajtuk kívül még egy-két magánsze­mély fektetett tőkét a „társas­házba". A Nagyáruház fejlesztésé­vel, korszerűsítésével foglal­koznak a tulajdonosok, hi­szen az áfész 100 milliót köl­tött a földszint felújítására, a szupermarket kialakítására, a Komplett pedig 50 millióért az emeleten cserélt burkola­tot, korszerűsítette a világí­tást. S hogy még több vásárlót csalogassanak az áruházba, fölmerült az ötlet: „építsük be a pincét, alakítsunk ki újabb üzleteket a korábbi raktárak helyén". A terv megmozgatta az építészek fantáziáját, az egymástól füg­getlenül dolgozó Tér és For­ma Kft., valamint a Palánkai Stúdió 1997 nyarán szép, ám tekintélyes summákat igény­lő elképzelésekkel állt elő. A tervezők az áruházat meg­nyitnák a Jókai utca felé, mi­közben megváltoztatnák az épület külső homlokzatát is. Az átalakításra az elvi építési engedélyt hamarosan megké­rik a városházától. S majd amikor az illetékes iroda köz­li az elvárásait, lehet gondol­kodni azon, fölvállalható-e az építkezés, s hogy mi mennyi­be kerül. Azt azonban hely­ből látni, szakmai befektetők és városi segítség nélkül a két fő tulajdonos képtelen lesz átalakítani a „Nagyát". Az áfész és a Komplett képviseletében Kelemen Já­nos elnök és Farkas Árpád igazgató egybehangzóan ál­lítják: az „ügy" (és ezen nem csak a Nagyáruház, hanem a Belváros kereskedelme érten­dő) kizárólag a város és a magánszféra együttműködé­sével mehet előre. Nem tra­gédia egy Tesco és egy Tisza Plaza megjelenése Szegeden, hiszen a Belvárosnak mindig lesz egy sajátos hangulata. A baj csak az - fejtette ki Kele­men János hogy miközben a piaci kihívások rázúdulnak a city kereskedőire, a gondo­kat az önkormányzat semmi­vel sem enyhíti. Nem csök­kennek a bérleti díjak a Ká­rász utcán (a Nagyáruház az öt évvel ezelőttinek már csak a felét kéri, a megváltozott piaci körülmények miatt), s nem enyhülnek a parkolási gondok sem (holott a parko­lóalapba ki-ki beletette már a millióit). S ha egyelőre nem is kell fejvesztve beleugrani a fejlesztésekbe a multik „fe­nyegetése" miatt, az is biz­tos: sokáig nem lehet halo­gatni a döntést. Farkas Árpád elmondta: a Komplett csak nemrégiben tért magához az előprivatizá­ció okozta rendkívül nehéz helyzetből, a dolgozók MRP­szervezete hitelből vette meg a céget, tehát minden fillér­nek megvan a helye. Az ön­kormányzat nem teheti meg, hogy építési engedélyeket csak akkor ad ki, ha a beru­házó a saját költségén he­lyezteti át a vezetékeket, par­kolót épít, sőt még a díszbur­kolatot is kialakítja az áruház előtt. A Tescót szeptemberben átadják, ideje hát újragondol­ni a Belváros kereskedelmét. Fekete Klára • A mexikói barokk művészet - kortárs festményeken Ég a Földön • Munkatársunktól Ma délután fél 5-kor a Móra Ferenc Múzeumban Jorge Chen, Mexikó ma­gyarországi nagykövete és dr. Szalay István, Szeged polgármestere nyitja meg az Ég a Földön, avagy a mexi­kói barokk művészet kortárs szemlélete című kiállítást. A 17-18. századi mexikói barokk képzőművészet az indián világból és az európai barokk művészetből táplál­kozik. A Magyarországon egyedül Szegeden bemuta­tott világjáró vendégkiállítá­son Dolores Dahlhaus fotó­művész épületekről, templo­mokról, oltárképekről ké­szült felvételei és Carmen Parra festőnő meglepő for­ma- és színvilágú képei lát­hatók. A két művész arra tö­rekedett, hogy kortárs szem­lélettel gazdagítva interpre­tálja és újra