Délmagyarország, 1998. április (88. évfolyam, 77-101. szám)

1998-04-30 / 101. szám

CSÜTÖRTÖK, 1998. ÁPR. 30. INTERJÚ 7 Egy született Szeghy Endre Kedves volt és következetes Száz éve született Szeghy Endre karnagy, a szegedi zenepedagó­gia kiemelkedő alakja, a szegedi Állami Polgári Iskolai Tanárképző Főis­kola (a mai Juhász Gyu­la Tanárképző Főiskola) ének-zene tanszékének megalapítója. Az évfor­duló alkalmából ma este 7 órától megemlékezést és koncertet rendeznek a JATE aulájában. A műsorban fellép a Sze­ghy Endre Pedagógus Női Kar, a JGYTF Gya­korló Iskolájának Kicsi­nyek Kórusa és a JGYTF vegyes kara, ünnepi be­szédet mond dr. Szalay István polgármester. A jubileum kapcsán a hangverseny egyik köz­reműködőjével, Szeghy professzor egykori tanít­ványával és a nevét vi­selő kórus vezetőjével, dr. Mihálka György kar­naggyal beszélgettünk. • Karnagy úr, milyen kapcsolata volt Szeghy Endrével? - 1943-ban ismertem meg, amikor annak ellenére felvett a szegedi főiskola énektanári szakára, hogy ak­koriban az előírások szerint csak kiváló zongoristákat is­kolázhattak be, én pedig he­gedültem. Később le kellett vizsgáznom zongorából is. Szeghy Endre nagyon em­berséges pedagógus volt, ha­mar észrevette, hogy érde­mes velem foglalkozni. 1944-ben, amikor a németek bejöttek, előbb hadimunkára Dr. Mihálka György: Szeghy Endre európai rangú zenepedagógus volt. (Fotó: Mohos Angéla) vittek, majd fogolytáborba kerültem, ahol majdnem megbénult a kezem. Akkor már tudtam, hogy a hegedűs pályának, amiről álmodtam, vége. A háború utolsó hó­napjaiban találkoztam Sze­ghy professzorral Nyugat­Magyarországon, megpró­bált rajtam segíteni, de nem tudtam segítségét elfogadni, mert unokaöcsémet nem hagyhattam magára. A hábo­rú után néhány hónapig dol­goznom kellett, mert a csalá­domat súlyos tragédiák soro­zata .érte, Így csak 1946 már­ciusában jöhettem vissza a szegedi főiskolára. Szeghy professzor engedélyével összevontam a vizsgáimat, így megfeszített tempóban egy év alatt elvégezhettem a harmadik-negyedik évfolya­mot. • Milyen zenepedagógus volt Szeghy Endre? - Nagyon kedves, de rop­pant következetes is. A mi­nőségi munkát tekintette a legfontosabbnak. Hihetetle­nül érzékeny művészember volt, nem szerette maga kö­rül azokat, akik nem voltak teljesen őszinték. Kedves kolléganőmtől, dr. Dombiné dr. Kemény Erzsébettől, a kiváló zongoristától és Szeghy-kutatótól épp a na­pokban hallottam, hogy Mol­nár Antal, a '30-as évek leg­nagyobb magyar zenekriti­kusa azt írta egy budapesti Fricsay-koncertről: nem le­het csodálkozni azon, hogy Szegednek nagyszerű zenei élete van, hiszen ott dolgozik a háttérben az európai rangú kóruskarnagy, Szeghy Endre is. Szeghy professzor kiváló zenepedagógiai munkájával bebizonyította, hogy nem­csak a főváros, hanem a vi­déki városok is európai szín­vonalú kóruskultúrát képe­sek létrehozni. Harmad-ne­gyedéves koromban már kar­nagyként segítőtársa voltam a főiskolai vegyes karban, sőt a kamarakórusát is vezé­nyeltem néhány alkalommal. Ma is jól emlékszem, 1947 tavaszára, amikor az Éneklő Ifjúság mozgalom Dóm téri koncertjét közösen szervez­tük meg, s az egész tér teli volt éneklő fiatalokkal. 