életre keltse a mexikói barokk művészetet. • Mindenki a Magyar Közlönyből értesült A SZÉF a JATE kara lett Szabó Gábor tanácstalan. A JATE Egyetemi Tanácsában lenne a helye? (Fotó: Nagy László) Különös helyzet ala­kult ki a szegedi univer­sitas körül. Négy nappal ezelőtt megjelent egy kormányrendelet, mely szerint a SZÉF a JATE ka­ra. A döntésről a főiskola főigazgatója is csak teg­napelőtt, a közlönyből értesült. A döntés azért érdekes, mert a szegedi integrációs tervekben az élelmiszeripari főiskola mindvégig önálló tagin­tézményként szerepelt. Az érintettek erőből való, önkényes döntésnek és az autonómia megsérté­sének tartják az eljárást. Tegnapelőtt, a Magyar Közlönyből értesült a Kerté­szeti és Élelmiszeripari Egye­tem Szegedi Élelmiszeripari Főiskolai Karának (SZÉF) főigazgatója arról, hogy öt napja a József Attila Tudo­mányegyetem karaként mű­ködnek. Dr. Szabó Gábor több szempontból is különös­nek találja a döntést. Egyrészt azért, mert az integrációs ter­vekben, valamint a Szegedi Felsőoktatási Szövetség (SZFSZ) előkészítése és lét­rehozása során a SZÉF mind­végig önálló tagintézmény­ként szerepelt. Ezt tartalmaz­za az az alapító okirat is, melynek alapján a kormány március negyedikén jóvá­hagyta az SZFSZ létrejöttét. Másrészt azért, mert ugyaner­ről erősíti meg a főigazgatót dr. Dinya László, a miniszté­rium helyettes államtitkára (a SZÉF volt főigazgatója) egy április végén kelt levelében. - Tény, hogy a kormány­nak jogában áll áthelyezni egy kart az egyik egyetemtől a másikhoz - állapítja meg a főigazgató. - De nem értem, miért nem közölték velünk, hogy ezt a megoldást választ­ják. Ha jól sejtem, április 30­án lehetett az a kormányülés, amelyen döntöttek a sorsunk­ról. A tegnapelőtti, szegedi Universitas igazgatósági ülé­sen pedig még szó sem esett ilyesmiről, mint ahogyan az egész integrációs folyamat­ban is arról volt szó, hogy ön­álló tagintézményi státust ka­punk. Mindvégig öt szegedi felsőoktatási intézmény társu­lásáról volt szó. Ez szerepel a kormány által is elfogadott szervezeti és működési sza­bályzatban (SZMSZ) is. Ugyancsak ezt igazolta vissza Jog, jog, jog Az SZFSZ Alapító Okirata (2.a): A Szövet­ség alapító tagjai, tagin­tézményei: József Attila Tudományegyetem, Szent-Györgyi Albert Or­vostudományi Egyetem, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola, Kertészeti és Élelmiszeripari Egyetem Élelmiszeripari Főiskolai Kara, Liszt Ferenc Zene­művészeti Főiskola Sze­gedi Konzervatóriuma. A Kormány 91/1998. (V.8.) Korm. rendelete I. §: Az állami felsőokta­tási intézmények karainak felsorolásáról szóló ­többször módosított ­25/1995. (III. 8.) Korm. rendelet mellékletében a „József Attila Tudomá­nyegyetem: Állam- és Jogtudományi Kar, Böl­csészettudományi Kar, Temészettudományi Kar" szövegrész helyébe a kö­vetkező szövegrész lép: „József Attila Tudomá­nyegyetem: Állam- és Jogtudományi Kar, Böl­csészettudományi Kar, Temészettudományi Kar, Szegedi Élelmiszeripari Főiskolai Kar". Dinya helyettes államtitkár úr április végén kelt levele is, amelyben a következőket írja. „Az élelmiszeripari főiskolai kar tagintézmény lett a társu­lási szerződés aláírásával, akárcsak a Juhász Gyula Ta­nárképző Főiskola és a többi intézmény." Vagyis mind az államtitkár-helyettes levelé­nek, mind a korábbi kor­mányrendeletnek ellentmond a döntés, nem beszélve a sze­gediek konszenzusos szándé­káról. Úgy gondolom, hogy a kormány erőből döntött, meg­sértve ezzel a főiskola és a Szegedi Universitas Egyesü­lés autonómiáját. A helyzet groteszk voltát jelzi, hogy jú­nius elsejétől éppen a SZÉF, mint társuló intézmény adja az Universitas Egyesülés so­ros elnökét. Vagyis éppen ak­kor leszek az Egyesülés veze­tője, amikor a SZÉF minden dokumentumban deklarált tagintézményi voltát a kor­mányrendelet megkérdőjelezi. Én a március negyediki kor­mányrendeletet tartom a sze­gedi integráció alapjának, és ennek szellemében kötünk együttműködési megállapo­dást a JATE-val. Biztos va­gyok benne, hogy az önálló tagintézményi státussal járó szakmai és gazdasági önálló­ságunkat a JATE részéről semmilyen veszély nem fe­nyegeti. A már elkészült szö­vetségi SZMSZ-t - a március 4-i kormányrendelettel össz­hangban - a Szenátus május 25-én fogadja el. Dinya László helyettes ál­lamtitkár nem tartja a márciu­si kormányrendelettel ellenté­tesnek a mostani döntést. Egy tavaly áprilisi rendelet ugyan­is úgy fogalmaz, hogy a sza­tellit karokat a társulás kap­csán a miniszter felruházhat­ja a tagintézményi jogosult­ságokkal - az ilyen tartalmú szövetségi SZMSZ elfogadá­sával. Vagyis való igaz, hogy jogilag a SZÉF a JATE kara, de a gyakorlatban a szövet­ségtől megkaphatja a tagin­tézményi státussal járó jogo­sítványokat. Saját, a kor­mánydöntés előtt személye­sen átadott levelével kapcso­latban pedig úgy nyilatkozott: az csak a teendőket összefog­laló tájékoztató volt, nem hi­vatalos levél, nem véletlenül nem szerepel rajta iktatószám és pontos dátuhi. A kormány­rendeletek pedig lehetővé te­szik a látszólagos ellentmon­dás feloldását. A kar volt fő­igazgatója egyébként úgy vé­li, a probléma túl van dimen­zionálva. Hiszen mindössze egy kétéves, átmeneti idő­szakról van szó, melyet köve­tően a SZÉF mindenképpen az egységes egyetem kara lesz. A kormányrendelet nem­csak a szegedieket lepte meg, hanem az anyaintézményt, a Kertészeti és Élelmiszeripari Egyetemet is. Hozzájuk teg­nap vitte ki a posta a Magyar Közlönyt, melyből megtud­ták, egy héttel ezelőtt egy karral kevesebbek lettek. Dr. Jankovics Tibor főtitkár el­mondta, hogy az áthelyezés­ről mindkét érintett egyetem intézményi tanácsának állást kellett volna foglalnia - ez pedig sem náluk, sem a JA­TE-n nem történt meg. Vagy­.is a rendelet megjelentetését nem előzte meg a szükséges eljárási rend. Ezért most utó­lag próbálják meg rendezni a hirtelen tisztázatlanná vált helyzetet, hiszen a SZÉF-fel számtalan jogi, gazdasági, igazgatási ügyük közös. A fő­titkár szerint a főhatóság ön­kényesen, a „fejük felett" járt el ebben az ügyben. Hozzá­tette: semmi akadálya nem volt annak, hogy a SZÉF a szegedi integrációhoz csatla­kozzon, de semmiképpen nem úgy, ahogyan a kormány ezt intézte. Dr. Mészáros Rezső, a JA­TE rektora szintén az egyete­mi autonómia megsértésének tekinti a kormány eljárását. Mint mondta, a szegedi integ­ráció nem úgy indult, aho­gyan most a kormány „ren­dezte", hiszen mindvégig ar­ról volt szó, hogy a szatellit karok is tagintézmények lesz­nek. A rektor azt is furcsának tartja, hogy az érintetteket a minisztérium a döntés előtt egyáltalán nem kérdezte meg. Ettől függetlenül Mészáros Rezső kijelentette, a történtek nem zavarhatják meg a szege­di integráció folyamatát. A rektor szerint a kialakult problémát úgy lehet megolda­ni, hogy a SZÉF pénzügy­technikai