9 Diploma után is meg­maradt a szakmai kap­csolat? - Fehérgyarmaton kaptam állást, ugyanakkor Szeghy professzortól is kaptam egy levelet, amelyben értesített, hogy Ortutay Gyulával elin­tézte a szegedi kinevezése­met. Négy éven át az alsóvá­rosi iskolában tanítottam, majd 1952-ben kerültem át a tanítónőképzőbe. A kapcso­latom végig megmaradt a professzor úrral, bejártam a főiskolai kórusába énekelni. Sokszor megkért, hogy he­lyettesítsem. Az ötvenes évek közepén leváltották a tanszék éléről, háttérbe szorí­tották. Az elkeseredésből csak az emelte ki, hogy meg­szerveztük a Szegedi Kodály Kórust, amelynek ő lett a ve­zetője. Nagyon szép időszak következett, Kodály is támo­gatta a munkáját. Sajnos ez az együttes a Zenebarátok Kórusa megalakulása után lassan elsorvadt. Igyekszünk megőrizni Szeghy Endre em­lékét: három éve az ő nevét vette fel a Szeged Városi Pe­dagógus Női Kar, és most, a jubileumra megjelenik kivá­ló népdalgyűjteménye is. H. Zs. A POLGÁROK TÖBBSÉGÉ SZERINT amit az SZDSZ ígér, hihető és megvalósítható: Magyarország jelenlegi helyzetében melyiket tatja inkább megvalósíthatónak és hihetőnek a két ígéret közül?* Fidesz: Egyszeri, nagyarányú adócsökkentés mellett felére csökkentjük a tb-járulékot is. SZDSZ: Folyamatosan és fokozatosan csökkentjük az adókat és a tb-járulékot. Fidesz: Megkétszerezzük az egészségügyi dolgozók bérét. SZDSZ: Az egészségügyben az infláció fölött fognak emelkedni ú7°/o o bérek. 8% 87% 23% Fidesz: A következő négy évben elérjük a tartós 7 százalékos Jj 7°/o gazdasági növekedést. SZDSZ: A következő négy évben évi 4-5 százalékos tartós 73°/o gazdasági növekedést érünk el. Fidesz: Magyarországnak más irányba kell elindulnia. SZDSZ: Magyarország alapvetően jó irányba tart. 27% 60% ' "°nSZDSZ "a válaszadók megoszlása százalékban (TeleDirect, 1998 áprilisi Ha Ön is így gondolja, szavazzon az SZDSZ-re és az SZDSZ jelöltjére! A VIGADÓ FELTÁMADÁSA! LUÜJLÜDtaaaipQjs ipaasaatíim AZ ŰISZEGEDI VIGADÓ KERTJÉBEN, május 1-3. MÁJUS 1., PENTEK 10.00: A Vigadó felébresztése - ünnepélyes megnyitó. A rendezvény fővédnöke: Dr. Szalay István polgármester 10.15: A Vigadó belakása - finom étellel, itallal és zenével. Zeneszerviz, kívánságműsorok: TRIUMVIR-GONC D. J. GANG 15.00: MIZSEI ZOLTÁN nosztalgiabuli ja ló.00: A ligeti MÁJUS(s)FA felállítása, a juss-cédulák kitűzése 17.00: Boldog órák - randevú a Vigadóban régi és új_ barátokkal, szerelmekkel 21.00: Orömzene a Vigadóban - régi zenészekkel. Apák és fiúk közös zenélése 22.00: Éjszakai Vigadalom - régi sztorikkal, mókákkal, nyereményjátékkal. MÁJUS 2., SZOMBAT 10.00: Apolitikus piknik - politikamentes főzőcske Szeged első embereivel. - A végén megehetjük, amit nekünk főztek és megihatjuk, amit kimérnek. 10.00: Szabad pódium - különleges képességű, rendkívüli tehetségű emberek bemutatkozása 11.00: Arany pódium ALL STARS műsor, ismert zenészbarátok fellépésével; többek között: a RIVER, TÓTH BAGI BAND, A STREET CRY, SZANISZLÓ JÁNOS, RAKOVICS ISTVÁN és mások. 14.00: Szabad Pódium II. (folytatás) Vendéglátás: GULYÁSCSÁRDA. Zeneszolgáltatás: TRIUMVIR-GONC D. J. GANG (László György, Kerekes Ákos, és D. J. Plesi) Házigazda: KÁLMÁN JÓZSEF. Műsorvezető és játékmester: PLESKONICS ANDRÁS A rendezvény támogatói: AMSTEL Kft., BARÁT Papír Bt., Depó Plusz Kft., DOBCSÁNYI Fishing Netz, EDISON Szaküzletek, GOLD SUN TRAVEL, G+G Növényvédelmi Kft., LELE Autósiskola, LEVE-CO Bt. (ESKIMO), MÉH Rt., PC BOX Számítástechnikai Kft. PEPSI-COLA, Szegedi Közlekedési Társaság, SUZUKI SZENTGYÖRGYI, TEMPÓ TAXI, VÁSÁRHELYI HÚS KFT., Zsombói Cipó Kft, Europrofil-SHARP Fö támogatók: MORTON'S Légi Utazási Iroda, POSTABANK Rt. Szegedi Területi Igazgatósága 15.00: MIZSEI ZOLTÁN zenés sziesztája 16.00: Sör/borügyi vetélkedők, (ny)erőszámok 17.00: Zenés emlékek a Vigadóról - id. LÁTÓ FERENC, fia ATTILA és a zenészbarát, KENDERESI SÁNDOR közreműködésével. 