szempontból a JA­TE-hoz tartozik, de az egye­tem a lehetséges legnagyobb önállóságot biztosítja a speci­ális helyzetben levő intéz­ménynek. Erről a két éves át­meneti időszakra vonatkozó­an részletes megállapodást kötnek. Vagyis a SZÉF „kvá­zi-önálló" tagja lesz a Szegedi Felsőoktatási Szövetségnek. Megkérdeztük Weninger Richárdot, a másik szatellit kar igazgatóját, mi lesz a konzervatórium sorsa. Róluk ugyanis nem intézkedik a kormányrendelet. Az igazga­tó elmondta, mivel az intéz­mény nem önálló kincstári személy, feltehetően a kon­zervatórium is a JATE-hoz kapcsolódik majd, de ennek mikéntjéről még nem szüle­tett döntés. Céljuk az, hogy teljes jogú tagként, teljes gaz­dasági és tanulmányi önálló­ságukat megtartva vegyenek részt a szövetségben és a majdani Szegedi Egyetem­ben. Keczer Gabriella forrás Telefonos nap a téren • DM-informáciá Az ország 39 városában rendezik meg a telefonos na­pot, amikor az önkéntes se­gítők megszólítják a városok polgárait. Szegeden holnap, pénteken a Dugonics téren lesz az este 7 óráig tartó programsorozat, amely 13 órakor ünnepélyes megnyi­tóval kezdődik. Az érdeklő­dők a téren felállított köz­ponti sátorban pszichiátriá­val, alkohológiával és drog­gal kapcsolatos kérdéseikre szakemberektől kapnak vá­laszt. Az önismereti tesztek segítségével felmérhetik szorongási szintjüket, dep­ressziós hajlamaik mértékét. Játékos vetélkedők lesznek a Telefon Lelkisegély Szolgá­latok, illetve a szegedi S.O.S. történetéből. A gyere­kek egyéni és közös rajzokat készíthetnek, amelyekért ju­talmat kapnak. Pénteki Internet • Munkatársunktól A távközlési világnap al­kalmából a Matáv május 15­ére nyilvános Internet-napot szervez a Tantusz Művelődé­si Házban. Itt 10 és 18 óra között bárki megnézheti és kipróbálhatja az Internetet, méghozzá teljesen ingyen. Ha valakinek megtetszik, a helyszínen természetesen előfizethet a szolgáltatásra. Füvészkert! buszok • DM-információ Május 18-ától (hétfőtől) megváltozik az újszegedi Fü­vészkertbe tartó 70-es és 84F jelzésű autóbuszok menet­rendje. A Füvészkert és a Mars tér között közlekedő 70-es busz munkanapokon a Füvészkerttől 22.20 óra he­lyett 20 perccel korábban, 22 óralcor indul. A tarjáni Víztorony tér és a Füvészkert között közleke­dő 84F jelzésű járat Tarján­ból, munkanapokon 5.10, 6.45, 13.10, 13.50, valamint iskolai tanítási napokon 7.05, 7.15, és 7.35 órakor indul. A Füvészkerttől munka­napokon 5.30, 7.05, 13.30, 14.10, 15.35-kor, valamint tanítási napokon 7.25, 7.35 és 7.55 órakor indul. Részletesebb fölvilágosf­tással a forgalomirányító-he­lyeken, valamint a Tisza Vo­lán Rt. közönségkapcsolati irodájában (Szeged, Fekete sas utca 28., tel.: 421-270, 421-018) szolgálnak. Gurmék, figyelem! • Munkatársunktól A Szegedtől alig 40 kilo­méterre lévő Elitté Palic ne­vű hotel személyzete, szaká­csai és szakemberei két na­pon keresztül palicsi ízekkel kedveskednek a szegedi gur­méknak, a kulináris élmé­nyek barátainak. A pénteki program a kora esti órákban kezdődik az újszegedi Forrás Szálló éttermében, s ide vár­ják azon szegedieket, akik kedvelik az új és különleges ízeket. Szombaton este a Forrás kertjében pedig igazi nyílt tüzű, szerb ételspeciali­tásokkal egy garden partyra hívják az ínyenceket. Az éte­lek szakmai értéke mellett bemutatják Szabadka váro­sát, valamint Dvorácskó László szabadkai naiv mű­vész tárlatát.

Next

/
Oldalképek
Tartalom