18.00: Csak örök fiataloknak - 40 évi TOP 40: negyven év legjobb slágerei a vendégek szavazatai alapján. 20.00: DOLLÁR BOYS - csúcs buli, minden korosztálynak. 22.00: Ligeti Night Show - sörpocak szépségverseny, DM-pólódombor(tó bajnokság 23.00: Éjszakai vigadalom - táncőrület az első megrogyásig és tovább. MÁJUS 3., VASÁRNAP 10.00: DUO FRIEND - Rakovics István és Pocskai István ligeti örökzöldjei 11.00: Ligetszépe - gyermek-szépségverseny 12.00: Jó ebédhez szól a nóta - id. Lálá Ferenc és együttese 13.00: Szupermami - családi vetélkedő az anyák napja jegyében 15.00: MIZSEI ZOLTÁN anyák napi dallamkoktélja 1 á.00: Hammond-orgonavirágzás a ligetben - DOBCSÁNYI FERENC és barátainak zenészrandevúja 18.00: EMLÉKGÁLA - Nagy Finis buli mindenkivel, akinek a Vigadó valaha jelentett néhány boldog órát. • Ünnepi program Majális - zenével, tánccal • Munkatársunktól Szegeden, Mórahal­mon és Kisteleken a kő­vetkező programokkal és rendezvényekkel vár­ják az érdeklődőket má­jus l-jén, a munka ün­nepén. Szegeden 10 órakor az MSZOSZ és a pártok képvi­selői megkoszorúzzák a Hét vezér utcai Munkásotthonnál lévő emléktáblát. A Liget­ben felállított színpadon 10.30-kor kezdődnek, és majdnem éjfélig tartanak a különféle programok. A leg­kisebbeknek szóló műsor után a Szegedi Szfnkör, majd a Szeged Néptánc­együttes szórakoztatja a kö­zönséget. Délben Szalay Ist­ván polgármester köszönti a kilátogatókat, majd Tóth Jó­zsef, az MSZOSZ helyi kép­viseletének vezetője Juhász Gyula-dfjakat ad át. A déli muzsikaszót követően a Sze­gedi Nemzeti Színház művé­szeinek. a deszki népdalkör­nek és mazsorettcsoportnak tapsolhat a közönség. Három órától a politikáé a színpad, ugyanis ország­gyűlési képviselők vitafóru­mot tartanak „Nyitott száj" címmel. A PRT és az Útköz­band együttesek fellépése között mesékkel és bábjáté­kokkal szórakoztatják a gye­rekeket. A sétányon felállí­tott sátrak és a hfd lábánál lévő vurstli reggeltől estig várják az érdeklődőket. A szegedi majális éjfél körül ér véget a Liget-bállal. Mórahalmon már csütör­tök délután fúvószenekarok járják az utcákat. Másnap délelőtt a fúvószenekarok mellett mazsorettek és nép­tánccsoportok vonulnak vé­gig a városon. Tfz órától a régi vásártéren és a focipá­lyán sportrendezvényekre várják a lakosságot. Lesz lö­vés, verseny, foci és kutyák ügyességi bemutatója. A pi­actéren felállított színpadon három órától hajnalig tart a vigadalom. Együttesek, ug­rókötelesek, kórusok és hu­moristák szórakoztatják a közönséget. Szombatra is terveztek programokat a mó­rahalmiak, reggel 8-tól dél­után 5-ig kézi labdatornán és tekeversenyen szurkolhatnak a nézők. Kisteleken is három na­pig tart a majális, ami pénte­ken májusfa állítással kez­dődik. Tíztől kismotor- és kerékpárverseny, délután pe­dig kulturális és sport prog­ramok várják az érdeklő­dőket. Lesz galambreptetés, mazsorettek és néptáncosok bemutatója, valamint roncs­derbi is. A pénteki progra­mot a Molnár dixieland kon­certje, utcabál és tűzijáték zárja. Szombaton nyolctól a Streetball kedvelőit várják az áruház parkolójában. A helyi előadók fellépése után a Drink Panthers húzza a talpalávalót. Vasárnap a Petőfi iskolában asztalite­niszre, a gimnáziumban pe­dig teniszre és futóversenyre lehet nevezni. Hova fordulhat. HOZ­ÁNK! Hirdetését feladhatja személyesen: hétköznap 8-18 óráig, Sajtóház, Szeged, Stefánia 10. DÉLMAQYARORSZÁQ KIT.

Next

/
Oldalképek
Tartalom